Augusztus 5-én, havi boldogasszony napján Szeged város közönsége, továbbá Csongrád-, Bács-Bodrog-, Temes megyék lakossága ősidőktől fogva szent áhítattal zarándokol a szegedi barátok templomához. S nem csoda, ha a közel s távol lakó hívők ezrei várva-várják ezt a napot, amelyen ez ős szentegyház falai között megjelenhessenek, mert alig van hazánkban még egy olyan hely, mint a Szeged-alsóvárosi templom, amelyről hiteles okmányokkal és nemzedékről nemzedékre szálló hagyományokkal igazolt sok olyan esemény maradt fönn, amelyek méltán vonzzák úgy a „kíváncsi tömeget”, mint az élet küzdelmeiben kifáradt s már-már kétségbeesett, de végső kísérletképpen gyógyszert mégis csak a hit- és reményben kereső hívő sereget.
     Hatszáz esztendő vihara, öröme, bánata, gyásza és dicsősége múlt el azóta, hogy a szegedi barátok temploma és klastroma fennáll. Kezdetben — 1301. táján — a ferenciek „Szerafim szt Ferenc atyának kisded és alázatos fiai alacsony szabású szerzetes hajlékban, több mint egy századnál nagy szegénységben, sanyarúságban és a szent Regulának szoros megtartásában éltek.” Mátyás király uralkodása alatt a szerény szerzetesi cellák és a kicsiny templomocska helyét „királyi díszes templom” foglalta el, fölépíttetvén azt igazságos Mátyás király azon vonzalomtól is buzdíttatva, amellyel a ferencrendiek méltó büszkesége, nagynevű atyjának legméltóbb barátja, Kapisztrán János iránt viselteték.
     A nagy király halála után sokszor végveszély fenyegette úgy a templomot, mint s szerzetházat. S hogy több ízben támadt óriási tűzvész, vagy a török pusztítás sem a templomot, sem a kolostort meg nem semmisítette, azt minden idők gyermeke a szegedi főoltárképnek, vagyis az ezen kép által ábrázolt szűz Mária csodatevő erejének tulajdonította.
     Erről a csodatevő képről — melynek honnét s mi módon származásáról bizonyos adatok nincsenek — részint okmányok, részint szájhagyományok s többek között a következő csodás dolgokat örökítették meg:
     1552-ben egy török csorda Szegedet feldúlván, a „Mátyás király” templomot is lángba borította. A Mária-képet megmentendő, egyik ájtatos hívő a templomba rohant s magához vevén a szűz anya képét, szerencsésen kiért azzal az utcára, ahol azonban újabb veszély várt úgy a képre, mint annak megmentőjére. A jámbor keresztény ugyanis a templomból kijövet vad pogánnyal találta magát szemben, aki elől menekülni kellett. Látván az üldözött, hogy életét meg nem mentheti, legalább a képet igyekezett a pogányok elől elrejteni. Egyéb alkalmas hely híjával a klastrom mellett lévő „tsöpörke” mocsárba rejtette azt el, ahonnét teljes épségben 1630-ban került elő a szent kép, mely azóta ismét a templom főoltárát ékesíti.
     Nagyon érdekes az ugyanezen képről szóló következő hagyomány is: Savoyai Eugén herceg tönkre tévén 1697-ben Zentánál a török sereget, ennek egy része magyar fogságba jutott. Egyik ilyen elfogott török néhány év múlva Szegedre vetődött, ahol megnézte a barátok templomát is. — Amint a nagy templom belsejét szemléli, egyszerre csak elsikoltja magát. A sikoltásra figyelmessé levő hívek kérdésére rémülten adta elő a török, hogy a zentai ütközet előtt az ő táboruk előtt iszonyú rémületet keltve az az asszony jelent meg, akinek a képét ő a nagy oltár fölött látja.
     Ma is élő öreg tanúk beszélik a következő történetet:
     1822. június hó 26-án Liptai Máténak, a barátok temploma akkori harangozójának ebédet vitt föl a toronyba Oláh Mari 12 éves leány. Vele volt a harangozó unokája, a 2 éves és 35 napos Éva is. A kis leány részint a nagy hőségtől, részint az út fáradalmától elgyötörten elálmosodott. Nagyapja elég gondatlanul a torony ablakába fektette a leánykát, aki — alig hogy elaludt — lezuhant a 14 öl s 2 láb magasságban lévő toronyablakból. Őrülten rohant le a lépcsőkön az öreg harangozó, unokáját megnézendő. Mire odaért, akkorra az ebédlőből kisietett barátok dédelgették a kisdedet, kinek jóformán semmi baja nem történt. Csodálatos megmenekülését a közelben lévő Mária-képnek tulajdonították város- és vidékszerte.
     A sok csapáson és viszontagságon keresztülment „Mátyás király” templom történetében nagyon érdekes az a hagyomány, mely arról szól, miként ítélte a török a reformátusokkal szemben a katolikusoknak a templomot és a klastromot.
     Tudvalevő dolog, hogy a reformátió kezdetén és jóval azután is katholikusok és reformátusok kölcsönösen igyekeztek egymás templomát elfoglalni. A szegedi nagytemplom is inkább a reformátusoké volt már, mint a katolikusoké, mely körülmény szörnyen és méltán bántotta a templom jogos tulajdonosait, a franciskánusokat, akik gyakran kérelmezték a Szegedet uraló muzulmánokat, hogy rendeljék vissza nekik a templomot. A török basa sok kérés után kijelentette, hogy azé a felekezeté lesz a templom, amelyiknek a védői nyilvános vitatkozásban győzedelmeskednek.
     Kitűzetett a vitatkozás napja, amikor nagy sokaság jelenlétében rendkívül heves és tudományos versengés folyt pápista és kálvinista tudós férfiak között. Hiába, a vita nem akart eredményre vezetni. Ki tudja, melyik félnek jutott volna a templom, ha a vitatkozók között hirtelen meg nem jelenik az egyik furfangos barát-kukta. Ez döntötte el a templom és zárda sorsát.
     Azt kérdezte ugyanis a ref. prédikátortól, hogy hányan voltak az evangélisták? A prédikátor nevetve számolta el a négy evangélista nevét: Máté, Márk, Lukács és János. Ezek voltak — úgymond — az evangélisták. Hát az ötödik evangelista ki volt? — kérdi a fráter. A prédikátor persze tagadta, hogy ötödik evangelista is lett volna, de a fráter mit sem tágítva odavágja az ötödik nevet is: Recsep volt az ötödik evengelista! E kijelentésre a prédikátor hahotázni kezdett a fráter tudatlansága fölött. A vitát vezető basa azonban — e kijelentéssel: „Ne félj pap gazda, tied a templom!”— a barátoknak ítélte a templomot, kiállítván a török nyelvű azon bizonyító oklevelet (1562. jan 7-én), „amely által az alsó Mező-Szeged városi Havi B. asszonyról neveztetett királyi templom a T. Pater franciskánusok törvényes birtokában megerősíttetik”.
     Az együgyűnek látszó fráter, aki gyakran hallgatta atörökök regéléseit, jól tudta, hogy ezek az általa megnevezett Recsep-et úgy tisztelik, mint Mohamed nevezetes evangélistáját. Ez a kijelentés kedvezőbb hatást tett a török basára, mint a vitatkozók mélységes, tudományos fejtegetései, ezért ítélte a templomot a pápisták részére.

     ***

     A szegedi és szeged-vidéki nép ma is erős hittel és teljes bizalommal keresi fel a külsőleg is mély benyomást keltő „Mátyás-templom”-ot, amelyben a város fogadalmi ünnepén, aug. 5-én 30–40 ezer ember fordul meg. Már a búcsút megelőző napon ellepi a vidéki közönség az óriási klastrom udvarát és folyosóit, amely helyeket a legnagyobb készséggel bocsájtják a ferencrendi atyák a búcsúsok rendelkezésére. A búcsú napján pedig a templom környékén lévő házak, utcák és terek is hemzsegnek a nagy népcsoportoktól, akiket a klastrombéli atyákon kívül 18–20 pap részesít a búcsú lelki áldásaiban.
     Valami elragadó, fölséges látvány az, mikor ágyúdörgések között, a honvédzenekar indulója mellett, a politikai és katonai hatóságokkal, egyletekkel az élén megindul az óriási embertömeg, amely mintegy félórai körmenet után, 3–400 zászló alatt, a Rákóczi induló hangjai mellet tér vissza a csodatevő szűz nagy templomába, honnét az ájtatosságok elvégzése után a templom környékén felállított árubódékhoz és rögtönzött csárdákhoz siet, hogy a lelki gyönyörök után anyagi örömeket is szerezzen magának.

     ***

     Eltekintve az országos nagy búcsú rendkívül érdekes és tanulságos voltától, maga a „Mátyás-templom” és a klastrom külön is megérdemlik, hogy megnézzük, tanulmányozzuk azokat. Az ezekben látható régiségekről, ereklyékről a legnagyobb elismeréssel szólottak olyan férfiak is, akik éveken át Olaszországban tanulmányozták az ilynemű dolgokat. Nekünk szolnokiaknak különös kedvező alkalmunk lehet arra, hogy Szegednek e nevezetességét megtekinthessük, mert az ottani szerzetházban mindig van 3–4 olyan páter, akit Szolnokhoz kedves emlék köt. Ezidő szerint pláne a házfőnök is, Sárgai Tamás — a szolnokiak egykori kedvenc tanára —, továbbá a múlt évben itt működött Pusztay Elek, Pesti Emánuel és a szép magyar nótáiról máris hírneves Radvánszky József ferencrendi atyák is azon egyének közé tartoznak, akik minden szolnoki embert — mint földijüket — igaz szeretettel fogadnak és vesznek körül.
     Magyar! hacsak teheted, nézd meg a Mátyás király dicső múltú templomát!
    

Magyary Gyula (Csongrád, 1867. ápr. 23. – Bp., 1928. jan. 3.) elemi iskolai igazgató.
A gimnázium alsóbb osztályait Szolnokon végezte, majd szerzetes növendék lett, de e hivatást elhagyva Zilahon, Déván és Nagyváradon járt tanítóképzőbe. Tanítóként működött Kerkaszentmiklóson két évig, s 1891-ben letette a tanítóképesítési vizsgálatot Sopronban. 1892-től Szolnokon tanított, s a helyi közélet aktív résztvevője volt. Cikkeit a Néptanoda, a Tanító Barát, a Vasárnapi Újság, a Nagy-Kunság, a Szolnok és Vidéke, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok közölte. 1913-tól haláláig szerkesztette a Jásznagykunszolnokmegyei Népoktatás című lapot. Könyvecskéi: A honfoglalás az ezredéves ünnepély alkalmából… (Szolnok, 1896.), Hasznos versek tanulók számára. (Szolnok, 1897.). Fia Magyary Gyula (Szolnok, 1901. okt. 12. – Róma, 1988. jan. 19.) pápai prelátus, egyetemi tanár.