Számomra felejthetetlen marad az az öt év négy hónap, amit 1995 és 2000 között Máriapócson szolgálhattam. Ez alatt az idő alatt 45-50 darabbal gyarapodott a külső tábori oltár körül elhelyezett hálatáblák száma. Legtöbbjüket a kegyoltáron találtuk, Feczák Miklós harangozó vagy Márta nővér bevitte a sekrestyébe. Olyan is előfordult, hogy láttam amint az oltárra tette a fiatal pár, és megkérdeztem - Milyen szívvel hozták? - Tisztelendő Úr, had maradjon ez a mi titkunk a Szűz Anyával - volt a válasz. Voltak, akik egyenesen hozzám jöttek, hogy szeretnék, ha ez a hálatábla kikerülhetne a falra.

     Miskolc környéki településen egy hívő fiatal házaspár gyermeküket várták, amikor az orvosok megállapították, hogy kislányuk súlyos testi fogyatékkal fog születni: izületei letapadtak. Az orvosok ajánlották az abortuszt, de ők úgy döntöttek, hogy betegen is nagyon fogják szeretni. Amikor megszületett úgy lett ahogyan az orvosok mondták: csípőben, térdben, bokában nem fejlődött ki az izülete, letapadt. A szülőket felvilágosították, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint az ilyen nagyon ritka betegséget műtét-sorozattal szokták gyógyítani. Majd 10 hónapos korától kezdve minden évben műtéssel segítik az izületek fejlődését. Legjobb esetben 16 - 18 éves kora körül már maga fog tudni tolókocsijába beülni, és megerősödő felkarjával részben önellátó lesz.
     A nagymama Zsuzsika születése óta kilencedet végzett a Pócsi Szűzanya közbenjárásáért. Amikor eljött az első műtét ideje, Debrecenben a főorvos azzal fogadta a szülőket, hogy hozzájárulásukat kérte, hogy egészen más módon végezze a műtétet. Nem szikével, nem apró lépésekkel, hanem gyökeresen új módszerrel szeretné a műtétet elvégezni. Azt is elmondta, hogy a műtétnek így sokkal nagyobb a kockázata, és professzortársai nem ajánlották ezt a módszert. A szülők beleegyeztek. Ennek a műtétnek ma van öt éve, és Zsuzsika itt szaladgál, teljesen egészségesen. A nagyszülők, keresztszülőkkel, rokonokkal azért jöttünk, hogy megköszönjük a Szűzanyának, hogy Zsuzsika teljesen egészséges.
     Amikor a professzor úrnak évekkel a gyógyulás után egy borítékban jelentős pénzt akartunk adni azzal utasított vissza, hogy - Annak köszönjék meg, aki nekem a műtét előtt azt az álmot adta - nem vagyok egy álomlátó fajta-hogy Zsuzsikát 16 éves korúnak láttam, és eljött, hogy megköszönje, hogy volt bátorságom őt más módszerrel megműteni. Nekem ez az álom megerősítésemre szolgált.