Pásztor Lajos

A máriavölgyi kegyhely a XVII–XVIII. században

REGNUM 1942-1943
Egyháztörténeti Évkönyv 5.
Közzéteszi a Magyar Katolikus Történetírók Munkaközössége
Budapest, 1943. p. 563–600.

1. A legenda kialakulása

A máriavölgyi kegyhely keletkezése, mint annyi sok kegyhelyé, a legenda homályában vész el. Még Nagy Lajos király építtetett itt 1377-ben kolostort s templomot a pálosok számára. Ettől kezdve gyakran részesülnek az ottani pálosok a hívek: királyaink, főurak, nemesek és a környék városi polgárságának adományaiban. Máriavölgyröl, mint kegyhelyről azonban biztos adataink csak 1634-től kezdve vannak, attól az évtől kezdve, hogy oda Lippay György veszprémi püspök zarándoklatot vezetett a Veszprém városát pusztító pestissel szemben, Szűz Mária segítségét elnyerendő.

Mohács utáni aléltságából most éled fel mindjobban a magyar katolicizmus. Az ellenreformáció és a barokk korszak megújuló vallásossága felújítja a középkor sok-sok régi vallásos szokását. A magyar katolikus élet felszabadulásával együttjár a kegyhely-kultusz erős fellendülése is. S a magyarság vallásos életének valósággal központjaivá váló kegyhelyek sorában a legjelentékenyebbek egyike Máriavölgy lesz. A XVII. század második felétől kezdve a híveket és a pálos szerzeteseket egyaránt érdekli a kegyhely múltja: mióta segíti a máriavölgyi csodatévő Szűz Mária a hozzáforduló híveket.

Az első, aki tudomásunk szerint részletesen foglalkozott a kegyhely keletkezésének a kérdésével, Grieskiercher Ferdinánd pálos szerzetes. Művét Lippay György esztergomi érseknek ajánlotta, aki 1634-ben először vezetett Máriavölgybe nagy könyörgő zarándoklatot.¹ [1 Orosz Ferenc: Puteus Aquarum viventium... azaz A Thali csudálatos Boldogságos Szűz Máriának ... kut-forrása... Nagyszombat 1743. 32. l.] Grieskiercher több egymástól eltérő véleményt sorol fel a kegyhely keletkezéséről, miket azonban szerinte nem bizonyít semmi sem. Így azt sem, hogy egykor egy ott élő útonálló felesége találta volna meg a völgyben lévő forrásban a csodatévő Mária-képet, amidőn az álmában megjelent Szűz Mária tanácsára meg akarta mosni a forrás vizében két szörnyszülött gyermekét, hogy azok emberi formát nyerjenek. Mások szerint egy súlyosan beteg asszonyt szólított fel Szűz Mária, hogy igyék a forrás vízéből s a szobrot ez találta meg, amidőn gyógyulást keresendő, engedelmeskedett az álmában nyert tanácsnak. Ismét mások szerint egy nőstény kecske volt a megtaláló, midőn a forrás körül szarvával a földben turkált, (mint egykor egy szilaj bika Szt. Mihály arkangyal képét Garganus, ma Monte di S. Angelo hegyén Apuliában). Ezek ugyanis Istenhez méltóbbnak (divinius) ítélik a csodát, ha nem ember, hanem egy kecske találta meg a szobrot.² [2 Grieskiercher Ferdinánd: Magnae Ungariae Dominae, unici Dei Matris Admirabilis Mirabilia... Viennae. 1661. 13–19. l.]

Helyesen látta Grieskiercher, hogy ezen eredet-magyarázatoknak nem sok közük van a valósághoz. Ősi népi, minden népnél egyaránt feltalálható eredet-motívumok ezek, amelyek jóval ősibbek, mint maga a kegyhely; s a nép anélkül, hogy a legkisebb kétely is felmerült volna benne, az ősi sémák szerint képzelte el a későbbi kegyhelyek létrejöttét is.³ [3 V. ö. Kriss, Rudolf: Die religiöse Volkskunde Altbayerns. Baden bei Wien. 1933. 54. l.] Ő maga a máriavölgyi pálosok hagyományaira hivatkozva a következőképpen vázolja a kegyhely múltját: Mintegy másfél évszázada nagy tiszteletnek örvendett már a máriavölgyi csodatévő szobor, amikor ott 1377-ben Nagy Lajos — a pálosrend egyik legnagyobb pártfogója — kolostort s templomot alapított, ahol korábban csak kicsiny kápolnájuk volt. Grieskiercher is elfogadja azt a legendás hagyományt is, hogy Magyarországon a remete életmódot thaebaei Szent Pál követőinek szabályai alapján Szent Gellért honosította meg, s azután a korábban szétszórtan, magányosan élő remetéket Boldog Özséb gyűjtötte egybe. Kolostoraik hamar elszaporodtak, mégis még mindig sokan maradtak a magányban, így a Pozsony melletti völgyben is. Az ottani remeték egyike faragta a később oly csodás Mária-szobrot;⁴ [4 Grieskiercher i. m. 37. l.] amely már 1377-ben csodáktól tündöklött. Gyakorta hosszas háborúk voltak Magyarországon, azért rejtették el a szobrot s hosszú időn át rejtve is maradt. A szobrot elrejtő pálosok ugyanis elmenekültek, vagy talán meg is ölettek az ellenségtől, úgyhogy a szobor több mint egy évszázadon át rejtve maradt, mindaddig, amíg rá nem akad egy pálos szerzetes, aki egy alkalommal reggel a forrás közelében sétálva s elmélkedve, hatalmas fénytömeget látott a forrás körül s midőn kíváncsian odament, megtalálta az ott fekvő Mária-szobrot.⁵ [5 U. o. 38-39. l.] E véleményen volt Seitz pálos rendfőnök is (Zaicz IV. János 1611-1628), aki a szobrot megtisztította attól a feketeségtől, amit rejtekhelyén, a közeli forrás vizétől nyert.

Ezek az egymástól független eredetmagyarázatok Grieskiercher könyvének megjelenése után összeolvadnak, s a különböző, egymástól függetlenül keletkező eredetmagyarázatokból egy legenda fejlődik ki. A 18. század első felében a kegyhelyről és a csodáiról megjelenő munkák már ezt az egységesnek látszó s elfogadott legendát közlik, s annak egyes elemeit a szent kút fölé emelt kápolna részére készült festményeken is megörökítik.⁶ [6 Kollenicz Andreas: Thesaurus in Agro absconditus... Tyrnaviae. 1713. — Előbbinek német fordítása: Der in dem Acker Verborgene Schatz... von Anselmo Klaempfl. Wiennerisch-Neustadt. 1714. — Koptik Oddo: Thalleidos liber I–II. Sopronii 1744, 1748. — Kummer László: Puteus aquarum viventium Marianus. Pressburg. 1734. E németnyelvű, könyvet latinra Nunkovics József fordította le 1742-ben, majd lefordították 1743-ban tótra és magyarra is.] E legenda főbb mozzanatai a következők:

Magyarországon a remeteéletet Szent Gellért honosítja meg: maga is remeteéletet él. A Máriavölgyben élő remeték egyike 1030 táján maga farag egy Mária-szobrot, amit azután a Szent István halála utáni pogány zavargások idején elrejt egy odvas fa üregében. A remete azonban nem tért vissza többé, s így a szobor több mint száz évig elrejtve maradt. Az első csoda egy útonálló feleségének a két szörnyszülött gyermekével történik, akiket az édesanyjuk Szűz Mária tanácsára megmosdat a forrás vizében. Élt ekkor a környéken egy világtalan és összezsugorodott testű asszony is, s Szűz Mária másodszor neki jelenik meg s meghagyja, hogy ha meg akar gyógyulni, menjen a forráshoz. Meg is gyógyul ő is, alighogy megmossa szemét s beteg tagjait. Ettől kezdve azután a betegek hatalmas serege keresi fel minduntalan a forrást. Az Úr már több csodát is tett, az egykor elrejtett kép által, annak létezéséről azonban még nem tudott senki. A szobrot azután a már ismert módon az egyik pálos szerzetes találja meg, aki sokat kérte az Úristent, engedje meg, hogy megismerhesse a forrásnál történt csodák okát. Ő tudott ugyan az egykor elrejtett Mária-szoborról, de nem is sejtette, hogy az a forrásban van, mígnem azután megtalálja. A csodatévő szobrot a pálosok egyik kápolnájuk oltárára helyezik, s 283 éven át ott részesül nagy tiszteletben. Megszámlálhatatlan csodától híres már a szobor, amidőn Nagy Lajos Máriazellből — ahová a négyszeres túlerőben lévő törökökön aratott győzelemért hálát adni ment — hazatérve arról értesül, hogy Magyarországon is van egy csodatévő Mária-szobor, Pozsony közelében. A király elmegy oda is, s ott díszes kolostort és templomot építtet a már ott lévő pálosoknak. Érdekes, hogy Grieskiercher előadásában is szerepel a 283 esztendő, amíg azonban nála a Nagy Lajos általi templomalapítás és a könyve megjelenése közti időszakra (1377–1660), addig a legendában a szobor feltalálása és a Nagy Lajos templomalapítása közti időre vonatkozik. A legenda időszámítása azonban nem helyes. Ha csak száz évig is volt elrejtve a szobor, akkor sem telhetett el 283 esztendő a feltalálás és a templomalapítás között.

Arra, hogy mint kerülhetett az odvas fából a forrásba a szobor, csak az 1764-ben Pozsonyban kiadott „Erneuerter vor mehr, als fünf hundert Jahren wunderbar-entsprungenen Marianischer Gnaden-Brunn” pálos szerzője próbál megfelelni, bár bevallja, hogy biztos felvilágosítást nem lehet adni. Lehetségesnek tartja, hogy a forrás már akkor is megvolt, amidőn elrejtették a képet az odvas fába. Idők folyamán azután a forrás vize annyira feláztathatta a fa környékén a földet, hogy a fa alatti földtömeg beszakadt, s a kép a forrásba került. De történhetett szerinte úgy is, hogy egy vihar gyökerestől kitépte az odvas fát, s a kép a fa helyén keletkezett forrásba esett. Ugyancsak ez a szerző cáfolja egyedül Grieskiercher felfogását is s a fent előadott legendát fogadja el ő is hitelesnek, mivel azt szerinte a pálosok évkönyvei és oklevelei is bizonyítják.⁷ [7 ... Beschrieben und zum Druck befördert durch P. S. C. des obbemeldten Gnadenorts deutschen Prediger. Pressburg. 1764. 22–51. l.]

Ismerhette ugyan a rendi évkönyveket és feljegyzéseket Orosz Ferenc, a máriavölgyi konvent subpriorja is, akit az 1732-i káptalani gyűlés megbízott, hogy a jövőben jegyezze fel a kegyhelyen történt csodákat. Munkája kezdetén ugyanis ő is érinti a kegyhely történetét, s azt másképpen adja elő, mint a fenti legenda. Előadása szerint a szobrot 1251 körül faragta egy pálos szerzetes s ugyanő rejti el utóbb rablóktól félve a közeli forrásba. A szobrot azután egy útonálló találja meg, aki, miután felesége nem emberi formájú gyermekeket szült, megtért s az álmában megjelent Szűz Máriának engedelmeskedve, elviszi gyermekeit a forráshoz. Ő épít utóbb saját költségén oltárt is a megtalált szobor számára.⁸ [8 Liber Historicus ecclesie Thallensis... 1–2. l., Egyetemi Könyvtár kézirattár. Ab. 179.] Igaz ugyan, hogy utóbb Orosz Ferenc is elfogadja az előbbi előadásától eltérő legendát. Ellenvetés nélkül fordítja ugyanis le és adja ki 1743-ban magyar nyelven Kummer Lászlónak 1734-ben megjelent németnyelvű könyvét, amely a fenti legendát is közli.⁹ [9 Im. 1–30. l.]

A legenda ritkán adja a valóságot. Teljes mértékben talán sohasem. Természetesen a legendákban, s így a máriavölgyi kegyhely legendájában is van valami történeti mag, ahhoz azonban az idők folyamán idegen, a valósággal semmi kapcsolatban nem álló elemek kapcsolódnak. Nincs szó azonban a valóság szándékos meghamisításáról. A legendairodalom egyik legkiválóbb ismerője hangsúlyozza: „Was da an Legende umging, wurde geglaubt... Die Interessenten fanden ihre Stoffe zum mindesten im Volksmund vor: Der Zwang des Typus hat die Legenden gemacht, nicht die Willkür der Autoren. Die typischen Motive entsprachen der volkstümlichen Vorstellung und die allgemeine Verbreitung verbürgt ihre Geschichtlichkeit und damit ihre Möglichkeit im konkreten Fall”.¹⁰ [10 Günter, Heinrich: Die christl. Legende des Abendlandes. 1910. 176. l. Idézi már Kriss is. i. m. 54. l.]

Nem tudni, hogy a máriavölgyi kegyhely legendájának egyes ősrégi népi elemei mikor kapcsolódtak a máriavölgyi csodatévő szoborhoz, de az kétségtelennek látszik, hogy a legenda végleges formát csak a XVII. század végére nyert. A pálos templom azonban akkor már századok óta állott. Régi a csodatévő Mária szobor is. Egyes művészettörténészek szerint a XIV. századból való.¹¹ [11 Wágner: Dejiny vytvarného umenia na Slovensku, Tirnava 1930. 71. l.] Valószínű azonban, hogy a máriavölgyi templomot helyi jelentőségéből kegyhellyé, egy nagy, országhatárokat is széttörő szentségi táj központjává csak a barokk korszak vallásossága emelte ki s ezen kiemelkedés első látható megnyilvánulása, megfogható bizonysága a Lippay Györgytől vezetett zarándoklat volt.

2. A kegyhely újjáépülése

A máriavölgyi pálos kolostor korábban is sok adományban részesült. A XVII. század közepétől az adományok erősen megszaporodnak s az adománylevelekből csak most kezd kitűnni — a Szűz Mária iránt érzett tisztelet korábban is szokásos hangsúlyozása mellett — az is, hogy az ottani pálos templomban egy csodatevő Mária-szobor áll. Világiak s papok, nemesek és városi polgárok, magyarok, tótok és németek végrendeleteik írásakor a különböző templomok, a szegények, a papi szemináriumok mellett nem feledkeznek meg Mária-völgyről sem.

A magyar királyok éppen úgy, mint a hívek, korábban is részesítették adományaikban Máriavölgyet, amelynek jelentősége 1526 óta erősen megnövekedett azáltal, hogy a magyar rendtartomány székhelye lett s oda gyűltek össze az évente megtartott rendi gyűlésekre a külföldi: a lengyel, az osztrák, a horvát és az isztriai tartományok kiküldöttei is. Nagy Lajos óta azonban III. Ferdinánd az első magyar király, akiről tudjuk, hogy ellátogatott Máriavölgybe, amit ha nem is vehetünk támpontul a kegyhely keletkezése időpontjának- a meghatározásánál, mégis bizonnyal a kegyhely jelentősége emelkedésének s a felújuló katolikus élet egyik jeleként tekinthetünk.¹² [12 Országos Levéltár. Acta Paulinorum 382. fasc. 19–24. l., 385. fasc. 61–67. l., 387. fasc. 11–14, 20, 22, 24–30, 34–50. l., 390. fasc. 11. l., 394. fasc, 3–4, 8, 12, 15. l., 395. fasc. 3–7, 10–14, 16, 18, 34, 42, 46. 1., 398. fasc. 14, 16. l., 402. fasc. 5, 7. l., 421. fasc. 26, 39. l. — V. ö. még Kisbán: A magyar pálosrend története. Bp. 1938. 283–289. l., II. k. Bp. 1940. 44–45. l.]

A hívektől nyert gazdag hagyományok és adományok oly nagy vagyonhoz juttatják a kolostort, hogy bár a 17–18. század folyamán állandóan hatalmas építkezések színhelye, mégis több ezer forintot kölcsön is tudnak adni 6% kamatra.¹³ [13 Diarium conventus Mariae Thallensis II. 69. 1. III. k. 235–6, 260, 400, 427, 457. l. etc. (Egyetemi Könyvtár kézirattára Ab. 185.) — XIII. Benedek pápa 1724-ben engedélyt adott arra, hogy a korábbi, megsemmisült tőkéjű örökös misealapítványokért csak egy misét mondjanak, s ezzel lehetővé tette újak elfogadását. — Az adományokat fokozták a 18. század elejétől egyre nagyobb számban adott búcsúengedélyek is. (Diarium II. 31– 35. 1. — Acta Paulinorum 398/14–16, 406/30–32, 35, 43, 55–56, 407/4–10, 20–21, 27–33–39, 54–57, 66–67, 75–76, 113. Diarium II. 201–202, 232– 233,275., III. 24, 70, 165, 263, 265. l.)] A kegyhelyet különösen a 17. század végétől végzett építkezések varázsolják újjá, amelyek Keresztély Ágost és utódának, gr. Eszterházy Imrének pártfogásával folytak.

E nagy építkezések a szentkút fölé emelt kápolna felépítésével indulnak meg, amelynek költségeit Nádasdy László vicarius kezdeményezésére Maholányi János királyi személynök ajánlotta fel. 1698-ban már elkészült a csodatévő szobor legendájának fontosabb elemeit szemléltető 7 kép is. Az egyidejűleg elkészített nyolcadik kép az adományozót családjával együtt a templom belsejében állva ábrázolja, s mellettük ott fekszik a szentkút kápolna képe, a kilencedik pedig a Szentlelket jelképező galamb képe. 1702-ben Maholányi özvegye elkészítteti a kápolna főoltárát.¹⁴ [14 Kisbán i. m. passim mellett, Liber 18. l. Kummer–Orosz i. m.]

Folynak az építkezések a kegyhely templomában is. Szent Anna tiszteletére új oltárt emelnek a Szent Anna kápolnában, Szűz Mária oltára elé díszes rácsot állítanak fel, amelyen ott voltak a magyar szentek képmásai is. 1712-ben Arimathiai Szent József tiszteletére emelnek oltárt. Márvánnyal díszítik a Szent Theodora és a Szent Pál kápolnákat, majd új tornyot építenek.¹⁵ [15 Liber 28. l.]

A templom díszítése szakadatlan folyik. Márvány lesz szinte az egész templom. A mennyezetet stukkókkal díszítik. 1727-ben a szentkútnál Nepomuki Szent János és Szent József szobraival díszített kis hidat emelnek. Ugyancsak e két szent tiszteletére 1729-ben két oltárt is készíttetnek. 1730-ban Eszterházy Imre 4 új harangot önttet, amelyeket Jézus Krisztus, Szűz Mária, Szent József és Szent Imre tiszteletére szentelnek fel. Ekkor készül el a templom új orgonája is.¹⁶ [16 Liber 42–46. l., Diarium II. 69.]

A templom és a szentkút között korábban csak egy kicsiny kápolna állott, amelynek az építési idejét a 18. század elején már nem tudták pontosan megállapítani. 1724 és 1729 között azután még öt új kápolna épült fel a hívek adományából a monostor és a szentkút között. A kápolnák építésének a kezdeményezője és valóra váltója a kegyhely hitszónoka, Tarnek Mihály volt. Ő tervezte a kápolnákat díszítő festményeket és feliratokat is.¹⁷ [17 Liber 36-37, 50-51. l. és Diarium II. 164-165. l.] 1733-ban Szent Teréz tiszteletére készült egy új oltár.¹⁸ [18 Liber 50, Diarium II. 162.] Szent Anna tiszteletének egyik lelkes előmozdítója, Huss Félix, aki egykor Savoyai Jenő herceg szakácsa, most pedig a kolostor szakácsa volt. A szent Anna-kápolna számára való adakozásra nagyrészt ő nyerte meg a kolostort meglátogató egyházi és világi főurakat. Az általa szerzett adományokból vesznek új gyertyatartókat és keresztet, s abból készíttettek díszes ruházatot a kápolna Mettercia szobra számára is. Az ő közbenjárására készít Savoyai Jenő herceg kovácsa egy vasrácsot a kápolna ajtaja helyébe, hogy így a hívek akkor is ájtatoskodhassanak a kápolnánál, amikor zárva van. A kápolna befejeztetését, belsejének a kifestetését azonban csak Kollenicz András, az egykori vicegenerális fejezhette be, mert Huss 1733-ban váratlanul meghalt Bécsben, hová ugyancsak a kápolna ügyében utazott fel. Az új Szent Anna-oltárt 1735-ben szentelik fel.¹⁹ [19 Liber 47–50, Diarium II. 151–153, 162–163, 213. l.]

1736-ban lebontják a templom fa főoltárát, melyet 1694-bcn emeltetett Pozsony városa és Lippay Gáspár pozsonyi kanonok. A megkapó, impozáns új főoltár Donner Rafael műve.²⁰ [20 Aggházy Mária: Georg Raphael Donner ismeretlen magyarországi alkotásai. Különlenyomat A Szépművészet 1941. 4. számából.] (Érdekes, hogy a máriavölgyi kolostor házi diáriumai, bár részletesen leírják az oltárt, alkotója nevét nem említik meg, csak azt hangsúlyozzák, hogy a művész teljesen Eszterházy Imre érsek elgondolása alapján dolgozott. Eszterházy fedezte az oltár költségeit is, amelyek mintegy 6000 forintot tettek ki.)²¹ [21 Diarium II. 216, 229, 239–243, 251–252, 271. l. és Acta Paulinorum 415. fasc. 24 ab, 34–35 és 44. l.]

Az új főoltár építésével egyidőben kijavították és körülfalazták a szentkutat is. A kápolnában lévő forrás oldalait azért kellett erősíteni, hogy a víz ne folyhasson szét minden irányban, hanem elegendő mennyiségben jusson ki a kápolnán kívüli külső medencébe is, amelynek a vizénél kerestek gyógyulást egyes beteg zarándokok. A forrás vizének az apadása miatt erősen csökkenni kezdett u. i. már a hívek devóciója.²² [22 Diarium II. 236. l.]

A kegyhely nagy építkezései 1738-ra fejeződtek be. Ebben az évben építik újjá a templom orgonáját, s akkor helyezték el a szentélyben a tölgyfából készült új stallumokat is, amelyek felső részeit egy-egy szent: remete Sz. Pál, Sz. Anna, Sz. Ágoston, Sz. Benedek, Sz. István király, Sz. Imre, Sz. András remete, Sz. János evangélista, Sz. Antal, Sz. József, Sz. Jeromos, Aquinói Sz. Tamás, Sz. László, Sz. Benedek remete és Sz. Ágnes képei díszítették.²³ [23 U. o. 274, 287. l.]

Kisebb építkezések azonban még a század második felében is folynak, a kegyhely mind díszesebb lesz. 1760-ban a monostor előtt nagy ünnepség keretében Nepomuki Szent János szobrát állítják fel.²⁴ [24 U. o. III. 178–9.] 1768-ban olasz művészek restaurálják a refektorium képeit s megfestik Mária Terézia, II. József és Migazzi Kristóf bécsi érsek, pálos protektor arcképeit. 1769-ben pedig a templom és a kolostor általános renoválásával bíznak meg 3 olasz művészt. Ők munkájukért csak 120 forintot kaptak, Mildorfer, a híres bécsi festő azonban, akinek máriavölgyi működéséről eddig nem tudtunk, a mintegy három hónapig tartó munkájáért — amely során a szentély falait freskókkal díszítette — 896.59 fr.-t kapott. A kegyhely restaurálási munkálatai folytak még a következő évben is.²⁵ [25 U. o. III. 249-255, 272. l.]

3. A kegyhelyet újjáépítő erő: a csodákban való hit

Az idő és ellenséges támadások következtében rombadőlt Máriavölgyet újjá, nagyobbá, szebbé, művészeti emlékekben gazdagabbá, mint korábban volt, az emberek hite építette. Az a hit, hogy a földi élet számtalan megpróbáltatása során Isten segítségét legbiztosabban Szűz Mária közbenjárása által lehet elnyerni. A késő középkorban lett mindjobban általános, hogy legtöbb szent gyógyító, segítő erejét specializálták: pártfogásának, közbenjárásának eredményességet csak egy-egy meghatározott betegség, szerencsétlenség ellen, vagy valamely foglalkozási ág védelmében tulajdonítottak. Szűz Mária tiszteletének az ellenzői e felfogást is a maguk igaza mellett igyekeztek kijátszani, s azt állították, hogy Szűz Mária nem képes mindenben s mindenkinek segítséget nyújtani, hanem az egyes szentekhez kell folyamodni, kihez-kihez oly esetben, amelyben az illető szent földi élete során kitűnt. Joggal vetette e felfogás híveinek a szemére Kollenicz András azt, hogy a katolikus felfogás szerint nem szükséges, hogy Szűz Mária vagy a szentek értsenek ahhoz, amiben segítségüket kérik a hívek. Nem ők maguk segítenek ugyanis, hanem az Úr. Ők csak közbenjárnak annál, akinek a szelek és a tenger is engedelmeskednek.²⁶ [26 Kollenicz i. m. 11–21. l.] Különösebb igyekezetre nem is volt szükség ahhoz, hogy a nép nagy része ne adjon hitelt az ellenkezőknek, hanem higgye, hogy Szűz Mária közbenjárhat minden baj és szerencsétlenség esetén. Sokan az Egyház hivatalos tanításán túlmenőleg a közvetlen segítséget is magának Szűz Máriának tulajdonították.

Szűz Mária tisztelete mellett azonban nem halványodik el e században sem, magán a Mária-kegyhelyen sem, egyes szenteknek a tisztelete. A 18. századi máriavölgyi építkezések is világot vetnek arra, hogy mely szentek tisztelete állott még különösebben előtérben. Szűz Mária tiszteletét nem befolyásolta a szentek tisztelete. Máriavölgy jelentőségét a többi szentek tisztelete, ha nem is emelte, bizonnyal színezte. Különösen az, hogy a kegyhely több értékes ereklye birtokába is jut egyesek adományából. A legértékesebb a két szentkereszt-ereklye volt Az egyiket Keresztély Ágost adományozta 1712-ben, a másikat pedig egy nemes asszony (domina kucsisfeldiana) 1766-ban. Keresztély Ágost XI. Kelemen pápától kapta az ereklyét,²⁷ [27 Diarium II. 44, 48. l., Liber 21, 59. l.] azt azonban nem tudjuk, hogy a második ereklye hogyan került az adományozó birtokába. Szent Theodora vértanú ereklyéit még a 17. században kapják a pálosok Frigyes boroszlói érsektől, annak ünnepélyes translatio-ja, oltárra helyezése azonban csak 1717-ben történt meg.²⁸ [28 Liber 26–28, 34. Lásd Kisbán i. m. II. 46–47. l.] Eszterházy Imre is ad két ereklyét: remete Szent Pálnak és Szent Antalnak a spanyol király által hitelesített ereklyéit, mindkettőt egy szentségtartó alakú ereklyetartóban elhelyezve, hogy így azokat megfelelően lehessen nyilvános tiszteletadásra kitenni. 1771-ben pedig Kudlik Imre pozsonyi kanonok adományoz egy díszes kivitelű ereklyetartót, Nepomuki Szent János képével, s valószínűleg ereklyéjével is.

Ősi az a hit, hogy az Isten egyes helyeken szívesebben siet a hozzá folyamodók segítségére. Szűz Mária segítőereje is hozzákapcsolódik egy-egy ilyen kiválasztott helyhez, egy-egy kegyhelyhez.

S a nép erős hitét mi sem mutatja jobban, mint hogyha az egyik kegyhelyen nem következik be a várt gyógyulás, akkor tovább vándorol kegyhelyről-kegyhelyre gyógyulást keresve, csodát várva. S a máriavölgyi kegyhely hírét, népszerűségét erősen növeli, hogy több alkalommal oly esetekben is bekövetkezik ott a gyógyulás, amikor más kegyhelyekre való zarándoklás eredménytelennek mutatkozott.²⁹ [29 Diarium II. 210. l.]

Egy vak brünni leány — miután az orvosok nem tudtak rajta segíteni, először a közeli kiriteini kegyhelyhez zarándokolt el, de ott nem nyer gyógyulást, amint nem nyert utóbb a mariazelli, a boldogasszonyi, és a sümegi kegyhelyeken sem. Már reményt vesztve visszatérőben volt hazafelé, amikor győri szállásadója tanácsára a Máriavölgybe való zarándoklatra fogadalmat tesz.³⁰ [30 Liber 95. l.] Azt ugyan a téli nagy hideg miatt nem tudta teljesíteni, mégis meggyógyult. Mivel azonban a gyógyulását nem Szűz Máriának tulajdonította, s utóbb sem ment el Máriavölgybe, újra rosszabbodott az állapota, s a végleges gyógyulást csak azután nyerte el, hogy teljesítette fogadalmát, a bűnét megbánta.³¹ [31 Kollenicz i. m. az Orsz. Levéltárban lévő bővebb kézirata. Acta Paulinorum. 422. fasc. 3, cap. 3 §.] Győrben kapta a tanácsot a Máriavölgybe való zarándoklásra egy másik vak brünni leány is, aki előzőleg a máriazelli, a máriaháti s a Győr alatt lévő mártoni (Pannonhalma) kegyhelyeket kereste fel, de hiába.

Több kegyhely eredménytelen meglátogatása után Máriavölgyben nyert gyógyulást egy bécsi asszony, Wagner Mihály felesége is. Sokan azonban mindjárt kezdetben a máriavölgyi Szűz Mária segítő erejében bíznak a legjobban. Így az a két hainburgi ember is, akik 1724-ben csónakjukkal felborultak a Dunán, s akiknek, amidőn már-már elmerültek, a társuk, Ritter Mihály — akinek sikerült partra úszni — azt kiáltotta oda, kérjék az osztrák lorettói, a németóvári, vagy pedig a máriavölgyi Szűz segítségét. A veszélyben lévők utóbbihoz folyamodtak, s meg is menekültek.³² [32 Kummer–Orosz i. m. 201–204. l., Liber 81. l.]

4. A csodák

A máriavölgyi Szűz közbenjárására történő csodákat, s az azokkal kapcsolatos felajánlásokat 1732-től kezdve külön könyvbe jegyezték fel. A korábban történt csodák nagy részét csak nyomtatásban megjelent könyvekből ismerjük. Ezek, a kegyhely történetét is tárgyaló könyvek a hívek számára készültek, s céljuk Szűz Mária tiszteletének s a kegyhely jelentőségének, hírének a terjesztése és növelése. Az időrendi sorrendben előadott csodákhoz a könyvek írói hozzáfűznek egy-egy rövid elmélkedést, lelkioktatást is Szűz Mária segítségül hívásának eredményességéről. Az e könyvekben előadott csodákat, meghallgatásokat is elfogadhatjuk azonban valóban megtörténteknek. Azok is a hívek elmondása alapján felvett eredeti jegyzőkönyveken alapultak.

Szokás volt ugyanis, hogy a hívek a megtörtént csodákat, csodásaknak tetsző meghallgatásokat elmondják feljegyzés, jegyzőkönyvbe való foglalás céljából saját papjuk, vagy a kegyhely szerzetesei előtt, szavaikat esküvel is megerősítve. Olykor, ha pl. a hívők elbeszélése alapján nem elég világos valamelyik eset, a történtek kivizsgálását maguk a pálosok is kérik az ill. hely plébánosától. Egyesek olykor sajátkezűleg maguk írták le a velük történt csodát, s azt adták át a kegyhely sekrestyésének. S pl. Kummer Lászlónak Orosz Ferenctől magyarra is lefordított könyvében közölt csodák egy részének eredeti jegyzőkönyve ma is megvan az Országos Levéltárban.³³ [33 Liber conv. Mariae Thallensis. (Liber.) — Acta Paulinorum 422. fasc. 16–46. l. — Diarium II. 98–99. l. — A kegyhelyről szóló már idézett egykorú könyvek.]

Az 1634–1784 között eltelt másfél évszázadból a máriavölgyi Szűz Mária közbenjárására történt csodák közül mintegy 800-ról maradt fenn feljegyzés. Pestis, döghalál, hideglelés, vérfolyás, himlő, gutaütés, orbánc, köszvény, fulladás, torokbaj, fogfájás s más, olykor pontosabban meg sem határozott betegségek esetében Szűz Máriában volt a hívek legnagyobb bizodalma. Hozzá folyamodott a nyomorék, a béna, a sánta, a vak, a süket, a néma, az inaszakadt, az eszelős, a gyermekágyban vajúdó asszony. Őt kérték a hívek a legkülönfélébb veszedelem idején. Őt kérik ellenséges támadás idején, hozzá folyamodik a fogságba esett, hozzáfolyamodik az, aki kocsijával, vagy csónakjával felfordul, aki alatt beomlik a föld, aki kútba esik, leesik a fáról vagy a ház tetejéről. Őt kérik a meghalt hozzátartozói, hogy adja vissza kedvesüknek az életet. Benne bíznak a gonosz szellemek ellenében is.

Igen gyakran kérik Szűz Mária segítségét a szülők gyermekeikkel történt különféle szerencsétlenségek esetében is. Az egyiknek torkán akad egy tű, egy csont, vagy egy pénzdarab, a másik lenyelt egy gyűrűt, megsebesítette magát, mérget ivott, leesett a fáról, vagy oltott mésszel teli gödörbe esett.³⁴ [34 V. ö. Kummer–Orosz i. m. és Liber passim.]

Ramocsay András „... rosszul szolgálván neki a szerencse, a keresztények eskütt ellenségének kezébe esett, rabul elvitettetett és setét tömlöcbe tétetett vala, s illy kemény és kegyetlen rabságot már három egész esztendeig szenvede vala...” Nemes Podoronczky Pétert, Rákóczi fejedelem vetette fogságba, midőn fogságban lévő felesége kiszabadítására Erdélybe ment. Szolgája ugyanis azzal vádolta, hogy nem a felesége kiszabadítása érdekében járt, hanem, hogy a fejedelem ellen pártütést készítsen elő. A bajor hercegségből származó Mospauer Jakab pozsonyi plebejust hamis vád alapján a pozsonyi magistratus veti börtönbe 1777-ben. De megszabadul ő is, amint az előbbiek is valamennyien, miután a máriavölgyi Szűz segítségét kérik.³⁵ [35 Kummer–Orosz i. m. 36–37, 151, 254–257. l. — Liber 105. l.]

A Lozornón lakó Schmidlin Máriának 1724-ben több alkalommal is megjelent az elhunyt apósának a lelke, s a következőket kérte: „Hogy Mária-Thalba mennyen és három pénteken böjtölljön”, azért, mert ő hat esztendővel azelőtt az Olvasós Szent Congregáció ruhájába öltözvén, Máriavölgybe ment zarándoklattal, s mivel észrevette, hogy útközben pénzét elvesztette, látván az oltáron ájtatos emberek ajánlásából heverő pénzt, abból két hetest alattomban elvévén, magának tulajdonította. „Melly onnét el-vett pénzért, a purgatórium lángja között máj napig-is nagy kínokat szenved. Mindazonáltal a könyörületes Szűz Máriának esedezésére, az Isteni irgalmasságtól meg-engedtetett néki, hogy ezen nagy vétkét, és szörnyű gyötrelmeit ki-nyilatkoztathassa: annak okáért, hogy ezektől meg-szabadíttassék, az említett Szent Helyre mennyen és a megnevezett oltárra, mellyről a pénzt el-vette vala, tizen-öt krajczárt tegyen, s egyszer s mind azon oltárnál három olvasót mondgyon érette. Ezeket véghez vivén, a kegyelem Annyának csudálatos oltárához mennyen, s hasonlóképpen három olvasót ájtatosan mondván, azt a Dücsőséges és könyörületes Istenszülő Szűznek ajánlja, s az után gyónnyék és áldozzék meg...” Plébánosa tanácsára Schmidlin Mária mindezeket teljesítette is, s midőn „már az Urat Mise alatt magához akarná venni, a lélek Schmidlin Máriának meg-jelent, és kézzel háromszor jelt adván, mondá néki: Áldott légyen az Isten, most már meg-szabadíttattam. Végtére az asszonynak kezéből az imádságos könyvecskét, kiből az öreg oltár előtt imádkozik vala, ki-ütötte, kit az ura a földről felemelvén, négy levelet látott benne meg-pörsőlve, maga pedig az asszony leg-ottan el-ájul. Mind ezeket azután, az annyiszor említett Schmidlin Mária, Urával együtt, a meg-égésnek jeleit is meg-mutatván, Melltzi Klastromból való Tisztelendő Páter Czimmermann Armand előtt, akkorban Lozornai nagy érdemű Plébános előtt meg-beszéllette, bizonyította, s a dolognak nagyobb el-hitelére írásban bizonyságot kért magának, mellyet Mária-Thalban meg-mutatta...” Részben hasonló eset történt egy horvát leánykával is, kinek az elhunyt apja jelent meg.³⁶ [36 Kummer–Orosz i. m. 226–232. l. — Diarium II. 98–99.]

Számos esetben tudjuk, hogy a beteg vagy hozzátartozója csak azután folyamodott Szűz Máriához, s tett fogadalmat a máriavölgyi kegyhelyre való zarándoklásra, miután orvos nem tudott előzőleg segíteni. A legkülönfélébb betegségek, fájdalmak (gyermekhimlő, szembetegség, kézzsugorodás stb.) és szerencsétlenségek esetében nem tud segíteni az orvos, nem használnak a gyógyszerek, a máriavölgyi Szűz Mária azonban ily esetekben is tud segíteni.³⁷ [37 Kummer–Orosz i. m. 41–42, 71–72, 136–137, 149–151, 157–158, 163–167, 188–189, 244–247. — Diarium II. 257. — Liber 67, 81, 83, 97 ,99, 123.]

A fogadalmat, s a zarándoklatot rendszerint a beteg maga teszi meg, a gyermekek helyett a szülők. Egy teljesen megvakult ötéves kisfiú — az ausztriai Obersimprunban (Ober-Siebenbrunn) lakó Schön János azonban maga mondja könnyező szüleinek „menjünk a máriavölgyi kegyhelyre és visszanyerem látásomat”.³⁸  [38 Liber 104. l.] Egyes esetekben egy idegen, egy harmadik személy, olykor a gyóntató hívja fel a beteg, a veszélyben lévő figyelmét a kegyhely csodatévő erejére.³⁹ [39 Kummer–Orosz 186. l.]

A zarándoklatot két esetben a másvilágon, a tisztítótűzben szenvedő lélek megjelenése és kérése előzte meg. Több esetben pedig maga Szűz Mária jelent meg éjszaka a betegnek s ő adta a tanácsot, hogy zarándokoljon el Máriavölgybe, s meggyógyul. Nemes Gorrup Ferenc megbetegedvén 1700-ban, előbb a győri orvosokhoz fordult, de noha alkalmas orvosságokkal próbált volna élni, az öklelések és fájdalmak meg nem szűntek, sőt „a szív szorongatás-is reá jövén, annyira elhatalmasodtak, hogy már azt vélte légyen, hogy meg-köllessék dühödnie miattok; midőn egykor illy szürnyü fájdalmakat szenvedvén, le fekütt volna az ágyánál meg-jelenvén néki a Dücsöséges Szűz, vigasztalta légyen őtet, és a kezébe olvasót, mellyet közönségessen Rosariumnak nevezünk, nyujtott légyen. És hogy azonban Istentől is ihletést érzett, tenne fogadást, hogy Mária Thalba megyen, és ezen jól tevések Szent Helyét, a hol soha nem vala, noha egynéhányszor hallott volna felőle, meg-fogja látogatni. Annak utánna, hogy a Dücsösséges Szűz többekkel egyetemben, kik mindnyájan fehérben valának öltözve, másodszor is méltoztatott légyen néki láthatóképpen meg-jelenni. Melly látás közben ismét olly mennyei ihlést érzett, hogy bizonyos kálvinista vallásson lévő gyermeket hivattatna magához, és a közönséges Római igaz Hitnek fel-vállalására mindenképen intené...” Óhajára másnap hozzá is vezettek egy kálvinista gyermeket, Majthényi Györgyöt s az — bár korábban sem a gazdája, sem pedig a szerzetesek nem tudták a katolikus hitre téríteni, elbeszélésének a hatására megtér.⁴⁰ [40 U. a. 164–167.]

A halálán lévő Borsos Györgynek — aki felvette már az utolsó kenetet is — Szűz Mária a máriavölgyi szobor alakjában jelent meg, s „bizonyos szép tiszta kútból való vizet nyújtott, mellyet ő kezéből elvévén, egészen megitta és nagy édességet érezvén utána, álmából felébredt”. Felébredése után szörnyű fájdalmai rögtön megszűntek, s csakhamar egészen meg is gyógyult.

Egy bécsi festő leánya, Kloster Erzsébet 1757-ben már halálán volt, midőn egy ismeretlen ember a csodatévő szoborról egy képet visz el hozzá s tanácsolja, zarándokoljon el a kegyhelyre. A halálos beteg fogadalmat is tesz — hiszen felismerte, hogy az előző éjjel álmában ugyanazt a szobrot látta — s a jelenlévők legnagyobb csodálkozására visszanyeri erejét és meggyógyul.⁴¹ [41 U. a. 263–265. — Liber 35. l. — Erneuerter... Marianischer Gnaden-Brunn... 72. l.] Késmárky Thököli Erzsébetnek 1697-ben a lorettói kegykép alakjában megjelent Szűz Mária adja a tanácsot a zarándoklatra.⁴² [42 Kummer–Orosz i. m. 132–133. l]

A gyógyulás lefolyásáról — eddig is láthattuk már — gyakran nem tudunk semmit. Annak csak a megtörténtéről értesülünk azáltal, hogy az illető hálából elhozza utóbb a kegyhelyre fogadalmi ajándékát. „Voto facto et feliciter sanata est” — mondják sokszor az egykori feljegyzések.

Egyeseknél azonban tudjuk, hogy a gyógyulás rögtön a fogadalomtétel után következett be. Így pl. Zentgázy György felesége, a hamburgi Grim Borbála, Ujváry Zsuzsanna, valamint Hardlin Orsolya és Lány Magdolna leányai is. Majer Terézia nem sokkal a fogadalom után (paulo post) gyógyult meg.⁴³ [43 Liber 122, 125–137. l. — Kummer–Orosz i. m. 93–94, 159–160. l. — Erneuerter Marianischer Gnaden-Brunn 74–75. l.] Zöley Pál sátoraljaújhelyi plébános azután gyógyult meg azonnal, hogy útnak indult a kegyhelyre. Bricza Erzsébet megvakult gyermeke a zarándokút közben nyerte vissza szemevilágát.⁴⁴ [44 Kummer–Orosz i. m. 157–158. — Liber 93. l.] A gyógyulás sok esetben csak fokozatosan következett be. Tolliny Márton és felesége — kiknek a leánykája szemevilágát vesztette el — azt fogadják, hogy gyermeküket három ízben fogják magukkal vinni a kegyhelyre. A beteg szeme az első zarándoklat után javulni kezdett, s azután fokozatosan meg is gyógyult Fokozatosan következik be annak az ismeretlen nevű gyermeknek is a gyógyulása szülei fogadalma után, aki egy késsel sebesítette meg magát s „kit semmi Borbélyok és alkalmaztatott flastromok nem segítettek”.⁴⁵ [45 U. a. 136–137, 142–144, 199. l] Helmár Bálint felesége — hogy leányának megsebzett szeme meggyógyuljon — a „csudálatos Szűz képe előtt”; melynek mását otthon reggel s este nagy ájtatossággal tiszteli — arra tett fogadalmat, hogy beteg lányával 6 szombat gyalog megy a kegyhelyre, s ott misét mondat. Teljesíti is, gyermekének beteg szeme nem gyógyult meg mégsem. Midőn azonban újabb fogadalomtétel után a 7. szombat is elmegy a kegyhelyre, hazatérésekor az addig beteg gyermek örömmel és egészségesen fogadja.

A fogadalom teljesítése: a zarándoklat megtevése és az ígért votiv-tárgyak felajánlása mellett sokan mutatnak be mások is szentmisét a kegyhelyen, s több esetben a gyógyulás, illetve a javulás csak a szentmise bemutatása alatt, vagy annak megtörténte után következik be.

Szentmise közben gyógyult meg 1649-ben Sichard György is. Krammer János hideglelésben szenvedő kisfia is az alatt nyeri vissza egészségét, hogy szülei a kegyhelyen érette misét mutattattak be, és imádkoztak érette. Sviba Pál máriavölgyi lakos a szentmise bemutatása után gyógyult meg, kit elviselhetetlen lábfájdalom kínzott. Mivel szegény volt, azt fogadta, hogy addig fog a templom előtt mint koldus kéregetni, amíg annyit gyűjt össze, amennyiért bemutattathat egy szentmisét.⁴⁶ [46 U. a. 70, 73, 75, 80–81, 131, 132, 216–220. V. ö. Diarium II. 255, 322– 323, 174–176, III. 39, 82, 456, 500. l. stb.] Biró István szerdahelyi lakos felesége szülést megelőző kilenc nap mindegyikén ugyancsak szentmisét mondat a kegyhelyen amellett, hogy magához hozatja a csodatévő szobornak egy az eredetihez hozzáérintett mását.⁴⁷ [47 Liber 123. l.]

Sokak meggyógyulása csak azután következett be, hogy ittak a szent kút vizéből, abban megmosakodtak, vagy annak vizével megmosták beteg tagjaikat.

„A Szűz Máriának ezen kegyelmi vizéről s annak erejéről” tett tanúbizonyságot gróf Eszterházy Pál esztergomi érsek is. A torka egy ízben annyira megdagadt, hogy nem tudott sem enni, sem inni. Nem tudott inni akkor sem, amikor óhajára „azon kútból, amellyben e világnak csudálatos Anya megjelent”, vizet hoztak neki, úgyhogy „egynehány csöp víz egy kis kérő által eresztetett volna a szájába”. „Rövid nap mulva” vissza is nyerte az egészségét „Hogy pedig illy nagy jó téteményről mindenkoron hála-adatossággal meg-emlékezne, mái napig sem él más vízzel italára, hanem ezen Szűz Mária kút-forrásából hordatott vízzel. Ennek a víznek hathatós nagy erejét sok százan beszélik, t. i. sánták, bénnák, vakok, szemfájók, etc. etc., kik az ő fogyatkozásos tagjaikat, minden bizodalmokat a Szűz Máriába vetvén, ezen kút vizével meg-mosták vala...”⁴⁸ [48 Kummer–Orosz i. m. 268–272. l. V. ö. u. a. 51, 127–130, 206, 265–267. — Erneuerter... Marianischer Gnaden-Brunn 73. l. — Diarium III. 383, 388. l.] A gyógyulás, illetve a javulás azonban most sem következik be mindig azonnal. Hault György, „ki halálra meg-betegedvén, négy hétig semmit sem lát vala”, két hétig tartózkodott a kegyhelyen, ott szünetlenül imádkozott, s szemeit a szentkút vizével mosogatta.⁴⁹ [49 Kummer–Orosz i. m. 206. l.]

A zarándoklatot szinte kivétel nélkül maga a beteg tette meg, illetve az, aki érette Szűz Mária segítségét kérte, mint pl. gyermekek betegsége, szerencsétlensége esetében a szülő.

A szülők azonban többnyire magukkal viszik a beteg vagy meggyógyult gyermekeiket is. Már a pálosok 1514-i misekönyve is közli azt az ünnepélyes szertartást, amelynek keretében szokás volt kisgyermekeket a pálosrend ruhájába beöltöztetni, hogy elnyerjék remete Szent Pál segítségét minden testi és lelki veszedelemmel szemben.⁵⁰ [50 Missale fratrum eremitarum S. Pauli primi eremitae. Venetiis, 1514.] E szokás él a máriavölgyi kegyhelyen még a 18. században is. Néhány évből fenn is maradt azon szülök neve, akik 2–3 éves gyermekeiket beöltöztették. A pálos ruhát csak egy ideig a fogadalomnak megfelelően 1–2 évig hordják a gyermekek; annak elteltével azután ismét ünnepélyesen a kegyhelyen vetették le.⁵¹ [51 Liber 75–78. l.]

Egy alkalommal fordult csak elő, hogy egy súlyosan beteg, szemevilágát is elvesztő asszony mást küldött maga helyett a kegyhelyre, s azzal mutattatott be ott szentmisét. Korábban első fogadalma után egyszer már meggyógyult, mivel azonban halogatta a zarándoklatot, oly súlyosan megbetegedett, hogy amidőn bűnbánólag megismételte a fogadalmát, maga nem volt képes azt teljesíteni, s így, hogy ismét visszanyerje egészségét, maga helyett mást küldött a kegyhelyre.⁵² [52 Kummer–Orosz 239. l.]

Nem lehet itt a feladatunk annak a vizsgálata, hogy minden esetben valóban csoda történt-e? Az ma már el sem dönthető. Az egyház maga is csak az új kegyhelyek keletkezésével kapcsolatos csodákat tette szigorú vizsgálat tárgyává, de a már jóváhagyott kegyhelyeken történt csodák esetenkénti megvizsgálásával természetszerűleg nem foglalkozhatott. Megelégedett azzal, hogy mindenki a szavával és esküjével bizonyította a vele történteket. E csodák így csak emberi hitre tarthatnak számot. De bennünket éppen emiatt érdekelnek, mint a népi vallásosság jellemző, látható megnyilvánulásai. Kétségtelenül mutatják ugyanis a nép hitét, a földi világon felülálló, a földi életet irányító Úrban, s az ő kiválasztottjaiban: Szűz Máriában és a szentekben. Mutatják azt, hogy a földi élet sok-sok megpróbáltatása közepett mint látja be minduntalan, nemcsak a hívő, de olykor még a kételkedő is az emberi erő kicsinységét, s azt, hogy van egy nálánál is erősebb hatalom: az Úr. E hit a legerősebb támasz igen sok ember számára, s az nemcsak a végső kétségbeesés perceiben születik meg benne. Szűz Máriában a bizalom, Szűz Máriáé az érdem akkor is, ha orvosok kezelik, s ha orvosoktól is nyeri a közvetlen gyógyulást. Szűz Máriának mond köszönetet, s függeszt fel az oltárra egy ezüst nyelvet Heimpucher Erzsébet pozsonyi asszony is, kinek a nyelvéről az orvosok sikerrel távolítottak el egy hólyagot. Orvos veszi ki egy hatéves pozsonyi gyermek füléből azt a magot, amit az játék közben a fülébe dugott. A fiáért aggódó anya azonban Szűz Mária közbenjárását kérte ahhoz is, hogy az orvos sikerrel tudjon dolgozni. S a siker érdeme nem az orvosé lett, hanem Szűz Máriáé. De Szűz Máriának ad hálát, s zarándokol el Máriavölgybe az egyik pálos szerzetes is, aki elérte vágyát, s elöljárói Rómába küldték tanulni.⁵³ [53 Liber 123. — Diarium II. 257. l.]

Kevés az adatunk arra nézve, hogy a hívek mint tették meg a zarándoklatot. Egy-két esetben tudjuk csak, hogy azt is megfogadták, gyalog keresik fel a kegyhelyet. S a kegyhelyre igyekvők olykor csoportosulnak, s együtt látogatják meg Máriavölgyet, mint pl. a pozsonyi orsolya-rendi apácák, a jezsuiták. 1728. augusztus 29-én különös esemény játszódik le a kegyhelyen a kegyhely naplójának írója szerint. Teljesen magukban, 25 hajadon érkezik meg, akik az egész vesperást, az éjszaka egy részét is énekléssel töltik el. Másnap pedig, amikor eltávoznak, a sírástól alig tudnak énekelni. Könnyeztek, meghatódtak azok is, akik látták őket. „Nem tudom ezek szándékát — írja velük kapcsolatban a kegyhely naplójának az írója — de az igen kegyes anyának a közbenjárására legyen irgalmas hozzájuk az Isten bűnbánatuk megtartásában s teljesítse kívánságukat”.⁵⁴ [54 Liber 42, Diarium II. 85. l.]

Gyakran egy-egy nagyobb közösség: város vagy falu is útra kel együtt, hogy közösen megszervezett, együttes zarándoklattal próbálja a fenyegető veszély: pestis, ragályos betegség, dögvész, szárazság elhárítását, megszüntetését elérni. A pestis elmúlásáért könyörögnek a kegyhelyen 1739-ben a lozornobeliek, és a stomfaiak.⁵⁵ [55 Diarium II 297–299. l.] Más, pontosabban meg nem nevezett ragály ellen pedig 1772-ben a mosoniak, az ásványiak és a rajkaiak. Dögvész elmúlását 1752-ben a győri egyházmegyei Szent-Péter lakói kérik, akiknek már 2000 forint káruk volt a ragály miatt.⁵⁶ [56 U. o. és III. 41. l.]  Nagyobb ragályok idején két héten át is állandóan könyörgő istentiszteleteket tartanak a kegyhelyen, olykor felsőbb állami vagy egyházi hatóságok rendeletére, mint pl. az 1739-i pestis idején. Ugyanakkor azonban nemcsak a pestis ellen kérik Szűz Mária segítségét, hanem a törökök ellen is, akik ellen való győzelmet kérendő már az előző két évben is tartottak könyörgő istentiszteleteket és körmeneteket.⁵⁷ [57 Diarium II. 258–259, 270, 299.]

Az ellenség feletti győzelem esetén hálaadó istentiszteletet tartanak Máriavölgyben is. Oda küldi Mária Terézia azt a két zászlót is, amelyeket magyar huszárok a poroszoktól zsákmányoltak.⁵⁸ [58 Diarium II. 341. l.]

Az 1743. évi nagy szárazság idején pünkösd három napján volt esőt kérő könyörgő körmenet a kegyhelyen. 1747-ben pünkösd harmadik napján a nagyszombatiak négyszáz főnyi zarándoklata, három hét múlva pedig a stomfaiak, a beszterceiek és a lozornobeliek zarándoklata könyörög esőért. 1748-ban a beszterceiek, és a zohoriak, 1755-ben a stomfaiak, másztiak, és beszterceiek, 1771-ben a stomfaiak, 1781-ben pedig a stomfaiak, másztiak és beszterceiek kérik a nagy szárazság elmúlását.⁵⁹ [59 U. a. II. 349, 417, 430. III. 74, 291, 530, 534. l.]

5. Körmenetek, együttes zarándoklatok

A következőkben annak az összeállítását kíséreljük meg, hogy egy év leforgása alatt mely helyekről és mikor jöttek egyes városok vagy falvak együttes zarándoklatai Máriavölgybe. Ezek pontos és részletes összeállítását nem bírjuk. Csak az 1757–1764. évekre van egykorú kronológikus összeállítás, azonban nem teljes az sem, úgyhogy azokat így nekünk kellett összeállítani a kegyhely naplójából. A Diárium első kötete elveszett s így az 1723 előtti közös zarándoklatokról alig tudunk valamit. A zarándoklatokat az egyes nagyobb ünnepek köré csoportosítjuk, bár sok esetben — különösen az egyes ünnepek előtt vagy után 2–3 nappal megtartott zarándoklatoknál — lehetséges, hogy azok nem az ünnepekhez kapcsolódtak, hanem egy meghatározott naphoz kötött fogadalomra mennek vissza. Nem tudjuk a most felsorolt zarándoklatok nagy részének indítóokát sem. Valószínű azonban, hogy nagyrésze egy konkrét célú kérő vagy hálaadó zarándoklatra megy vissza, amely utóbb is fennmaradt: állandósult, a baj elmúlása, Szűz Mária segítségének az elnyerése után. Az adatok hiányossága miatt nem lehet pontosan eldönteni azt sem, hogy a most felsorolt zarándoklatok közül azok, amelyekről csak egyes években vannak adataink, voltak-e más években is: állandóak voltak-e, ha nem is az egész általunk vizsgált korszakban (1630–1780), de legalább a kegyhely fénykorában. 1730–1770 között. Nem soroltak fel u. i. minden egyes zarándoklatot. Pl. a nagyszombatiak 1687 óta minden évben felkeresték a kegyhelyet, a fennmaradt naplókban azonban csak 1740-ben hallunk zarándoklatukról először. Ekkor is azért, mivel elmaradt.⁶⁰ [60 Helyttan. ltár. Religionaria 307. Berchtold N. 4/46. Orsz. Ltár. — Diarium II. Lad. M. fasc. 88. l.] Sokszor csak a szokástól eltérő eseményeket emelik ki s ha be is számolnak a zarándoklatok érkezéséről, arról csak általánosságban szólnak.

Újév napján a nagy hó miatt rendszerint kevesen keresik fel a kegyhelyet. Vízkereszt, illetve a Háromkirályok napján azonban a nagy havazás sem akadályozza meg a közelfekvő helységek lakóit, hogy meg ne jelenjenek Máriavölgyben. Az ünnep vigiliáján megszentelt víz, a Háromkirályok vize ugyanis nevezetes szentelmény, népi felfogás szerint különleges erővel bír. Ezért igyekszik mindenki hazavinni belőle.⁶¹ [61 Diarium II. 97 és 389. l. — Az egyes ünnepeken végzendő istentiszteleti cselekményekkel kapcsolatos Directorium Sacristiae megvan az Orsz. Levéltárban. Acta Paulinorum 423. fasc.]

Szent Pál napján (jan. 15.) a hívek teljes búcsút nyerhettek, elég sokan is jennek össze, többnyire tótok. Így szentbeszéd is csak tótul van, míg a nagyobb ünnepeken, amint újévkor is a német szentbeszéd is szinte állandó. Egyes években, így 1755-ben is kilencnapi ájtatosságot is tartottak Szent Pál tiszteletére. 1758-ban a szokottnál is nagyobb ünnepélyesség oka az volt, hogy Szent Pál napja egybeesett Jézus nevenapjával. E nap egyébként nem tartozott a nagyobb ünnepek közé. 1746-ban is csak a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára felajánlható teljes búcsú miatt jöttek össze nagyszámban a hívek. Ott volt e nap a pozsonyi plébános s egy pozsonyi kanonok kíséretében érkező mirai érsek s a váci püspök is. A velük érkező udvari káplán, kiváló orgonaművész, a játékával magukat az előkelő vendégeket is elragadtatta.⁶² [62 Diarium II. 388–389. III. 70, 99, 222–223, 237, 463. l.]

Gyertyaszentelő Boldogasszony (febr. 2.) napján Máriavölgyben is szokásban volt a körmenet s a templomban bemutatott kisded Jézust jelképező gyertyaszentelés. A rossz időjárás, a nagy hideg, a hófúvás, a nehezen járható utak vagy a Morva kiöntése azonban rendszerint megakadályozza, hogy a hívek olyan nagy számban keressék fel a kegy-helyet, mint a többi Mária-ünnepen. Egyes években azonban, mint pl. 1729, 1731, 1741, 1715, 1769-ben s különösen 1743-ban így is sokan voltak.⁶³ [63 U. a. II. 64, 82, 97, 297, 304, 317, 345, 371, 390. III. 12, 100, 241, 258, 417. l.]

A Szűz Mária jegyesének ünnepére (márc. 19,) összegyűlt hívek nagy számát már 1739-ben is hangsúlyozzák. Szent József kultusza később, a hatvanas evekben még erőteljesebb lesz. Az ünnepen résztvevő hívőknek magyar szentbeszédet is tartanak.⁶⁴ [64 U. a. 294, 306. III. 187, 194, 225, 242, 265. l.]

Gyümölcsoltó Boldogasszony (márc. 25.) napján rendszerint sokan vesznek részt az istentiszteleten s áldoznak is, többnyire azonban csak a közeli helyekről. A Máriavölgyhöz és a régi szokásokhoz való ragaszkodást mutatja, hogy 1741-ben is sok a hivő, bár a szomszédos plébániákon ez alakalommal búcsú volt. A szokásos németnyelvű szentbeszéd azonban most elmaradt. A konventben u. i. csak három németül tudó szerzetes volt, s azok mind el voltak foglalva a gyóntatással. 1755-ben a németek és a tótok mellett sok a horvát anyanyelvű is a jelenlevők között.⁶⁵ [65 U. a. II. 66, 129, 269, 306, 320. III. 14, 54, 72.]

Virágvasárnap általában sokan vesznek részt a szokásos barkaszentelésen s a körmeneten. Mint a nagyhét más napjain is, ez alkalommal is tótul énekelik mise közben a passiót. Nem marad el természetszerűleg itt sem nagycsütörtökön Krisztus sírbahelyezése s nagyszombaton a feltámadás. Hacsak nincs különösebben rossz idő, akkor a környékbeliek Mária-Völgyben igyekeznek elvégezni a húsvéti szentgyónást és áldozást 1726-ban oly sok volt a gyónó a húsvéti ünnepek alatt, hogy mindegyik nap mintegy száz-száz hívőt kellett a konvent minden egyes tagjának (14-en voltak) meggyóntatni. Sokan gyóntak 1727-ben is, pedig ez alkalommal nagy volt a hideg s akkora a hó, mintha még csak január lett volna. 1726-ból és 1768-ból tudjuk a húsvéti áldozok számát is. Elsőízben kb. 8000-en, utóbb pedig kb. 4700-an áldoztak. A húsvéti ünnepekre több közeli helyről körmenettel jönnek a hívők. Így 1726-ban húsvét vasárnapján a stomfaiak és a beszterceiek. Nem sokkal utóbb azonban mindkét község húsvét utáni első vasárnapra tette át a zarándoklatot s 1731-től kezdve már az egész korszakon át fehérvasárnap keresik fel a kegyhelyet. Olykor, mint pl. 1737, 1739-ben a stomfaiakhoz csatlakoztak Mászt és Borostyánkő lakói is. Rajtuk kívül még 1731-ben a Lauetsiary (?)-ből és 1755-ben a közeli Lamácsból jövő zarándoklatról is hallunk.

1740-ben húsvét utáni második vasárnap kezdődik a rackendorfiak zarándoklata. 1757-ben pedig húsvét utáni harmadik hét csütörtökén (ápr. 30.) az osztrák Unter-Siebenbrunnból jön egy körmenet a kegyhelyre.⁶⁶ [66 U. a. II. 48, 66, 122, 130, 270, 295, 320, 360, 416. 429, 437, III. 6, 54, 72, 226, 266, 290, 298, 409, 464, 512, 523; liber 70. l.] A Szent Kereszt megtalálásának a napja (máj. 3.) a Mária-ünnepek és Szent Anna napja mellett a leglátogatottabb ünnep. Lehet, hogy ez az ünnep is már korábban is látogatott volt (sajnos, a kegyhely naplójának első kötete nem maradt fenn), fényét és jelentőségét azonban bizonyára emelte a Keresztély Ágost esztergomi érsektől a kegyhelynek 1712-ben odaajándékozott szentkereszt-ereklye, amely iránti tisztelet növelése érdekében a pálosok 1726-ban hétéves búcsút kérnek és nyernek a pápától a Szent Kereszt feltalálásának (máj. 3.) és felmagasztaltatásának a napjára (szept. 14.).⁶⁷ [67 D. II. 44.]

A marcheggieknek és egy szomszédos horvát falunak az egész korban szokásos zarándoklatáról csak 1725-től kezdve tudunk, pedig 1726-ban régtől fogva szokásosnak mondják. Kedvező idő esetében nem is maradnak el egy évben sem. S ha valamelyik évben nem jöhettek a szokott időben, eljöttek utóbb, mint pl. 1738-ban május 18-án. E nap, áldozócsütörtök utáni vasárnap jönnek 1749-ben a nezsideriek, a veideniek, és az osztrák ober-siebenbrunniak zarándoklatai is. Szent Kereszt feltalálásának az ünnepén, illetve az előtte való napokban egyes években még a stomfaiak, a beszterceiek, másztiak, borostyánkőbeliek, a rajkaiak és a héderváriak zarándoklatairól tudunk. A név szerint nem mindig megemlített horvát zarándoklatok pedig valószínűleg Pralisso (?), Braedensee (Breitensee) és Horvát-Jahndorf helységekből jöttek, amint az 1757, 1761, 1763-as években is. Ez években eljönnek az osztrák unter-siebenbrunniak is. A század második felében ez a nap lesz az 1751-ben alakult vallásos társulatnak: a tisztítótűzben szenvedő lelkek kongregációjának a főünnepe s így a jelentősége és látogatottsága még nagyobb lesz.⁶⁸ [68 Diarium II. 28, 48, 98, 270, 295, 307, 308, 322, 377, 438, III. 30, 72, 86, 101, 270, 298, 410, 528, 482, liber 70–73. l. ]

A pünkösd ünnepén szokásos zarándoklatok közül legtöbbet n bécsiekéről tudunk. 1726 óta ünnep másod-, illetve harmadnapján mindig megjelennek. Egyes években tudjuk a létszámukat is. 1747-ben 90-én, 1750-ben 80-an voltak. Ekkor azonban azt ígérték, hogy jövőre nagyobb létszámmal jönnek el. S valóban tudjuk, hogy 1762-ben 150-en, 1763-ban 220-an, 1764-ben pedig 300-an voltak. 1767-ben a bécsi, tisztítótűzben szenvedő lelkeket megsegítő és vigasztaló Szűz Mária-kongregáció egy alapítványt is tett, hogy amidőn valamilyen súlyos és törvényes ok (háború, pestis, nagy esőzés) miatt nem jöhetnének el Máriavölgybe, a pálosok akkor is mutassanak be a kegyhelyen az ő szándékaikra szentmisét s mondjanak imát Azon években azonban, amidőn megjelenik a zarándoklatuk, a pálosokat nem terheli semmiféle kötelezettség.⁶⁹  [69 Diarium II. 417, III. 8, 82, 195, 210–211, liber 72–73. l.]

A bécsieknek szinte állandóan kiemelt zarándoklatán kívül egyes években még a zistersdorfiak, a siebenbrunniak (Semprunensis) és a németóváriak zarándoklatairól tudunk. 1762-ben pünkösd előtti pénteken Ober-Weidenből, az ünnep vigiliáján pedig Niclsbergből (?), Brudersthalból, Ober-Sulzból és Inzersdorfból jöttek zarándoklatok, egyenkint 45–100 főnyi csoportokban. Ugyanezen évben pünkösd utáni szerdán Teutsch-Wagramból jönnek 40-en. Utóbbiak a következő évben pünkösd utáni első vasárnap 15-en voltak.

Az obersiebenbrunniak zarándoklatára szinte minden évből más időpontban vannak adataink. Így 1738-ban június 17-én, pünkösd utáni harmadik vasárnapot követő kedden, 1763-ban pünkösd után első vasárnap (máj. 29.), 1764-ben pedig húsvét után negyedik vasárnapot követő csütörtökön (máj. 24.) találkozunk velük.⁷⁰ [70 Diarium III. 7–8, 411, 483, liber 72–73. l.]

Az Úrnapján általánosan szokásos körmenetet Máriavölgyben a szentkúthoz vezették s azon Ausztria szomszédos helyeiről is sokan vettek részt Úrnapját követő vasárnap pedig a máriavölgyiek maguk tartanak körmenetet. 1771-ben Úrnapját követő szombaton és a következő hét keddjén is jön egy-egy osztrák zarándoklat. 1769-ben pünkösd utáni harmadik vasárnap a marcheggiek szokásos (!) körmenetéről hallunk, 1762-ben pedig az azt követő vasárnap (jún. 28.) az osztrák ebersdorfiakéról. Az Úrnapján résztvevő zarándoklatok közül egyedül a Lobersburgból jövőt ismerjük 1711-ből.⁷¹ [71 Diarium II. 296, 322, III. 31, 45–16, 191, 247, 291, 322; liber 72 l.]

Nepomuki Szent János (máj. 16.) napjának az ünnepélyesebb megtartásáról csak a hatvanas évektől kezdve tudunk. Szobra volt ugyan már Máriavölgyben a század elején is. Kultuszának a növekedése azonban csal; a század második felében következik be. Ennek egyik külső megnyilvánulása az az új szobor, amelyet tiszteletére 1760-ban a monostor bejárata előtt emeltek Rosa Ferenc generális kezdeményezésére. Tiszteletének növelése érdekében Rosa az ünnep egész oktáváján a saját költségén zenés litániát tartat, s azokon 1764-ben is állandóan sokan vettek részt. Ez évben írják csak be egyébként a Nepomuki Szent János-napi szertartás rendjét a sekrestye szertartáskönyvébe is. A megkezdett 8 napos ájtatosságok állandósulnak és megtartják azokat még a nyolcvanas évek elején is.⁷² [72 Diarium III. 178–181. 215–216. l 453, 482, 530, 546. l.]

Sarlós Boldogasszony napja (júl. 2.) a nagyobb Mária-ünnepek közé tartozik, nagyobb zarándoklatokról azonban e nap még sem tudunk. Csak Pozsonyból s egyes más közeli, pontosan meg nem nevezett magyar és osztrák helyekről jönnek zarándokok egyes években elég szép számmal. A német és tót zarándokok mellett olykor nemesek is sokan vannak, így 1770-ben Nagyszombatról és Pozsonyból. Horvátok jelenlétéről csak 1769-ben hallunk, mikor egész távolról is jönnek.⁷³ [73 U. a. II. 10, 99, 111, 256, 277, 311. 442, III. 63, 195, 248. 419, 531. l.]

Szent Anna napja (júl. 26.) kb. olyan látogatott lehetett, mint a második legnagyobb Mária-ünnep, Nagyboldogasszony napja. Egyes években, így 1745-ben is még annál is látogatottabb. A hívek: egyszerűbb nép és a nemesek nagy számát 1723-tól kezdve szinte minden évben kiemelik, még a nyolcvanas évek elején is. Az áldozok számát csak egy-két évből ismerjük. 1728-ban és 1747-ben 1500-an, 1746-ban 2000-en, 1750-ben pedig 1800-an voltak. Név szerint csak a besztercei és a stomfai zarándoklatokról tudunk.

Jöttek azonban más, távolabbi helyekről s Ausztriából is. Horvátok jelenlétéről, mint Szent Anna napján, most is csak 1769-ben hallunk.⁷⁴ [74 U. a. II. 84, 326, 380, III. 9, 249, 270, 292, 400, 412, 466, 484, 531, 562. l.]

Nagyboldogasszony (aug. 15.) a második legnagyobb, leglátogatottabb Mária-ünnep. A látogatottság, úgy látszik, a negyvenes évekre éri el a tetőpontját. Évek óta nincsenek annyian, mint 1740-ben, bár ez évben a nagyszombatiak ismeretlen okból nem jöttek el. Hogy honnan jöttek a zarándokok, csak néhány esetben tudjuk, mert rendszerint csak azt jegyzik fel egész augusztusban, hogy nem történt semmi nevezetes dolog: a szokásos évi fogadalmi zarándoklatok megjöttek. 1751-ben azonban kiemelik a hainburgi s az óvári zarándoklatot.

Egyes években hallunk a Stomfa, Mászt, Borostyánkő, Ballenstein, Beszterce, Köpcsény és Püspöki helységekből érkezőkről. Több zarándoklat jött Ausztriából is. Götzendorfon kívül azonban nem tudjuk honnan.⁷⁵ [75 U. a. II. 161, 258, 280, 298, 307, 326, 380, 403, III. 92, 283, 461; liber 70. l.] Több adatunk van az augusztus második felében jövő zarándoklatokra, amelyek nagyrésze Nagyboldogasszony oktávájára jött. Így 1762-ben Veigendorfból. Valószínűleg közbejött akadályok miatt jönnek minden évben más nap. 1741-ben 26-án, 1750-ben 23-án, 1764-ben pedig 27-én. A szép rendben érkező zarándoklatot 1750-ben (valószínűleg egyébkor is) a Krisztus Teste korporáció rendezte. Nem állandó napon jönnek a többi helyekről sem: Volfsthalból 1741-ben 25-én, 1750-ben 30-án, 1762-ben 28-án, 1764-ben pedig 26-án, Oberweidenből 1745-ben 29-én, 1750-ben 23-án, Hainburgból 1745-ben 21-én, 1763-ban 23-án, 1771-ben 22-én, 1777-ben 31. A hainburgiak zarándoklatában 1745-ben résztvesz a plébános mellett a biró és több szenátor is. Egyes években megemlítik még Bécs, Perg, Stöpfing, Prenkhirchen (Prellenkirchen?), Petronell és Neusiedl, Hundsheim osztrák helyekről jövőket is. Valószínűleg ezek is állandóak voltak, ha nem is említik meg mindig, hiszen a stöpfingiek zarándoklatáról is csak két ízben tudunk, pedig 1762-ben kiemelik, hogy minden évben jönnek. Csak a bécsi és a neusiedli zarándoklatokról tudjuk, hogy 1728-ban keresik fel először a kegyhelyet.⁷⁶ [76 Diarium II. 84-85, 121, 123, 133, 161, 210, 280, 293, 327, 381-382, 419, 421, 443, III. 9, 293, 403; liber 70–73. l.]

Kisasszony napja (szept. 8.) a kegyhely legnagyobb ünnepe. A hívek hatalmas seregei keresik fel a hó első napjától kezdve egészen az ünnep nyolcadáig, sőt olykor még azontúl is a csodatévő Mária szobrot Igaz, több nagy ünnep is van most közel egymáshoz. Kisasszony napját követő vasárnap az egyház felszentelésének, 14-e pedig a Szent Kereszt felmagasztaltatásának az ünnepe s ünnep Szűz Mária születésnapjának a nyolcada is.

Legkorábbi adataink is ez ünnep fényéről és nagyságáról szólnak Csodálva szemlélte a hívek nagy számát már 1712-ben a. német lovagrend prépostja és generális visitatora, akiket Keresztély Ágost bíbornok-protektor hívott le Bécsből az ünnepekre. Saját bevallásuk szerint még sohasem láttak egyetlen egy kegyhelyen sem annyi embert. Az ünnepen és vigiliáján mintegy 13.000 áldoztak s azután 18-ig bezárólag még mintegy 5000. „Nekünk azonban ez egyáltalán nem volt csodálatos — írja, vagy másolja Orosz Ferenc — emberemlékezet óta ugyanis egyedül ezen az ünnepen és vigiliáján minden évben kiosztanak annyi, sőt még több, olykor 20.000 szentostyát is...” Mind 1712-ben, mind pedig 1714-ben áldoztatott maga Keresztély Ágost is. Az utóbbi évben s 1718-ban az ünnepen és oktávája alatt 18.000 áldozó volt, 1715-ben pedig csak az ünnepen 15.000. A legtöbben 1717-ben lehettek. Ekkor u. i. szeptember 8–23-ig 42.000 az áldozó. 1718-ban egyedül Kisasszony napján 8000, 1719-ben pedig 8–21 között 22.000 az áldozó.⁷⁷ [77 Liber 22–23, 28, 30–32, 40. Diarium II. 112, 189. l.]

Magyar zarándokok is az egész év folyamán most vannak a legnagyobb számban. Egyes években pedig egyenesen az ő nagy számukat emelik ki legjobban. Így természetes, hogy most magyar szentbeszédet is tartanak, mind az ünnepen mind pedig az oktáváján. Egyedül 1769-ben volt a zarándokok túlnyomó része Kisasszony napján tót, úgyhogy más nyelven most nem is volt szentbeszéd. Az azt követő nap azonban ez évben is oly sok magyar jött Csallóközből s távolabbi helyekről is, hogyha nem is múlták felül a tótok előző napi számát, azt bizonnyal elérték. A német szentbeszéd azonban többször is elmaradt, német zarándok u. i. nem annyira az ünnepen, hanem inkább annak oktávajára jöttek el. Nélkülök is oly sokan vannak azonban a zarándokok, hogy bár 15–20 gyóntató volt a rendházban s gyóntattak a zarándoklatokkal jövő papok is, még külön 5–6 papot (rendszerint 2–2 ferencest és kapucinust, e 1–2 trinitáriust) kellett hívni Pozsonyból a gyóntatásban segíteni. Egyes években jönnek a malackai ferencesek közül is. A gyóntatás így is szinte mindig késő estig tart Olykor azonban hiába volt a szerzetesek minden igyekezete, oly sok volt a gyónni akaró, hogy nem végezhette el mindenki a szentgyónását, így 1746-ban is. Ez alkalommal ugyancsak 1 ferences és 2 kapucinus jött segíteni Pozsonyból, viszont valamennyien gyóntattak még éjszaka is. A magyarok és a tótok mellett némelyik évben igen sok a horvát zarándok is, így 1728-ban, 1746-ban és 1754-ben. Nem ment könnyen az ő gyóntatásuk sem, mivel kevés volt a horvátul tudó pap a kegyhelyen.⁷⁸ [78 Diarium III. 10, 38, 116, 139, 168, 211. l. II. 43, 85–86, II. 123, 260, 351, 381, 420, 433, 444. l.]

A gyónás és az áldozás elengedhetetlen tartozéka, természetes velejárója a zarándoklatoknak. A gyónás könnyebb elvégezhetése kedvéért nem jönnek 1769 után a csallóköziek magán az ünnepen, hanem csak az azt követő nap. Ugyanezért s hogy a túl nagy sokaság ne zavarja áhítatukat, változtatják meg régi szokásukat a dévényiek is 1740-ben s nem a nyolcad közbeni vasárnap, hanem az ünnep nyolcadán jönnek el. Utóbb a sassiniak is az egyik hétköznap zarándokolnak Máriavölgybe.⁷⁹  [79 U. a. III. 252–253, 273. l.] De azon voltak maguk a pálosok is, hogy meg tudjanak gyóntatni mindenkit, bármilyen sok legyen” is a zarándok. „A jövőben — olvashatjuk a kegyhely naplójában 1716-ban, amidőn nem tudtak mindenkit meggyóntatni — különös gonddal kell ügyelni arra, hogy elegendő gyóntató legyen — főleg magyar és tót —, nehogy azok hiánya miatt Isten dicsősége, Szűz Mária tisztelete, a hívek jámborsága csökkenjen s magát a Szent Helyet is valami károsodás érje.”⁸⁰ [80 U. a. II. 404, 405, III. 64. l.]

Nem csökken a zarándokok és az áldozok száma a század második felében sem, 15–2000 körül mozog mindig s még az 1780-as évek elején is el kell, hogy jöjjön a szokásos hat gyóntató Pozsonyból. Eljön minden évben a sassini zarándoklat is, pedig az ottani kegyhely is messzi vidékekről vonzza már a zarándokok hatalmas seregét.⁸¹ [81 U. a. III. 48, 103, 181/ 273, 534, 555, 556. l.]

A szeptemberi ünnepek során a kegyhelyre jövő zarándoklatok közül elég sokról tudjak, honnan jöttek. Az állandó pontos napot azonban kevésnél lehet oly pontosan megállapítani, mint a marcheggiakénál, akik 14-én Szent Kereszt felmagasztaltatásának a napján tartották meg a zarándoklatukat minden évben. Pontos összeállítást a zarándoklatokról természetszerűleg most sem bírunk s így a felsoroltak bizonnyal csak egy részét teszik a szokásos zarándoklatoknak. Legtöbb zarándoklatot 1730-ban neveznek meg. Ott voltak ez évben Máriavölgyben Pozsony, Magyaróvár, Püspöki, Bruck (ex Hungaria), Stomfa, Beszterce, Dévény, Nyitra, Nagyszombat, Bazin, Szentgyörgy és Sassin katolikusai. Az e helyekről jövő zarándoklatok egy része mindig szerepel más évek felsorolásában is. Mellettük azonban mindig találunk újabb zarándoklatokat is megemlítve. Így hazánkból Győr, Szenc, Lamács, Reicse (Récse?), Neovilla, Prodes, Mászt, Magyarbél, Malacka és Modor zarándoklatait, a határon túlról pedig Zistersdorf, Marchegg, Bécs, Oberweiden, Oberbrunn, Peternell (Petronell?), Prenkirchen, Hainburg, Wolfsthal, Teutsch-Erlau, Engelstadt, Berg, Witzelsdorf helyekről.⁸² [82 Diarium II. 162, továbbá u. o. 70, 112, 308, 328–329, 343, 385, 44– 45, III. 38, 48, 200, 252–53, 273, 413, 420, 470, 487, 498, 517, 534; liber 30–31, 70–73. l.; Acta Paulinorum 423 fasc. 5–6. l. III. 10, 402, 473. l.]

Az 1729-i feljegyzések során azt olvassuk, hogy ez év októberében az egész hó folyamán a gyónók nagy tömege jött a kegyhelyre, nagyrészt Ausztriából, akik sok misealapítványt is tettek s hasonló volt a hívek bőkezűsége ez év novemberében. E két hónap zarándoklatairól és ünnepeiről azonban mégis alig tudunk valamit. Ami kevés adatunk van, az is korszakunk végéről való. 1750 okt. 11-én Engelshart, 1757-ben okt. 2-án Vulkestorf, 10-éh Bockfluss, 1761 okt 18-án és 1762 okt. 23-án Orth, 1769 okt. 5-én Hofmark, 1776 okt. 28-án pedig Schlosshofból jött zarándoklatokról tudunk csak. Most is valószínű azonban, hogy több zarándoklat is volt. 1769 okt 1-i bejegyzésnél u. i. azt találjuk, hogy a Boldogságos Szűz tiszteletére tartott Rózsafüzér-ájtatosságon különböző nemzetekből igen sokan vettek részt, zarándoklatot azonban nem neveznek meg egyet sem.⁸³ [83 Diarium II. 104; Liber 70–73. l.]

Novemberben és decemberben még csendesebb volt a kegyhely, a hideg időjárás miatt. Nem tudunk a két hónapból egyetlen egy zarándoklatról sem. 1745-ben kiemelik Szent Cecília (nov. 22) és Szent Borbála (dec. 4) ünnepének megülését is. Annyian azonban már nem jönnek össze, mint a korábbi hónapokban. Legtöbben még Szeplőtelen fogantatás napján (dec. 8) és karácsonykor vannak; ez alkalmakkor sok a gyónó is.⁸⁴ [84 Diarium II. 104, 310–11, 386–387, III. 2, 11, 255, 424, 476, 503, 520, 537. l. — V. ö. Liber 70–74. l.]

Állandó a mozgás, állandó az élet tehát Máriavölgyben, különösen májustól októberig. A kegyhely fénykorában legalább 150 zarándoklatot vehetünk állandónak s ezek szinte kivétel nélkül az év középső részében, az említett 5 hónapra estek. Az egyes években a kegyhelyre jövök létszámát nem ismerjük. Minden bizonnyal jóval többen voltak azonban, mint ahányan áldoztak, hiszen a zarándokok között voltak gyermekek is. Az áldozók létszámát az 1751–1782. évekre a naplófeljegyzések megörökítették. Eszerint az áldozók száma:

Legtöbben mindig szeptemberben voltak. Egyes esetekben tudjuk u. i a szeptemberi áldozók számát is: 1757-ben 11.500, 1758-ban 19.800, 1759-ben 14.000, 1760-ban 19.340, 1764-ben pedig 15.000.⁸⁵ [85 Diarium III. 25, 42, 49, 66, 78, 83, 94, 107, 118, 142, 159, 162, 182, 191, 202, 216, 236, 255, 280, 405, 416, 462, 476, 490, 499, 509, 522, 538, 558. l. és Liber 129–131. l. — Az 1770-ben áldozók létszámát nem jegyezték fel.]

Az egyes zarándoklatok létszámát csak egyes esetekben tudjuk. Egyes helyekről kevesen jöttek: így pl. 1762-ben jún. 28-án Eberstadtból 24-en, Obersulzból pedig máj. 29-én 45-en, máshonnan viszont száznál is többen: a stomfaiak, másztiak és beszterceiek húsvét utáni első vasárnapon 1762-ben 500-an, 1763-ban és 1764-ben pedig 700-an. Horvát-Járfaluból 1762. máj. 1-én 300-an, Marcheggből ez év máj. 9-én 250-en, Bécsből pedig 1764 jún. 11-én 300-an jöttek. Adataink szerint a legnagyobb létszámú zarándoklat Zistersdorfból jött 1718 szept. 9-én 954 személlyel.⁸⁶ [86 Liber 30–31, 70–73. l.]

A zistersdorfiak ének- és imaszóval érkeztek. A körmenet közepén egy nagyobb hordszéket vittek, amelyen négy gyermek volt, kik közül három élénk színű, vidámságra hangoló ruhát, a negyedik , láncokkal megkötözött pedig fekete gyászruhát viselt. Ki sem lehet fejezni, mennyire meghatott mindenkit ez a körmenet — írja Orosz Ferenc. Első útjuk mindjárt a templomba vezetett, ahol a zarándoklatot vezető cisztercita pap szentbeszédet mondott — a bűnöző lelket jelképező feketébe öltözött gyermek felé fordulva — a bűnnek hatalmáról, mint tartják a bűnök kötelékei fogva az embereket. A beszéd után a zarándoklat tagjai meggyóntak és megáldoztak, majd ebéd után hazatértek. Eltávozás előtt azonban még egy beszéd következett s egy ahhoz kapcsolódó misztériumjáték. A zarándoklat vezetője köszönetet mond Szűz Máriának és a pálos atyáknak, majd amikor a beszéd végén azt fejtegette, mint töri össze a bűnbánat a bűn bilincseit s mint válunk ismét szabadokká, a megérkezéskor a bűnbeesett lelkét jelképező feketébe öltözött gyermek hófehér ruhába öltözve megjelenik s a másik három társával együtt igen szép taglejtésekkel kísért éneket adnak elő: s a bűnön diadalmaskodó lélek győzedelméről előadott énekes misztériumjáték örömmel tölt el s könnyekig meghat mindenkit.⁸⁷ [87 U. o. 30–31. l.]

Más színjáték előadásáról nem tudunk. Ünnepélyes és felemelő lehetett a többi zarándoklat is, amelyeket olykor egy-egy vallásos társulat rendezett. A nagyobbak elé a pálosok ki is vonultak s ünnepélyesen, harangzúgás közben vezették be azokat a kegyhelyre. Trombitaszó, dobpergés közben énekszóval érkeztek meg s nagy részük hozott magával zászlókat és Szűz Mária-szobrot, mint pl. a győriek 1718-ban, s a magyaróváriak 1733-ban. A magyaróváriakkal a rózsafüzér titkait jelképező zászlók is voltak s a Szűz Mária-szobrukat 8 szépen öltözött fiatal leány vitte. A dévényi Szent Háromság társulat által vezetett zarándoklat pedig Szűz Mária szobrot és a zászlókon kívül hittitkokat jelképező, rudakra erősített szobrokat is hozott magával.⁸⁸ [88 U. o. 30–31, 49–50; Diarium II. 162. l.]

Sok zarándoklatnak zenekara is volt. Saját zenekarral vonultak be 1733-ban az óváriak is. A nagyobb ünnepeken szinte kivétel nélkül zenések a misék. A stomfaiak zenekara — amely rendszerint fizetésért játszott —, szinte állandóan ott van a kegyhelyen. Rajtuk kívül még a récseiek zenekarával és a szentgyörgyi piarista zenekarral találkozunk többször a kegyhelyen a zarándoklatokkal jött zenekarokon kívül. 1745-ben Eszterházy Imre esztergomi érsek olasz énekeseket és zenészeket is hozott magával. Királyi, fejedelmi vendégek érkezésekor, s más rendkívüli alkalmakkor, így pl. 1717-ben, midőn Keresztély Ágost esztergomi érsek unokaöccse Móric szász herceg a kegyhelyen tér meg, vagy 1727-ben, amikor Eszterházy Imre érsek ott veszi át az érseki palliumot, különösen nagy ünnepségek voltak, amelyek látványosságát a befejező tűzijáték is emelte. A legnagyobb ünnepség azonban talán Szent Theodora ereklyéinek translatio-jakor volt 1717-ben.⁸⁹ [89 Liber 24–27, 41; Diarium II. 67, 219, 383, 396 stb. III. 46. l.]

Külsőséges barokk pompa, bizonyos mesterkélt megrendezettség kétségkívül tapasztalható ezen kegyhelyi ünnepségeknél is. Mindez azonban szinte csak díszlet volt, a kegyhely lényege s jelentősége nem az ünnepségekben mutatkozik meg, hanem abban a megható, valóságos áhítatban, amely a kegyhelyet felkereső tízezrek lelkét betöltötte. Igaz, az emberek a kegyhelyeken sem tudták mindig indulataikat, szenvedélyeiket mérsékelni. 1747-ben a stomfai káplán azzal fenyegetőzött hogy nem engedi a stomfai zenekart a misén közreműködni, ha a főmisét a pálosok nem vele, hanem a besztercei plébánossal mondatják. A pálosok végül is engednek neki, a misén azonban nem asszisztál a stomfai káplánnak senki közülük. Egy-két esetben lopásról is tudunk s ügyelni kellett a pálosoknak arra is, hogy egyesek erkölcstelen cselekedeteikkel meg ne sértsek a kegyhely tisztaságát. 1768-ban a kegyhely naplójának vezetője panaszkodik, hogy a pünkösd második vasárnapján érkező bécsi zarándoklat zavarta a kegyhely csendjét.⁹⁰ [90 Diarium II. 86-87, 112, 377, 402-4, 416, 420, III. 227. l.] Mindezek azonban szórványos jelenségek s ha nagyobb számmal is fordultak volna elő, akkor sem azt mutatnák, hogy káros, vagy felesleges a kegyhely, hanem csak arra figyelmeztetnek, mennyire elhatalmasodnék a bűn, a vétkes emberi szenvedély, ha nem volnának szenthelyek, melyek az embereket — ha egyeseket csak rövid időre is —, a bűnös földi életből az örök élet, az Isten-közelség világába próbálják felemelni.

6. Ajándékok, fogadalmi tárgyak

A zarándokok — akár egyenkint, akár csoportosan jöttek - ritkán jöttek üres kézzel. Gyakran tettek miseadományokat s ajándékaikkal is kifejezték hálájukat Szűz Mária iránt. A felajánlott tárgyak egyik jellemző csoportja azok, amelyek a beteg testrészt, illetve a máriavölgyi Szűz oltalmába ajánlott személyt vagy tárgyat ábrázolják.

Boroczy Márton csejthei provisor és felesége szemfájós leányuk meggyógyulásáért ezüst szemeket ajánlanak fel. Zsigray Julianna egy ezüst fejet, Barakovics Pál Nyitra vármegye szolgabírája — gutaütés után felgyógyulva — ezüst szívet és ezüst nyelvet ajánl fel. Ezüst szíveket ajánlanak fel még többek között Takács Ferenc pozsonyi alispán felesége, gróf Pálffy Lipótné, és Schwartzpauer Urbán pálos szerzetes is. Utóbbi azért, mivel a rendi elöljárósága theológiai tanulmányainak a folytatására Rómába rendelte. A felajánlott tárgy olykor nem két, hanem három szívet ábrázol, illetve maga a votívtárgy három összekapcsolt ezüst szív. De ajánlanak fel ezüst kezet, lábat emlőt, valamint ezüst állat is.⁹¹ [91 Liber 110, 116-124, 127, 130-136. l.]

Igen gyakori az, hogy ezüstből készült fél, vagy teljes emberí alakot ajánlanak tel. Csapó Mihály pozsonyi kamarai titkár, hogy Szűz Mária segítségét megnyerje két gyermeke számára két ezüst figurát, Luborsky Borbála pozsonyi orvos (ehyrurgissa), aki öt éven át terméketlen volt, de Szűz Mária közbenjárására gyermeke született, egy ezüst gyermek figurát, az ugyancsak pozsonyi Lerch Éva egy térdelő nő ezüst figuráját, Dietrich Borbála pedig a saját ezüst képmását ajánlja fel egy fekvő asszony formájában. Patzmilner Fülöp Bécsből küld ezüst szemeket és egy férfit és egy nőt ábrázoló kettős ezüst votívtárgyat.⁹² [92 U. a. 109, 116, 119, 122, 125, 131–133 stb. l.]

Sok esetben már maga a votívtárgy is kifejezésre juttatta, hogy a felajánlók a máriavölgyi Szűz Mária védelme alá akarták helyezni a maguk vagy hozzátartozóik személyét. A votivtárgy u. i. sokszor a kegyszobor előtt térdepelő személyt ábrázol, többnyire díszes kivitelben. Így Szunyogh Zsófia grófnő fogadalmi tárgya egy tölgyfa keretben elhelyezett vörös selyemmel beborított tábla volt, amelyen a máriavölgyi Szűz Mária és két előtte fekvő asszony ezüst képe volt elhelyezve. Hasonló fogadalmi tárgyakat ajánlanak fel mások is.⁹³ [93 U. a. 117, 119, 128, 131–133. l. — Diarium II. 235–236. l.] Olykor a fogadalmi emléktáblán felirat is áll, amely a felajánlónak nevét örökíti meg s azt, hogy milyen betegségben nyert segítséget.

A felajánlók nagy részének tudjuk a nevét, némelyik azonban ismeretlen akart maradni, nem fedte fel a kilétét. Nem árulta el 1719-ben III. Károly feleségének a dajkája sem, kitől származnak az általa hozott értékes ajándékok: a Szűz Mária és kis Jézus részére felajánlott, drágakövekkel kirakott két korona, több értékes ruha s az 5 ezüst fogadalmi tárgy, csak azt kérte, hogy a felajánló szándékaiért imádkozzanak. A pálosok sejtették azonban, hogy valószínűleg a királynő küldte az ajándékokat, aki Szűz Mária közbenjárását, hogy fia szülessen, igy akarta talán kérni.⁹⁴ [94 U. a. 32–33, 95, 115–117, 122. l. — A felajánlott ezüst votív tárgyak súlya rendszerint 1–2 lat, ritkán 8–10. Gilk János orvos, nagyszombati egyetemi rektor felesége két gyerekéért 22 1/2 latos ezüsttárgyat vitt (Liber 122. l.)]

Az ezüst emléktáblák mellett előfordulnak fára, vagy vászonra, egy esetben üvegre festett emléktáblák is, votum pictumok, vagy mint magyarul mondották „fogadási írott kép”-ek. Így 1762–1781 közötti húsz esztendő során több mint száz ilyen festett emléktáblát ajánlottak fel a hívek, közöttük: Szalay György leánya, Rendi József a pozsonyi magyar kamara írnokának a felesége, Radovics asszony szentgyörgyi lakos, Helli János Németóvárról stb.⁹⁵ [95 U. a. 95, 106. l., v. ö. még 79–94. l.]

Legtöbb esetben nem tudni pontosan mit ábrázolt a kép. Nem ábrázolhattak azonban mást, mint a felajánlónak és hozzátartozóinak a képmását, vagy pedig azt a szerencsétlenséget, amelyben a máriavölgyi Szűz Mária segítséget nyújtott. Esetleg maga az arckép is emlékeztethetett a betegségére. Így pl. egy vakonszületett ember egy olyan írott képet ajánlott fel, „melly az ő világtalan állapottyát jelenti”, miután a kegyhelyen a szentkút vizével megmosta szemeit s elnyerte szemevilágát. Albert főherceg kocsisa, Scheibenreiter János által a saját maga és kétéves leánykája megmeneküléséért felajánlott emléktábla azt ábrázolja, amint a szénával megrakott kocsijába fogott lovai a hámból kiszabadulva futásnak erednek s őt lerántják a kocsiról, amelynek a kerekei közé került a hozzá odafutó gyermeke is.⁹⁶ [96 Kummer–Orosz 51. l. — Liber 97, 105, v. ö. 79, 82. l.]

Ezek a festmények egyébként már átvezetnek a fogadalmi tárgyak egy másik csoportjába, ahová azok a tárgyak tartoznak, amelyek arra a betegségre, vagy szerencsétlenségre emlékeztetnek, amelyből az illető megszabadult: mankók stb.⁹⁷ [97 Diarium II. 257, 192–193. — Liber 106. l.] A fogságból megmenekültek bilincseiket hozzák magukkal. Így pl. a török fogságból kiszabadult Ramocsay András s a nagyszombati Eghart Gotthard, akit rabszolgának akartak eladni. Utóbbi az oltárra helyezi azt a kést is, amivel a bilincseit fel tudta nyitni. Bejkárt Farkas nagy-győri lakos azt a kocperdet (kardot) helyezi az oltárra, amivel 1691-ben súlyos betegen magánkívül lévén halálosan megsebesítette önmagát. Egy pozsonyi asszony a szájából eltávolított csontot ezüstbe foglaltatja s úgy viszi a kegyhelyre. Egy győri katona egy vasdarabot és egy csontot ajánl fel. A csont 1638-ban káposztaevés közben akadt meg a torkában, a vasdarab pedig az volt, amely a csont eltávolításával hiába próbálkozó borbély tevékenysége közben ugyancsak megakadt a torokban. Mindkettőtől azután szabadult meg, hogy az odahívott Lótzy András jezsuita tanácsára fogadást tesz Szűz Máriának, hogy Máriavölgybe megy.⁹⁸ [98 Kummer–Orosz i. m. 48, 116–119, 151–153, 254–257. l. — Liber 19, 122. l.]

A besztercei Polák Mátyás felesége azt a fába foglalt kést ajánlja fel, amellyel gyermeke megsértette magát. Egy pozsonyi asszony azt a magot ajánlja fel egy ezüst táblára felfüggesztve, amelyet a kegyhelyre magával hozott 6 éves gyermeke füléből csak az orvos tudott eltávolítani. Weingast János fuxenpilli lakos megtöltött puskája elsütés közben darabokra tört, ő azonban sértetlen maradt s ezért hálából elvitte a kegyhelyre a 20 darabra tört puskát.⁹⁹ [99 Liber 109, 125, Diarium II. 257. l.]

De nemcsak az embereket védi, szabadítja meg Szűz Mária minden bajtól, betegségtől és veszedelemtől, ő tőle várják, kérik sokan vagyonuk, házuk, lovaik megoltalmazását is. Bettret Erzsébet egy ezüst házat és egy ezüst lábat vitt a kegyhelyre. Az ezüst lábat beteg lábszára meggyógyulásáért, az ezüst házat pedig, mivel a földrengés az ő házát nem döntötte össze, s hogy azt Szűz Mária az ő közbenjárásával továbbra is megőrizze. Freyenthaller dévényi hajósmester özvegye, hogy a nagy áron vásárolt két lova számára elnyerje Szűz Mária pártfogását, egy olyan selyemmel bevont fogadalmi táblát hoz, amelyen nemcsak Szűz Máriának és sajátmagának a képe van rajta, hanem a két lováé is.¹⁰⁰ [100 Liber 121, 134. l]

A most felsorolt emléktárgyak mindkét csoportjánál szorosan összefonódnak vallásos és mágikus vonások. Az ősi, primitív emberi gondolkodás a valósággal egynek vette a képmást s e felfogás késő századok multán is tovább élt a nép körében. A beteg tagokat ábrázoló, vagy szerencsésen átélt veszedelemre, szerencsétlenségre emlékeztető tárgyak felajánlása így azzal az óhajjal kötődhet össze, hogy az a kellemetlen esemény, amelyet jelképeznek, örök időkre száműzve legyen tőlük. Az emberi alakok, arcképek felajánlása pedig elsősorban azt az óhajt fejezi ki, hogy a máriavölgyi szűz Mária különös oltalma, pártfogása alá vegye az ábrázolt személyt. Kifejeződhetik itt egyben a hála is az elnyert segítségért s a vágy: tanúbizonyságot tenni, szemmel láthatólag bizonyítani azt, hogy Szűz Mária segítséget nyújtott.

Az ősi, a koroktól független primitív szemlélet kapcsolatba került, összeolvadt a magaskultúrával, a XVII–XVIII. század gazdag főúri életformájával, — nem tudni ugyan pontosan, hogy milyen tartalommal. Ugyanis csak a fenti típusú emléktárgyak s az azokban kifejeződő gondolkodás az ősrégi, de az, hogy a fenti fogadalmi tárgyak túlnyomó része ezüstből készült, az már a tárgyalt századok gazdagságával függ össze. Illetve helyesebben csak annak a felsőbb rétegnek a gazdagságával, amely az illető század kultúrájára legerősebben rányomta a maga képét s kezdeményező volt a kegyhely-kultusz újjáéledésében s felvirágzásában is. Ez a réteg a főúri, a gazdag nemesi osztály volt, melynek gondolkodása nem maradt elszigetelt, hanem hatott más rétegek gondolkodására is.

Az ősi gondolkodás továbbélését, illetve felújulását bizonyítják talán a jegygyűrűk és a menyasszonyi ruhák felajánlása is. Ezek célja u. i. ugyanaz, mint az előbb felsorolt emléktárgyaké, Szűz Mária oltalma alá helyezni azt, amire a jegygyűrű vagy a menyasszonyi ruha emlékeztetnek, vagyis a házasságot, illetve magukat a házastársakat. A máriavölgyi csodatévő szobor oltárára helyezik jegygyűrűiket többek között br. Hunyadi János és felesége Haller Erzsébet, Bakó helytartótanácsi tanácsos, Pálffy Lipót gróf és felesége és még sokan mások. Egyesek a máriavölgyi kegytemplomba jönnek el a házasság megkötésére is s az egyházi szertartás után mindjárt fel is ajánlják jegygyűrűiket. A felajánlott jegygyűrűk egy ideig ottmaradtak az oltáron, illetve a szobornál, azután pedig a kegyhely kincstárába helyezték el azokat A menyasszonyi ruhákból pedig, amint más felajánlott ruhákból, egyházi ruhákat csináltak, illetve Szűz Mária szobrának a díszítésére használták fel azokat.¹⁰¹ [101 U. a. 44, 54, 60-62, 129–136. l.]

A felajánlott tárgyak harmadik csoportja azok az ajándékok, amelyek a felajánló kérését nem jelképezik. Ide tartoznak az ékszer-ajándékok, különféle értékes drágakövek, aranyláncok, ezüstkeresztek, ezüstkelyhek, különféle ruhák és pénzek.¹⁰² [102 U. a. 28, 44, 53, 57-67, 117, 129, 131-134. Diarium II. 325., v. ö. u. o. 15, 21, 111, 129–130, 210, 214–216, 228, 244, 406, 469. Sokat említ Kisbán i. m. II. 38–45. l.] A gazdag adományokat örömmel fogadták a pálos atyák. Több alkalommal örömmel és megelégedéssel emelik ki egy-egy zarándoklat, vagy egy-egy hivő bőkezűségét. De ezek nem feledtették el velük, hogy Isten előtt a legkisebb, a legcsekélyebb értékű ajándék is elegendő, sőt kedvesebb lehet, mint a gazdag által odaadott értékes kinc3. S ezt hangsúlyozzák a hívek előtt is, mint pl. az öt éven át vérfolyásban szenvedő Hoffer Mátyás pozsonyi lakos csodás meggyógyulásának a leírásánál, aki csak két drb 2–2 font súlyú viaszgyertyát hozott hálából magával.¹⁰³ [103 Kummer–Orosz i. m. 209–211. l.] Viaszból készült tárgyaknak a felajánlása régi kultikus szokásra megy vissza. A budaszentlőrinci kegyhelyen a 15. század második felében felajánlott azon emléktárgyak, amelyek emberi alakokat, vagy testrészeket ábrázoltak, viaszból készültek. Ilyen viaszból készült tárgyaknak a felajánlása az ezüst mellett egyes osztrák kegyhelyeken szokásban van a 17–18. században is. Arról azonban nem tudunk, hogy Máriavölgyben gyertyán kívül más viasz emléket is ajánlottak fel. Alig egy-két esetben tudunk gyertya felajánlásáról is. Lehet ugyan, hogy talán csekély értéke miatt nem emelték ki.

7. A máriavölgyi szentségi táj

A népi vallásos élet egyik legjellemzőbb megnyilvánulásai: a zarándoklatok, nagy élményt, ünnepnapot jelentettek a hivők számára. A test olykor elfáradhatott, a hosszú, több napig tartó út alatt, a lélek felüdülése azonban többszörösen kárpótlást nyújtott ezért. Szent volt Máriavölgy nemcsak a pálosok s a környék, hanem messzi távoli vidékek számára is, magyarok és németek, tótok és horvátok között egyaránt.

Megpróbáltuk térképen is feltüntetni, szemléletesebbé tenni a máriavölgyi szentségi tájat: azokat a helységeket, ahonnan a zarándokok jöttek; azt a területet, amelyet összefogott a kegyhelyről szétsugárzó láthatatlan erő. A zarándokok nagy többsége a közvetlen környékről: Pozsony, Trencsén és Nyitra vármegyékből, Csallóközből, valamint a kegyhely és Bécs városa közötti határmenti német és horvát helyekről való. Jöttek azonban távolabbi vidékekről is, pl. Brünnből is. Felkeresi a kegyhelyet a messzi idegen országokból hozzánk vetődő idegen is, így 1739-ben egy szicíliai olasz ferencrendű szerzetes és 1760 körül egy portugál zarándok is.¹⁰⁴ [104 Diarium II. 292–293. — Liber Rationum conventus Mariae Thallensis anno 1698. 50. l. — (Egyetemi Könyvtár kézirattár Ab. 183.)] Teljes egészében azonban csak egyetlen egy országot, egyetlen egy nemzetet fűzött magához: Magyarországot és a magyar nemzetet. Ha körmenettel, tömeges együttes zarándoklattal nem is, Szűz Mária segítségét kérő egyes hívek az ország legtávolabb eső vidékeiről is felkeresték Máriavölgyet, Dunántúlról, éppen-úgy, mint a Felvidékről, Szlavóniából és Erdélyből.

A magyarországi zarándokok, a máriavölgyi kegyhelyen történő csodákban hivők között megtalálhatjuk a magyar társadalom minden rétegét. Szerzeteseket és világi papokat, magyar és német városi polgárokat vagy nemeseket egyaránt. A győri kalmár, a lévárdi kocsmáros éppen úgy hisz a máriavölgyi csodákban, mint a nyitrai gyógyszerész, a nagyszombati egyetem rektorának a felesége, vagy a budai polgárok.¹⁰⁵ [105 Kummer–Orosz 83. l. — Liber 106, 119, 122, 136. Diarium III. 325. l.] III. Ferdinándtól kezdve minden magyar király is elmegy többször Máriavölgybe, ifjúkorában II. József is. S megfordul a kegyhelyen sok idegen főpap s főúr is, mint pl. a bécsi nuncius, a bécsi és az olmützi püspökök és a szász hercegi család tagjai. Különösen kitűnnek a kegyhely gyakori meglátogatásával a magyar főpapok és főurak. Egyesek évente többször is elmennek Máriavölgybe, hogy ott ájtatoskodjanak, a leggyakrabban talán gr. Pálffy Lipót és felesége, a közeli stomfai uradalom urai és gr. Erdődy György, a pozsonyi kamara elnöke. Utóbbi valahányszor megjelenik a kegyhelyen, három szentmisét mondat s azokat végighallgatja.¹⁰⁶ [106 Diarium II. 2, 60, 64, 66, 98, -100, 129, 241–242, 277 281–283 III. 8, 84. l.]

Nem tudják kivonni magukat a kegyhely hatása, a máriavölgyi csodákban való szinte általános hit alól a protestánsok sem. A csodás gyógyulások egy része velük történik. Egy-egy leírásból élénken visszatükröződik az a belső lelki harc, amit egyesek átéltek, míg végre dönteni tudtak a csodákban való hit mellett s elhagyták a protestáns vallást.¹⁰⁷ [107 Kummer–Orosz i. m. 169–180, v. ö. 125, 144–149, 162–167, 194– 195, 247–250. Diarium II. 228. Liber 24–25, 57. l.]

A máriavölgyi kegyhelyhez való tartozás tudatát és annak állandóságát a zarándoklatról hazavitt kegyképek nagyban elősegítik. A XVIII. század harmincas éveitől kezdve számos adat mutatja, hogy nemcsak a magyarság: főpapok, főnemesek s városi polgárok körében forgott szinte közkézen a csodatevő szoborról készített kegykép, hanem idegenek körébe is eljutott. Keresztély Ágost s utóda Eszterházy Imre esztergomi érsekek, ghimesi Forgács László c. püspök, esztergomi kanonok, Kálóczy István gajári harmincados, Biró István szerdahelyi lakos házában is ott a csodatévő szobor másolata.¹⁰⁸ [108 Liber 25, 42–43, 123. Diarium II. 88–89. Acta Paulinorum 422 fasc. 3. fejezet 2. §. — Kummer–Orosz i. m. 186, 199. l.] Ez többnyire csak falon függő szentkép, néha azonban szobormásolat. Megvan a máriavölgyi csodatévő szobor képmása a lepoglavai pálos kolostorban is.

Itt hall a máriavölgyi kegyhely csodáiról Navertek József káplán, aki — midőn 1745-ben a Kamenica fölötti Jelenecz hegyen építendő új templom kurátora lesz — temploma főoltára számára a máriavölgyi csodatevő szobor másolatát készítteti el. A teljesen hasonmás szobrot Musar András pálos generális maga viszi Máriavölgyből Kamenicára, ahonnan azután azt az új templom elkészültével 1747-ben fényes ünnepségek keretében viszik fel a hegyen épült új templomocskába.¹⁰⁹ [109 Acta Paulinorum 416 fasc. 61 b.–63. l.]

A Szentföldön is járt Amatus a Matre Dei, a karmelitarendnek a prokurátora a császári udvarban, is lefesti a csodatevő szobrot s a másolatot az eredetihez való hozzáérintés után a mintegy 120 mérföldnyire lévő osztrák Thal-ba küldi el. Azt is megígéri, hogy másokat, fejedelmi személyeket is fog buzdítani a máriavölgyi Szűz tiszteletére. Vásárolt is több értékes Mária-képet, hogy azokat egyeseknek felajánlhassa. Viszonzásul Judás Tádé apostolnak — akinek a tiszteletét a bécsi karmeliták körében különösen ő terjesztette — egy képét adta oda a pálosoknak s utóbb Bécsből többet is küldött még a Kármelhegyi Boldogságos Szűz képmásával, ígéretet tett azonkívül arra is, hogy engedélyt fog kérni arra, hogy skapulárékat oszthasson szét a pálosok között.110 [110 Diarium II. 88. Liber 42. l.]

Az eredeti csodatévő szoborról készült másolatokat a csodatévő erő átszármaztatása végett szokás volt az eredetihez hozzáérinteni. A jeleneczhegyi templomba vitt szobornál csakhamar a templom felszentelése után történtek is csodás gyógyulások. Az eredeti szobrot azonban mégis összehasonlíthatatlanul értékesebbnek tartották a pálosok minden másolatnál. Legféltettebb drágakincsük az volt. Nagyobb veszélyek idején, így pl. 1683-ban Thököly hadjáratakor, 1697-ben, Tokay Ferenc felkelésekor s 1708-ban Rákóczi Ferenc szabadságharca alkalmával, nehogy valami baja történjen, vasládába zárva a közeli stomfai várba rejtették el. S a nagy titokban elvitt eredeti szobor helyébe annak egy másolatát helyezték el. Nem tudott a cseréről a pálosok többsége sem.¹¹¹ [111 Liber 17–20., v. ö. Kisbán i. m. I. 251. l.]

Máriavölgy azonban mégsem áll egyedül. Bármily nagy is a máriavölgyi csodatevő Szűz ereje, bármily sokra is becsüli a társadalom minden rétege, nem tudja közömbösíteni más Mária-kegyhelyek, más szentek tiszteletét. Máriavölgy csak egy hely a sok közül, ahol Szűz Mária segítsége, közbenjárása különösképen megmutatkozik. Nemcsak a főuraink, de egyes külföldi zarándoklatok is összekapcsolják Máriavölgyet a közeli sasvári kegyhely meglátogatásával is. S egy-egy város hívei is nemcsak Máriavölgybe zarándokolnak el, hanem más kegyhelyekre is. Így pl. a nagyszombatiak húsvét utáni első vasárnap a városuktól mintegy két mértföldnyire levő Szent Katalin kegyhelyre zarándokoltak el, hogy az Urat bő, gazdag termés adására kérjék, augusztus végén vagy szeptember elején pedig 1687 óta Máriavölgybe, hogy az egész közt fenyegető veszélyek: pestis, éhínség, háború s különösen tűzvész ellen állandóan segítséget kérjenek. A ferencesek által vezetett Krisztus Teste társulat 1716-ban a csallóközi Szentantal község csodatévő Mária kegyhelyéhez is kezdeményezett minden évben megtartandó zarándoklatot, néhány év múlva azonban beszüntették, mivel a Dunán való átkelésnél több szerencsétlenség történt. A sasvári zarándoklatok viszont állandósultak, úgyhogy a sasvári kegyhely feltűnése, 1733 után csakhamar úgy döntenek a nagyszombatiak, hogy felváltva, egyik évben a máriavölgyi, másik évben pedig a sasvári kegyhelyeket keresik fel.¹¹² [112 Diarium III. 56, 250, 296, 344. l. Helytart levéltár. Religionaria Lad. M. fasc. 88. Berchtold N. 4/46. (Orsz. Levéltár.)]

A máriavölgyi szentségi táj így törést szenvedett, s mint minden szentségi táj, érintkezik, egybekapcsolódik más kegyhelyek szentségi tájával. Nem is annyira a máriavölgyi kegyhely kultusza a korjellemző, mint inkább a kegyhely-kultusz általában. Eszterházy Imre esztergomi érsek kápolnájában a lorettói, hálószobájában pedig a czenstochovai csodatévő Mária szobrok másolata már ott állt, amidőn 1728-ban elkészítette a máriavölgyi szobor másolatát is, hogy az is állandóan a szeme előtt legyen. Ugyanő — démonok ellen oltalmat nyújtó amulettként — a prágai csodatévő kis Jézus kegykép mását hordta a nyakán s saját bevallása szerint annak köszönhette vágyainak a teljesülését is. Annak a tiszteletére is buzdított így másokat is s a kegyképnek egy másolatát odaajándékozta a máriavölgyi kegyhelynek, ahol azt a Szent József oltáron helyezték el.¹¹³ [113 Acta Paulinorum 415 fasc. 211. l.]

Magában Máriavölgyben is nagy tiszteletnek örvend a kegyhely néhány nevezetesebb ereklyéje is, így különösen a két szentkereszt ereklye. A kegyhely legfényesebb ünnepeinek egyike az volt, amikor Szent Theodora vértanú testét helyezték el ünnepélyesen a tiszteletére emelt új kápolnában. S Szűz Mária tiszteletével összekapcsolódik egyeseknél Szent Anna tisztelete is. Mindez azonban nem kisebbíti a Szűz Mária-tiszteletet, a kegyhely jelentőségét viszont emeli.

A nép választott kegyhelyeihez minden áron ragaszkodni igyekszik, így Máriavölgyhöz is. Csak elemi erők: pestis, árvíz, esőzések, rossz idő vagy más rendkívüli esemény tudja csak megakadályozni a megszokott zarándoklatok megtartását.¹¹⁴ [114 Diarium II. 112, 161, 189, 286, 280, 297, 403. l., III. 70. l. — Helytartótanácsi levéltár id. h.]

Máriavölgy a népi vallásos élet egyik életerős központja volt, amikor külső kényszerítő erő: az államhatalom beavatkozása derékba törte. A felvilágosodásnak a népi vallásos életet érintő politikájára itt nem térhetünk ki részletesebben. Rendkívül bonyolult, sokrétű indokokra vezethető vissza, hogy Mária Terézia a népi vallásos élet külső megnyilvánulásait az államhatalom erejével korlátozni igyekezett. Az első lépéseket megtette már az uralkodása elején, határozottan és teljes erővel azonban csak az 1770-es években nyúlt a kérdés megoldásához, először Bécsben, azután nálunk. A bécsieknek már 1770-ben megtiltják, hogy Ausztrián kívüli kegyhelyre zarándokoljanak. A bécsi zarándoklatról nem is tudunk többet. Osztrák zarándoklatok ugyan ezután is, s még 1782-ben is mennek Máriavölgybe s lehet, hogy közöttük ott vannak a bécsiek is.¹¹⁵ [115 Diarium III. 271, 495, 528, 534, 554, 556. l.] A kegyhely látogatottsága azonban még nem csökken az áldozók létszámára vonatkozó kimutatás szerint. Máriavölgy életében a hanyatlás 1775-ben kezdődött meg. Ekkor kezdi, úgy látszik, éreztetni a hatását az 1774-ben kiadott rendelet, hogy az egy napnál tovább tartó zarándoklatok közül csak azok maradhatnak meg, amelyeknek a megtartása bebizonyíthatóan fogadalomra megy vissza. A nagyszombatiak — bár máriavölgyi zarándoklatuk négy napot vett igénybe, kettős indokkal kérték továbbra is annak engedélyezését. Először, mivel azt 1687-ben a város lakói egyértelműleg határozták el, s azóta is állandóan megtartották, másodszor pedig azért, mivel igaz ugyan, hogy sok időt vesz el tőlük a zarándoklat, de jóval több s nagyobb az a megszámlálhatatlan kegy és jótétemény, amiben Szűz Mária részesítette a város lakóit. Az ugyancsak jelentéstételre felszólított esztergomi általános helynök, Galgóczy János azonban a nagyszombatiak máriavölgyi zarándoklatának eltörlését javasolta. Jelentése szerint u. i. nem találta semmi nyomát 1431-ig visszamenőleg annak, hogy a nagyszombatiak, a zarándoklatra fogadalmat tettek volna, másrészt pedig a zarándoklaton — amelyen egykor igen sok szenátor és városi polgár vett részt — most már úgyis csak legfeljebb két szenátor és 4–5 polgár vesz részt, a többiek pedig szolgák, mesterlegények és vágáns deákok közül kerülnek ki s azokat is nem az áhítat, hanem a kicsapongás vágya tölti el. Helyesebbnek tartja ezért, hogy a nagyszombatiak zarándoklatuk helyett otthon mondassanak egy szentmisét. A helytartótanács 1775 szept. 7-én az ő javaslata szerint dönt s így megtiltják a nagyszombatiaknak a Máriavölgybe való zarándoklást.¹¹⁶ [116 Helytart. levéltár i. h. — Berchtold N. 4. 46–47, 59–61. l.] A pálos évkönyvek nem is tesznek többet említést róluk.

Kezdetben úgy látszott, Máriavölgy benső vonzó ereje legyőzi a külső erőszakot: az államhatalom intézkedéseit. Az első három nehéz év: 1775–1777 folyamán az áldozók száma a korábbinak felére csökkent ugyan, de 1779-ben újra emelkedik. 1780-ban már ismét 49.618 s 1782-ben is 36.029. 1783-tól kezdve azonban már alig tudunk a kegyhely életéről valamit. A kegyhely naplójába ettől kezdve szinte csak a hivatalos leiratok másolatait írják be. A zarándoklatok erősen megcsökkentek. 1784-ben az egész évben csak a stomfai, a besztercei, a pozsonyi és a lamácsi zarándoklat kereste fel a kegyhelyet. A stomfaiak korábban minden évben háromszor zarándokoltak el, 1783-ban azonban nekik is — bár egészen közel laktak a kegyhelyhez, csak az egyszeri zarándoklatot engedélyezték. A hivatalos zarándoklatok így mindjobban elmaradtak, a hívek azonban még ekkor is — különösen Kisasszony napján — nagyszámban keresték fel a kegyhelyet.¹¹⁷ [117 Diarium III. 498. — Liber 74. l.] Két év múlva, 1786-ban bekövetkezett a pálos rend feloszlatása is. Az állami hatalom Máriavölgy régi s hű őreit gazdag működésük színhelyéről eltávolíttatta, azt azonban nem tudta: elérni, hogy a kegyhely gondozóinak az emléke kitörlődjék a hívek lelkéből.

1. Máriavölgy
2. Beszterce
3. Mászt
4. Stomfa
5. Ballenstein
6. Borostyánkő
7. Récse
8. Prácsa
9. Szentgyörgy
10. Zohor
11. Lozorno
12. Magyarfalu (Ungraden)
13. Dimvár (Tümburg)
14. Malaczka
15. Gajár
16. Kis-Lévárd
17. Nagy-Lévárd
18. Csári
19. Sasvár
20. Újfalu (Neovilla)
21. Szentistvánkút (Hausbrunn)
22. D. Szentpéter
23. Jabloncza
24. Vittencz
25. Csejte
26. Szalakusz
27. Nyitra
28. Galgócz
29. Szpácza
30. Nagyszombat
31. Érsekújvár
32. Komárom
33. Szerdahely
34. Sz. Antal (Antonio)
35. Somorja
36. Dénesd? (Schältern)
37. Csütörtök (Loipersdf)
38. Püspöki
39. Hidas (Bruck)
40. Csákány
41. Sz. Péter
42. Királyfalva
43. Majthény
44. Cziffer
45. Vöröskő
46. Modor
47. Bazin
48. Grinád
49. Igrám
50. Sárfő
51. Szencz
52. Magyarbél
53. Cseklész (Lánsich)
54. Lamács
55. Dévény
56. Pozsony
57. Köpcsény
58. Horv. Járfalu
59. Rajka (Rackendf.)
60. Magyaróvár
61. Moson
62. Püski
63. Hédervár
64. Ásvány
65. Ráró
66. Győr
67. P. Somorja

68. Szentpéter
69. Boldogasszony (Pratis Mariae)
70. Vedeny
71. Nezsider
72. Zarándfalva
73. Újfalu (Neovilla)?
74. Prellenkirchen
75. Berg
76. Wolfsthal
77. Hamburg
78. Hundsheim
79. D. Altenburg
80. Petronell (Peternell)
81. Hollern
82. Bruck
83. Hof
84. Loibersdorf
85. Schönau
86. Götzendorf
87. Neusiedl
88. Manswerth
89. Intzersdorf
90. Wien
91. Aspern
92. Schönau
93. Orth
91. Witzelsdorf
95. Cr. Wagram
96. Fuxenpichl
97. Engelhartstätte? (Engelhart)
98. Hof-marck
99. Schlosshof
100. Lasse
101. Breitensee
102. Marchegg
103. Baumgarten
104. Oberweiden
105. U. Siebenbrun (Simprun)
106. Ob. Siebenbrun
107. Glinzerdorf
108. D. Wagram
109. Bockfliess
110. Dörfliess
111. Gänsendorf
112. Weikendorf
113. Zwerndorf
114. Stripfing
115. Angern (Ongr)
116. Weidendorf
117. Götzendorf
118. Absdorf
119. Hausbrunn
120. Bernardsthal
121. Rheinthal
122. Poysdorf
123. Ebersdorf
124. Zistersdorf
125. Loidesthal
126. Ob. Sulz
127. Ebenthal
128. Matzen
129. Ragendorf
130. Wolfpassing
131. Wolkersdorf
132. Wolfpassing
133. Guntersdorf
134. Schiltern? (Schältern)

1. Morvaország
2. Brünn
3. Szakolca
4. Szilézia
5. Trencsén
6. Bajmóc
7. Besztercebánya
8. Kisvendég
9. Rajcsán
10. K. Tapolcsány
11. Kassa

12. Sátoraljaújhely
13. Eger
14. Márianosztra
15. Gömör vármegye
16. Erdély
17. Buda
18. Zsámbék
19. Eszék
20. Veszprém
21. Baranya vármegye
22. Németujvár
23. Regensburg

1. Bengárt  (Ausztria. Kummer–Orosz i. m. 34. l.).
2. Brädensee (= ? Breitensee Liber 72. l.).
3. Bundorff (Acta Paulinorum fasc. 422.).
4. Ebersdorf? (Liber 72. l.).
5. Engelshart (= ? Engelshartstatte).
6. Engelstadt (u. o. 70–73. l.).
7. Enstenstorff (u. o. 92. l.).
8. Gruisenpron  (Acta Paulinorum fasc. 422. t 26.).
9. Kentzdorff? (Liber 78. l.).
10. Knistorff? (u. o. 89. l.).
11. Knitzerdorf? (u. o. 88. l.)
12. Lauetsiary? (Diarium II. 112. l.).
13. Leinstorff  (Kummer–Orosz 110. l.).
14. Leypont (u. o. 68. l.).
15. Lincserstorff (Liber 72. l.).
16. Lobersburg (Diarium II. 322.).

17. Mellnicz (Kummer–Orosz 76. l.).
18. Niclsberg (Liber 72. l.).
19. Oberbrunn.
20. Ongr (= ? Angern, u. o. 89. l.).
21. Ospa (u. o. 86. l.).
22. Palistanensis (u. o. 129. l.).
23. Prodes (= ? Vulkapordány Liber 70–72. l.).
24. Pruderstall (u. o. 72. l.).
25. ...Spaidn? (u. o. 71. l.).
26. Sponwürk (u. o. 83. l.).
27. Teutschbron  (= ? Németpróna u. o. 131. l.).
28. Teutscherlau (u. o. 73. l.).
29. Ubroczka (u. o. 134. l.).
30. Valle Lupina (= ? Wolfsthal u. o. 122. l.).
31. Zöllensbrunn (Diarium II. 257. l.).