Jászberény egykori határát jelölték azok az építmények, melyeket a nép kőképnek nevez. A kőképek kb. 5 méter magas, 2 méter széles négyzetes alapú, lábazattal ellátott zsindely vagy cseréptetős építmények, csúcsain kereszttel, oldalain mélyedésekkel, melyekben különböző szentek domborműveit helyezték el.¹ Sokan és sokféle szempontból, más-más vonatkozásait hangoztatva (településtörténeti, művészettörténeti, népművészeti) foglalkoztak eddig a kőképekkel. Először Blénessy János említi Jászberény műemlékeit összegző munkájában, keletkezési idejüket a XVII. századra tette.² Fodor Ferenc településtörténeti szempontból, mint határjeleket vizsgálta, Jászberény korabeli kiterjedésére, nagyságára következtetett elhelyezkedésükből.³ A máig legteljesebb leírást Sáros Andrásnak köszönhetjük, aki az 1970-es években összeállította Jászberény műemléki kataszterét, melyhez fia, Sáros András Miklós grafikusművész készített rajzillusztrációkat.⁴ Mint szakrális emlék, kegyoszlop szerepel a megyei és országos műemléki topográfiákban.⁵ Szabó László és Szabó István jászberényi útikalauza is megemlíti és mint szakrális népművészeti alkotás szerepel a Szolnok megye népművészete kötetben.⁶

A kőképek a határbeli, útmenti szakrális építmények sajátos csoportjába a képoszlopok körébe tartoznak.⁷ Az elnevezés a német Bildstock szó fordítása, a magyar szakirodalomban a hasonló jellegű osztrák és német kutatások hatására képoszlopnak nevezik, bár elég nagy ebben a vonatkozásban a terminológiai változatosság.⁸ Nevezik kőképnek (Jászság, Rába mente), keresztnek (Kis-Alföldön Győri-kereszt, Bécsi-kereszt), oszlopnak, szobornak (a jászberényieket Blénessy kegyoszlopnak, Pieta-szobornak nevezi), kőlámpásnak (Sopron), sőt kápolnának is (Nógrád megyei palócok, Hangony-völgy).

A képoszlop (Bildstock) középkori eredetű építmény (oszlop, pillér, kereszt), amelyet gyilkosságok esetén maga a gyilkos (vagy családja) állíttatott a tetthelyen bűnhődése jeléül, engesztelésül. Nagyobb rablógyilkosságok, halállal végződő szerencsétlenségek esetén a városi elöljáróság is állíthatott az elhunytak emlékére.⁹ Ez a középkori hagyomány a későbbiek folyamán sokat módosult tartalmában, megjelenési formájában, térben és időben egyaránt, mint a későbbiekben látni fogjuk. Van azonban egy közös formai sajátosságuk: oldalfalukban fülkét vagy mélyedést alakítottak ki, ahová szentek képeit, szobrait, domborműveit helyezték. A képoszlop elnevezés is az építménynek erre a külső formai jegyére utal. Ennek alapján jól elkülöníthetők a későbbi keletkezésű útmenti keresztektől, barokk szentek szobraitól.

A ma is álló képoszlopoknak csak kisebb része középkori eredetű (pl. a 13–15. századi soproni kőlámpások). A jászságihoz hasonló téglából épült kőképek a 16–17. században készültek, sőt az újraéledő katolicizmus hatására egyes vidékeken még a 18–20. században is készültek hasonló építmények, tanúskodva e középkori hagyomány megváltozott funkcióval való továbbéléséről (pl. a palóc kiskápolnák). A jászberényi kőképek a XVII. század végén készültek, a Kőkép utcait felirata szerint Georgius Kovács emeltette 1699-ben, aki Jászberény török kor utáni első főbírája volt. A magyarországi kőképek állításához az az eredetmagyarázó hagyomány kapcsolódik, hogy a török kiűzésének emlékére készültek. Jászberényben a mai napi él az a hiedelem, hogy alatta török sírok találhatók. Hasonló néphagyományt közök Perger Gyula a kisalföldi képoszlopokról. Mint írja, a kisalföldi Győri-kereszteket Győr töröktől való visszafoglalásának emlékére emelték vagy a régieket felújították és központilag kiadott hálaadó felirattal látták el.¹⁰ A Rába menti kőképek is a török kiűzésének emlékére épültek: „Rábaszentmiklóson úgy tudják, hogy mindenhol állítottak ilyen oszlopot, ahol a törökök vonultak.” „Egy rábaszentmihályi adatközlő szerint tíz ilyen kőkép van a Rába mentén, amerre a törökök visszavonultak.”¹¹

A képoszlopok legszembetűnőbb eleme az oldalfalában elhelyezett kép, szobor vagy dombormű. Ennek nem csupán díszítő, hanem kultikus funkciója is volt. Általában csak az út felé néző oldalán volt ábrázolás. Ha több oldalát is díszítették, akkor rákerült a település védőszentje, a Mária-ábrázolások valamelyike, esetleg valamelyik segítő szent. Mindhárom jászberényi kőképen Pieta dombormű látható. Emiatt nevezi Blénessy egyenesen Pieta szobroknak a kőképeket. Az egyház a török felett aratott győzelmet hivatalosan is Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította, szinte török ellenes szimbólummá vált alakja. Egyes ábrázolásai, pl. a Jelenések könyvében szereplő holdsarlóra taposó asszony illetve a loretói Mária is éltette ezt a hitet. Mint török ellenes szimbólum kerülhetett a kőképek út felé eső oldalára a halott fiát ölében tartó Fájdalmas Anya. A Fájdalmas Anya (mater dolorosa) tiszteletének terjesztésében a franciskánus jámborságának is fontos szerepe volt. A gyöngyösi és a sümegi ferences központoknak jelentős kisugárzásuk volt kultusza terjesztésében, Gyöngyösön keresztül pedig a Jászságra.¹² A jászberényi Pieta-domborművek sajátos ábrázolási típusba tartoznak, un. sasvári Pieták. A felvidéki Sasvár (ma Sastin, Szlovákia) búcsújáró templomának Fájdalmas Anya kegyképe hatására készültek. Ez az ábrázolási típus népszerű volt a Jászságban később is, egyszerű kivitelű kegyszobrok formájában is.¹³ A Kőkép-és Alkotmány úti [ma Szent Imre herceg út] képoszlopokon kizárólag Pieta ábrázolás van. A Szobor utcain Jászberény védőszentjének, a pestistől védő szent Rozáliának fekvő alakja, a harmadik oldalán pedig egy kereszt, mely tulajdonképpen a hitet jelképezi. A Rozália ábrázolást a kutatók összetévesztették a szent sír ábrázolással, már Blénessy szent sírról beszél, a későbbi szerzők (Genthon I., Sáros András) pedig tőle vették át a téves adatot. Itt valójában Jászberény védőszentjét, szent Rozáliát láthatjuk, amint a barlangban, feje alatt kövekkel, oldalára fordulva, kezében kereszttel fekszik. Több jászberényi szakrális emléken feltűnik alakja, pl. a Pálinkás kereszt talapzatán (ma főtéri kereszt) és a főtéri Rozália-kápolna homlokzatán is. Gyakori ábrázolására nemcsak a pestistől való félelem, hanem védőszent mivolta is magyarázatot nyújt.¹⁴

A jászberényi kőképek funkciójukat tekintve eredetileg határjelek voltak. Fodor Ferenc, a Jászság geográfusa elhelyezkedésükből következtetett a város korabeli nagyságára. A középkorban a települések határát természetes vagy mesterséges határjelekkel látták el. Ez lehetett élő fa, árok, halom, különböző természetes képződmény és a kőképekhez hasonló építmény vagy szobor. Nyilván ez az oka annak, hogy a kutatás a jászberényi kőképeket összefüggésbe hozták a régi forrásokban, térképeken szereplő jászkunsági határjelekkel, a jász képpel, kun képpel. Pesty Frigyes 1864-ben megemlíti Helynévtárában, hogy az Izsák és Páhi puszta (Pest megye) közötti úton állt egy huszárruhás süveges szobor Orgovány felé tekintő arccal. „Kun kép: Domb a páhi pusztáról és Izsákról Orgoványra vivő kotsi uton, nevét vette egy fa szoborról, mellyen 60–70 évvel ezelőtt egy meglehetős csinnal faragott süveges és huszár ruhába öltözött kun félközépig volt vésve arcczal Orgovány felé, mint jogi birtok felé fordulva.”¹⁵ Tálasi István a kiskunmajsai határperek vizsgálata során 1724-ből említ egy kunképet.¹⁶ Horváth Péter 1801-ben írja a jászfényszarui jász képről: Nevezetesen az a szobor is, a határ szélső zugában, Csány Heves megyei község irányában, amelyet jászképnek neveznek (Memorabilis est etiam statua versus possessionem Csán Comitatus Hevesiensis in extremo angulo posita, quae Jász-kép nominatur).¹⁷ Bedekovich Lőrinc 1799-es térképén is szerepel egy jászkép nevű határjel.¹⁸ Györffy még azt is felveti, hogy ezek a földbe ásott helyi viseletű szobrok a dél-oroszországi sztyeppék „kamennaja baba”-inak leszármazottai, melynek ismeretét a kunok és jászok vándorlásuk során erről a vidékről hozták magukkal. Itt a kép szó minden bizonnyal szobrot jelenthet, mint ahogy az a leírásokból is kitűnik. Bedekovich Lőrinc is képnek nevezi térképkommentárjaiban a szobrokat.¹⁹ Ezek a huszárruhába öltözött, fából vagy kőből faragott, határhalmokba vagy a határmezsgyére ásott fa vagy kő szobrok minden bizonnyal a jászkunok keleti kultúrájának maradványai. Kapcsolatuk a kőképekkel azonban nem bizonyítható, nem szabad velük összetéveszteni, annak ellenére, hogy mindkét objektum határjelként is funkcionált.

A kőképek a város terjeszkedésével elveszítették határjelölő szerepüket. Ezzel párhuzamosan egyre inkább kultikus funkciójuk került előtérbe, a vallásos élet és áhítat helyeivé váltak. Az volt a szokás, hogy keresztjáró napokon, szent György napján, búzaszentelés vagy búcsú alkalmával itt is megállt a körmenet. Mindenszentek napján gyertyát égetnek a peremén. Nagyobb ünnepek előtt rendbe teszik és a Pieta-szobor elé virágot, koszorút tűznek. Gyűjtéseim során bukkantam arra az archaikus hiedelem adatra, hogy a korán elhunyt zabi gyerekeket a kőkép tövében temették el.

A továbbiakban megpróbáljuk a jászberényi kőképeket a hasonló jellegű magyarországi emlékanyaggal összevetni. A határbeli, útmenti szakrális építmények funkcionális kérdéseivel Bartha Elek foglalkozott, de a képoszlopokra nem tért ki egyébként kitűnő összefoglalásában.²⁰ A különböző táji feldolgozások, útmenti keresztekről, szentek szobrairól készült kataszterek, amelyekre itt most nem akarok részletesen kitérni, nem egyforma súllyal foglalkoztak ezzel a kérdéssel. (Lásd. a 7. jegyzetet). Az első jelentős munka Perger Gyula: Képoszlopok a Kisalföldön című 1993-ban megjelent tanulmánya, mely jóformán hazai előzmények nélkül, külföldi példák nyomán tett kísérletet a Győr-Sopron megyei anyag összegyűjtésére, értékelésére. Figyelme azonban nem terjed túl a megyehatáron illetve a Dunántúlon, így nincs tudomása a jászberényi kőképekről sem. Magyarországon jelenleg két területet említhetünk, ahol hasonló jellegű építmények előfordulnak: egyik a már említett Kisalföld, másik Északkelet-Magyarország. Ezek azonban történetileg és stilárisan sem teljesen azonosak az általunk vizsgált objektumokkal. Szembetűnő a kisalföldi emlékanyag történeti sokrétűsége, a középkori emlékektől (a 13–15. századi soproni kőlámpások, a Győri-keresztek) az újabb 18–20. századi építményekig. A Rába menti kőképek egységes stílusúak, monumentális, egyes estekben négy-öt méter magas építmények, melyek nem voltak határjelek, eredetileg a templom mellett vagy a temetőben álltak (Bodonhely, Rábaszentnmiklós, Rábaszentmihály-Istenhegy). A többi kisalföldi kőképnek volt határjelölő funkciója is (Bezenye, Hédervár, Hegyeshalom, Kópháza, Lébény, Tényő, Dunakiliti-Feketeerdő, Gyarmat-Takácsi, Győrszemere, Dunaszeg).²¹

A palócoknál szintén ismeretes ez az építménytípus, itt azonban, utalva az idők folyamán végbement funkcióváltozásra, kápolnának nevezik. Az útmenti, általában Mária tiszteletének szentelt kápolnák igen nagy számban fordulnak elő Nógrád megyében. Limbacher Gábor összegyűjtötte, feltérképezte a nógrádi Mária-kápolnákat (Őrhalom, Piliny-Endrefalva, Karancskeszi, Nagylóc sasvári pietával, Szurdokpüspöki, Szanda, Érsekvadkert, Hont).²² Formailag nem is kápolnák ezek, hanem szobor- és képtartó oszlopok kultuszhelyek, melyek csupán valamelyik szent tisztelete révén töltenek be a kápolnához hasonló szerepet. Itt tényleg felmerül a kérdés, hogy hol vonjuk meg a határt a képoszlop és a kis kápolna között, s hogy minek is tekintsük ezeket a kis palócföldi kápolnákat. Dobosy László a gömöri Hangony-völgyből (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) összesen tizenhárom kis kápolnát említ. Formailag megkülönbözteti a klasszikus értelemben vett kápolnákat az általa „gúlasisakos, négyzetes hasábú”-nak nevezett szobortartó oszlopoktól. Az általa vizsgált anyagban több is található (Ózd-Szentsimon, Hangony, Sajónémeti, Sajópüspöki).²³

A fentiek ismeretében elmondhatjuk, hogy a jászberényi kőképek esetében nem elszigetelt jelenséggel állunk szemben, hanem egy középkori eredetű építménytípussal és hagyománnyal, melyhez már az eddigi nyilván nem teljes magyarországi kutatásokból is tudunk párhuzamokat állítani. Ezek az építmények a barokk hatására különböző szentek, főleg Mária kultuszhelyeivé váltak, mint ahogy ezt a palóc és ettől nem teljesen függetlenül a jászberényi emlékanyag is mutatta.

***

Az 1995-ben megjelent tanulmányhoz néhány újabb adatot szeretnék hozzáfűzni. A Jászberénnyel szomszédos, egykor annak tanyavilágát alkotó kis faluban, Jászboldogházán 2006-ban a Faluvédő és Szépítő Egyesület öt kőképet állíttatott. A jász világtalálkozóra készülő kis település faluvédői és lakói ezzel is szebbé akarták varázsolni falujukat. Papp Izabella jászboldogházi születésű, szolnoki levéltáros tudósított először a boldogházi kőképekről. Mint írja, az egyik idősebb asszony felajánlotta régi, Mátraverebély-Szentkútról származó Mária-szobrát a faluvédőknek, melynek elhelyezésére terméskőből fülkés építményt emeltek és virágokkal ültették körül. Az első kőkép népszerűségén felbuzdulva még további négyet (szent László, szent Erzsébet, szűz Mária, Jézus szíve) állíttattak a falu négy, egymástól távol eső pontján nemcsak esztétikai szándékkal, hanem azért is, hogy a vallásgyakorlás helyei legyenek azok számára, akik már koruk, betegségük miatt nem tudnak elmenni a templomba. (Ld. Papp Izabella: A boldogházi kőképek. In Redemptio, XIV. 2007. 5. szám, 8-9. oldal.)

Jegyzetek

1 A kőképek a városból kivezető utak mentén helyezkedtek el, vagyis a Hatvan, Nagykáta és Szolnok felé vezető úton. Ma már lakott területre esnek, a Szobor-, a Kőkép- és az Alkotmány [ma Szent Imre herceg] utakon találhatók. Hogy méreteiről is fogalmat alkothassunk, közlöm a Szobor utcai kőkép adatait: magassága: 490 cm, a négyzetes lábazat 195x260 cm, a szoborfülke 160x160 cm.

2 Blénessy J. 1933. 20.

3 Fodor F. 1942. 438.

4 Sáros A. 1971. 29–31.

5 Kaposvári Gy.-Rédei I. 1988. 120, 128, 141., Genthon I. 1961. 139–142.

6 Szabó L.-Szabó I. 1979., Gulyás É. 1987. 196–197.

7 L. ezzel kapcsolatosan Perger Gy. kitűnő tanulmányát, 1993. A határbeli, útmenti szakrális emlékek leírásával, táji feldolgozásával, funkcionális vizsgálatával az utóbbi évtizedekben több kutató is foglalkozott, s figyelmüket a kőképekhez hasonló építmények sem kerülték el. L. Askercz É. 1993., Bálint S. 1977., Bartha E. 1990., Dobosy L. 1991 és 1993., Fekete J. 1984, Gulyás É. 1994., L. Imre M. 1991., Limbacher G. 1991 és 1993., Réthelyi J. 1984., Tüskés G. 1977 és 1980.

8 A magyar lexikonokban nem találtam képoszlop címszót, a külföldi kutatások hatására azonban a szakma elfogadta és alkalmazza ezt a terminust nálunk is. Ld. Askercz E. 1993., Perger Gy. 1993. Itt szeretném elmondani, hogy az elmúlt években két alkalommal vettem részt a kisműemlékeket kutató társaságok nemzetközi konferenciáin Linzben (1992) és Tauberbischofsheimban (1994). Évtizedek óta szervezett formában kutatják az útmenti, határbeli építményeket, történeti és szakrális emlékeket szakemberek és társadalmi gyűjtők, érdeklődök bevonásával. Az ott szerzett tapasztalatok nagy segítséget jelentettek témám feldolgozásában. A konferenciákról l. Györgyi E.: A kultikus határbeli kisműemlékek kutatóinak I. nemzetközi konferenciája. Ethnographia LXXXIX (1978), 125–126., Gulyás É.: A Kisműemlékeket Fenntartó és Kutató Társaság 9. nemzetközi konferenciája. Tauberbischofsheim, 1994. május 12-15. Néprajzi Hírek 23 (1994) 3–4, 58–59. A rendkívül gazdag német és osztrák szakirodalomból néhány tulajdonomban lévő munkát szeretnék megemlíteni: Karl u. Brigitte Heilingbrunner: Kleindenkmaler in Niederneukirchen, é.n., Felicitas Zemelka: Heilige im Madonnenländchen In: Der Wartturm (Heimatblatter des Vereins Bezirksmuseum Buchen E.–V.), 1994. Mai., Christa Zingsheim: Wegekreuze und Bildstöcke im Kölner Stadtgebiet, Köln.é.n., Karl Pömer: Kunst in Oberösterreich 3. 1985.

9 L. az osztrák és német lexikonok Bildstock címszavait: Meyers Grosses Konversations-Lexikon, 1904. 2. k. Wien., Lexikon der Kunst, 1968. Leipzig, 294.

10 Perger Gy. 1993. 365–368.

11 Perger Gy. 1993. 367.

12 Szeretném megköszönni Szilárdfy Zoltánnak, hogy a ferencesek közvetítő szerepére felhívta a figyelmemet.

13 Bálint S.-Barna G. 1994. 132–134. Tudjuk, hogy Orosz István jászladányi szentember búcsújárásai során sasvári pietákkal is kereskedett, egy egész batyuval eladott, mire gyalogosan hazaért Jászladányba. L. Bálint S. 1991.

14 Szilárdfy Z. 1979.

15 Györffy I. 1926. 94.

16 Ethnographia, 1942. 229–230.

17 Györffy I. 1926. 94.

18 Tóth J. 1976.

19 A kép szavunk nyelvújítás előtti szó, a régiségben mindenféle ábrázolást, szobrot, faragványt, festményt, rajzot értettek alatta: „faragott, írt, rovott, festett, öntött, rajzolt s bármi módon utánzott alakja valamely érzéki tárgynak... Képet faragni, írni, festeni, rajzolni...” Czuczor G.-Fogarasi J. 1865. 533–534.

20 Bartha E. 1990. 219–226.

21 Perger Gy. 1993.

22 Kutatásai nyomán jól ismerjük a palóc Mária-kápolnákat, melyek közül a szandai kápolnát a teljes tárgyi- és hiedelemanyag feltárásával monografikusan megvizsgálta. L. Limbacher G. 1991., 1993.

A Jászság a magyar kultúrában (Konferencia, 1995. Szerk. Ujváry Zoltán. Szolnok, 1998. p. 171–182.) című kötetben megjelent tanulmány aktualizált változata. 

A fotókat Kósa Károly készítette.

Irodalom

Askercz Éva

1993 Barokk útmenti szobrok Északnyugat Magyarországon. In: A Kisalföld népi építészete. Szentendre-Győr. 385–395.

Bálint Sándor

1977 Ünnepi kalendárium I–II. Bp.

1991 Egy magyar szentember. Szolnok

Bálint Sándor-Barna Gábor

1994 Búcsújáró magyarok. Bp.

Bartha Elek

1990 A szakrális célú határbeli építmények funkcionális kérdései. Keresztek, szobrok, kápolnák. Ház és Ember 6. Szentendre. 219–226.

Blénessy János

1933 Jászberény történelmi emlékei. Jászberény

Czuczor Gergely-Fogarasi János

1865 A magyar nyelv szótára, Pest

Dobosy László

1991 Egyházi emlékek a Hangony-völgyben. Debrecen

1993 Templomok a magyarországi Gömörben. Debrecen

Fekete János

1984 Kiskunfélegyházi útmenti keresztek. Ethnographia, XCV. 80–106.

Fodor Ferenc

1942 A Jászság életrajza

Genthon István

1961 Magyarország művészeti emlékei 2. Bp.

Gulyás Éva

1987 A vallásos élet tárgyai In: Szolnok megye népművészete. Szolnok. 185–201.

1994 Útmenti keresztek, szobrok a Jászságban. Jászsági Évkönyv 2. (Szerk. Pethő L.), Jászberény

Györffy István

1926 Kunkép, jászkép. NÉ. 94.

Heilingbrunner, Karl u. Brigitte

é.n. Kleindenkmäler in Niederneukirchen

L. Imre Mária

1991 Kápolnaépítészet a pécsi egyházmegyében. In: Dél-Dunántúl népi építészete. Szentendre. 289-312.

Lexikon der Kunst

1968 Leipzig

Limbacher Gábor

1991 Máriácska káponkája. Vázlat a népi unio-mystica egyik tárgyi megjelenéséről. In: NMMÉ. Salgótarján, XVII. 245–284.

1993 Mária-kápolnák és az öltöztetés Mária-szobrok kultusza Nógrádban. NÉ. LXXV. 181–205.

Meyers Grosses Konversations-Lexikon

1904. Wien, 2. k.

Perger Gyula

1993 Képoszlopok a Kisalföldön. In: A Kisalföld népi építészete. Szentendre-Győr. 357–385.

Pömer, Karl

1985 Kunst in Oberösterrreich 3.

Réthelyi Jenő

1984 Útszéli keresztek Keszthely környékén. Ethnographia, XCV. 53–80.

Sáros András

1971 Jászberény műemlékei, emlékművei, emléktáblái. Jászberény

Szabó István-Szabó László

1979 Jászberény. Szolnok

Szabó László

1982 Jászság. Bp.

Szilárdfy Zoltán

1979 Kegyképtípusok a pestisjárványok történetében. Orvostörténeti Közlemények, 11–12. 207–236.

Szolnok megye műemlékei

1988 (Szerk. Kaposvári Gyula-Rédei István)

Tálasi István

1942 A majsai határperek tanulságai. Ethnographia, 229–30.

Tóth János

1976 A Jászkunság helyzete a 18. sz. végén. Bedekovich Lőrinc kéziratos térképei. Jászberény

Tüskés Gábor

1977 Keresztek, feszületek, kálváriák. Ethnographia LXXXVIII. 195–197.

1980 Útmenti és temetői keresztek Abaliget, Orfű környékén. Ethnographia XCI. 98–113.

Zemelka, Felicitas

1994 Heilige im Madonnenlandchen. In: Der Wartturm (Heimatblatter des Vereins Bezirksmuseum Buchen E.V.). Mai

Zingsheim, Christa