Kocsis Éva: Gyalog az Istenszülőhöz - Együtt az ország útján.

Zarándoklat 2004.

Megjelent: Kocsis Éva (szerk.): Görög Katolikus Kalendárium 2005. 129-134.old.

     Sajópálfala - Bekecs - Tiszavasvári - Hajdúdorog - Újfehértó - Kállósemjén - MÁRIAPÓCS ez volt a 2004-es zarándoklat útvonala, melyet idén is Seszták István atya szervezett. 140-en indultunk és 180-an érkeztünk az Istenszülőhöz. Hosszú kilométerek, találkozások, új barátsá- gok, sajgó lábak, zene, jókedv és a tudat, hogy egyre közelebb kerülünk Máriapócshoz, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Együtt az "ország"- útján - ezzel a mottóval kezdődött a zarándoklat. Sokan voltunk, az ország szinte minden részéből: Beesehely, Kőszeg, Siklós, Budapest, Tököl, Bicske, Szolnok, Szeged, Debrecen, és a keleti megyék számos pontjáról.
     Tiszavasváriba kedden este érkeztek, s késő este látogattak el néhányan a helyi stúdióban, ahol rádióbeszélgetést készítettem a zarándokkal, ebből a beszélgetésből olvashatnak részleteket.
     • Milyen párhuzamot látsz a vándorló egyház kifejezés és a ti vándorlásotok között?
     T. Zsolt: A zarándoklat egyben vándorlás is, és mi katolikus, keresztény fiatalok, az egyház tagjai, megpróbáljuk megvalósítani és megélni mindezt.
     K. Kata: Sok minden kirajzolódik ebben a pár napban. Suk féle ember, különböző nézetekkel, véleményekkel, teherbírással s mindenki egy nagy csapatban halad együtt pár napig! S elfogadni a másikat, segíteni, megbocsátani, újra kezdeni, egységet teremteni a különbözőségek ellenére nem könnyű. Ugyanez megvan az egyházban is! S mivel egy csapat vagyunk, a nehézségek megoldásával kell együtt maradnunk, együtt haladunk -- nagy hittel és reménnyel - együtt előre a cél felé!
     P. Kristóf: Minden keresztény ember élete egy út, halad előre, remélhetőleg a kitűzött cél - az Isten felé. Ennek egyik szakasza, amit mi most gyalog teszünk meg Sajópálfalától Máriapócsig, egy különleges szakasz, s ami megszenteli ezt az utat az a sok-sok fáradtság és adott esetben fájdalom, vízhólyag, görcs a lábban és a sok-sok kilométer.
     • Miért indultatok el?
     Sz. Gergely: A kíváncsiság vezetett. Kicsit hasonlíthatnánk a zarándoklatot az ember életútjához - valahol elkezdődik, megszületik az ember, és van egy biztos vége, s hogy mindenkinek a halálon keresztül kell eljutnia boldogabb örökéletre, ez a biztos cél. Mi elindultunk Sajópálfaláról, és Máriapócs a biztos cél, s közben nagyon sok meglepetés érhet. Sejtjük, hogy fáradtságos lesz az út, izzadságos, és fel fogja törni a cipő a lábunkat, de ezen felül várjuk azt, és én kíváncsian várom, hogy milyen kegyelmi ajándékokkal tud megajándékozni, elsősorban a személyes találkozásokon keresztül, és a közösen megélt imádságon keresztül.
     K. Kata: Ha ezt éppen 40 fokban kérdeznéd útközben, azt mondanám: Csak a következő állomásig jussak el! Vagy már az is elég, ha látom a templom tornyát, ami az állomás közeledtét jelenti! Nekem az eszméletlen nehéz, hogy a pusztában „rúgjuk a port", sehol semmi, órákon keresztül mintha ugyanott toporognánk, egy helyben, mert a tájon nem tűnik fel semmi változás! Mert ha föltűnik a távolban a következő állomás, nem baj, ha még 3-4 óra is az út, de tudod, hogy előtted a cél hisz látod, a szemed beméri, s már (majdnem) biztos, hogy odaérsz! Addig „csak" bízol benne, de nagyon! S ez jól is van így, hogy nem látod egy darabig, csak érzed, hogy közeledsz! Kis biztos lépésekkel, mindig csak előbbre (még, ha nehéz is olykor) a CÉL felé! Mert van cél! A jó irányt, meg kell találni!
     P. Gergely: Van benne valami varázs, amit neg kell tapasztalni, és ki kell próbálni. Ha fizikailag el tudok-jutni valahová, és ezért ilyen fáradságot hozok, akkor növeli az akaraterőmet és növeli azt a kitartást, amit nem csak fizikailag, hanem egész életünkön keresztül meg kell valósítanunk, és át kell élnünk.
     • Mivel tudjátok megmagyarázni egy hétköznapi fiatalnak, hogy ti komoly nehézségek és fáradtság árán is, de gyalog mentek Máriapócsra? Mi a célotok?
     P. Kristóf: Nagyon nehéz ezt megmagyarázni egy hétköznapi embernek, aki a vallástól távol áll de nem lehetetlen. Szerintem egyrészt ez egy próba önmagunk számára is. Nemcsak fizikai próba, hanem egy türelem próba is a megpróbáltatásokkal szemben, s egyben egy belső próba is, hogy a kitűzött célt, ami persze mindenkinek más-más - azon túl, hogy elérjen Máriapócsra, s meghallgassa a jó Isten az ő kéréseit önmaga vagy barátja, ismerőse számára. Összefoglalva azt mondanám, hogy nem egy értelmetlen gyaloglás, hanem valamiért haladunk. S éppen ezért nehéz megmagyarázni, mert nagyon nehéz leválasztani ezt a fogalmat, arról, hogy a jó Istennel és a jó Isten felé zarándokolunk.
     T. Zsolt: Számomra ez egy tisztulási folyamat, hasonlóan a sportoláshoz. Amikor az ember például fut, akkor az ember izzad, s az izzadság méregteleníti a szervezetet, s most is elengedhetetlen, hogy az úton ne izzadnánk, s ezáltal a biológiai belsőnk tisztul.
     De azáltal, hogy gyalogolunk, s meghalunk egy kicsit minden nap önmagunkért, amikor az alázatosságot gyakoroljuk, s nem azért siránkozunk, hogy nincs melegvíz, hogyan fogunk lezuhanyozni, vagy nagyon fáradt vagyok; hanem ezek a mindennapi kis meghalások tisztíthatják meg az embert. S így ez nem csak egy biológiai megtisztulás, henem egy lelki tisztulási folyamat is. Az ember kicsit elvonul, csendben, de azért mégis ott van körülötte a másik 160 embernek a zaja, és mégis egyként vonulnak és élik meg mindezt alázattal és türelemmel. Mindenki megtisztul egy kicsit, s önmagához közelebb kerül.
     • A szavaitokból érzek egy vágyat, egyfajta keresést, amelyet a felfedezés élménye is gazdagít. Szeretnétek megtalálni valamit?
     T. Zsolt: Igen, mert a máriapócsi Szűz Anyával találkozni mindig nagy öröm és nagy érték és egy nem mindennapi esemény. S ennek a legigazibb módja az lehet, ha az ember gyalogol.
     P. Kristóf: Az ember a zarándoklatban nemcsak önmagával találkozik, hanem meglátja azt is, hogy milyen szép táj veszi körül, fölfedezi az embereket maga körül, akikkel együtt halad és ez az élethez feltétlenül szükséges.
     K. Kata: Persze, különben nem indultam volna el. Úgy tapasztalom hogy, olykor csak utóbb jön rá az ember, hogy ott, azon a helyen megtalált valamit, ami az életében egyik megfogalmazódott kérdésre egy lehetséges válasz vagy éppen egy meg nem fogalmazott dolog vetődik föl talán éppen az, miért jöttem el, mi volt ennek az értelme. S lehet hogy csak évek, évtizedek múlva fejtődik meg a kérdés. Bennem valamikor elindult egy dolog, aminek az egyik szála itt van. Kíváncsi vagyok a folytatásra. ...
     P. Gergely: Nagyon sok emberi tulajdonsággal találkozik ezalatt a zarándoklat alatt az ember. Hogy a különböző nehézségekkel, fájdalommal, nappal, esővel ki hogyan kerül kapcsolatba, ki hogyan reagál ezekre. Nagyon sok emberi vonást ismerhet meg, akár pozitív, akár negatív értelemben.
     Megállapíthatja, hogy igen ezt én is így fogom csinálni, vagy ezt én másképp fogom tenni. Megpróbálok segíteni a másik nehézségeiben. Akkor leszek hiteles és valódi, ha arról tudok beszélni, amit már megéltem.
     • Maga a zarándoklat, mint esemény igen régi korok tapasztalata...
     Sz. Gergely: A zarándoklatot, mint eseményt egészen messzire kellene a történelemben visszavezetni, hogy meg tudjuk magyarázni - az őskeresztény korba. Tudjuk, hogy Jeruzsálem és a Szentföld, ahol Jézus megszületett és élt, már az első keresztényeknek is zarándokhelye volt. Ez érthető is, hiszen látni szerették volna, hol élt, s milyen körülmények között, s ez mintegy bizonyíték volt az ő hitük számára.
     Aztán később a középkorban tudjuk, hogy nagyon nagy divat lett és nemcsak Jeruzsálem- be, hanem Rómába is - Rómában például az apostolok sírjához, és a harmadik legfontosabb zarándokhely volt Európában a Santiago de Compostella, ahol a hagyományok szerint szent Jakabot temették el.
     Ilyen zarándokutakat, ilyen komoly fizikai fáradtságokat vettek magukra azért, hogy maguknak is egyfajta bizonyságot szerezzenek, és aztán bizonyságot is tegyenek a közösség számára, s ez volt aztán közösséggé kovácsoló erő.
     Ez igazából egy nosztalgia túra, régen tudjuk, hogy akár a 20. elején is nagyszüleink kénytelenek voltak gyalog zarándokolni Máriapócsra, mert nem volt mindenkinek autója, nem volt tömegközlekedés, ez muszcáj volt.
     Most ennek a szép, aszketikus túrának az emlékére tesszük mindezt, mindazzal a szépséggel, mindazokkal a kegyelmi ajándékokkal, amelyekkel egy ilyen kirándulás, egy ilyen imádságos együttlét meg tud ajándékozni egy közösséget és az egyes személyeket is. Megismerjük egymást, imádkozunk, példát mutatunk és erősítjük a másik hitét is.
     • Régi korok zarándokai sokszor jegyezték fel gondolataikat útinaplójukba. Te mit jegyeznél le a zarándoklatodról?
     T. Zsolt: Az egyik az idős emberek szeretete, amit itt is éreztünk Tiszavasváriban, ahogy a kapukban vártak bennünket. Szerintem valamennyire magukat látták bennünk, visszaemlékezve gyerekkorukra. S hátha bizalmat ad nekik - látva bennünket -, hogy a mai fiatalok talán mégsem, olyanok, akikről negatív képet lehet festeni. A másik öröm, hogy megálltunk egy kis községben és ott hideg üdítővel fogadtak bennünket, s a hideg üdítő alatt pedig a tejet is értem. hideg tejjel fogadta bennünket, számomra ez egy nagyon nagy élmény volt.
     K. Kata: Megpróbálnám lejegyezni a leírhatatlant, hogy amikor már ncm érzem a lábam annyira zsibbadt, s leülök egy picit megpihenni! Az a pár perc hihetetlen jó... De rövid pihenés után FÖL kell állni! Meggyőződésem, hogy ilyenkor csak keveset kell pihenni, mert nagyon nehéz utána fölállni, nagyon rossz elindulni!
    
Azt írnám le: Ez csak egy rövid pihenő, állj fel!