A kegyhely a Mária Zarándokúton található

Vértessomló

Máriának, a Szorongatottak vígaszának búcsújáróhelye

Komárom megyében, a Győri egyházmegye területén lévő kegyhely
     A Komárom megyei község a Győri egyházmegyében fekszik, a Vértes-hegység északi peremén.
     1736-ban Fahrer Krisztina polgárasszony megfesttette a bécsi kapucinusok templomában lévő, Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképének másolatát. Ezt az eredetihez érintette, s az óvári (Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen hozta magával ezt a képet András páter vértessomlói remeteségébe.
     A falu szélén ugyanis kápolnaromok voltak az erdőben, amelyeket Esterházy József felújíttatott és megnagyobbíttatott. Erre a templom bejárata fölötti kronosztikonos (a szövegben kiemelt római számokat tartalmazó) latin feliratos márványtábla utal. A templomot a múlt század elején plébániai rangra emelték. Titulusa Mária látogatása Erzsébetnél, azaz Sarlós Boldogasszony. A templomot a népes zarándoklatok miatt a múlt században két ízben nagyobbították.
     A községet németek lakták, lakják. Vértessomló nyelvükön Semmling, ebből magyarosodott vissza a Zsömle falunév. Az itteni kegyképet a múlt században gyakorta Zsömlei Boldogasszony néven említik. Ennek megszólítása: Auxiliatrix Afflictorum - a Szorongásokban Szenvedők Segítője. A hagyomány szerint a Boldogságos Szűz itt valóban sok bajbajutott ember fohászát meghallgatta.
     Fő búcsúja Sarlós Boldogasszony (július 2-án) ünnepén van. Kisebb búcsús napjai: Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25), Kisasszony napja (szeptember 8) és Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe (december 8).
     Vértessomló A kis huszártornyos barokk plébániatemplomon kívül a falu határában lévő Vitány-vár romjait érdemes felkeresni.
     Vértessomló megközelíthető a Tatabánya-Oroszlány vasútvonalon, Környe megállóhelytől mintegy 5 kilométeres gyaloglással. Közúton Tatabányáról érhető el.

(Forrás: Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon Panoráma, Budapest, 1990. 168-169.old.)
Kegykép

A kegytemplom Fotó: Nagy Zoltán


Római Katolikus Plébánia
2823 Vértessomló
Rákóczi u. 48.
Tel.: 34/493-120
Dícsérjük Jézus szentséges Szűzanyját!
A szép mennyország színaranyát,
Az égnek drága gyönyörűségét,
A kerek földnek legragyogóbb ékét.

Ó, Szent Szűz, tiszta minden földi szennytől,
Nagy kegyet nyertél az Istentől,
mert mint liljom, tiszta volt lelked,
Isten anyjául kiválasztott téged.

Ó, drága szent Szűz, új örömnap fénye,
Úr Jézus tiszta szent edénye,
Mária, téged epedve kérünk,
Ó, maradj szent Szűz, mindhalálig vélünk.

(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Balssagyarmat, 1991. 299.old.)

A képek forrása: Jordanszky Elek: A Magyar Országban 'saz ahoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária Kegyelem' képeinek rövid leírása. Posonban, 1836.70-73.old.


Régi képeslap Vértessomlóról Berke József gyűjteményéből

Fő búcsúja Sarlós Boldogasszony ünnepén (július 2.) van.

Fotó: Nagy Zoltán

Fotó: Nagy Zoltán

Fotó: Nagy Zoltán

Fotó: Nagy Zoltán

Fotó: Nagy Zoltán

Fotó: Nagy Géza

Fotó: Nagy Géza

Fotó: Nagy Géza

Fotó: Nagy Géza


Vissza a kezdő oldalra