Puskás Miklós: Vándorbottal Magyarföldön a Nyírség Madonnájánál.

Megjelent: Kocsis Éva (szerk.): Görög Katolikus Kalendárium 2005. 51-53.old.

     Máriapócs, 1943. június.
    Vándorutunkon egy kedves nyírségi faluba, Máriapócsra vetődtünk. Szabolcs vármegye délkeleti részén, akácerdős homokbuckák között szerényen meghúzódva találjuk ezt az országos hírű kegyhelyet. Mária pócson dobog a szabolcsi katolikusság szíve. De nemcsak nekik, hanem a környező Hajdú, Szatmár és Bihar vármegyék lakóinak is tömegesen látogatott és kedves zarándokhelye ez a falu.
     Sőt az első világháború előtt és a felszabadulás óta ismét a messzi Kárpátaljáról is százával jönnek nyaranta a jámbor ruszinok, a pócsi Könnyező Szűzanyához.
     A vasútállomás nincs messze a községtől. Így hát mi is - legalább innen - gyalog zarándokolhatunk be a Nyírség csodatévő Nagyasszonyá- hoz. Fedetlen fővel lépkedek a széles országúton, boldogan szívom magamba az útra hajló, virágzó akácfák andalító illatát. Burgonya-, dohány- és kukoricaföldek váltogatják egymást az út mentén. Egyszer csak feltűnik a kegytemplom hívogató, kettős tornya. Meggyorsítom lépteimet. Csakhamar bent vagyok a faluban És most itt állok a szépséges kegytemplom árnyékában

     Csodás könnyezések

     A mai templom helyén valamikor egyszerű kis fatemplomocska állott. És ennek - a görög katolikus templomokban szokásos - képállványán (ikonosztázionján) volt elhelyezve egy fatáblára festett, keresztény-görög stílusú Máriakép. Ez a kép, 1696-ban, sokak szemeláttára könnyezni kezdett A csodálatos könnyezés több napon át tartott. Katonák, protestáns emberek, hivatalnokok vizsgálták meg tüzetesen a képet és teljesen száraznak találták.
     Az esetről jegyzőkönyvet vettek fel. Mindannyian írásban és eskü alatt vallották, hogy a kép könnyezése természetes módon meg nem magyarázható. Ennek csakhamar híre futott az egész környéken. Seregestől tódult a nép a kép köré, és ki-ki saját szemével győződött meg az eseményről. Súlyos betegeket érintettek a képhez és azok pillanatok alatt meggyógyultak nyavalyáikból. A gyógyulásokról felvett, és tanúkkal aláírt jegyzőkönyvek a pócsi bazilrendi monostor levéltárában ma is megvannak.
     A kép első könnyezése 14 napig tartott. Az egyházi hatóság kivizsgálta az esetet. A csoda híre I. Lipót királyhoz is eljutott, mire a császár-király a csodálatos képet Bécsbe kérette A jó szabolcsi hívek alig tudtak megválni kincsüktől. Sokáig elkísérték fájdalmas zokogás között. A képpel az abaújmegyei Bárcán megpihentek. Ekkor a kassai jezsuiták egy jámbor festőt küldtek Bárcára, aki - miután meggyónt - megáldozott - lemásolta a képet. Kárpótlásul azután ezt a másolatot küldték vissza a szomorkodó pócsiaknak. Az első képet pedig a bécsi Szent István-dómban helyezték el. Ez mai napig is ott látható. Azonban csodálatos, Bécsben soha nem könnyezett a kép.
     Ellenben a Pócsra visszaküldött másolat 1715 augusztusában ismét könnyezni kezdett. A Szűzanya szeméből folytak a könnyek. Igen! Szabadságát-vesztett magyar népét siratta a Nagyasszony A második könnyezést is alaposan kivizsgálták. Minthogy emberileg megmagyarázhatatlannak találták, a római Szentszék az esetet csodának nyilvánította. A kép nyilvános tiszteletét megengedte, és a Pócsra zarándoklóknak búcsút engedélyezett.
     Olyan nagy tömegekben jöttek ezután a Mária-tisztelő magyarok, az ország messzi tájairól is, hogy a fatemplomocska kicsinek bizonyult. Bizánczi György munkácsi püspök 1730-ban kezdte meg a mai kegytemplom építését. A Szent Bazil rendi szerzetesek részére kolostort is építtetett a templom mellé, és a kegykép őrizetét rájuk bízta.
     Minden évben történt ezután egy-két csodálatos gyógyulás, vagy imameghallgatás, 1905-ben ismét könnyezett a kép. Isten, a jelen hitetlen századnak is megmutatta hatalmát. Vagy talán a kilenc év múlva bekövetkezett világégést siratta a Nyírség Madonnája?! (Meg kell még jegyeznünk, hogy ez utolsó könnyezés decemberben, hideg téli időben történt.)

     A pócsi búcsúk

     Nyaranta a Nyírséget különlegesen meleg vallásos érzés önti el, amit a nyíri ember ezzel a mondattal juttat kifejezésre: „Menjünk Máriapócsra!" A nyár valósággal pócsi lázba ejti a nyírségi és felvidéki közösségek vallásos népét. A Mária-ünnepek alkalmával megmozdul a nyíri föld: imádkozó, éneklő körmenetek hagyják el a falvakat, miközben felcsendül a pócsi processziók toborzója: Máriát dicsérni hívek jöjjetek - írja a szatmári plébános, Schmiedt Béla dr., A Fehér Torony hívei című könyvében.
     Valóba így van. Megélénkülnek a szelíd homokbuckák vidékei. Az akácsoros utakon mezítlábas, tarka embersereg lépeget. Zászlók tartják össze a menetet. A közbeeső falvak lakossága levett kalappal, harangszóval köszönti őket. Sokan csatlakoznak hozzájuk. Hívnak is mindenkit:

„Jertek árvák, özvegyek, nyomorultak, betegek.
Ma ne siránkozzatok, mivélünk vigadjatok.
Ott van a Szűz Mária, a pócsi szép templomban,
Megvigasztal titeket, letörli könnyeteket! "

    Máriapócson ismét harangszó köszönti őket. Porosan, fáradtan, de boldog lélekkel vonulnak be a templomba és borulnak térdre a könnyező Szűzanya kegyképe előtt. Újból felcsendül az ének:

„Szűz Mária, Egek Gyöngye!
Add áldásod híveidre!
Drágalátos kezeiddel
Ölelj minket kebledre!"

    És a Nyírség barna Madonnája láthatatlanul kitárja karjait, szívére öleli kérges tenyerű, napbarnította nyíri gyermekeit; csetlő, botló, földönjáró, de ég felé néző kedves fiait. A bűnösöknek megbocsát. A betegeket meggyógyítja. A szomorúakat vigasztalja. Együtt örül az örvendezőkkel. Mint igazi Édesanya.

Nem veszhet el egy nép, amelyiknek ilyen Nagyasszonya van!

(Forrás: Magyar Vetés, 1943. június)