Máriapócshoz közeledni, oda megérkezni csodálatos dolog. Emlékszem, amikor fiatal koromban vonaton vagy gyalog mentünk Máriapócsra, mindig vártuk az alkalmat, amikor először látható a templomtorony. Akkor Kállósemjént elhagyva már látszott két szép torony. Mostanában autóval járok Máriapócsra, és a főúton a szépen megnőtt erdők között csak egy pontot ismerek, ahonnan látni lehet a torony tetejét. Mindig sajnálom, ha ezt a pontot eltévesztem, de vezetés közben nem mindig tudok erre is gondolni. Aztán fokozódik az élmény, ahogy a bekötőútról még távolról, majd a városban egyre közelebb látjuk a templomot, amíg végre megékezünk a templom elé, és lélekben eltörpülünk a bazilika lenyűgöző látványa előtt.
     Így készültem a templom megpillantására 1991. augusztus 18-án reggel, amikor a Szentatyával és kíséretével helikopteren közeledtünk Máriapócs felé. Tele voltam feszültséggel és félelemmel. Két éves munkánk eredménye függött ettől a naptól. Igyekeztem minden helyszínen alaposan és aprólékosan előkészíteni a Szentatya látogatását, de Máriapócs, az más volt. Ott nemcsak országos szervező voltam, hanem házigazda is. Az is állandóan ott élt bennem, mennyire megörült a Szentatya másfél évvel a látogatás előtt, amikor megtudta, hogy Máriapócs is benne van az útitervben. Elmondta, hogy mindig szeretett volna eljutni Máriapócsra, de ez korábban lehetetlen volt. A többi helyszínről úgy beszéltünk, mint lelkipásztori látogatásról, Máriapóccsal kapcsolatban következetesen csak a zarándoklat kifejezést használta.
     A lelkipásztori látogatás első két napja meglehetősen feszült volt. A Szentatya egy hosszú lengyelországi látogatás után érkezett hozzánk. A repülőtérről helikopterrel egyenesen Esztergomba mentünk, ahol a pápa nagyon fáradt és zárkózott volt. Szombaton a pécsi repülőtéren tartott szentmisén a balkáni háború miatt kevés hívő volt a szertartáson. Vasárnap reggel hat óra előtt, amikor elismételtette a Liturgiában neki kijelölt mondatokat, csendesen csak ennyit mondott: „Most megyünk magukhoz. Meglátom, ott milyen lesz." Éreztem, milyen rosszul esett volna neki is, ha Máriapócson is kevesen vannak.
     Amikor kijöttem a Szentatyától és az induláshoz készültünk, a biztonsági szolgálat vezetője enyhe bosszantásként azt mondta, hogy most telefonáltak a máriapócsi kollégák, és azt mondták, hogy van ott vagy tízezer ember. Érthető, mennyire szorongtam, amikor Máriapócshoz közeledtünk. Én mindig a negyedik helikopterben utaztam, ahol a szervező személyek voltak, nekünk kellett elsőként leszállni. A pápa és közvetlen kísérete utazott az első helikopterben, mindig az ő gépe szállt fel elsőnek és az szállt le utoljára, amikor már mindenki a helyén volt. Újfehértó felől közeledtünk, és amikor átrepültünk a vasútvonal fölött, már látni lehetett a zarándokokkal teljesen tele teret. A mi helikopterünkben a hatalmas tömeg láttán felhördültek a szervezők. „Nézzétek, mennyien vannak!"
     Így lehetett ez a Szentatya gépében is. Már a földön voltunk, amikor örömmel láttam, hogy a Szentatya gépe tesz egy-két kört a tér fölött. Aztán leszállt az a gép is, és mindenkinek az volt az érzése, hogy Máriapócsra egy másik pápa érkezett meg, aki vidám és mozgékony, mindenkire mosolyog, minden iránt érdeklődik, mintha nem tudna betelni a látvánnyal, ami itt fogadta. Amikor a papamobil elhaladt a biztosági szolgálat emelvénye mellett, a legfőbb vezető felkiáltott: ,Nézzétek, ez az ember boldog!" Kell-e mondanom, hogy én milyen boldog voltam?
     A papamobil a Liturgia előtt elhaladt a Bazilika mellett. A Szentatya titkára javasolta, hogy menjünk be a templomba. Én megnyugtattam a pápát, hogy a templomot a Liturgia után fogjuk meglátogatni. Ő enyhén csipkelődve válaszolt: „Tudom, a szentmisét pontosan kell kezdeni." Amikor végre bementünk a templomba, én magyarázni akartam, de ő csak ment lehajtott fejjel egyenesen a szentélybe, ott ráborult az oltárra és percekig némán imádkozott. Kifelé jövet jó ideig hallgatag volt és befelé forduló. A Máriapócsra érkezés öröme után őt is megszállta a magába roskadásnak és a csendben elsírt imádságnak a légköre, amit Könnyező Szűzanyánk előtt mindnyájan megérzünk.
     Azóta is így emlékszik máriapócsi zarándoklatára: „Ó, az a rengeteg nép az a sok gyermek, az a fiatal egyház!" Mostanában már láthatóan nehezebben ismeri fel az embereket, ezért kísérete igyekszik mindenkit hangosan bemutatni. Rólam már elég régen nem azt mondják, hogy Hajdúdorog vagy Magyarország, hanem azt, hogy Máriapócs. Erre rögtön felcsillan a szeme, mint tizennégy évvel ezelőtt Máriapócson.
     A Pócsi Mária áldott anyai könnyei mellett a Szentatya imádsága és áldása is segítsen minket, hogy ilyen boldog emlékekkel távozzék minden zarándok, aki Máriapócsra érkezik.