D^R NYÁRI SÁNDOR

A CZENSTOCHOWAI PÁLOS-KOLOSTOR ÉS MAGYAR MŰEMLÉKEI

BUDAPEST

ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAT

1901.

/p. 5-10, 10-18./

I.

A Pálosok.

A Pálos-rend, melyet magyar ember alapított, az egyetlen magyar rend az összes papi rendek között, melynek alapítása II. Endre király uralkodásának idejébe esik. Remeték már szent István idejében is voltak Magyarországon s Bertalan pécsi püspök 1215-ben (Balics 1225-re teszi az évszámot) az egyházmegyéje területén levő erdőkben és barlangokban lakó remetéket összegyűjtötte, s a Pécs város szomszédságában levő Patacs hegyen szt. Jakab tiszteletére kolostort építtetett, mely kolostor Iregh falu szomszédságában feküdt.

A remeték ezentúl állandóan a kolostorban laktak, a püspök szabályokat adott nekik, kézi munkához szoktatta őket, — kényszerítette azokat, hogy szorgalmasan járjanak templomba, egyházi ruhát viseljenek, alázatos életet folytassanak. Bertalan püspök személyesen vezette a kolostor ügyeit, halálával azonban Antal testvért választották meg priornak, ki arra törekedett, hogy Bertalan utódjának, Achilles pécsi püspöknek kegyeit megnyerje a kolostor részére, ki a kolostort javaiban meg is erősítette. A patacsi kolostor volt az új rendnek a magva, melyet tulajdonképpen Özséb esztergomi kanonok alapított meg.

Özséb mint esztergomi kanonok sokat érintkezett a pilisi hegyek között tartózkodó remetékkel, kik alamizsna kéregetésért gyakran fordultak meg Esztergomban és a jótékonyságáról híres Özséb kanonoknál. A gyakori érintkezés, valamint egyik látománya a kanonokban mindinkább megérleltette az elhatározást, hogy a magányba vonuljon vissza, ezt a szándékát végre is hajtotta, lemondott kanonoki állásáról, s mikor a tatárok a hegy területéről elvonultak, Vancsák István esztergomi érsek engedelmével és áldásával 1246-ban elhagyta Esztergomot. Özséb a pilis-szántói völgybe vonult vissza, s szt. Pál módjára barlangban választotta meg lakását. Ezek után a remeték sorban látogatták meg a szent férfiút, köztük leginkább Benedek és István, kik közül az elsőt IV. Béla király állítólag többször felkereste a pilisi magányban.

Özséb ezután a szétszórva élt remetéket egyesítette, barlangja mellett a Szent Kereszt tiszteletére egy kicsiny egyházat épített, e mellé pedig 1250-ben remete társai segítségével kolostor épült Pilis-Szent-Kereszt névvel. Ezután a szabályok megállapítására került a sor, s Özséb e miatt Antal patacsi priorhoz fordult, kivel aztán a két kolostort egyesítette, a társulatot renddé emelte, s a rendtagok Özsébet választották meg főnöknek.

Hogy a pápai jóváhagyás is meglegyen, Özséb Rómába ment IV. Orbán pápához (1261-1264), ki eleinte idegenkedett a rend megerősítésétől, de aquinói szent Tamás pártfogására az ügy tárgyaltatását megígérte. A pápa az ügyet Pál veszprémi püspökre bízta, ki ugyan látta, hogy a folyamodók nagyon szegények, semhogy, miként kérték, szent Ágoston szabályai szerint élhessenek, ennek folytán a szabályokat némiképp módosította, ezeket Özséb kezeihez juttatta s így a rendet a pápa nevében 1263-ban megerősítette.

Így alakult meg a szent Pálról nevezett Pálos-szerzet, melynek tagjai kezdetben fekete, 1342 óta azonban fehér csuhát viseltek s ezért a nép őket fehér barátoknak is nevezte. A szabályokat később Lodomér érsek, 1297-ben pedig Endre egri püspök is megerősítette. A rend székhelye eleinte Pilis-Szent-Kereszten, később Buda mellett Szent-Lőrinczen volt. A pilis-szent-kereszti kolostorban halt meg Özséb 1270-ben. A rend csakhamar népszerűségre tett szert, s a pilis-szent-kereszti és patacsi kolostorokon kívül a rend által még a következő kolostorok lettek alapítva:

A Mindszentekről nevezett bajcsi kolostor, melyet Miklós comes, Gyula fia alapított 1281 körül, melyet Jób pécsi püspöknek kellett volna felszentelni, de Fábián siklósi apát tiltakozott a kolostor felállítása ellen, mire Jób elhagyta Bajcsot, — s Miklós comes csak később egyezett ki Fábián apáttal.

A szent Keresztről nevezett bodrogszigeti kolostor, melynek alapítója ismeretlen, de már 1282-ben fennállott a kalocsai egyházmegyében.

A szent Lászlóról nevezett gyulai, másképp baranyai kolostor, mely Pécshez közel a Mohács felé vezető út mellett feküdt, melyet Konrád mester, Óvári István fia alapított 1292-ben. A kolostor egyháza kőből épülve 1295-ben már fennállott. A kolostor Baranya megyében létezett s így a pécsi egyházmegyéhez tartozott.

A szent Lászlóról nevezett kékesi kolostor, mely a Visegrád fölött elterülő Kékes hegyen délfelé állott, s melyet István, a Pálosok tartományfőnöke alapított 1290 körül. 1292 vagy 1294 óta az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott.

A szent Egyedről nevezett sátoraljai kolostor, mely az egri egyházmegye területén létezett, s melyet IV. Béla király alapított 1248-ban.

A szent Jakabról nevezett zalai kolostor, melyet a Ratholt nemzetségből származott Kesei Lőrincz alapított 1260-ban.

A szent lélekről nevezett kolostor, mely azelőtt IV. Béla királynak volt vadászkastélya a Dömöshöz közel eső Benedek völgyében, melyet 1263-ban a szent-kereszti kolostornak adott azon czélból, hogy azt Pálosokkal benépesítse. A kolostor építése IV. László király idejében s az esztergomi egyházmegyében létezett.

Ez a tisztán magyar szerzet azonban nemcsak Magyarországon terjedt el, hanem a külföldön is, s rendházat alapított Dalmácziában, az osztrák tengerparton, Horvát-, Cseh-, Morva-, Stájer-és Lengyelországban, Sziléziában és Svájczban. Portugáliában 15 házból álló társulat volt, míg Rómában és Jeruzsálemben szintén tartottak fenn rendházat. Magyarországon nagy volt a politikai befolyásuk is, mert hisz a rend kebeléből számos püspök került ki. II. József császár idejében a rendházak száma 381 volt, de a Pálos-rendet a császár eltörölte, birtokait confiscálta. — A második csapás a rendet 1810-ben érte Frigyes porosz király részéről, amidőn Lengyelországot felosztották, s a király a területén levő Pálos-rendet eltörölte. — A harmadik csapást 1818-ban az orosz czár mérte rájuk, amennyiben egyelőre 9 zárdát szüntetett be. Később II. Sándor czár 1864. június 16-iki rendeletével az összes Pálos-zárdákat eltörölte, minek folytán vagyonukat elkobozták, a szent edényeket, ruhákat, könyveket elvették tőlük, s a szerzet összes tagjait az ó-czenstochowai zárdába rendelték, hol a mai napig is megvannak.

A Pálosok 1865-ben újból kezdtek reménykedni, amennyiben Szcitovszky János bíbornok-herczegprímás a magyar rendet magyar hazájába akarta visszatelepíteni. Az esztergommegyei Szent-Keresztre telepített egyelőre négy Pálos barátot, kik 1866. április végén el is foglalták a kisded zárdát. Egyelőre, reménynek, biztatásnak elég volt ennyi is. Szcitovszky prímás, az ő nagy támogatójuk azonban 1866-ban meghalt, s a telepítvényesek egy évvel azután, hogy beköltöztek Magyarországba, elődeik dicsőségének színhelyére, kénytelenek voltak ismét kivonulni az országból. — Az a négy barát, melyet Szcitovszky hozott haza, egyenként 200 forintot kapott tőle teljes ellátás fejében. Simor 12 barátot követelt, de elődje segítségét megvonta tőlük. Azt is közölte velük, hogy az esztergomi papnöveldében nem tarthatja el tovább a két Pálos-növendéket, mert a papnövelde el van adósodva. — Czenstochowából és Krakóból a Pálosok nem várhattak segélyt, mert amazok is nagy nyomorúsággal küzdöttek Tisztán az emberek kegyelmére még sem bízhatták magukat, látván, hogy Simor prímás kegyét és hajlamát nem bírják, elhagyták Magyarországot. A Pálos-rendház, mely jelenleg Krakóban van, tényleg alig jöhet tekintetbe. A krakói rendnek Dlugosz János krakói kanonok a káptalan segítségével 1471-ben Kázmér külvárosban zárdát és templomot épített, melyet a Pálosok 1482-ben foglaltak el. Ez is híres búcsújáró hely. Boleszló király 1079-ben ezen a helyen ölette meg a lengyelek nagy és népszerű püspökét Szaniszlót. A püspök tehát e helyen szenvedte vértanúságát, s a helyhez számtalan csoda van kötve.* (* Az itt előforduló történeti adatokat következő két műből merítettem: Dr. Balics Lajos, A római katholikus egyház története Magyarországban. Budapest, 1890. második kötet, II. rész, 366-371. o. — és Szöllősy Károly, Az osztrák-magyar monarchia összes szerzetes rendeinek történeti és statisztikai rajza, etc. Arad, 1878. I. kötet 129-134. o.)

II. A csodatevő Madonnakép.

Ha Czenstochowában, az indóháztól balra kanyarodva, a régi városrészen végig halad az idegen, s aztán ismét jobbra fordul, hol mintegy tíz perczig pompás fasor között vezet az út, a fasor végén hirtelen egy szobrot pillant meg, II. Sándor czár álló szobrát, melyet vasrács vesz körül, s örökösen fegyveres katona őriz, jeléül annak, hogy mint minden a nagy és hatalmas Oroszországban, a szobor mögött emelkedő hegy, Jasna-Góra (világos hegy), s az annak tetején épült Pálos kolostor is a minden oroszok czárjának védnöksége alatt áll. Sok ezer jámbor ember látogatja meg évenkint a híres búcsújáró helyet, s aki idejön, tisztában van azzal is, hogy tulajdonképpen mit keres itt. A jámbor hívő vigaszt és reményt keres a csodatevő Madonna oltára előtt, míg a kutatónak a derék páterek, kik lengyelek ugyan, de mivel a Pálos-rend magyar, jó magyar papoknak vallják magukat, megnyitják dús levéltárukat, ritka szép és gazdag könyvtárukat és a kincstárt, mely hajdani gazdagságuk utolsó maradványa. A kolostort és templomot falkerítés veszi körül, s ami ezen belül van, az még az övék; ami azon túl volt, az a politika áldozatává lett. A hajdan gazdag rend ma már nagyon szegény, de a papok jószívűségének igazán megható jele, hogy a náluk szegényebbeken lehetőleg segítenek. A rend maga egy ideig kihalóban volt, — de most már vannak novíciusaik is, kiket a Pálos-rend tagjaivá fognak fölszentelni.

Czenstochowa már a XIV. században meglehetős városka volt, de semmivel sem tűnt ki. Az 1382-ik év tette híressé. A város és a hozzátartozó birtok László oppelni fejedelem tulajdona volt, aki egyik csatája alkalmával Kelet-Gácsországban egy régi képet talált, melyet a szóbeli tradiczió szerint evangélista szent Lukács festett, ki eszerint az első keresztény festő volt. A tradiczión kívül a kép szerzőségére nézve nincs ugyan más bizonyíték, mindamellett a néphit valószínűnek tartja. Mikor szent Lukács az evangéliumot írta, 2 évig Jeruzsálemben lakott, amikor is Krisztus mennybemenetelének idejében a boldogságos Szűz haláláig állandóan a Zebedeusnak, szent János atyjának házában lakott a Sion hegyén, s melyben a Megváltó tanítványaival az Úrvacsorát végezte. A tradiczió szerint az első keresztény asszonyok azzal a kéréssel fordultak szent Lukácshoz, hogy örök emlékül fesse meg nekik Isten anyjának az arczképét. Ez Mária mennybemenetele előtt történt s az evangélista ezen kérelemnek helyt is adott, Mária arczvonását cyprusfára festette, melyet abból a cyprusfából készült asztalból állítottak elő, melyen Mária imádkozni, étkezni szokott s kézimunkáit végezte.* (* Wiadomosc hystoryczna o starozytnym obrazie Boga-Rodzicy Maryi nas Jasnéj Górze przy Czestochowie przez Wladislawa Ksiazecia Opolskiego w roku 1382 zlozonym. Czestochowa, Nakladem XX. Paulinów na Jasnéj-Gorze. 1882. 8-r. 5. o.) A kép akkori szokás szerint ugyancsak cyprusfából készült ládába volt elzárva.

Midőn a rómaiak Kr. sz. u. 70-ben Jeruzsálemet megszállottak és elpusztították, az első keresztény hívők ezt a képet elrejtették és szigorúan megőrizték teljesen érintetlenül addig a kedvező időig, mikor az üldözések végre megszűntek, a pogányoktól az uralmat a keresztények vették át, s nagy Konstantin császár jámbor anyja, szent Heléna Jeruzsálembe utazott, hogy ott Krisztus és a boldogságos Szűz után maradt emlékek után kutasson és ezeket összegyűjtse. Jeruzsálem keresztény lakói, a 320. év körül, a többek közt Szűz Mária ezen képét is felajánlották neki, melyet a Megváltó keresztfájával magával vitt Konstantinápolyba, hol ez időtől kezdve a császári palota kápolnájában őriztetett, s ahol a legnagyobb tiszteletben részesítették, s csakis csudálatos módon tudott megmenekülni a végleges elpusztulástól, amikor ugyanis a képpusztítás idejében a VIII. században, a keleten az összes szentképek tényleg elpusztíttattak. A képet itt mintegy 483 évig őrizték, többek közt Iréne császárné tartotta nagy becsben a császári palotában.* (* Wiadomosc, etc. 6. o.)

A Mária-kép csodáiról több hír kering. Az egyik szerint minden pénteken a vecsernye idején egy angyal keze a leplet levette róla, szombaton azonban ugyanazon időben újra letakarta. Teljes 24 óráig ragyogott a kép, nappal mint a nap, éjjel mint a hold. II. Gergely pápa Germán konstantinápolyi püspökhöz írt levelében pedig azt írja, hogy ahányszor a várost saracenusok vagy más hitetlenek ostromolták, a polgárok, bízva Mária védelmében, a képet az ájtatosok éneke és imája közben körülhordták, s mindig megmenekültek a veszedelemtől.* (* Wiadmoosc, etc. 7. o.)

Midőn 803-ban Nicefor császár a saracenusok elleni csatából visszatért, ezt a képet szövetségesének, Nagy Károlynak ajándékozta több reliquiával egyetemben, és pedig a tüskekoszorú részeivel, a lándzsával, mellyel Krisztus testébe szúrtak, a lepedővel, mellyel sírba tették tetemét és Mária azon ruhájával, mely akkor volt rajta, midőn Krisztust szülte. A reliquiumokat Nagy Károly Aachenbe vitte, a Madonna képét pedig szövetségesének, Leo fejedelemnek ajándékozta, ki a saracenusok elleni csatájában segítségére volt. — Egy más versio, mely a legrégibb tudósításokkal megegyezik, azt mondja, hogy a Madonna-kép a bizanczi császár Anna nevű leányával, ki az első keresztény fejedelemmel, Wladimir orosz fejedelemmel lépett házasságra, 988-ban Kiew-be vitetett. Később innét a kép Lemberg-be, majd Belz várába, került Gácsországban, hol László oppelni fejedelem megtalálta, amidőn Belz várát meghódította. Az első sérülést a kép ezután szenvedte, amidőn a tatárok a várost megrohanták, s egy nyíllövéssel a nyakán megsértették, mely sérülést később sem lehetett semmiféle festékkel eltávolítani. László fejedelem, ki rendkívül jámbor ember volt, a kép megsértését nagyon is a szívére vette, s az ég bosszúját kérte a pogányok ellen. A bosszú nem sokáig várakoztatott magára. A pogányok táborát hirtelen sűrű köd borította el, s ezt a kedvező alkalmat felhasználva, a fejedelem csapatostól kirohant a várból és a pogány tábort teljesen szétverte. Ezt a csodálatos segélyt a fejedelem a kép kegyének tulajdonította, s elhatározta, hogy nem hagyja többé Belz várában, hol a muzulmánok részéről újabb szentségtelenítésnek lett volna kitéve, hanem az volt a szándéka, hogy magával viszi residentiájába Oppeln várába, Sziléziában. A képet kocsira rakták, de a kocsi elé fogott ökrök a kocsit nem bírták megindítani. A jámbor fejedelem az imában keresett tanácsot és vigaszt a csudálatos jelenséggel szemben, s íme megálmodja a tenni valót, és pedig, hogy a képet ne vigye Oppelnbe, hanem Jasna-Górá-ra, Czenstochowa mellett, s nyomban fogadást tett a boldogságos Szűznek, hogy az intés szerint fog eljárni. A kocsi most már könnyű szerrel megindult Jasna-Góra felé, hova 1382. szeptember 9-én meg is érkezett, ahol a képet egy fából készült kápolnában Henrik prépost helyezte el, s ennek a szomszédságában telepítette le a fejedelem röviddel később a Pálos-rend szerzeteseit.

Ezeket a Pálos-rendi barátokat László fejedelem Magyarországból hívta meg, kiknek jámborsága és Mária iránti tisztelete híres volt. Radlicki János krakói megyés püspök engedelmével remete szent Pál ezen követőinek őrizetére bízta a ritka kincset, melyet nekik ugyanazon évben, a szent Bertalan napját követő szerdán át is adott. Egyszersmind a Pálos-szerzeteseket a krakói püspök közvetlen felügyelete és gondnoksága alá helyezte.

László fejedelem ezeken kívül a földi javakról is gondoskodott, amennyiben az ott elhelyezett 16 szerzetes szükségleteire, valamint a kápolna fenntartására Czenstochowka és Kawodrza falvakat a tartozékkal és a tizeddel mint alapítványt adományozta, s ezeken kívül a falazott templom és fából készült kápolna építését saját költségén megkezdette.

Nagy Lajos magyar és lengyel királynak 1382. szeptember 11-én történt elhalálozása után Jagelló László lépett a lengyel trónra, ki László oppelni fejedelem által a Pálosoknak adományozott alapítványokat 1386-ban elismerte s megerősítette, és azokat Krakóban 1393. szeptember 21-én kelt elhatározásával újabb adományokkal bővítette ki, amennyiben Czenstochowka, Kawodrza, Grabówka, Szarlejka és Ligota falvakat és 1414-ben Kalea falut is a Pálosoknak adományozta, miáltal a kolostor második alapítójává lett.

Ugyanazon időben a Mária-kép iránti tisztelettől és az ájtatosságtól áthatva, Jagelló László király neje, Hedvig királynő, Nagy Lajos király leánya, mint első a lengyel királynők között, sajátkezűleg készített, gyöngyökkel kirakott misemondóruhát ajándékozott mint áldozatot a templomnak, melyet a Pálos szerzetesek mai napig is kincstárukban őriznek.* (* Wiadomosc, etc. 11. o.)

A szentkép híre azonban napról napra terjedt, az emberek ezrei gyűltek előtte össze; mert hisz a nép között híre járt nemcsak a boldogságos Szűz csudáinak, hanem annak is, hogy a jámbor embereket betegségükből, testi fogyatkozásaikból gyógyította ki. Ennek folytán általában meggyőződtek arról is, hogy a befolyt kegyes adományokból a kolostor rendkívül meggazdagodott s kétségkívül ez a hír bírta rá a huszitákat, kik akkoriban Sziléziában fosztogattak, hogy a kolostort (1430-ban) megrohanják. Miután öt barátot meggyilkoltak, s a többit száműzték, az egyház többi kincseivel együtt a szentképet is elrabolták. De nem tudták messzire vinni; mert ismétlődött a belzi kocsicsoda. Ugyanis a kocsi, melyre a képet felrakták, mindjárt a Jasna-Góra hegy lábánál, azon a helyen, ahol most a szent Borbála temploma áll, megakadt és onnét nem bírták elmozdítani. Ezen aztán az egyházi rablók feldühödtek. Ezek egyike a képet olyan indulatosan dobta le a kocsiról, hogy az rögtön három darabra törött, anélkül azonban, hogy Mária vagy Jézus arczát megsértette volna. A másik hirtelen a kép mellé ugrott, kardjával kétszer vágott Mária jobb arczára, s midőn még harmadszor ide-oda akart sújtani, holtan rogyott a földre. Ezen Istenítélet láttára a többiek úgy megijedtek, hogy elmenekültek. A Pálosok ekkor elősiettek, fölemelték a képet, s midőn azt az út sarától megtisztítandó a közelben hiában kerestek vizet, csudálatos módon a kép mellett hirtelen buggyant ki az a forrás, amely a szent Borbála temploma mellett most is látható. A képet ebben megmosták s ünnepélyesen visszavitték a kolostorba. A kép eltört részeit később egyesítették ugyan, de a boldogságos Szűz arczán a két kardcsapástól származó forradást nem lehetett átfesteni, s mai napig is tanújele az őt ért sérülésnek. Az esemény híre messze eljárt s a jasna-górai búcsújárók számát tetemesen növelte, s midőn a csudás események s az isteni kegy megnyilatkozása is felszaporodott, a népben erős gyökeret vert és megerősödést nyert a kép csudaereje és szentsége iránt való hit és Czenstochowa csakhamar a lengyel Loreto-vá lett.

A forrás, mely a Madonnakép megtisztítására fakadt, ma azt a körülzárt és fedéllel ellátott kutat képezi, melyből a zarándokok vizet merítenek, melyet aztán leginkább a szembetegségek gyógyítására használnak fel. Szent Borbála kis temploma, a mai plébániatemplom, a XVII. században (1642-ben) épült az eredetileg fából készült kápolna helyére. A husziták invasiója idejéből maradt fenn egy régi lengyel dal, melyet, a Madonna szájába adva, még most is elénekelnek a zarándokok Czenstochowában, melyben kifejti a boldogságos Szűz, hogy a husziták, még ha az ördög szarvaival szövetkeznek is, s a hitetlenek ezreivel is jönnek ide a sárkányokon repülő katonák, sem a kard, sem a tűz, sem az emberek nem érnek czélt, mert csak ő fog győzni.