Néprajzi Látóhatár, 2000. IX. évfolyam, 3-4. szám, p. 323-354.

Hála József

ADALÉKOK AZ IPOLY ES A GARAM MENTI GYÓGYFORRÁSOK ÉS SZENT KUTAK ISMERETÉHEZ

Bevezetés

“Hontmegye forrásdús hegyein, völgyein nyolcz királykút nevezetét, s emlékét tartja fönn a népkegyelet, melyekben hajdan e vidéken vadászgató királyaink szomjukat oltották. De jóval több a szent kutak száma, melyek, noha ásványtalan, vizének a néphit egy és más bajba gyógyerőt tulajdonít. Megismerni e szent kutakat a közel fákra, bokrokra aggatott rongyokról, melyeket a hívő vízbe mártva, s ezzel tagjait megdörzsölve, ott hagyott" — olvashatjuk Hőke Lajos 1875-ben írt cikkében.¹ A történelmi Hont és Esztergom vármegyében, az Ipoly és a Garam mentén ma is több ilyen szent kút (kútacska, kútyika) található, némelyiknek csak az emléke él. A ma is meglévő források kultusza búcsújárásokban, azok alkalmi, egyénileg vagy csoportosan történő felkeresésében nyilvánul meg, a velük kapcsolatos szokásokban a “hivatalos" és a népi vallásosság, a néphit és a népi gyógyászat elemei keverednek. Tiszteletük kialakulásáról és az ott történt csodás eseményekről számos történet és monda maradt fenn a néphagyományban, illetve régi leírásokban. Az egykori Hont vármegye székhelye, Ipolyság közelében lévő valódi gyógyforrások vizének racionális felhasználása (fürdés, ivás, bennük való kenderáztatás stb.) gyakran szintén néphitelemekkel egészült ki.

Dolgozatomat az utóbbi évtizedben, részben a Liszka József által vezetett Honti Kutatási Program keretében végzett gyűjtéseim (1991: Hont; Ipolyfödémes, Ipolyhídvég, Ipolyvisk; 1993: Deménd, Ipolyvisk; 1996: Bény) eredményei és a vonatkozó irodalom alapján írtam meg.

Pribél

“A pribeli templom legendájában is szerepel Szentkút, melyet a nép gyógyító erejűnek tart" — írta Hanusz István 1894-ben.² A Templom-domb oldalában fakadó csodatévő forrást még a 19. század második felében, nagypéntek éjszakáján is sokan meglátogatták, s a közeli fákra aggatták rongyaikat, némelyik odvába pénzt helyeztek.³

A búcsújárás eredetét Hőke Lajostól ismerjük. Alsó- és Felsőpribél közös evangélikus templománál valamikor egy remete telepedett le, akit a törökök megöltek. Ezt az embert később, éjfélenként fej nélkül látták lovagolni a templom körül. A környék katolikusai a visszajáró halott megnyugvása, megnyugtatása céljából keresték fel rendszeresen a helyet és a forrás vizével mosakodtak. A szent kutat a pribéliek, küzdve a babona ellen, később befalazták, de ez nem riasztotta el a búcsújárókat: a falon átszivárgó vizet használták.⁴

Csáb

A falu határában több forrás található, köztük a pincék közelében lévő Orvos-kútyika. Gyógyerejűnek vélt vizéért régen távoli vidékekről is felkeresték, és a helybeliek is ezzel gyógyították gyermekeik beteg szemeit. Még ma is emlékeznek azokra a rongyokra, amelyeket a gyógyulást keresők otthagytak.⁵

Ipolyszécsénke

A hagyomány ma is számon tartja annak a gyógyerejű forrásnak az emlékét, ami a falu középkori építésű templomában volt és az 1700-as években apadt ki, mert egy asszony belemosta beteg gyermeke szennyes ruháit.⁶

Beszédes nevet visel a falu határában lévő, bővizű Bába-kút, amihez bizonyára szintén kapcsolódtak hiedelmek, de róla a helyi jegyző 1864-ben — sajnos — csak ennyit jegyzett fel a helyneveket gyűjtő Pesty Frigyesnek: “[...] nevét honnan vette, nem tudni a nép sok mondottak hozfel de nem allapos miért itt azt felhozni fölösleges lenne".⁷

Ipolyfödémes

A középkori alapítású falu eredetileg a Kotyinka-völgyben volt, de azt a 16. században a törökök elpusztították. Később került mai helyére.⁸ A régi falu emlékét Kotyinkapusztán az egykori templom falmaradványa és egy kápolna (1. kép) őrzi. A rom közelében három forrás van. Valamikor ezekbe rejtették el a falu harangjait, amelyek hangját ma is, különösen nagypénteken, hallani lehet.⁹

1. kép. Középkori templom falmaradványa és kápolna az ipolyfödémesi Kotyinka-völgyben (Fotó: Hála J. 1992.)

2. kép. A Medve-kút (Fotó: Hála J. 1992.)

Az Ipolyfödémes, Ipolyszécsénke, Ipolynagyfalu, Ipolyhídvég és Tesmag határainak összeszögellése közelében lévő Medve-kútról (2. kép) már Ipolyi Arnold is megemlékezett Magyar mythologia című művében. Azt írta róla, hogy oda "jár a nép fájós szemű gyermekeivel".¹⁰ Feltehetően ugyanerre vonatkozik alábbi közlése is: “Ipoly-Födémesnél [van] [...] egy jótékony vizű, szömörcs, arc s egyéb kinövéseket gyógyító forrás, de vizét ha elviszik, nem szabad födél alatt tartani, mert hatását veszti, hanem kertben elásva kell őrizni; a forrás melletti fára a meggyógyultak hálául rongyokat ruháikból s hajfürtöket aggatnak."¹¹ Hőke Lajos szerint a 19. század második felében a Medve-kutat különösen “holdfogyta pénteken" keresték fel a különféle betegségekre (pl. szembajokra) gyógyulást keresők, nemcsak a környékről, hanem például a Bánságból is. Ő is említést tett a “ruharongyok" fákra aggatásának szokásáról,¹² aminek szívósságát mutatja, hogy meglétét magam is tapasztaltam 1992-ben.

A szent hely kialakulásával kapcsolatban napjainkig több történet maradt fenn a juhászokat megtámadó és a forrásvízzel megvakított medvéről (Függelék 1.), Szűz Mária megjelenéséről (Függelék 2.) és egy kislányt a medvétől megmentő Máriáról (Függelék 3.). Mások szerint először egy kanász vak gyermeke gyógyult meg a kút vizétől (Függelék 4.).

Ipolyfödémesen és Ipolyhídvégen emlegetnek egy remetét is, aki valamikor a Medve-kút mellett élt. Gunyhójának helye ma is látszik.

A forrást elsősorban a környékbeli települések (pl. Ipolyfödémes, Kelenye, Ipolyszécsénke, Ipolyhídvég, Tesmag, Palást, Túr, Ipolyság, Ipolynagyfalu) lakói keresték és keresik fel. Egyrészt helyben gyógyítják magukat, másrészt a vizet haza is hordják, különféle bántalmak gyógyítására külsőleg és belsőleg egyaránt használják. A forrásvíznek “nagyon nagy erőt" tulajdonítanak.

Hőke Lajos írta, hogy a 19. század második felében az emberek a forrás közelében gödröket ástak, telehordták vízzel és azokban áztatták beteg tagjaikat, közben imádkoztak.¹³ Ipolyfödémesi idős emberek még emlékeznek arra a három, négyszögletes, földbe ásott, szélein fagerendákkal ellátott medencikére, amelyekbe a vizet vezették. A vele való gyógyítás napkelte előtt volt hatásos (Függelék 5.)

3. kép. Anya és leánya: az ipolyfödémesi Morvai Mária és a Medve-kút vizétől meggyógyult Morvai Klára (Fotó: Hála J. 1992.)

A hazavitt víztől is sokan meggyógyultak, mint például a két világháború közötti időszakban az ipolyhídvégi Laczi László (Függelék 6.) és 1969-ben az ipolyfödémesi Morvai Klára (3. kép) (Függelék 7.). Az utóbbi esetnek híre ment a környéken és az jelentősen hozzájárult a forrás kultuszának újjáéledéséhez.

A gyógyulás évében az apa, Morvai Ferenc a falubeliek segítségével egy kis, barlangszerű, boltíves kápolnát (2. kép) épített a forrás fölé (addig az ott lévő szobrok egy, már eléggé tönkrement fafedél alatt álltak), amit Szalay Jenő helybeli plébános szentelt fel 1970. szeptember 29-én. Előtte két fa (1934-ből és 1989-ből) és egy vaskereszt áll.

A forrásnál szentmisét nem tartanak, de a környékbeli falvakból, elsősorban asszonyok és főleg vasárnap délutánokon, valamint Mária-ünnepeken, pap nélkül, prosecióval ma is rendszeresen felkeresik. Útközben “elvégzik az olvasót" és énekelnek. Az ipolyfödémesiek a falu szélén lévő keresztnél, az ipolyhídvégiek pedig a temetőnél álló Fájdalmas Szűzanya-szobornál szoktak gyülekezni, onnan indulnak a Medve-kúthoz.

Hont

A Börzsöny északi részén, Hont határában lévő csitári Kutyika is régi szent helye a környékbelieknek, talán már a 18. században megvolt. Ez utóbbit látszik bizonyítani egy 1736 és 1739 között készült földrajzi leírás. Ez egy, a falu hegyeiben lévő “gyönyörű forrás"-ról tudósít, ami “a Remete lakásánál tsurog ki".¹⁴

4. kép. A hont-csitári kápolna és kőkereszt (Fotó: Hála J. 1991.)

5. kép. Hazaszállításra szánt víz töltése a hont-csitári Kutyikában (Fotó: Hála J. 1991.)

6. kép. Búcsújárók Hont-Csitáron (Fotó: Hála J. 1991.)

Az 1850-es évek elején egy odazarándokoló váci asszonynak megjelent Szűz Mária. Az eset híre széles körben elterjedt. A helyen hamarosan két kápolnát emeltek és letelepedett ott egy István nevű remete is. Sokáig elsősorban az Ipoly menti és börzsönyi falvak búcsújáró helye volt, de már a múlt században felkeresték távoli vidékekről is. Ma egy 1949-ben felszentelt kápolna (4. kép) és lourdes-i barlang, valamint egy kőkereszt és a befoglalt forrás fogadja az áldozócsütörtökön és Mária-ünnepeken tartott búcsúkra, illetve más alkalmakkor a látogatókat (5-6. kép) az időközben nagy hírnévre szert tett, VI. Pál pápa apostoli áldását is bíró (1977) szent helyen. A forrás vizét a helyszínen és otthon, külsőleg és belsőleg egyaránt használják, tőle gyógyulást remélnek¹⁵ (6. kép).

A Hőke Lajos mint szemtanú által leírt, a 19. század ötvenes éveiben a váci asszonnyal történt eset¹⁶ után is többen is látni vélték a forrásban Szűz Máriát (Függelék 8.) és történetek szólnak a Kutyika mellett egykor állt fakeresztet kivágó gonosz földesúr megbűnhődéséről, a hely nevezetességének számító, a 18. század második felében vagy a 19. század elején készült Magyarok Nagyasszonya szobrával kapcsolatos csodás eseményekről (Függelék 9-11.) és gyógyulásokról (Függelék 10., 12.) is.

A hont-csitári Kutyikánál énekelt, illetve azzal kapcsolatos régi énekek és imák nyomtatásban (ponyvákban) és a szájhagyományban egyaránt fennmaradtak.¹⁷

Szalatnya

A 18. század végén a gyógyvizeket még elsősorban a gyógyulást remélők keresték fel, a 19. század elején — a polgári életformára törekvés jegyében — megindult egy azok felé irányuló turizmus, amely már az üdülést, pihenést és kikapcsolódást is megcélozta.¹⁸ A gyógyulás reménye mellett e törekvésnek köszönhette népszerűségét a 19. század első felében a Crantz bécsi professzor, majd Kitaibel Pál által 1777-ben, illetve 1802-ben megvizsgált és leírt¹⁹ szénsavas forrásokra alapított szalatnyai fürdő is.

A “regényes helyet" a terület földbirtokosa, gróf Koháry István főispán emelte ki “semlés posván állapotából"²⁰ és felvirágoztatta: 1804-ben emeletes vendégfogadót, fürdőházat és más épületeket emeltetett a szépen kialakított parkban és egy táncterem is várta a vendégeket; eret vágatni, köpölyöztetni és fogat húzatni is lehetett.²¹ A fürdőhely a 19. század első felében élte virágkorát. Hont vármegye bábaasszonya, a Csokonaival is kapcsolatot tartó költőnő,²² Vályi Klára 1807-ben Nagy Méltóságú Gróf Koháry Ő Excellentyája' T. Honth Vármegyének örökös Fő-Ispányának Birtoka alatt lévő savanyú Vízéről címmel verset is írt róla.²³ A szalatnyai fürdő a vármegye politikai és társadalmi életének fontos színhelye volt (pl. gyakran rendeztek ott közgyűléseket és más összejöveteleket),²⁴ egy alkalommal (valószínűleg 1846-ban) felkereste Petőfi Sándor és Jókai Mór is.²⁵ A fürdő népszerűsége, látogatottsága a 19-20. század fordulójára lecsökkent, a szélesebb (távolabbi tájakról érkező) közönség részéről kiment a divatból,²⁶ helyi jellegűvé vált.

A szénsavas ásványvizet palackozták is. A 19. század első felében a Garam és az Ipoly mentén ez volt a legkedveltebb gyógyvíz, élvezeti ital, amit “szalatnyai savanyú víz" néven szállítottak a szomszédos vármegyékbe, sőt, Bécsbe, Budára és Pestre is.²⁷ Az 1830-as években 10 000 “butykával" palackoztak belőle,²⁸ forgalmazása a század végére erősen lecsökkent.²⁹ Ma Slatina néven Szlovákia-szerte kedvelt ital.

A vizet az orvosok belsőleg és külsőleg sokféle baj, betegség ellen ajánlották.³⁰ Például émelygés és hányás ellen “Inni kell — úgymond — 2-3 poháral akár magán, akár tehén- vagy szamár-téjjel"; a fürdő “váltólázak utó-betegségeiben, görcsökben, köszvényben, csúzban, fövényben, üdült mell-szenvedésekben, kezdő víz-kórságban; különféle bőr kiütegek, és fekélyek gyógyításában pedig elegendőképp nem ajánlható".³¹

A “csuda munkálatairól híres"³² víz a helyi és a környékbeli parasztság életmódjára is hatással volt. “Az íze erőssen tsépös, savanyú, és olly kellemetes, hogy a' szomszéd Helységeknek Lakosai más vízzel nem is akarnak élni. Magok a' Barmok, ha egyszer meg kóstolták ezt a' vizet, messziről sietnek ezen forráshoz" — írta Kitaibel Pál 1802-ben.³³ Vályi Klára említett versében ezt olvashatjuk: “Mivel e'' két Falú közzé az a' forrás szorúla / Sok Paraszt nyári munkába, már ettől meg gyógyúla."³⁴ Árvay 1846-ban idillikus képet festett a fürdőről, amelyben egyebek mellett megemlítette, hogy “a' kút körül számos pórnő heverészett, kik a' közel falukból korsókkal jöttek ide vízért", mert az egészséges ital, “mellyet a' körvidéki pórok közönséges ivóvíz helyett folyamatosan használnak, 's következtében ép egészség mellett számosan élnek öreg kort [...]"³⁵ Pongrácz Lajostól tudjuk, hogy Szalatnyáról a 19. század végén is parasztleányok és -menyecskék hordták a vizet a szomszédos településekre.³⁶ Csörög, mint a szalatnyai korsó — mondták egykor Hontban a szószátyárra, utalva arra, hogy a falu ásványvizét csörgős korsókban árusították.³⁷ A környék parasztsága nemcsak a vizet fogyasztotta rendszeresen és előszeretettel, hanem kihasználta a fürdő adta lehetőségeket is: “Jelenleg (1869-ben) állandó fürdővendég egy sincs; csak egy pár órára kiránduló akad; ünnepeken és vasárnapokon már több fordul meg, kivált vidéki pórnép, hogy magát megköpö-lyöztesse."³⁸

Gyűgy, Mere és Egeg

A kissé sós, meszes, kénes és szénsavas ásványvizéről nevezetes Gyűgyön a 20. század elején gróf Oberndorf építtette az első fürdőmedencét, a “szabadfürdő" egy ivócsarnokkal együtt 1909. május 31-én nyílt meg. Mára Európa-szerte ismert fürdőhely lett, amit elsősorban reumatikus betegségekben szenvedők keresnek fel.³⁹ A vizet az 1880-as évektől palackozták, a 20. század elején Amerikába is szállították.⁴⁰ Paraszti használatáról régi leírások tanúskodnak.

A Gyűgy, Mere és Egeg határában, a Selmec-patak bal partján, a Gesztence nevű domb oldalában fakadó ásványvízforrásokat a 19. században összefoglaló néven gyűgyi forrásoknak nevezték. Ezek között langyosak és hidegek egyaránt voltak. Többségük a bennük lévő ásványi anyagokból több méter magas halmokat épített (a legnagyobb 30-40 négyzetméter felületű volt), tetejükön, oldalukon folyt ki a víz.⁴¹ E források közül a legjelentősebbeknek nevet is adtak, például Bödös-forrás, Köszvény-forrás (szlovákul Hostečna), Fő-forrás (Gyűgy); Kő-forrás (szlovákul Nakameni) (Mere).⁴²

A gyűgyi forrásoknál valamikor egy “szentkép" volt elhelyezve, amelyhez “a környíkből, sőt szomszéd megyékből a beteg, és imádkozó nép zarándokolt — az utóbbi századokban ezen vallásos szokás végképpen megszűnt. “Jelenleg csak szem, és reumatikus betegek napkelte előtt, látogatják — jó sikerrel — a Gesztencei halmon nyugoti oldalnál létező hathatós gyógyforrást" — olvashatjuk egy 1865-ben készült feljegyzésben.⁴³

A fenti sorok papírra vetése előtt majd három évtizeddel Tognio Lajos faggatott ki gyűgyi és merei öregeket a Köszvény-forrás vizének használatáról és hatásáról, akik “azt vallák, hogy a' szomszéd, de távolabb vidékekről is, nevezetesen Méznevelő, Rakonca, Rencsfalu, 's tb. helységekből különféle bajokban keresnek és találnak is segedelmet itten sok betegek, nevezetesen a legmakacsabb csúzos bajokban, és szembetegségekben. [...] Bizonyos előítélettől vezettetve úgy gondolják az ottani lakosok, hogy ezen víz gyógyító ereje a' hold némelly negyedeikor sokkal hathatósabb mint máskor, honnét a' betegek hónaponként az utolsó holdnagyed előtti pénteken nap' kelte előtt sokkal nagyobb számmal jelennek meg, mint máskor. [...] A' víznek használata a' beteg tagnak vele ismételve tett mosogatásában áll, mellyel még az itteni lakosok azon előítélete is összekapcsolódik, hogy a' beteg taggal valamelly viszonyban álló ruhadarabot, vagy más emlékeztető jelt, ereklyéül, áldozatul kelljen a forrás mellett álló fára akasztani. — Az efféle díszlett gyógyulás jelei, mint ugyanannyi trophaeumok, úgy mint kalapok, fejkötők, kendők, szalagok, zsinórok, és más minden féle rongyok, fésűk, ollók, 's tb. mellyekkel az említett fa és a közel bokrok szűntelen beaggatva vannak, noha ezek közül a használatosokot időrül időre az itt gyakran megjelenő cigányok szüntelen leszedik, másokot a szél ragad el, avagy az idő emészt meg, eléggé mutatják, hogy ezen forrás szakadatlanul 's szorgalmatosan látogattatik, és használtatik. Némellyek díszlett gyógyulásuk hálájának jeléül apró pénzdarabokat dobálnak a forrás nyiladékába, mellyeket a' vidék ökrészei, kanászai időről időre felkeresnek, a' néhány fillérre menő áldozatokat kihalásszák, belőlök magoknak jó napot csinálnak."⁴⁴

A források által felépített mészdombok oldalában és aljában a helybeliek gödröket ástak. Ezekben kendert áztattak, amely “más kendertől tulajdon fehérsége, puhasága és selyemféle fénye által" különbözött. Az egyik forrásdomb hasadékából a parasztok “baromnak nyalásra" ásványi anyagokat gyűjtögettek.⁴⁵

Magyarád, Szántó és Bori

A magyarádi mésztufadombokból kifolyó meszes és kénes meleg víz “tócsáját" a környékből és távoli tájakról “emberemlékezet óta" keresték fel a betegek. A víz használata “különféle bajokban csodához hasonló gyógyulásokat" eredményezett.⁴⁶ “A meleg forrás becsét az itteni köznép már régóta ismeri, mert ideggyöngék, köszvényesek stb. kínzó bajaikat itt gyógyították meg, még pedig sikeresen" — olvashatjuk egy 1861-ben megjelent cikkben.⁴⁷ A víz bőrbetegségek gyógyítására is jó volt, ivását emésztési, máj-és lépbetegségek ellen javasolták.⁴⁸

7. kép. A Luca-kútja Magyarádon (István Bácsi 1858a. 122.)

A közbirtokossági tulajdonban lévő kénes fürdőt az 1820-as években vágatták a korábbinál nagyobbra, akkor építettek mellé egy "járási alorvosi lak"-ot is. Az 1860-as években Somogyi Károly helybeli közbirtokos vette bérbe és a víz fölé 1864-ben egy fürdőházat emeltetett.⁴⁹ Ettől kezdve egy “úri fürdő", egy “kisebb közfürdő" és több kádfürdő működött a faluban.⁵⁰ A 19. század végén a fürdőház mellett egy többszobás villa és egy vendégfogadó is működött.⁵¹

A fürdő közelében lévő, körülbelül 4 méter magas mészkődombból kifolyó meleg forrást Luca kútjának nevezték (7. kép). Ennek keletkezéséről egy hiedelemmonda több változata maradt fenn (Luca-napja, dologtiltó nap, kővé válás)⁵² (Függelék 13-18.).

A Magyarád határában lévő egyik “gyönge ásványforrás" iszapját a helybeliek zsiradékokkal keverték össze és szarvasmarhák törött lábaira rakták. A neve forrasztópor volt.⁵³ A fürdő 1860-as évekbeli “civilizálása" előtt az idény augusztus elejéig tartott, mert “az idegen betegek kénytelenek voltak a helybeli kendernek adni a helyet".⁵⁴

Szántó forrásainak⁵⁵ ásványvizeiről a 16. századtól vannak adatok.⁵⁶ A kénes vízről Török József azt írta 1848-ban, hogy “Gyógycélokra ezen forrás vize sem használtatik, hanem a' helység lakosai mindennapi italul élnek vele".⁵⁷ A települést híressé tevő vasas és szénsavas vízről olvashatjuk egy 1860-as évekbeli leírásban: “[...] kivált a nyári hónapokban a' helybeli lakosság, melly Magyar és tót nemzedék, valamint a' szomszéd környék is télen nyáron ezen vízzel él, mellynek egészséges hasznát érzi".⁵⁸ E vizet, amelynek forrása mellett az 1860-as években parkot, sétahelyet alakítottak ki, valamint szállodát, éttermet és tánctermet építettek,⁵⁹ palackozták is, az 1850-es években nyaranta 40-50 000 “pintes üveggel", az 1870-es években évi 100 000, a 19-20. század fordulóján évi 2 000 000 palackkal szállítottak el a faluból a fővárosba, valamint az ország különböző részeibe, illetve külföldre, például Németországba is.⁶⁰

Szántó helyi jelentőségű fürdője a Veres víz volt, amelyben elsősorban a köszvényben szenvedők kerestek gyógyulást.⁶¹

A szomszédos Bori Buzgó nevű, meszes és kénes vizet adó forrása a helyi és a környékbeli lakosságnak szolgáltatott ivó- és fürdővizet.⁶²

Hébec

Deménd határában egy dombtetőn, akác- és tölgyerdővel övezve áll Hébecpuszta több évszázada épült kis temploma, a környékbeli falvak lakói által régi idők óta látogatott búcsújáró hely (8-10. kép). Hébec egy középkori falu (első említése: Hebe h, 1276⁶³) emlékét őrzi, amely (feltehetően a török uralom ideje alatt⁶⁴) elpusztult.

A templom védőszentje Szent Ilona, a főoltáron az ő, a mellékoltáron pedig Szűz Mária képe látható. Hébec Deménd plébánia filiája.

8. kép. A hébeci templom és búcsújárók a 19. században (István Bácsi 1858a. 241.)

9. kép. Búcsújárók a hébeci templomnál (Fotó: Hála J. 1993.)

A főbúcsút a Szent Ilona napját (augusztus 18.), a kisbúcsút pedig a Kisboldogasszony napját (szeptember 8.) követő vasárnap tartják (9-10. kép). A szocializmus időszakában bekövetkezett négy évtizednyi kényszerű szünet után az 1990-es évek elején újjáéledt búcsú eredetéről semmit sem tudunk. Az bizonyos, hogy már a 18. század előtt felkeresték a helyet a búcsújárók. Ezt bizonyítja, hogy az említett évszázad elején az ünnepi alkalmak betiltásáról rendelkezett a vármegye. Okként azt nevezték meg, hogy a búcsúk általában “részegeskedéssel, veszekedésekkel, emberagyonütésekkel végződtek". 1775-ben egy juhásznak álmában megjelent Szent Ilona, aki kérte, hogy ne hagyják pusztulni a templomot.⁶⁵ A roskadozó épületet helyrehozták, majd a 19. század elején Simonyi Ferenc helyi földbirtokos újjáépíttette,⁶⁶ később a 20. század elején, majd második felében restaurálták.⁶⁷

10. kép. Búcsújárók a hébeci templomban (Fotó Hála J. 1993.)

11. kép. Bada József, a hébeci remete (István Bácsi 1858b. 243.)

Simonyi Ferenc egy házat is építtetett a templomszolga számára, akinek egy négyholdas kertet is a rendelkezésére bocsátott.⁶⁸ A templom és környéke gondozását 1832-től Bada József kiszolgált huszár mint remete végezte, aki több mint három évtizeden át látta el ezeket a feladatokat⁶⁹ (11. kép). Még a két világháború közötti időszakban is remete tevékenykedett a kegyhelyen,⁷⁰ az utolsó 1980-ban halt meg.⁷¹

Hébecnek jelenleg nincs szent kútja, de a 18. században volt, mégpedig a templomban, “melyet a nép fölötte kegyelt" — írta Majer István 1858-ban, majd hozzátette: “de már most ennek nyoma sincsen, hanem a hegy tövében van egy igen jó forrás".⁷² A nép szerint ez utóbbi is csodatevő volt.⁷³

Ipolyvisk

Ipolyvisk határában, a falutól északnyugatra lévő dombon, a Szőlők mögötti erdőben 1829 óta⁷⁴ áll egy kis kápolna, előtte kőkereszt van (12. kép) és a közeli völgyben szent kút található (13. kép) egy faoszlopra szegezett fémkereszttel megjelölve. 1865-ben Ettenberger János jegyző a következőket írta a helyneveket gyűjtő Pesty Frigyesnek: “Szőlők mögé szántó földek, mellyek egy kisded része lakosságé, nagyobb része uraságé, itt egy part oldalba nagy árkok felett fekszik Szent Kúti Kápolna, hová olykor szomszéd községekből is ájtatoskodni által jönnek; sőt ezen kúti víz, melly szárazságokban ki száradni szokott, már több esetekben hasznos gyógyerejéről ismeretes [...]"⁷⁵ E helyen régen a Hétfájdalmú Szűzanya napját (szeptember 15.) követő vasárnap tartották a búcsúkat, amelyeket a szocializmus időszakában betiltottak. Az 1990-es évek elején történt felújításuk Oros János ipolyviski plébános nevéhez fűződik. A kutacska vagy kútyika elsősorban Ipolyvisk kegyhelye volt, de a környékbeli településekről (pl. Ipolyszetéről, Százdról, Alsószemerédről, Deméndről, Pereszlényből, Ipolyságról, Gyerkről, Szalatnyáról) is számosan felkeresték, illetve felkeresik, és nemcsak a búcsú napján.

12. kép. Az ipolyviski kápolna és kőkereszt (Fotó Hála J. 1992.)

13. kép. Az ipolyviski szent kút (Fotó: Hála J. 1993.)

E búcsújárás eredete is Mária-jelenésre vezethető vissza (Függelék 19.) és a forrással kapcsolatosan más csodás történeteket is ismernek. A terület gazdája betemette a szent kutat, de miután beteg fia annak a vizétől gyógyult meg, a földet az egyházközségnek ajándékozta (Függelék 20.). A forrás eredetileg a kápolna közelében, egy ma is meglévő nagy fa tövében volt. Valamikor egy asszony pelenkát mosott benne, mire az eltűnt és a mai helyén (13. kép) bukkant fel ismét (Függelék 21-23.). Az említett nagy fát egyszer meg akarták semmisíteni, de vérezni kezdett, ezért abbahagyták kivágását (Függelék 24-25.).

A forrás vizét helyben (13. kép) és otthon is használták és használják különféle bajokra, leginkább szembetegségek (pl. szemgyulladás) gyógyítására (Függelék 26-27.).

Régen a búcsú napján az ipolyviskiek a falu templomától indulva prosecióval, feszülettel, lobogókkal, Fájdalmas Szűzanya szobrával, a helyi plébános vezetésével, imádkozva és énekelve mentek a szent kúthoz.

A távolabbi múltban és akkor is, amikor tiltva volt a búcsújárás, elsősorban asszonyok, de férfiak is rendszeresen felkeresték a kápolnát és a forrást, különösen szombati napokon, Mária-ünnepeken és böjtben, szintén prosecióval, de pap nélkül. A templomból magukkal vitték a feszületet, út közben énekeltek és imádkoztak, megérkezésükig három rózsafüzért mondtak el. Amikor közel értek a kápolnához, a Máriát dicsérni, hívek jöjjetek... kezdetű éneket énekelték, majd a kereszthez érve A keresztfához megyek... kezdetűt. Ezután elmondták a beköszöntő imádságot (Függelék 28.) és további Mária-énekeket énekeltek (pl. Függelék 29.). Hazaindulás előtt az Isten hozzád viski Szűzanya... kezdetű imát mondták el.⁷⁶ A szent kúttal kapcsolatos énekeket és imákat az ipolyviski asszonyok közül többen kéziratokban, füzetekbe és lapokra feljegyezve őrzik.

Perőcsény

Pesty Frigyes helynévgyűjteménye, Schus Zsigmond jegyző 1866-os adatszolgáltatásának köszönhetően egy régi Ipoly menti búcsújáró hely, Mária-kegyhely emlékét őrizte meg: “Bagóles hol bagoly volt a sasok hívója, miket az itt szálásoló katona tisztek lesből lövöldöztek, hivatott az előtt Boldog Asszony völgyének nem messze lévén hozzá Remete kútja dűlő, harangláb és Puszta Templom, melynek falaiból még most is élő emberek madarakat szedtek, el hordattak s mostani haraszti major épült belőle, mondják, hogy valamikor búcsú járó hely volt a Szent Kúthoz, most a kútnak semmi nyoma".⁷⁷

Bény

A Bénytől északnyugatra, a falut körülölelő (feltehetően középkori⁷⁸) földsánc külső gyűrűjének völgyében lévő kútacska az Alsó-Garam és az Alsó-Ipoly menti magyarsás egyik legfontosabb búcsújáró helye.

14. kép. A bényi szent kúti kápolna (Fotó: Hála J. 1996.)

A forrás fölött már a 19. század közepén fakápolna állt,⁷⁹ amely 1925-ben leégett. A mai kápolnát (14. kép) Janig János módos helybeli gazda és felesége, Teknyős Rozália építtette 1927-1928-ban. Nevüket az épület bejárata felett elhelyezett márványtábla őrzi, amelyen egy vers (Függelék 30.), valamint az adományozó hívek lakóhelyeinek nevei (Bart, Bény, Csata, Damásd, Kéménd, Kisgyarmat, Kőhídgyarmat, Kiskeszi, Lekér, Páld, Szalka) is olvashatók. A kápolnát régen a tisztleányok⁸⁰ takarították, a rendben tartást ma a Rózsafüzér Társulat tagjai végzik.

A szent kút vize a régi kápolnából favályún folyt ki, a búcsújárók ebből ittak, vittek haza, illetve ezzel mosták kezüket, lábukat, szemüket stb.⁸¹ A kút ma a kápolna mellett áll (15. kép). A völgy két oldalán keresztúti stációkat helyeztek el, a bejáratánál egy lourdes-i barlang áll.

A hagyomány szerint a forrást Szent László királyunk a kardjával fakasztotta (Függelék 31-33.). Valamikor megjelent ott Szűz Mária,⁸² akit azóta is többször látni véltek (Függelék 34-35.). A szent kutat egyszer egy ember be akarta temetni, de állatai megdöglöttek és a kútacska “kiforrta magát"⁸³ (Függelék 36-37.).

A búcsúkat pünkösdhétfőn, valamint Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony (szeptember 8.) napján tartották. A Nagyboldogasszony-napi búcsú egyben aratási hálaadási ünnep is volt. A precessziók aratókoszorút és új kenyeret is vittek magukkal, amelyeket a pap megszentelt. E búcsúk megtartását a szocializmus időszakában tiltották (negyven év alatt csak kettőt engedélyeztek, egyet 1968-ban és egyet 1988-ban), a megújulás 1989-ben következett be, 1995-től mind a hármat megtartják⁸⁴ (15-17. kép).

15. kép. A bényi szent kút (Fotó: Hála J. 1996.)

16. kép. A bényiek Nagyboldogasszony napi processziója (Fotó: Hála J. 1996.)

17. kép. Búcsújárók a bényi szent kútnál (Fotó: Hála J. 1996.)

A bényiek és a környékbeli falvak lakói, főleg asszonyok, a tiltás időszakában is felkeresték a szent helyet (szombat esténként, elsősorban májusban; Mária-ünnepek előestéjén, illetve azok délutánján stb.). Ilyenkor pap nem ment velük, a proseciót előimádkozók és előénekesek vezették.⁸⁵ Kisboldogasszony napján hajnalban kimentek a forráshoz, ott várták és nézték a felkelő napot, közben imádkoztak, énekeltek. Egy leány verset is mondott (Függelék 38.).

A bényi szent kúttal kapcsolatosan több vallásos ének maradt fenn az emlékezetben, kéziratos énekeskönyvekben és ponyvanyomtatványokban. Az alábbiakban Patusné Hugyecz Terézia jóvoltából ezekből mutatok be kettőt, egyet az általa őrzött (címlap nélküli, feltehetően 19. századi, talán Esztergomban vagy Párkányban nyomtatott) ponyvából⁸⁶ (Függelék 39.), egyet pedig kéziratos énekeskönyvéből (Függelék 40.).

FÜGGELÉK

1.

Azért hívjuk Medve-kútnak, hogy vótak ott juhászlegények. Oszt, hogy medve járt arra, ők meg nem tudták. Oszt, hogy talán megtámadta vóna [őket]. Az egyik úgy csinált, az egyik fölment a fára, a másik meg lefeküdt a földre, úgy tette magát, mintha meg vóna halva. Hogy a medve főmászott a fára, hogy talán az egyiket, azt kivégezte, azt a embert.

A másik, aki a fődön feküdt, mikor ment a medve, ott vót az a forrás, kútyika, akkor, hogy gyorsan vett belőle vizet, oszt hogy ráöntötte a medvére, szemen öntötte. Oszt, hogy megvakút. Ő elszaladt, oszt hogy nem látta, hogy mőre megy.

Hogy igaz-e vót, nem-e, az az öreg bácsi [Nagy Sándor] így beszéte.⁸⁷

2.

Oszt [...] Nagy Sándor [...] azt mondta, hogy Szécsénkében lakott egy gróf, hogy az csinátatta meg legelőször. A szécsénkei gróf csinátatta oda, mert hogy őneki is a felesége valami nagybeteg vót, oszt elment oda, oszt hogy ő meg benne látta Szűzanyát a vízbe. Fájdalmas Szűzanyát. [...] Osztán, hogy aztat látta a vízbe. Hogy azér, ő azér csinátatta. A Sanyi bácsi beszégette. [...] Azt nem tudom, hogy mikor vót, csak elég abból annyi, hogy ő aztat mondta, hogy az csináltatta legelőször oda, az vitt oda szobrot. A szécsénkei gróf.⁸⁸

3.

Olvárban lakott egy erdész, akinek eltévedt kislányát medve támadta meg a szóban forgó kút [Medve-kút] környékén. Egyszer csak egy szép asszony állt a medve elé, s az szinte megbénult majd elment.

A kislány az asszonyban a Szüzanyát ismerte fel. Apja ezért hálából a kút mögé egy magas falat emelt, s ebben elhelyezte a Mária-szobrot.⁸⁹

4.

Réges-régen, még eztet édesapám, még 1883-ban született, osztán hát én is mint kisleánka úgy hallgattam mikor úgy meséte, hogy volt egyszer egy, egy nagyon szegény kanász. Ott lakott valahol, ahol a messzelátó, vagy mi van, a szőlők alatt. És hogy azoknak született valami vak gyermekük. És ahogy [...] a felesége vitte az ebédet, hogy valami kis forrásra hogy rábukkantak abba az erdőbe, de csak egy ekkora, hát egy közönséges kis forrás vót.

Oszt úgy, hogy a gyerekecske összekente magát, úgy hallottam, és elment, hogy megmossa ott, abba a kis tóba. Ahogy mosta, hogy nagyon maszatos vót, elkezdi mosni az arcát, abba a pillanatba a kisgyerek fölsikított, hogy: — Mi az? Mi van ott, mi van ott? Látott valamit a kisgyerek.

Erre mind a ketten, hogy letérgyepőtek [...] és akkor ott imádkoztak, úgyhogy a kisgyerek teljesen meggyógyút.⁹⁰

5.

Ez nem babona, hanem valóságos igaz vót. Egy időbe ott gyógyulások törtíntek. Ugyhogy szem, különössen szemgyógyulás. De nagyon ügyesnek köllött lennyi, ugyhogy imádkoznyi köllött. És hogy napfölkőttye elött odaérnyi, oszt akkor memmosakonnyi a forrásba. Több nap köllött mennyi, többször köllött imádkoznyi, de mindig korán reggel. És hogy százszázalékra hasznát.

Még messze-messze földről, még Csallóközből is vótak itten, és vótak jelen csináva, melyek a gyógyuláskor törtíntek. Vót ollyan mészkőféle, oszt abba belevágták, hogy mikor törtínt a gyógyulás.⁹¹

6.

Az öcsém tizennyolc éves korában súlyos beteg lett. Nekünk elpusztult egy tehenünk lépfenébe. És, ugye ki köllött vinni a dögtérre és oda segítség köllött, mert az orvos boncolta. És az orvos mondta, hogy akin valami sérülés van, ne közelítsen az állathoz, mert fertőz.

Na most, amikor ez a tehén elpusztult, hogy állva-e érte őtet a veszély, vagy hogy, de egy nagy zuhanás történt az ólba, úgyhogy mindnyájan kiszaladtunk, hogy mi történt. És akkor ott feküdt a szegény állat, ugye, már elpusztulva a többi között.

És ez a szegény gyerek, amikor kiugrott, ijedtében, vödör volt az ajtóban, belevágta a lábát, a térdét, itt a sípcsontot. Ő ezt nem vette észre, nem is tudta abba az izgalomba. Ő kiment, segített a boncolásnál és kapott egy lépfenemérgezést, úgyhogy élet halál közt volt. No most, november volt, könnyen is volt öltözve, megfázott ott, tüdő- és hashártyagyulladást [kapott] még plusznak.

Drégelypalánkról jött az orvos, aki azt mondta: — Kérem, ezen segítség nincs. Magába véve a lépfenemérgezés súlyos, akkor még tüdő- és hashártyagyulladás. Ezen segítség nincs. Legyünk elkészülve. Szegény édesanyám virrasztott fölötte. Már várta a halálát.

És akkor azt mondja a fiú, azt mondja: — Édesanyám, nekem a Medve-kúttól hozzanak vizet, mer attól meg fogok gyógyulni.

És akkor édesanyám elment ide a szomszédba, megkért egy fiút, hogy menjen ki hajnalok hajnalán. Ki is ment az a fiú, hozott. És az öcsém jobban lett, most Budapesten él. [...]

Ő aztat megitta, egy üveggel. És akkor fölkelt, jobban lett, enni kért, napról napra erősödött. Akkor jön az orvos látogatni, hogy mi van, mi történt, biztos már meghalt. Ül az asztalnál. De olyan rohamosan javult az a gyerek, hogy az csodálatos. Az asztalnál ült, nem tudom, olvasott-e valamit, vagy valamivel játszott. Jön be az orvos, beköszön. Azt mondja: — Na, mi van a Laczi Lászlóval? Akkor így rámosolyog, azt mondja: — Az én vagyok!⁹²

7.

Aztán énnekem, hogy született ez a lánka e, kétoldali csípőficammal. Sokat jártam vele Pozsonyba, ott kezelték. Oszt nem nagyon segített, no.

Ő hatvanhétbe született, de ő egész odáig [1969-ig] nem tudott még fölányi se. Addig mindig gép vót rajta. Oszt, aki itt vót elnök, vagy titkárnak híták akkor, úgy szólították, mint most polgármester, annak a felesége idejárt libákra vigyázni, oszt én fogtam a lankát. Oszt ő mondta azt nekem, hogy mé nem megyek a lánkával oda, a Medve-kútyikáhó. Hogy ő, mikor lyán vót, ő csak mindig a sarokba üllött, mert tiszta seb vót a lába, mind a kettő, nem tudott járni. Hogy mikor csináták azt a kápolnát, hogy korán reggel, míg nem sütött a nap, lement, pénteki napon, mikor újhold van, no. No, hogy akkor, hogy ő elment oda, oszt melegített vizet, oszt hogy ott megmosta a lábait, oszt meggyógyút. Két napon belül hogy neki, hogy mind lehullt a varrat, meg a sebek elmúltak onnét a lábairól. Osztan, mé nem viszem én oda el a lyánkát. Mondtam neki, hát mondom, én jártam oda valamikor, de már el se tunnák mennyi.

Beszéd közbe, ahogy eztet úgy mondta, éjjel én meg álmodtam. No, ez álmomba keletkezett. Hogy én mentem vóna a lankával az orvoshoz, a kezelőorvosához, a gyerekgyógyászhoz, ide Palástra. Oszt ahogy mentem be, ahol rendőt, oszt elöl, ahol vártak má, hogy hívjon, ott egy sarokba megláttam egy Szűzanya-szobrot. De ezt álmomba, mondom. Nem valóság vót. Oszt akkor én meg letérgyeltem a lyánkával, mer csak úgy foghattuk, úgy vót két gépbe. Köszönnyi akartam, hogy má segíjjen a lyánkán. Megmozdult a szobor, oszt megfogta a kezemet, hogy álljak föl. A lyánkáról meg leestek a gépek. Oszt behít az orvos, oszt veszekedett, hogy mé vettem le. Oszt mondtam, hogy itt esett le róla, én nem vettem le.

Oszt mikor fölébredtem én erre az álomra, én nagyon sokat gondolkoztam reggelig, hogy mit csináljak, mitévő legyek. Oszt itt a szomszédasszont kértem meg, olyan idősebb néni, még most is él, nem-e tudna elmennyi oda, gyüjjön el velem a Medve-kútho. Mer olyan nagy erdőségbe van, oszt fétem is egyedül elindúnyi. Akkor, aszongya, elmehetek, de két asszon vót itt, aszongya, de egész nap ott jártak és rá nem találtak.

Elindútunk. Elmentünk oda, oda is talátunk szépen, nem jártunk sokat. [...] Odaértem, romba vót ugye, tönkre vót menve. Szűzanyát megláttam, akit álmomba láttam, az vót ott. Még most is ott van. Esszé vót törve alul, ahogy talpon állt. Akkor azt hazahoztuk onnét, Paláston csináta egy ember ezeket, összeraggatta azt a szobrot.

Oszt akkor engem olyan, olyan hideg futott végig. Mondom az asszonynak: — Maris nene, én ezt a Szűzanya-szobrot láttam éjjel álmomba. De ha ez valóság lesz, akkor ezt a kápolnát megcsináltatjuk. Ha ez tényleg igaz lesz. Akkor oszt hoztunk haza vizet, de ez nem is vót fogytapintek, se nem újhold.

Én a lyánkát megmostam vele, nem is fürdettem, csak úgy, mer nem lehetett fürdetnyi, gépbe vót. Itt vót a kiságy akkor e, oszt ez a konyha akkor épűt, ott ettünk utána, ez hétköznap vót, oszt utána vasárnap. Ettünk ott, oszt a lyánka meg elkezdett sikingatni. Vasárnap, ebéd közben. Mondom az egyik lyányomnak, a harmadik vót az, mondom: — Bözsi, nézd meg, mit csinál az a lyánka! [...] Mondta: — Anyu, gyüjjönek ide, gyüjjönek! Idegyövünk, a lyánkának szét vótak a lábai, föl vót állva így a kiságyba, oszt körbetipegett. Ment körbe. Ennyi vót az egész. Oszt úgy csinátattuk meg a, azt a kútyikát.⁹³

8.

14 éves koromban Horpácsról jöttünk nyolcan zarándokolni [tehát 1923-ban] a Kutyikához. Többek között Budai Margit, Glózik Erzsébet, Molnár Jánosné és társai. Imádkoztunk a födővel most letakart kerek kútnál [...], s benéztem a kútba. Imába merültem. A víz tiszta és álló volt, melynek vízoszlopa 30-40 cm magas lehetett. Egyszer csak észrevettem, hogy a vízben hanyatt fekve megjelenik a Szűzanya, úszott balról jobbra lassan, fekete ruha volt rajta, gyöngysor foga mosolygott, két keze oldalára téve pihent. Mindez csak pár pillanatig tartott. Csak én egyedül láttam. Budai Margit a szakramentomot látta a vízben.

9.

Valaha kereszt állott a kápolna helyén. Akkor a magányos feszülethez minden évben rendesen kijártak a búcsúsok. Hanem a birtok tulajdonosa valamiért megorrolt: kiásta, ledöntötte a keresztet. A büntetés nem maradt el: másnapra megbénult az egyik karja. Akkor a nyavalyás felfogadta, hogy kápolnát építtet a kereszt helyén. A kápolnának a palócruhás Szűz lett a főékessége...

Egyszer a képet ellopták. A Hiób-hír a béna embert egészen lesújtotta, fűhöz, fához futott. Végre a honti “látóasszony" megjelentette, hogy a kép Nagyorosziban van, s állandóan könnyezik. A kép csakugyan Nagyorosziban volt; a hontiak onnan hozták haza nagy egyházi pompával. Közben a béna ember eltűnt. [.. .]⁹⁴

10.

Sok év előtt [...] még a robot világában történt, a börzsönyi erdőbe vezető út mentén a források közelében fából faragott Krisztus-kereszt emelkedett a hepehupás dombok aljában. Nem messze a kereszttől pásztor őrizgette juhnyáját, vele volt mindig vakon született fiacskája is. Apa és fia gyakran letérdelt a kereszt elé imádkozni. Az édesapa bizalommal kérte az Úrjézust és a Szűzanyát, segítsen gyermekén. Hittel mosogatta a Kutyika vizében gyermeke világtalan szemét, míg egy napon a fiú fényt látott, majd napról napra tisztult a szeme, végül is felgyógyult vakságából és látott. Ennek híre gyorsan terjedt és az emberek idejártak gyógyulást keresni lelki-testi sebeikre.

Egyszer a honti földesúr, akinek területén a kereszt állott, baltát dobva a szekerére a béresei mellé ült a kocsira. Mikor a kereszthez értek, a földesúr rákiáltott béresére, ugorjon le a kocsiról és baltával vágja ki a keresztfát. A béres erre nem volt hajlandó. Erre a földesúr nagy mérgében kikapta a baltát bérese kezéből, rávágott a keresztfa tövére, de hirtelen rosszul lett. A béresek feltámogatták urukat és hazavitték. Megállapítást nyert, hogy az úr agyvérzést kapott és nemsokára megvakult. A környék népe Isten ujját látta a dologban és a megcsonkított kereszt helyébe kis kápolnát épített. A kis juhászgyerek, amikor felcseperedett, miután ügyesen faragott, hálából megfaragta Magyarország Nagyasszonyának szobrát és elhelyezte a kis kápolnában. Múltak az évek, a kápolnát újraépítették, de a faragott Mária-szobor épségben a mai napig megmaradt. [...]

Még azt tudom, hogy a faragott Madonna az első világháború után eltűnt a kápolnából. Sokáig keresték. Végül Nagyorosziban találták meg egy tyúkpadláson összepiszkítottan. Letisztították és diadalmenetben - hintón - visszahozták a Kutyikához. Azóta is ott van.⁹⁵

11.

Ahol most a [lourdes-i] barlang van, annak a helyin vót az eredeti kiskápolna, amibe ez a, ami a főoltáron van, Szűzanya abba vót. Azt ellopta egy oroszi [nagyoroszi] asszony. Osztan a tyúkpadlásra tette, oszt éjjel mindig azt álmodta, hogy sír a Szűzanya. Akkó főtette a padlásra. Odavitte. Akkó is csak azt álmodta minden éjjel, hogy sirat a Szűzanya. Oszt akkó nem tudott micsinyání, hogy sirat, visszahozta.⁹⁶

12.

Vizsgálódásaim során jelentkezett nálam Gál Gyula drégelypalánki lakos, aki közölte velem, hogy ő négyéves koráig nem tudott beszélni. Szülei gyakran kihozták őt a Kutyikához és mikor négyéves lett, a Kutyikánál szólalt meg először. Azóta szüleivel, most hogy már érett férfivá serdült, maga jön el Mária-ünnepén hálálkodni a Kutyikához.

A csodálatosan gyógyult emberek vallomásából még egyet elmondok. Dejtáron, még 1972-ben Fábián Tibor 16 éves ottani lakosnak a térdhajlatában egy csomó keletkezett, mely egyre nagyobbodott. A balassagyarmati sebészorvos azt mondta: műteni kell a gyereket, de nincs kizárva, hogy az izomszálak úgy meghúzódnak, hogy a menésben akadályozva lesz. Ekkor az aggódó család műtét helyett elvitte Tiborkát a Kutyikához, ahol bizalommal kérték a Szűzanya segítségét. A forrásnál megmosták Tibor lábát, a vízből haza is vittek, amellyel a beteg testrészt szorgalmasan mosogatták. Néhány nap múlva észrevették, hogy a daganat egy reggelre hirtelen eltűnt. A család véleménye szerint a gyógyulás a Kutyika vizétől következett be. Tibor azóta egészségesen használja lábát.⁹⁷

13.

Hontban a szántói hővízforrások közt látható egy lúgozókatlan alakú szikla, fölötte álló emberalakkal, alóla pedig kénköves forró víz bugyog elő; a rege szerint [...] Luca-napján a szokás ellenére lugozott [...] egy komámasszony, szomszédnéja látta, megbotránkozott, s rá kiálta: hej komámasszony mit lugoz kié Luca napján! míg a Luca megjő, felele a másik, meg lugzom én addig, de alighogy kimondta, máris kővévált lugzójával együtt.⁹⁸

14.

Ez egy szegény asszonynak volt légyen háza, s mivel a tulajdonosnő Lucza napján szapult, azért háza elsülyedt, s a lúgzó maradt fön a dombfölötti forrásban.⁹⁹

15.

A forrás keletkezése idejében, a monda szerint, alig egy pár viskó állott itt. [...] egy ily viskóban lakott egy özvegyasszony két mostoha leányával, kiket felette sanyargatott. - Mint szokás szerint mindenütt, a nagy ünnepeket megelőző napokon történt a tisztogatás, mosás stb. Úgy a szegény asszonynál is a takarítás karácsony hetében történvén, a lugozás épen Lucza-napjára esett, mely nap igen sok babonával van összekötve. — A lotykos munka között az anya egyik leányára, ki épen a vizet forraló üst mellett állott, megharagudván, ily forma átokkal szidalmazta: — “hogy változtasson Isten kővé, állóhelyedben!" A már sokat szenvedett szegény, munkás leány gonosz mostohája ezen kivánatát egy fohaszszal kisérte Istenhez és kérte annak teljesülését, mert igy, gondolá, megszabadul gonosz mostohája kínzásaitól, mi azon perczben teljesült is, és a ház minden bent lakóival együtt kővé vált. Eddig a monda.¹⁰⁰

16.

Továbbá nevezetes a' fürdőtől csekély távolságra az Országút mellett fekvő fehér kőhalom, mely elnevezés szerint Luczakútjának is szokott neveztetni, — ezen elnevezést azon népmondától nyerte, — hogy az említett helyen a' regék korában egy lakház állott melynek tulajdonosnője Lucza napján lugozván — 's ezen alkalommal a' lakház elsüllyedt [...].¹⁰¹

17.

Az Ország út mellett éppen a' Szántai határnál, de a' szomszéd Magyarad község határában van egy kő domb, 's annak tetejében forrás víz, melly mindég forni látszik, fehér kő, 's Lucza kutja név alatt, mellyről a' nép monda azt regéli, hogy ott hajdan korcsma lévén, a' korcsmárosné Lucza napján lugozván a' korcsma elsüllyedt, és csak a' vasfazék maradt emlékül a' kőszikla tetején, mellyben most is for a' víz.¹⁰²

18.

[Magyarádon Luca kútjának vagy Luca medencéjének nevezték az egyik forrást], mert a rege szerint egy Luca nevű asszony Luca napján ott mosott; mosás közben egy boszorkány átka megfogta; a mosóné föld alá sülyedt, kővévált mosóteknője pedig víztartalmával együtt fenmaradt.¹⁰³

19.

A régi öregek ugye, én is hallottam, hogy a Szűz Mária ott vót a nagy fa alatt és oszt akkor ott fésűködött. És a forrásba, hogy mosakodott. Aztán lett az a kápolnácska oda építve. Az lett ugye megörökösítve, hogy szent hely.¹⁰⁴

20.

Ennek a földnek a gazdája [...] szigorúan megtiltotta mindenkinek, hogy járjon a kutacskához, mert az ő földjén volt. Sőt, később földdel, gazzal, trágyával behányta a kutacskát.

Néhány hónap múlva azonban súlyosan megbetegedett az ő egyetlen fia és amikor az orvosok nem voltak képesek segíteni rajta, éjszaka elvitte őt ide. [...] Kikaparta újból a kutacskát és annak a vizével megmosta szenvedő fia gennyes sebeit. Közben hittel imádkozott a Fájdalmas Szűz Máriához.

A fiú csodálatosan meggyógyult és az édesapja hálából ajándékba adta ezt a telket az ipolyviski egyházközségnek.¹⁰⁵

21.

Hát, csak én mán azt tudom mondanyi, hogy a dédöregapánk, meg öreganyánk, azok amit mesétek.

Ott vót egy nagy fa. [...] Egerfa vót. Az olyan vastag vót, hogy így, így át lehetett kétszer is fognyi, e. A mellett ott vót egy kútyika. így nevezték az öregjeink, ugye.

És jártak oda aratnyi, mer valamikor nem vótak gépek, ugye, hát kézzel arattak, hát jártak oda aratnyi. Oszt [aki] nagyon szomjazott, oszt mindig abból ittak vizet, abból a kútyikából. Tiszta vót nagyon, szép vót a víz is.

Hát oszt valamelyik asszonka, szlovák asszonkának vót baba is. Hát, ugye a baba csak összekenyi magát, oszt nem tudta hol kimosni a pelenkákot. Hát, oszt elvitte, oszt onnen merített vóna vizet, oszt úgy mosta ki a pelenkákot. De kiszáradt az a kút. Kiszáradt az a kút teljesen, úgyhogy nem lett víz. Oszt lent, lent, lent, jöttünk le körülbelül mennyire, ötven-hatvan méterre, vagy még többre is a völgybe egészen és ott fakadt egy forrás. És az azóta ott van az a forrás és abból mindig gyön ki a víz, csörgedezik lassacskán. Aztán ki-kipucolják, akik odamennek.¹⁰⁶

22.

Ott vót egy nagy szilfa, a kápolnácskánál, az a nagy szilfa. És ottan ugye, ott vót egy forrás a tövibe a szilfának.

És oszt akkor ugye, itten Újmajoron, hogy arattak ugye, oszt hogy valamellik néninek ugye, vót kisbabája. És hogy a pelenkát belemosta és a víz lement, oda alúra. És szegény édesapámnak az apja, má öreg ember vót, mindig járt oda ki a kápolnácskáhó és az taláta meg azt a forrást. Kikapáta, ugye a forrást és oszt akkor ugye ott, ott lett az a kútyika.¹⁰⁷

23.

Van ott félő egy nagy, hatalmas fa. Nagyon-nagyon vastag. Ott vót a kútacska. Oszt egy újmajori asszony, ott nem messze van Újmajor, kimosta benne a pelenkákot. Hát, a kútacska eltűnt. Most má a kútacska amott lent van. Lent. Ezt mindig emlegették a régiek is.¹⁰⁸

24.

Azt a fát, nagy fát, amelyik mellett eredetileg a forrás vót, azt is beszéték, hogy ki akarták vágnyi, oszt hogy nem lehetett, hogy vér csurgott belőle. Nem lehetett kivágnyi.¹⁰⁹

25.

Hát, én csak annyit hallottam, hogy ki akarták vágni [a fát] és hogy, ahogy belevágták a fejszét, úgy oszt olyan piros vérforma gyött ki a szilfából. És oszt ki nem vágták.¹¹⁰

26.

Itt a szomszédunk mellett [lakott egy ember]. Annak nagyon, nagyon gyengék voltak a szemei. Az fogadalmat tett szeginka, hogy ő mindig kimegy a kápolnáho. Ha egyedül ment is, de ő este mindig kiment a kápolnáho. Merített a kútacskából vizet, oszt akkor ő is megmosta így a szemeit szépen. Oszt akkor hazagyött.

Még azt is tudom, hogy édesanyám mikor rosszul vót, annak is hozott egy üveg vizecskét. Oszt mink azt úgy tartottuk azt a vizet, hogy az szent víz, ugye. És ittunk is belőle, mer iható vót, mindig hát vittük az üvegeket, hát megmerítettük, oszt hoztuk haza. [...]

Azt mondta [a fent említett ember], hogy ő a Szűzanyának köszönheti, hogy ő még a szemeire lát, mer ő nagyon beteg vót a szemeire.¹¹¹

27.

Egy ember is járt oda takarítanyi, virágokot hordott ki minden szombat este. Az nem látott a szemeire. Oszt akkor, azután meg látott. De az minden szombaton vitte a friss virágot és kitakarított. Már meghalt az az ember.¹¹²

28.

Fájdalmas Szűzanya, alig vártuk a boldog pillanatot, hogy meglássuk szenvedő édesanyai arcodat. Amint öledben tartod kiszenvedett szent fiadat. Úgy vágyunk mi is öledbe hajtani fáradt fejünket.

Nem baj, hogy nagy utat tettünk, hogy elfáradtunk és porosak vagyunk. Nem fáj semmi, hisz csak terád gondoltunk, csak téged kívántunk látni. Semmi fáradság nem sok azért, akit nagyon szeretünk. Isten után pedig legjobban téged szeretünk.

Most ide érkeztünk, szemünkben örömkönny csillog. Kitárjuk eléd szívünket, elpanaszoljuk fájdalmainkat, elmondjuk minden kérésünket.

Anyánk, sok kegyelemre van még szükségünk az élet nehézségeibe. Kinyújtjuk hát feléd kérő kezeinket, segíts rajtunk! Anyai szíved, tudjuk, hogy soha sincs bezárva. Ölelő két karod felénk tárod. Úgy fordulunk hozzád, Szűzanyánk, tehozzád, mint a bajban levő kisgyermek édesanyjához. Fiad adott anyánkul a kereszt tövében. Mert te a mi édesanyánk vagy. Te vagy a legrövidebb és legbiztosabb út Krisztushoz. Az üdvözítő Jézus általad adja kegyelmeit, a bűnösöket általad vonzza szent szívéhez. A nyomorultak szenvedéseit a te jóságoddal enyhíti. Anyánk, bűnösök, nyomorultak vagyunk. Hisz azért hozzád menekülünk.

Üres kézzel, vigasztalás nélkül ne engedj haza! Vezess el a Jóistenhez a bűnbocsánat útján! Azután kísérj szent fiad színéhez a legméltóságosabb oltáriszentségbe! Kérd isteni fiadat, hogy árassza ránk és szeretteinkre bő kegyelmét! Áldja meg otthon maradt szeretteinket, hitvesünket, gyermekeinket, családunkat, családunk minden tagját, rokonainkat! Lágyítsd meg a bűnösök szívét! Könyörülj a tisztítótűzben gyötrődő kedveseink kínjain! Adja meg különösen azt a kegyelmet, melyre isteni bősége szerint leginkább szükségünk van! Légy hát, óh szent kúti Fájdalmas Szűzanyánk lelkünk csatornája, melyen keresztül isteni fiad szent kegyelmeit küldi nekünk! Legyen egészen a tied ez a rövid idő, amit itt töltünk, ezen a szent kegyhelyen! Ölelj édesanyai karodba és fedj be minket szent palástoddal! Amen.¹¹³

29.

Szent kúti kápolna ajtaja megnyílott,

Egy ékes ibolya szépen tündöklik ott.

Óh, az nem ibolya, a szép Szűz Mária,

Mennynek és a földnek királyné asszonya.

Jertek, óh bűnösök az ékes rózsához,

A szép Szűz Mária drága csillagához.

Olvasó kezében, Jézus van ölében,

Szelídség tündöklik egész termetében.

Mint pünkösdi rózsa, ragyog szép orcája,

Kedves vendégire mintha mosolyogna.

Boldog szegényeket, árvát, özvegyeket,

Egyaránt fogad el, nem tesz különbséget.

Óh, de boldog az, aki itten megjelenik,

Szép Szűz Máriára könnyes szemmel néznek.

Mutatják könnyüket, bús, árva könnyüket,

Óh, ki írhatná le, hogy ő mit szenvedett.

Özvegyek és árvák, kik ide jöttetek,

A Szűz Máriára kérve tekintsetek.

Ő édesanyátok, gondot visel rátok,

Összetett kezekkel őt magasztaljátok.

Óh, szép Szűz Mária, pünkösdi rózsaszál,

Kérünk, Jézus előtt értünk imádkozzál.

Hogy majd egykor égben, szentek seregében,

Örvendezhessünk együtt dicsőségben veled.¹¹⁴

30.

Annak öröm az élet

Kiben él a Szeretet!

Az isteni szeretet

Menyországba felvezet!

A bűnbánat angyala

Maga is azt mondja:

E szent kúti kápolna

Lesz a menyország útja!

Jézus Krisztus Szülője

Búcsujárók öröme

Vezessen mindnyájunkat

Irányítsa utunkat!

A kesergő szívekre

Égi harmatát hintse!¹¹⁵

31.

Az elébb említett sánczok egyikének völgyében a községtől nyugatra mintegy 5-6 percznyi járásra létezik egy régi kut, kis fa kápolnával fedve mely szenthely gyanánt tekintetik, hová évenkint különösen pünkösdkor s uj hold vasárnapján nagyszámú bucsujáró nép gyülekezik. E kút eredetét a nép szent László király csodájának tartja, t. i. midőn az győzelmet aratott, kardját leszúrva e kút helyén mondván: fakadjon itt forrás a győzelem emlékére, melynek csodaszerűségét a szenvedő betegek is érezzék.¹¹⁶

32.

Egy alkalommá Szent László kirájunk kisebb csapatta üldözői elű menekűt. Alkonyatkó má fárattak vótak és megátak megpihennyi a bínyi kűső sáncvőgybe. Katiinak és a lovaik is má megszomjaztak. Ekkor Szent László kiráj kihúzta hüvejibű a kargyát és leszúrta a füves fődbe, majd főtekintett az égre, fohászkodott a Szűzanyáhó, Nagyasszonyunkhó, osztán kihúzta kardját és víz fakatt a hejin, forrás keletkezett. Amibű elolthatták szomjukot a fáratt katunák és állataik is.¹¹⁷

33.

Mikor valamikor Szent László, hogy ere vót a seregivé, osztán nem vót víz, majd meg haltak szomjan. Borzasztó sokat szenvedtek a vízhiánytó. Ugye, ezek a sáncokba vótak, a katonaság. Osztá, hogy főnézett az égre, levágta kardját, hogy: “Uram, aggyá vizet, mer mingyá eveszünk!" S hogy az a forrás akkor fakadt. Hát, én így hallottam apámtú, mer az értett mindenhö.¹¹⁸

34.

Ide jár a Szűz Mária minden hónapba fürönnyi. Hogy azt látták többen. Hát, hogy igaz-e vót, ilyen legenda.¹¹⁹

35.

Én emlékszek, hogy vót itt egy főnök. Annak vót egy fogadott fia, meg lyánya. [...] Állomásfőnök vót, Duseknak híták. [...] És, és ez a lyánka sivakodott, hogy: — Jaj, de szép galambok fürönnek a kútba! Hogy az látta a kútba a galambokot, hogy füröttek. Hát osztán így mondta ezt, többen hallottuk akkorjába, hogy, hogy füröttek a galambok a kútba. [...] Lent abba a mély kútba. Lent a kútba. [...] Így, akkorjába mondták, hogy többen ilyen gyerekek látták a galambokot fürönnyi a kútba. [...] Hogy a Szűz Mária ott vót. [...] Hogy a Szűz Mária a kútba vót. Hogy ott vót. Hát, így, akkor így mondták, én csak így tudom. Hogy ott vót a Szűz Mária, hogy a galambok ott füröttek körülötte. Hát, hogy igaz-e vót, nem-e, én nem vótam ott, de így beszéték akkor.¹²⁰

36.

Úgy híták, hogy Hazai. Az egy bérlő vót itt a hercegnek a birtokán. Pálfi herceg birtokán. És hogy az behordatta mindenféle szeméttel a kútacskát. Úgyhogy teljesen eltörűte. És hogy reggelre a kútacska kiforrta magát, újra folyott. És hogy az ökrök, akikkel hordták a szemetet, azok megdögőtek, az emberek, akik hajtották, megbetegedtek. No, de azok osztán jobban lettek, jó lettek. De az ökrök, hogy azok megdögőtek. Hát, ezé tartották olyan csudának, hogy hát ez is, ez el akarta törűnyi onnan a kútacskát, mer hát hogy mikor így szent helre mentek, akkor arra legyúrták a gabonát, meg mit tudom én, ami arra körű vót. Hát, hogy azé szerette vóna eltörűnyi. Hát, ennyit hallottam én rúla.¹²¹

37.

Egy olyan hitetlen intéző vót itt. [...] Valami hitetlen intéző, olyan istentelen vót. Aztán hogy ő áztat betemettetyi, mer má akkor oszt jártak ide nagyon. Gyógyforrás, így, úgy. Hát, osztán behúzatta két ökörre. De a víz kiforrta, a két ökör megdöglött neki. Akkor osztán behúzatta egy másik négy ökörré. Mind a négy épusztút neki. Oszt így az intéző megtért. Oszt akkor olyan fakápolnát építtetett oda, ő. A helire. Mer a szent kút vót a tövibe. Mer ott vót a kápolna, a forrás a kápolna tövibe vót. Arra még nagyon jól emlékszek en is. Osztán eztet a fakápolnát építtette.¹²²

38.

Ma van Kisboldogasszony hajnala,

Felkelő, fénylő nap megújulva.

Sugarait széthinti e tájra,

Beragyog a bényi kutacskára.

Égi édesanyánk, Szűz Mária!

Add, hogy szíveinket átjárhassa

Éltető kegyelmed fénysugara,

Lélekben távozzunk megújunlva!¹²³

39.

Piros pünkösdnek napján Dallama:

Bíbor piros szép rózsa

Piros Pünkösd napján akik eljöttetek

A bényi kutacskához így köszöntetek:

Dicsértessék Jézus és a Szűz Mária!

Ezen drága szép szóval léptünk a templomba.

Dicsértessék a Jézus drágalátos neve!

Ezen ékes szavakkal léptünk e szent helyre,

Üdvözlégy Mária Jézusnak szent anyja,

A bényi kápolnának ragyogó csillaga

Szépen szól a kisharang ide figyeljetek

Az Úr Angyala imát vele így zengjétek:

Üdvözlégy Mária! Rózsáknak rózsája,

A Bényi kápolnának ragyogó csillaga

Jöjjön ide most tehát szegény és gazdag,

Itt van a Szűz Mária, mindenkit meghallgat,

Mária, mostan arra kérünk,

A drága szent fiad imádkozzon érettünk

Jöjjetek hát most ide árvák és özvegyek,

A szép Szűz Máriának koszorut kössetek,

Szép gyöngyvirágból, nefelejcs bimbóból

A tört sziveteknek forró imájából

Ó pünkösdi rózsa, áldott Szűz Mária,

Aki az özvegy, árvát mindig vigasztalja,

Vigasztalj minket is ó drág[a] Szűz Anyánk,

Hogyha majd egykor eljön a mi végső óránk.¹²⁴

40.

Ezen kis kápolnában

Kinyílott egy szép rózsa,

Mennyben, földön nincs párja,

Oly szagos az illata.

Pünkösdi piros rózsa,

Szép Szűz Mária,

Atyaisten ültette,

Szentlélek megkedvelte.

Pünkösdi piros rózsa,

Jézus lett a bimbója.

E bimbónak örvendjünk,

Ezáltal üdvözülünk.

Piros pünkösdi rózsa,

Te vagy a Szűz Mária,

Ide hozzád sietünk,

Szűzanyánk, mert szeretünk.

Piros pünkösdi rózsa,

Bűnösök szószólója,

Nyílj ki a mi szívünkbe,

Lelkünk drága kincse

Piros pünkösdi rózsa,

Bús árvák édesanyja,

Özvegyeknek gyámola,

Szentséges Szűz Mária.

Jertek hát üdvözleni,

Máriát köszönteni,

A bényi kápolnába,

A szent kúti templomba.

Piros pünkösdi rózsa,

Itt kinyílt a számunkra,

Ó de boldogok vagyunk,

Szemeinkkel láthatjuk.

Jertek árvák, özvegyek,

Kik sokat keseregtek,

Itt van édesanyátok,

Ki gondot visel rátok.

Nem hagy el ő titeket,

Azt mondja, nagyon szeret,

Látja, hogy szívetek fáj,

Mert keserű a pohár.

Azért hát ne sírjatok,

Inkább imádkozzatok,

Felvirrad meglátjátok,

Nektek fényes hajnaltok.

Ott a boldog hazába,

Hol nem lesz senki árva,

Mert a szép Szűz Mária

Szent palástja takarja.

Boruljunk le elébe,

Nézzünk föl szent képére,

Adjuk neki szívünket,

Minden drága kincsünket.

Pünkösdi piros rózsa,

Szentséges Szűz Mária,

Ölelj által bennünket,

Mennyben örvendjünk veled.¹²⁵

IRODALOM

Árvay

1846 Fürdői kirándulás. Életképek, V. 23. sz. 732-733.

Bakács István

1971 Hont vármegye Mohács előtt. Budapest

Bernáth József

1879 Magyarország ismertebb ásványvizei természettudományi és gyógyászati tekintetben. Budapest

Boleman István

1896 Magyar fürdők és ásványos vizek. Budapest

Borovszky Samu (szerk.)

é. n. a. Hont vármegye és Selmecbánya sz. kir. város. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest

é. n. b. Esztergom vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest

Chyzer Kornél

1885 Magyarország gyógyhelyei és ásványvizei. S.[átor] A.[lja]-Újhely

Csáky Károly

1985 Honti barangolások. Bratislava

1993 Isten házai és szolgái. Az Ipoly mente egyházi műemlékei és jeles személyiségei. Dunaszerdahely

1995 Az Ipoly mente. In: Barangoló. Csallóköztől Bodrogközig. 107-138. Pozsony

1998 Györgymártonfalvától Csáb községig. (Fejezet a falu múltjából). Komárom

Csalomjai Pajor István

1897 A nádasdi Tersztyánszky-család és a deméndi remete. In: Emlékek és rajzok a 48 előtti jó világból 94-97. B.[alassa]-Gyarmat

Csókás Ferenc

1998 A népi vallásos élet és vezető személyei Bényben. Barna Gábor (szerk.): Szentemberek - a vallásos élet szervező egyéniségei. 275-280. Szeged-Budapest

Danczi Lajos

1991 A hébeci kegyhely. Remény, II. 32. sz. 4.

Dávid Zoltán-T. Polónyi Nóra

1980 Az első magyar leíró statisztika. Budapest

Fábián János

1864 Visk és Alsó-Szemeréd. Magyar Sion, II. 7. sz. 510-521.

Gyürki Antal

1882 Ötvennégy év Hontvármegye történetéből 1820-1874. II. Váczon

Hála József

1993 Hőke Lajos néprajzi kutatásai Hont vármegyében az 1860-as években. In: Hála József (szerk.): Börzsönyvidék. Történeti és néprajzi tanulmányok. 70-94. Szob

1995a Egy börzsönyi búcsújáró hely: a hont-csitári Kutyika. In: Ásványok, kőzetek és hagyományok. Történeti és néprajzi dolgozatok. Életmód és Tradíció, 7. 374-383. Budapest

1995b Ipolyi Arnold és Hont vármegye. Ethnographia, CVI. 195-229.

Hanusz István

1893 Népköltésünk a geológiában. Földrajzi Közlemények, XXI. 337-350.

1894 Hazánk csodakútjai. Földrajzi Közlemények, XXII. 1-15.

Hoppál Mihály-Törő László

1975 Népi gyógyítás Magyarországon. Budapest

Horváth Béla

1881 A régi jó magyar időkből. (Népies beszély). István Bácsi Naptára, 33-42.

Hőke Lajos

1866a Adatok Hontvármegye egyházi archaeologiájához. Magyar Sion, IV. 822-845.

1866b Királykutak, csodakutak. (Adatok Hontvármegye ismertetéséhez). I—III. Fővárosi Lapok, III. 181. sz. 730., 182. sz. 734., 183. sz. 738-739.

1867 Hontmegye mythologiájából. Fővárosi lapok, IV. 149. sz. 594-595.

1869a Szalatnyai tárca. Fővárosi Lapok, VI. 11. sz. 40-41.

1869b Szántó-magyaradi tárca. Fővárosi Lapok, VI. 19. sz. 72-73.

1875a A magyar kath. clerus nem babonás. Pesti Napló (reggeli kiadás), XXVI. 240. sz. 1-2.

1875b A váczi asszonyok csodakútja. Váczvidéki Lap, III. 45. sz. Melléklet 1.

Ipolyi Arnold

1854 Magyar mythologia. Pest

Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom

1991 Búcsújárók könyve. Balassagyarmat

István Bácsi [Majer István]

1858a Hébecz. A regélő István Bácsi. Mulattató család-könyv a nép számára. 239-242. Pest

1858b A hébeczi remete. A Regélő István Bácsi. Mulatva oktató család-könyv a nép számára. 242-245. Pest

1859 Lucza kútja. István Bácsi Naptára. Képes Kalendáriom 1859-re. IV. 122-123. Pest

Janovits Károly

1902 Az ipolyfödémesi “puszta templom" romjai. Hontvármegye, I. 18. sz. 2-3.

Kamarás József

1984a A Hont-tsitári kegyhely története. Dunakanyar, XX. 2. sz. 43-49.

1984b Drégelyvár és környéke kutatásának újabb történetéből. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 12. sz. 93-112.

Kiss László

1992 Kitaibel Pál és Szalatnya. 175 éve hunyt el Kitaibel Pál (1757-1817). A Hét, XXXVII. 49. sz. 20.

Kitaibel Pál

1802 Rövid tudósítás A' Szalatnyai Bor (sós, savanyú) vízrül. Pest

Kolacskovszky Lajos

1938 A Börzsöny múltja a néphagyományok szerint. Turisták Lapja. L. 4. sz. 186-190.

Lózert építész

1861 A szántó-magyarádi meleg forrás. (Hontmegyében). Vasárnapi Újság, VIII. 24. sz. 283.

Magyar Zoltán

1996 Bény és a Szent István-hagyományok. Honismeret, XXIV. 4. sz. 12-14.

1998 Szent László a magyar néphagyományban. Budapest

Manga J. [Manga János]

1929 A szécsénkei templom múltja. A Hét, I. 4. sz. 3.

1931 Födémes múltjából. A Hét, III. 23. sz. 2-3.

1962 A hasznosi tömegpszichózis. Ethnographia, LXXIII. 353-388.

Novák József Lajos

1913 Adatok Bény község néprajzához. Néprajzi Értesítő, XIV. 32-67.

Palugyay Imre, ifj.

1855 Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása. Pest

Pesty Frigyes

1864 Helynévgyűjteménye. Esztergom vármegye. Kézirat. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár. Fol. Hung. 1114.

1984 Kéziratos helynévtárából. Hont vármegye és kiegészítések. Közreadja: Bognár András. Szentendre.

Petneki Áron

1982 A magyarországi gyógyfürdők idegenforgalma és vendéglátása a XVIII. század végén és a XIX. század első felében. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve, 146-161.

P. I.

1846 Kirándulás Szliácsra. Pesti Divatlap, Második félév 32. sz. 633-635.

P. L. [Pongrácz Lajos]

1893 Szalatnya a múltban. Hontvármegyei Almanach 1894-re. II. Szerk.: Pongrácz Elemér. 66-72. Ipolyság

- - r.

1868 Magyarád. Fürdői Lapok, I. 15. sz. 115.

Szendrey Ákos

1940 Adatok a magyar búcsújárás néprajzához. Ethnographia, LI. 87-90.

Szendrey Zsigmond

1931 Fára aggatott rongyok. Ethnographia, XLII. 198.

Tognio Lajos

1838a Emlékeztetés ' szalatnyai savanyú vízre. Orvosi Tár, Első félév 1. sz. 15-16.

1838b A' szalatnyai savanyú víz. Athenaeum, II. Második félév 9. sz. 141-142.

Torkos Pál-Tognio Lajos

1839 Rövid ösmeretek a' gyügyi, merei és egeghi kútforrásokrul. Orvosi Tár, Harmadik félév 1. sz. 4-16.

Török József

1848 A' két magyar haza első rangú gyógyvizei és fürdő-intézetei. Pesten

Vajkai Aurél

1942 Népi orvoslás a dunántúli búcsújáróhelyeken. Magyarságtudomány, I. 116-139.

Vályi Klára

1807 Magyar Tempe, a' régi isten asszonyoknak múlató virágos kertyek. Vátzon

Vértesi

1838 Szalatnyai fürdő Honth vármegyében. Regélő, 56. sz. 433-434.; 57. sz. 444-447.; 58. sz. 452-454.

Wlislocki Henrik

1894 Fára aggatott fogadalmi rongyok a magyar néphitben. Ethnographia, V. 320-326.

ADATKÖZLŐK

Bény: Csókás Ferenc (1927), Patusné Hugyecz Terézia (1920), Polcsákné Csókás Alojzia (1905), Smidné Turányi Julianna (1907); Hont: Kalácska Mihály Tranzi (Kemence, 1915); Ipolyfödémes: Bodzsár Mihály Jaksi (1926), Morvai Ferenc (1932), Morvái Klára (1967), Morvái Mária (1933), Nagy Matild (1921); Ipolyhidvég: Laczi Mária (1912), Michnáné Csajka Ilona (1930), Sógor Ferenc (1917); Ipolyvisk: Nyustinné Tuhárszki Mária (1923), Tóthné Bartal Erzsébet (1915), Szulcsíkné Szalatnyai Julianna (1911).

JEGYZETEK

¹ Hőke Lajos 1875a. 1.

² Hanusz István 1894. 7.

³ Hőke Lajos 1866b. 734.; 1875a. 1. A csodaerejű forrásoknál talán áldozatként, illetve a fájdalom, betegség jelképes eltávolításaként, áthárításaként hagyott tárgyakról, rongyokról lásd pl. Wlislocki Henrik 1894.; Szendrey Zsigmond 1931.; Vajkai Aurél 1942. 133.; Hoppál Mihály-Törő László 1975. 53.

⁴ Hőke Lajos 1875a. 1.

⁵ Csáky Károly 1998. 9.

⁶ Manga János 1929. 3.; Csáky Károly 1993. 46-47., 1995. 122.

⁷ Pesty Frigyes 1984. 162.

⁸ Erről, valamint a török kori hagyományokról, köztük a Ne félj addig Szent Mihály, míg Födémes talpon áll! szólás eredetéről: Pesty Frigyes 1984. (1865-ös adat). 156.; Horváth Béla 1881. 32.; Janovits Károly 1902. 2.; Borovszky Samu é. n. a. 135.; Manga János 1931. 1.; Csáky Károly 1993. 39.; 1995. 122.

⁹ Csáky Károly 1993. 40. és saját gyűjtés.

¹⁰ Ipolyi Arnold 1854. 204. Idézte: Hanusz István 1894. 8.; Manga János 1962. 355.

¹¹ Ipolyi i. m. 203. Ezeket az adatokat Ipolyi számára Csaplár Benedek jegyezte fel Nyitrán 1853-ban Tersztyánszky András nevű, feltehetően honti diákjától (Hála József 1995b. 210, 215.) Idézte: Wlislocki Henrik 1894. 321.; Szendrey Zsigmond 1931. 198.; Csáky Károly 1993. 105.

¹² Hőke Lajos 1866b. 734.; 1875a. 1.

¹³ HőkeLajos 1866b. 734.

¹⁴ Dávid Zoltán-T. Polónyi Nóra 1980. 75.

¹⁵ Hála József 1995a. további irodalommal és fényképekkel.

¹⁶ Hőke Lajos 1866b. 738-739.; 1875a. 1.; 1875b.

¹⁷ Kamarás József 1984a. 44, 45-49.; 1984b. 97-99.

¹⁸ Petneki Áron 1982. 146-147.

¹⁹ Kitaibel Pál 1802.; Tognio Lajos 1838a. 15.; 1838b. 141.; Kiss László 1992.20. ¹⁰ Pesty Frigyes 1984. 261.

²¹ Vályi Klára 1807. 136.; Vértesi 1838. 446.; Árvay 1846. 733. Palugyay Imre 1855. 679.; Borovszky Samu é. n. a. 62.

²² Kiss László 1992. 20.

²³ Vályi Klára 1807. 134-136.

²⁴ Vértesi 1838. 446.; Pesty Frigyes 1984. 261.; Hőke Lajos 1869a. 40.; P. L. 1893.

²⁵ P. L. 1893. 68.; Csáky Károly 1985. 190-191.; 1993. 62.; 1995. 120.

²⁶ Borovszky Samu é. n. a. 3.

²⁷ Vályi i. m. 1807. 135.; Tognio i. m. 1838a. 16.; 1838b. 141.; Török József 1848. 136.; Palugyay i. m. 678.; Pesty i. m. 1984. 261. Hőke i. m. 1869a. 40. P. L. i. m. 66-67., Borovszky i. m. a. 3.; Boleman István 1896.96.

²⁸ Vértesi i. m. 433.

²⁹ Boleman i. m. 96.

³⁰ Kitaibel i. m. 3-4.; Tognio i. m. 1838b. 141.; Török i. m. 1848. 138.; Palugyai i. m. 679.

³¹ Vértesi i. m. 433,445.

³² Tognio i. m. 1838a, 15.

³³ Kitaibel i. m. 1. Az eredeti forrás említése nélkül idézte: Vértesi i. m. 444. Vö. Török i. m. 136.

³⁴ Vályi i. m. 135. A “két Falú": Szalatnya és Horváti.

³⁵ Árvay i. m. 733.

³⁶ P. L. i. m. 66.

³⁷ Borovszky i. m. a. 135.

³⁸ Hőke i.m. 1869a. 40.

³⁹ Csákyi. m. 1985. 47-48.; 1995. 119.

⁴⁰ Chyzer Kornél 1885. 86.; Borovszky i. m. a. 4.; Csáky i. m. 1985. 48.

⁴¹ Torkos-Tognio i. m. 4.; Török i. m. 45.; Palugyay i. m. 665.; Pesty i. m. 130.; Hőke i. m. 1869a. 41.; Chyzer i. m. 86.

⁴² Torkos-Tognio i. m. 10.; Török i. m. 45.; Palugyay i. m. 665.; Pesty i. m. 221.; Boleman i. m. 145.; Borovszky i. m. a. 4.

⁴³ Pesty i. m. 129.; Vö. Hőke i. m. 1869a. 41.

⁴⁴ Torkos-Tognio i. m. 11-12.; Vö. Török i. m. 46.; Palugyay i. m. 665. (idézte: Szendrey i. m. 198.); Hőke i. m. 1866b. 734.; 1869a. 40-41.

⁴⁵ Torkos-Tognio i. m. 7, 10.; A kenderáztatást említették még: P. I. i. m. 633.; Hőke i. m. 1869a. 41.

⁴⁶ Pesty i. m. 86.

⁴⁷ Lózerth 1861. 283.

⁴⁸ --r. 1868. 115.; Chyzer i. m. 83.

⁴⁹ Pesty i. m. 219, 267.; Hőke i. m. 1869b. 72.

^{50 —}-r. 1868. 115.

⁵¹ Boleman i. m. 62. A magyarádi fürdőről lásd még pl. Török i. m. 43.; Palugyay i. m. 617.; Chyzer i. m. 83.

⁵² Ipolyi i. m. 118.; István Bácsi 1859. 123.; Lózerth i. m. 283.; Pesty i. m. 220, 268.; Hőke i. m. 1867. 595.; Hanusz i. m. 340.

⁵³ István Bácsi i. m. 122.; Hőke i. m. 1869b. 72.

⁵⁴ Hőke i. m. 1869b. 72.

⁵⁵ Török i. m. 92.; Palugyay i. m. 680.

⁵⁶ Borovszky i. m. a. 63.

⁵⁷ Török i. m. 92.

⁵⁸ Pesty i. m. 267.

⁵⁹ --r. 1868. 115.; Hőke i. m. 1869b. 72.

⁶⁰ István Bácsi i. m. 122.; Pesty i. m. 267.; Hőke i. m. 1869b. 72.; Bernáth József 1879. 137.; Chyzer i. m. 101.; Boleman i. m. 78.; Borovszky i. m. a. 3, 63.

⁶¹ Pesty i. m. 268.

⁶² Hőke i. m. 1869a. 72.; Borovszky i. m. a. 3, 31.

⁶³ Bakács István 1971. 123.

⁶⁴ Danczi Lajos 1991. 4.

^{50 —}-r. 1868. 115.

⁵¹ Boleman i. m. 62. A magyarádi fürdőről lásd még pl. Török i. m. 43.; Palugyay i. m. 617.; Chyzer i. m. 83.

⁵² Ipolyi i. m. 118.; István Bácsi 1859. 123.; Lózerth i. m. 283.; Pesty i. m. 220, 268.; Hőke i. m. 1867. 595.; Hanusz i. m. 340.

⁵³ István Bácsi i. m. 122.; Hőke i. m. 1869b. 72.

⁵⁴ Hőke i. m. 1869b. 72.

⁵⁵ Török i. m. 92.; Palugyay i. m. 680.

⁵⁶ Borovszky i. m. a. 63.

⁵⁷ Török i. m. 92.

⁵⁸ Pesty i. m. 267.

⁵⁹ --r. 1868. 115.; Hőke i. m. 1869b. 72.

⁶⁰ István Bácsi i. m. 122.; Pesty i. m. 267.; Hőke i. m. 1869b. 72.; Bernáth József 1879. 137.; Chyzer i. m. 101.; Boleman i. m. 78.; Borovszky i. m. a. 3, 63.

⁶¹ Pesty i. m. 268.

⁶² Hőke i. m. 1869a. 72.; Borovszky i. m. a. 3, 31.

⁶³ Bakács István 1971. 123. ⁶⁴ Danczi Lajos 1991. 4.

⁶⁵ Hőke i. m. 1875a. 2.

⁶⁶ István Bácsi 1858a. 240.; Gyürki Antal 1882. 157.

⁶⁷ Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom 1991. 125.; Csáky i. m. 1993. 60.

⁶⁸ Gyürki i. m. 158.

⁶⁹ István Bácsi 1858b. 242-244.; Pesty i. m. 85.; Gyürki i. m. 158.; Csalomjai Pajor István 1897.

⁷⁰ Ipolyvölgyi Németh i. m. 125.

⁷¹ Danczi Lajos 1991. 4.

⁷² István Bácsi 1858a. 240.

⁷³ Hőke i. m. 1866b. 734.

⁷⁴ Fábián János 1864.; idézi: Csáky i. m. 99.

⁷⁵ Pesty i. m. 312.

⁷⁶ Saját gyűjtés és Csáky i. m. 1993. 100.

⁷⁷ Pesty i. m. 248. Boldogasszony völgyét és a hajdani búcsújárasokat egyik írásában említette Hőke i. m. 1866a. 840. is.

⁷⁸ Magyar Zoltán 1996. 13-14.

⁷⁹ Pesty Frigyes 1864.

⁸⁰ A négy tisztleányt minden évben virágvasárnap a pap jelölte ki egy évre a módos gazdacsaládok gyermekei közül. Feladatuk volt a templom takarítása is, valamint gondoskodniuk kellett arról, hogy Isten házában mindig legyen friss virág és nagy ünnepeken kint álltak az oltárnál a pap előtt. Társaik voltak a proces-sziókon a szobrokat, zászlókat vivő és nagy ünnepeken ministráló tisztlegények (Novák József Lajos 1913. 37. és saját gyűjtés)

⁸¹ Saját gyűjtés és Novák i. m. 38. Utóbbit idézte: Szendrey i. m. 87, 89.

⁸² Borovszky i. m. b. 17.; Novák i. m. 61.

⁸³ E történetet említette Novák i. m. 61. is.

⁸⁴ Csókás Ferenc 1998. 276. és saját gyűjtés

⁸⁵ Csókás i. m. 276. és saját gyűjtés

⁸⁶ Ebből két éneket közzétett: Csókás i. m. 278-280.

⁸⁷ Saját gyűjtés. Adatközlő: Morvai Mária.

⁸⁸ Saját gyűjtés. Adatközlő: Morvai Mária.

⁸⁹ Csáky i. m. 1993. 107.

⁹⁰ Saját gyűjtés. Adatközlő: Nagy Matild.

⁹¹ Hála i. m. 1993. 76.

⁹² Saját gyűjtés. Adatközlő: Laczi Mária.

⁹³ Saját gyűjtés. Adatközlő: Morvai Mária.

⁹⁴ Kolacskovszky Lajos 1938. 188.

⁹⁵ Kamarás i. m. 1984a. 43-44.

⁹⁶ Saját gyűjtés. Adatközlő: Kalácska Mihály Tranzi.

⁹⁷ Kamarás i. m. 1984a. 45.

⁹⁸ Ipolyi i. m. 1854. 118.

⁹⁹ István Bácsi 1859. 123.

¹⁰⁰ Lózerth i. m. 283.

¹⁰¹ Pesty i. m. 220.

¹⁰² Pesty i. m. 268.

¹⁰³ Hőke i. m. 595.

¹⁰⁴ Saját gyűjtés. Adatközlő: Szulcsíkné Szalatnyai Julianna.

¹⁰⁵ Részlet Oros János párkányi (volt ipolyviski) plébános prédikációjából, amelyet 1993. szeptember 19-én mondott el az ipolyviski szent kútnál. A történetet az 1980-as évek közepén hallotta Bali Kálmán helybeli idős embertől.

¹⁰⁶ Saját gyűjtés. Adatközlő: Tóthné Bertal Erzsébet.

¹⁰⁷ Saját gyűjtés. Adatközlő: Szulcsíkné Szalatnyai Julianna.

¹⁰⁸ Saját gyűjtés. Adatközlő: Nyustinné Tuhárszki Mária.

¹⁰⁹ Saját gyűjtés. Adatközlő: Nyustinné Tuhárszky Mária.

¹¹⁰ Saját gyűjtés. Adatközlő: Szulcsikné Szalatnyai Julianna.

¹¹¹ Saját gyűjtés. Adatközlő: Tóthné Bartal Erzsébet.

¹¹² Saját gyűjtés. Adatközlő: Nyustinné Tuhárszki Mária.

¹¹³ Nyustinné Tuhárszki Mária kéziratából.

¹¹⁴ Nyustinné Tuhárszki Mária kéziratos énekeskönyvéből.

¹¹⁵ Saját gyűjtés.

¹¹⁶ Pesty i. m. 1864.

¹¹⁷ Csókás Ferenc gyűjtése

¹¹⁸ Saját gyűjtés. Adatközlő: Polcsákné Csókás Alojzia. E mondát említette, illetve közölte Magyar Zoltán 1998. 78, 288.

¹¹⁹ Saját gyűjtés. Adatközlő: Smidné Turányi Julianna.

¹²⁰ Saját gyűjtés. Adatközlő: Polcsákné Csókás Alojzia.

¹²¹ Saját gyűjtés. Adatközlő: Polcsákné Csókás Alojzia.

¹²² Saját gyűjtés. Adatközlő: Polcsákné Csókás Alojzia.

¹²³ Csókás Ferenc gyűjtése.

¹²⁴ A Patusné Hugyecz Terézia által őrzött ponyvanyomtatványból.

¹²⁵ Patusné Hugyecz Terézia kéziratos énekeskönyvéből.

BEITRÄGE ZUR KENNTNIS DER HEILQUELLEN UND HEILIGEN BRUNNEN ENTLANG DER FLÜSSE IPOLY UND GARAM

In Hont und Esztergom Komitaten des historischen Ungarns (nun Nordungarn und die Slowakei), entlang der beiden Flüsse Ipoly/Ipel' und Garam/Hron zahlreiche natürliche Quellen hielt das Volk für heilige Brunnen von heilender Kraft. Bei einigen von ihnen werden regelmäßig Kirmesse gehalten, an bestimmten Tagen, meistens an Marienfeiern. Andere werden nur gelegentlich besucht, in Gruppen oder individuell. Im Kult dieser Quellen findet man Elemente der offiziellen und der volkstümlicher Religion, des Volkglaubens und der volkstümlichen Heilkunde. Über ihre Herkunft, die Entfaltung ihrer Verehrung und die damit verbundenen Wundertaten sind in der Volksüberlieferung bzw. in alten Beschreibungen viele Geschichten und Sagen erhalten. Die diesbezüglichen religiösen Volkslieder und Gebete sind in der mündlicher Überlieferung, in handgeschriebenen Heften alter Weiber und sogar in Schunddrucke (haupsächliche des 19. Jahrhunderts) aufbewahrt. Auch an die vernünftige Benützung des Wassers der sich in der Nähe von Ipolyság (heute Sahy), der ehemaligen Haupstadt von Komitate Hont, befindenden wirklichen Heilquellen sind verschiedene Sagen und Aberglauben geknüpft.

Dieser Aufstaz entstand aufgrund der Resultate der während des vergangenen Jahrzehntes vom Verfasser an Ort und Stelle durchgeführten Datensammelns und der diesbezüglichen Fachliteratur.

József Hála