A puszta legnagyobb részben, állattenyésztésre alkalmas, homokos sik föld, déli részén találhatók a nem annyira kényelmes, mint a gazdasághoz szükséges tanyák. Lakosai mind magyarok, részint jászok, részint a szomszéd városokból telepedettek; vallásuk r. kath., s mint ilyenek, védszentül Nep. Sz. Jánost tisztelik, kinek emlékére a szomszéd városokból és pusztákból tömegesen tódulnak ide ősszokásként megtartani a bucsut. Az egyházi szertartás Isten szabad ege alatt történik, ott láthatni a városi szelidebb s fegyelmezettebb erkölcsü hiveket, nagy ellentétben a sik puszta szilaj fiaival.
A bucsumenet végeztével mindenki ismerőseivel a sikon sátrak alatt tanyát üt, hol a már elkészitett étkek, legtöbbnyire régi szokásként, rotyogó bográcsok mellett helyet foglalnak. Első tekintetre azt hiszi a szemlélő, hogy a világot hoditó ősvezérek itt feledék táboraik egy részét; - a kulacs is kikerül dughelyéből, a magyar vért pezsgésbe hozza az ily alkalommal elmaradhatlan barna fiak száraz fája. Valóban megható s élvezetes látványt nyujt e vad, szilaj, ép fiak mulatsága, szinte elfogulttá teszi a szemlélőt, ki könynyen ily szóra fakad: hogy a kerek ég alatt nincs a magyarnak párja. Ide szeretném vezetni a magyarnak minden gáncsoló ellenét, ide a természet egyszerü gyermekei körébe, hadd látnák, hogy a szerintük durva, műveletlen faj minden hatalmas ellenőrködés nélkül is napokat tud rendben, figyelemben keresztül mulatni, ha érzülete sértve vagy tévutra vezetve nincs.
A bucsu megtartására az anyaközségből Jászapátiból is többen lerándulánk élvezni a tiszta szabad kört, testben és lélekben; sátort ütvén, hova magyar őszinte vendégszeretettel fogadtunk be a szomszéd N.-Abony, N.-Kőrös s többi községből minden magyar vendéget; nőink gondoskodása az asztalokat terhelé meg a legjobb magyar étkekkel, mi pedig előszedők kulacsainkat, s ős magyar szokásként egymásra köszöntve ivánk és imádkozánk a magyarért és hazáért.
Másnap a puszta közepén szépen diszlő erdőcskébe vonulánk, a hol vendégeinkkel együtt a nagyszámu pásztorok vendégeltek meg. Ott láttuk, mikép igyekezett fürge gulyásbojtár felülmulni a bográcskezelésben vele egyenlő ügyességü hetyke juhászt; láttuk őket versenyezni az egészen tetézve telt bogrács fortélyos s majdnem utánozhatlan megforditásában, az étel előbb és jobb izűvé lett elkészitésében. Festői jelenet vala, melyet nincs ecset utánozni. A pásztorok által rögtönzött földasztal mellett helyt foglalva, a közénk helyezett bográcsokból a lejgobb izüen étkezénk. A pásztortaligákból előbujtak a telt csobolyók s kisebb szüleményei, a kulacsok; az erdő sürüjében százszoros viszhanggal tört fel, Palotási-Pecsenyánszkink által jól begyakorlott barna zenészeinktől a Rákóczy-induló. Ebédután nézői lettünk a pusztafiak tánczmulatságának. Sok kontár tánczmester tanulhatná tőlük a gyönyörü magyar táncz bájos lejtését, sok a magyart testileg is lealacsonyitó jóakarónk győződhetett volna meg, a magyart kitünőleg jellemző erős testalkat edzettségéről, s ama szép ellentétről, midőn látta a férfinak felhevültében oroszláni bátorságát, de a nők irányában megelőzőleg gyöngéd természetes szelidségét. Ha kell, tűz és pusztitás, de különben nyugott nemes érzés. Emelé a kör szépségét a tiszta fehér bő magyar öltöny, s különösen a nőket tevé bájossá a jász aranyos fejkötő és viselet.
Este felé megindulánk tömegestől zene kiséretében. A nap már lehajtani készült gonddal telt fáradt fejét, s csak intő sugarait hagyta hátra, mintegy figyelmeztetve bennünket, hogy ne csak a jelennek, de a jövőnek is éljünk. - A ki tengeren utazott, azt hiszem, bátran hasonlithatja azt egy terjedt sik pusztához. Mig ott az ébredő nap bibor palástját millió alakban tükrözik vissza a tenger csillapult hullámai, a puszta rónán hű utánzója a gazag bokru fűvek levelein csillogó harmat gyöngyjátéka; - ott vitorlás óriás hajók tünnek fel a láthatáron, itt a cserény fákkal beépitett halmokat hinnéd hajóknak, mindkét helyen sajátságos, minden anyagi érdektől elvont érzelmet idéz elő a természet nagyszerü látványa, az utas e helyeken buzgóbban tud imádkozni. - Mi sem engedők a nap intő sugárait tétlenül letünni, hanem általános lelkesüléstől áthatva, az erdő előtt mintegy őrt álló, gyönyörü fás ligetre indulánk, az ezt övező, bus zugásu nyárfalombok alatt megállapodánk, s közakarattal felszentelők a legnagyobb magyar, gr. Széchenyi István emlékének. Minden jelenlevőt elérzékenyite a műveletlennek tartott pusztai népség megilletődése, elragadó vala a jelenet, látni őket ujjaik közé szoritott homokporocskát a már megáldott domb tetejére összehányni.
De hogy a puszta közepén mintegy már e czélra teremtett hely a vadon fiai szilajságát némileg fékezze, s az érzékenyebb kebleket imára is buzditsa: azon domb tetején egy feszület állittatott fel. Miután e helyen a megboldogultról illően megemlékezénk, bucsujárásunkat a magyar közima elzengésével fejeztük be. A domb ily néven fog létezni ezután, s a nevet hangoztatni fogja a puszta késő utóda épen ugy, mint élnek még névleg a Pálfy, Ludasy és több történeti nevek a puszta egyes emeltebb helyein; e domb uralkodó helye a pusztának, e magaslatot üdvözli legelőbb az ébredő nap, s nyugtakor tőle vesz bucsut legutóbb.
Harmadnap kora virradatkor megcsendült a puszta kis ércznyelve, siró, zokogó hangon ada jelt a puszta lakóinak imára gyülekezni. Egy szt. Ferencz rendbeli szerzetes egyházi gyász öltőnyében megjelent a gyászszal boritott szent oltárnál a megdicsőült nagy férfiuért a Mindenhatónak bemutatandó áládozatát. Szent mise alatt alkalmi verseket énekeltünk, az oltárt tiz gyászos nő s tizenhat férfi állta körül, magyar gyász öltönyben, gyász csokru gyertyákkal, mire ismét elimádkozók nemzeti imánkat. A lélekben romlatlan nép megilletődése megható volt, s erős hitünkké vált a Megdicsőült aranyjóslata, hogy a magyar nem volt, hanem lesz. Adjon Isten egyetértést s kitartást.
Egy jász.