Bálint Sándor

ADATOK A MAGYAR BÚCSÚJÁRÁS NÉPRAJZÁHOZ

/Ethnographia, L/3-4. 1939., p. 193-200./

A búcsújárás a vallásos népéletnek legjellegzetesebb megnyilatkozása, a hívő népnek legmélyebb élménye. Feltűnő, hogy szakszerű kutatása, tanulmányozása még alig indult meg. Adataink és szempontjaink ezt a célt szeretnék szolgálni.

A búcsújárás legtöbbször fogadalomból történik. Az egyes helységek pusztító járvány idején zarándoklatot fogadnak, amelyet utódaik is híven megtartanak.

Ilyen az aradiak búcsújárása Radnára. A hagyományok szerint az 1709. évben mirigyhalál tizedelte Arad lakosságát. Egy asszony is megkapta a ragályt, már három napja lebegett élet-halál között, amikor rövid időre magához tért és ezeket mondotta: „Tudtotokra légyen, hogy ezen ostora az Istennek el nem fog távoztatni tőletek, hacsak a radnai templomban lévő kegyelmes képet közönséges processióval meg nem látogatjátok!” Ezután meghalt. Az aradiak megszívlelték a tanácsát és ettől kezdve állandósult a zarándoklat.¹

Az 1763. évben nagy földrengés pusztított Komáromban. Ez alkalommal a hívek Nagyboldogasszony napján évenkinti búcsújárásra kötelezték magukat a boldogasszonyi hegyhelyre. Az eseményt egy régi kép is megörökítette a templom oldalbejárata fölött.²

A bakonybéli szentkúthoz a pénzeskúti németek fogadalomból minden szombaton elzarándokolnak, télidőn is.³

A búcsújárás a bűnbánat ünnepélyes kifejezése, ennélfogva a búcsúmenetet bizonyos hagyományos rend jellemzi.

A szegediek Kisasszony napjára mentek Trianon előtt Radnára. Leginkább gyalogszerrel indultak neki szeptember 2-án a több napos útnak. Az énekös embör vezette őket, aki közülük való ugyan, de koránál, jámborságánál, az éneklésben és imádságban való jártasságánál fogva hivatott a vezetésre. A búcsún elől mentek a férfiak a búcsúkereszttel, utánuk az asszonyok, lányok csoportja következett. A szegediek, továbbá a Szegedről kirajzott tanyák és faluk (Tápé, Szőreg, stb.) együtt szokták a búcsút járni. A közbeeső falukban egyenest a templomba vonultak, ahol a helybeli pap áldásban részesítette őket, a falubeliek főtt étellel, amit nagy fazékból mertek szét. Ahol éjszakára megpihentek, ott esti ájtatosságot tartottak a templomban, majd pihenőre tértek. Sokszor bizony csak a földön háltak. Reggel a templomban misét hallgattak, úgy mentek tovább. Menetközben imádkoztak, végezték az olvasót. Az énekek inkább délután kerültek sorra. Ebéd előtt a búcsúkeresztet a földbe szúrták, a zászlókat küllőszerűen köréje fektették és szalagjait a földön szépen kisimították. Utána pedig az egész búcsús sereg térden csúszva megkerülte ezt a rögtönzött kört. Közben ezt énekelte:

Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen,

Szánakodjál immár szomorú szívemen.

Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét,

Vedd vissza vétkeim büntető eszközét...

Vigasztald meg kérlek e hív seregedet,

Köztük töredelmes és bűnös lelkemet.

Építsd meg falait te szentegyházadnak,

Melyben igazsággal Tenéked áldoznak...

Szeptember 6-án délután értek be Radnára. Égő gyertyával kezükben, ünnepélyesen vonultak be a templomba, azaz felvették magukkal hozott ünneplő ruhájukat. Először is a szent hely földjét csókolták meg, majd leborulva köszöntötték Máriát. Utána énekeltek, imádkoztak, stációt jártak, gyónásukat végezték.

Gölnicbánya népe a lőcsei Mária-hegyre szokott Sarlós Boldogasszony napján zarándokolni. A búcsú előtt két napig böjtölnek. Gölnicbányáról reggel 2 órakor indulnak el a búcsúsok gyalog, mezítláb, mert Mária is mezítláb ment Józseffel Erzsébet látogatására. 45 km-es hegyi út után délután érnek Lőcsére, ahol az oltárt térden körülcsússzák. Az egész éjszakát átvirrasztják. Hitük szerint amikor jönnek, Mária arca piros és vidám, hazatérőben azonban elszomorodik.⁴

Több leírással sajnos alig rendelkezünk. Érdemes azonban ezeket az adatokat összevetnünk a herceg Esterházy Pál nádortól vezetett 1691-ki máriacelli búcsújárás fönnmaradt leírásával. Az összehasonlításból népünk szívós hagyománytisztelete tűnik ki.⁵

A búcsúsok a maguk egyéni ügyeiben is tesznek külön fogadalmat, hogy kérésük annál biztosabb meghallgatásra találjon. Így egy csékúti öregasszony fogadalomból étlen tette meg a csatkai búcsúra oda-vissza a 100 km-nél nagyobb utat.

A kegyhely oltárán viaszbábokat, offereket szoktak felajánlani: a magtalan asszony kis pólyás gyereket; aki házat épít, kis viaszházat; aki jószágait félti a pusztulástól, állatokat; a beteg fájó testrészét jelképező figurát ajánl föl: kezet, lábat, szemet, szívet, tüdőt, fejet; a várandós asszony a varangyra emlékeztető méhanyát. Ilyen viaszofferek általánosak többek között Szegeden, Gyűdön, Hajóson, Bodajkon, Lőcsén, Pócson, Sükösdön és még számos más helyen.⁷ Váton, Kismartonban, Háromtölgyön az asszonyok hajtűt hagynak az oltáron, hogy fejük ne fájjon. Kismartonban a lányok zöld viaszkoronát szoktak Kisasszonykor Máriának fölajánlani. A felajánlás sokfelé így történik: a hívek egyik kezükben az olvasót, a másikban égő viaszgyertyát és a bemutatandó offereket tartva, imádkozva és énekelve megkerülik az oltárt, kívülről a templomot többször is. Mindez térden csúszva történik. Végül felállva az oltárhoz mennek, hogy áldozatukat reátegyék. Sokszor úgy megrakják, hogy a pap szinte nem tudja hova tenni a kelyhet.

Ha a hívek kérése meghallgatásra talál, akkor hálájukat maradandóbb formában is megörökítik. Ilyenek a fogadalmi képek., amelyek tárgyuk szerint igen nagy változatosságot mutatnak. Nagy számmal láthatók Radnán, Máriaremetén, Egerszalókon. Sajnos a XIX. század jozefinista szelleme nem tűrte meg a templomban, sőt jórészt meg is semmisítette őket. Sokfelé látni mankót, botot, amelyet gyógyulás után hagytak vissza. A kérés teljesülése esetén a viaszofferek alakjának megfelelően ezüst, olykor aranyoffereket ajánlanak fel. Az így fölszaporodott nemesércekből készült koronával a kegyképet ünnepélyesen meg szokták koronázni, mint Szegeden, Radnán, Sasváron.

Sokfelé a menyasszonyok koszorújukat, sőt ruhájukat, de legalább is menyegzői csokrukat ajánlják föl a Szent Szűznek, hogy boldogok legyenek. A menyegzős ruhából különösen régebben számos miseruha és oltárterítő készült. Esterházy Mária, a híres nádor húga ugyanazt a menyasszonyi ruhát viselte, amelyet édesanyja és nénje is viselt a maga esküvőjén. Az ő esküvője után azonban egyházi ruhák készültek a drága szövetből, amelyet a lorettói (Sopron) kegyhelynek ajánlottak föl.⁸ Itt említjük meg, hogy esküvőt szívesen ülnek kegyhelyen, mert a házasságra különösen áldásosnak tartják. Sok esküvő történt régebben Krisztinavárosban, Mátraverebélyen, Vodicán, a váci Hétkápolnában, ahova messzebbről is eljöttek esküdni.

***

Amikor a búcsúsok meglátják a kegyhely tornyát, térdre borulnak, beérkezéskor megcsókolják a templom földjét és üdvözlik a kegyképet. Közös ájtatosságuk elvégeztével kissé megpihennek, szállást keresnek, majd elvégzik gyónásukat és a kegykép előtt magánájtatosságot végeznek. A rendszerint szabadon álló kegyoltárt térden állva megkerülik (Gyűd), máshol (Radna) a kegykép előtt égő gyertyákkal, Krisztus jelképeivel veszik körül magukat, amely a gonosz kísértő elriasztására szolgál, és az így alkotott körben végzik imádságukat. Sasváron és Csíksomlyón a magasan elhelyezett kegyszoborhoz lépcső vezet, hogy a hívek megcsókolhassák. Általános szokás, hogy a búcsúsok zsebkendőjükkel megsimogatják a kegyképet, vagy legalább is a kegyoltárt, utána pedig arcukat, tagjaikat törlik meg vele.⁹

A lelki megtisztulást, azaz a szentségekhez járulást legtöbb kegyhelyünkön a testi tisztálkodás szokta megelőzni. Szegeden a templom közelében terült el a Csöpörke-tó, amelyben a legenda szerint majd 80 esztendeig rejtőzködött a Havi Boldogasszony kegyképe és ezzel a népi áhítat szerint a tó vize megszentelődött. Amíg a tó medrét föl nem töltötték, a búcsúsok első útja ide vezetett, megmosakodtak benne, és így mentek csak be a templomba. Legtöbb kegyhelyünk mellett szent kutat találunk, aminek rendeltetése nyilvánvaló: a népi felfogás szerint e kultikus mosakodással teszi magát méltóvá a hívő lélek a szentségekhez járulásra. Több kegyhelyünkön ez a tisztálkodás kereszteléssel jár együtt. Így Radnán, Mátraverebélyen, Ferencszálláson, Búcsúszentlászlón. A szegedi nép radnai búcsújárásánál ez így ment végbe: akik először voltak Radnán, azok idősebb búcsústársaik közül keresztszüléket választottak ki maguknak, mégpedig a férfiak búcsúkörösztapát, a nők pedig búcsúkörösztanyát, aki „megkereszteli” őket. A szenteltvíztartóból, vagy a templom kútjából vizet hint rájuk e szavakkal: Én tégöd mögkörösztöllek! Az Isten áldjon mög, szentöljön mög, hogy lögyé Jézus Krisztus dücsőségire, Szűz Mária tüsztöletire! E jámbor szokás eredetét nem tudjuk, de a vízzel való leöntés bizonyára a keresztség analógiájára keletkezett. A keresztség újjászületés, de a búcsújárás is megújhodás az isteni malasztban, amelyet a kegyelem kútforrásának, Szűz Máriának vize, érzékelhetően is jelképez. Ilyenkor a „megkereszteltek” keresztnevükhöz újabb nevet is kapnak, ami bizonyára azt akarja jelenteni, hogy a gonosz lélek, akinek hatalmába került, csak régi nevén ismeri. A kegyhelyen azonban a keresztény lélek újjászületett és most már a sátán nem bír vele. A szokás alkalmasint középkori liturgikus hagyományokban gyökerezik.

A szent kutak vize különben népies szentelmény, amelyből a búcsúsok haza is visznek, hogy betegségükben orvosságul használják. Több kegyhelyünkön, így Gyűdön virágzó korsóipar alakult ki. Híres a vize a bodajki, kálnoki, váci, tétszentkúti, mátraverebélyi szentkútnak.

Egyéb sajátos szentelményfélék kialakulásáról is tudunk. Sasváron a XVIII. században a kegyszobor előtt égő örökmécs olaja volt igen kedvelt szentelmény.¹⁰ Visnyovén (Trencsén) a legenda szerint a sekrestyés egyszer föltakarította a templomot, megtisztította az összes oltárokat és a szentek képmásait. Mária szobrához azonban szorongó tiszteletből nem nyúlt. Egyszer csak hangot hall: Engem nem akarsz letörölni? — Körülnéz, a szoborra nem gyanakszik, amikor a Szent Szűz újra megszólítja: Ne félj, törölj le engemet is! — Most már teljesítette a parancsot, majd mindent elmondott az embereknek. Ettől kezdve a hívek állandóan élnek azzal a vízzel, amellyel a kegyszobrot mosni szokták.¹¹ Radnán a templom környékén él egy különös növény, amelyet a hívek Mária búzájának neveznek és mágikus erőt tulajdonítanak neki.

XVII—XVIII. századbeli miraculum-könyveinkben sűrű nyoma van olyan liturgikus gyakorlatnak, amely a mai hivatalos papi ténykedésekből szinte már teljesen kiveszett. A II. József előtti szerzetes papság gazdag exorcismus- és áldáskészlete a hívek körében jámbor népszerűségnek örvendett, hatásaival mai laikus népszokásainkban is találkozunk. Tudomásunk szerint a kegytárgyak megáldásán túl ma már csak Búcsúszentlászlón szolgáltatja ki a papság a Szent Vince-áldást, Máriaremetén pedig a gyermek-áldást.

***

A búcsúsok elszállásolása többféleképp történik. Vannak kegyhelyek, ahol a búcsújáró faluk maguk emelnek hajlékot maguknak. Mátraverebélyen igen sok palóc és jász falu építtetett a falubeli keresztek, azaz búcsús csoportok számára szállást. E szállások különben csak annyit jelentenek, hogy az eső nem esik beléjük. Fehér falak kereszttel és néhány szentképpel, a földön szalma. A szamár testvér kényelmével bizony most nem sokat törődnek. A nők bent a házban, a férfiak fönt a padláson húzódnak meg.

Más kegyhelyeken, mint Hanyi-pusztán, Ferencszálláson maga az anyaföld a derékaljuk és a csillagos ég a takarójuk.

Legtöbbször a falu népénél húzódnak meg (Pócs, Radna, Gyűd, Szeged stb). Vagy csekély összegért (10–12 fillérért), vagy teljesen ingyen. Vannak keresztek, amelyek évről-évre ugyanannál a gazdánál szállnak meg, aki szívességéért csak azt kéri, hogy a búcsúsok imádságaikban emlékezzenek meg róla. Előfordul az is, hogy a helybeliek hívnak meg körülményeikhez képest többet-kevesebbet a vidéki búcsúsok közül, sokszor teljesen ismeretleneket: megvendégelik és szállást adnak nekik. A rokonok természetesen hozzátartozóikat keresik föl. Olykor az iskolában húzódnak meg földre hintett szalmán.

Régebben, még a XIX. század folyamán is általános volt a templomalvás ősrégi szokása, így Radnán, Szegeden, Csíksomlyón. Ez azt jelentette, hogy a hívek a kegykép közelében kerestek maguknak testi-lelki bajaikra gyógyulást, ami felfogásuk szerint alvás közben lehet a legfoganatosabb. Ezért bent a templom kövén a kolostor folyosóin és udvarán, kint a templom tövében és kertjében pihentek le.

Természetes dolog különben, hogy ilyenkor a paraszti lélek ünneplő elragadtatásában rendes, pihentető alvásról nem lehet szó. Nemcsak a környezet szokatlansága miatt, hanem azért sem, mert a kisebb-nagyobb búcsús csoportok virrasztással töltik el az éjszaka jórészét, sokszor az egészet. Ez is hozzátartozik a penitencia ünnepélyességéhez. Ájtatosságaikat itt hosszú volna felsorolni. A sok közül megemlítjük a keresztbúcsút, amelyet Ferencszálláson láttunk. Ezt kereszt alakban járják, égő gyertyával a kezükben. A kereszt közepén búcsúvezető társuk, aki magát Krisztus bojtárjának is szokta nevezgetni, irányítja őket. Az olvasót szokták végezni. Boldogasszonyban hajnali három órakor nagy fáklyás körmenet vonul a falun keresztül, amelyen a búcsúsok mind részt vesznek.¹²

***

Az egyes keresztek külön-külön szoktak a kegyképnél misét szolgáltatni A rávalót a búcsúelöljáró kéregeti össze a kereszt tagjaitól. Olykor az otthoniak, esetleg az útonjárók is belesegítenek. A pap ilyenkor a falu egész népközösségéért: búcsúsokért és otthonmaradtakért mutatja be a miseáldozatot. Ilyenkor a maguk otthoni énekei hangzanak fel a kegytemplomban. Szívüknek megszokott dicséretével magasztalják Máriát. Az áldozáshoz is lehetőleg a maguk miséjén járulnak az egyes búcsús csoportok. A nagymisén ünnepi prédikáción és körmeneten az összes búcsúsok részt szoktak venni.

A búcsúnap a helységnek voltaképpen a születésnapja, amelyet nemcsak lélekben ünnepelnek meg, hanem lakomával, mulatsággal is. Ez fokozott mértékben áll természetesen a kegyhelyekre.

A család valósággal rosszul érzi magát, ha az ebéden nem ültethet vendéget az asztalhoz. Több helyen, tudtunkra Szegeden és Csíksomlyón, ha sem rokonra, sem ismerősre nincsen kilátás, akkor idegeneket, sőt koldusokat is meg szoktak hívni ebédre. Az egészben van valami legalább egy napra az őskeresztények szeretetvendégségéből. Akiknek nem akad sem hozzátartozójuk, sem vendéglátójuk, azok a rögtönzött kifőzésbe, lacikonyhába mennek, ahol éjjel-nappal meleg étel várja őket.

A búcsú délutánján, illetőleg estéjén sokfelé bál szokott lenni. Ez a hagyomány még bizonyára az Egyháznak régi tilalmaiból ered. Az Egyház ugyanis a zajos világi mulatságokat, mennyegzőket, bálakat erősen korlátozta a farsang idejére, a nagy ünnepek másodnapjára és búcsúnapra. A búcsú egyébként a tisztességes ismerkedésnek volt valamikor szinte egyetlen nyilvános alkalma. Ilyenkor a lányok egész hozományukat, kelengyéjüket magukkal vitték. Több kegyhelyen valóságos leányvásár alakult ki, amelynek nyomaival, sőt élő gyakorlattal manapság is találkozunk.¹³ Gyűdön áldozócsütörtök napja a vidék kálvinista fiatalságáé. Vodicán a magyarok, németek, bunyevácok mellett görögkeleti szerb lányok is megjelentek a Trianon előtt. A leghíresebb leányvásár mégis Máriapócson az Illésnapi búcsú. A szegedi fiatalság addig nem léphetett házasságra, amíg meg nem járta a radnai búcsút.

***

A hívek a búcsújáró helyről szentelményeket szoktak magukkal vinni: önmaguknak oltalmazó emlékeztetésül, az otthoniaknak pedig búcsúfiául, kegyelmi ajándékul. E tárgyaknak szentelmény jellege ha még teljesen nem is homályosult el, napjainkra már erősen megfakult.

A szentkutak vizére már utaltunk. A verebélyi búcsúról felvirágzott, színes botot visznek azoknak, akik még nem voltak Verebélyen. Ez a teljesen laikussá vált, értelmevesztett szokás még a középkori liturgiában gyökerezik, amikor a zarándokbotokat az Egyház megáldotta a kegyhelyen.¹⁴ A szegedi búcsúsok induláskor Radnán zöld ágat törtek, vagy vettek, ami azt jelképezte, hogy lelkük kizöldelt a malasztban, ősrégi hiedelem ez, a keresztény folkloreból elég csak a Tannhäuser történetére utalnunk. Zöld ággal térnek még vissza a búcsúsok Csíksomlyóról, Vasvárról, Gyűdről. A horvátországi Bisztricéről jövő magyar hívek szelíd gesztenyéből fűznek a nyakukba koszorút. A gölnicbányaiak Lőcséről jövet bükkágakból kötnek koszorút, amelyet a lányok visznek a menet élén. A lányok kibontott hajjal térnek haza Radnáról, Csíksomlyóról, Búcsúszentlászlóról. Vasvárról.

A búcsúfia rendszerint szentkép, vagyis a kegykép másolata, a hátlapján alkalmas imádsággal, könyörgéssel; érem szintén a kegykép ábrázolásával; szobrocska, azaz a kegyszobor kicsinyített mása; olvasó; színes gyertyák. Mindezeket vagy maguk a hívek érintik a kegyképhez, vagy pedig megszenteltetik. Az első esetben az a naiv, de bensőséges hiedelem vezérli őket, hogy a kegykép csodatevő hatásából, segítő erejéből valami a búcsúfiába is belesugárzik. Érdekes, hogy a pócsi kegyképet a hívek nem tudják az ikonostasis tetején elérni. Ezért úgy segítenek magukon, hogy valakit fölemelnek, aki az érintést többek helyett elvégzi. A szentelés szintén a kegykép előtt szokott történni, tehát a liturgikus áldás is alkalmazkodik a nép jámbor felfogásához és igényeihez.

A gyerekeknek szánt búcsúfia közül a mézeskalács, különösen pedig a mézeskalácsból készült olvasó a legáltalánosabb. Ritkábban fordul elő Szűz Máriát, azaz a kegyképet, a Szentháromságot, a kis Jézust, a pelikánt és egyéb szent alakokat formázó mézeskalács. Nem lehetetlen, hogy a mézeskalács valamikor kultikus eledel, eulógia, vagyis szentelmény volt. Megették, hogy mintegy megszentelődjenek a szent alakok magukhoz vételével. Erre utal az a mézeskalácsosok között élő hagyomány is, hogy ezt a mesterséget a barátok találták ki.¹⁵

A búcsúsok ünnepélyesen köszönnek el a kegyképtől, illetőleg a kegyhelytől. A Radnáról érkező szegedieket városuk határában az otthon maradottak sokasága várta. A hozzátartozók Isten hozott-üdvözléssel, virágkoszorúval, csokorral ékesítették föl a családtag radnai zöldágát, miközben ez az üdvözlést csókkal és a szavakkal viszonozta: Imádságunkban, búcsújárásunkban részesüljön az is, aki oda nem volt! A búcsút járt leányt, Krisztus jegyesét pedig menyasszonyi ruhába öltöztették, mirtuszkoszorút tettek a fejére, kezébe pedig virágot adtak. Így mentek búcsúsok és itthon maradottak együttesen a templomi hálaadásra. A zöldágat és virágokat különben a tiszta szoba ablakába állították, hogy a kegyelem illata a háztájékát is átjárja. A gölnicbányaiak hazamenet sehová sem térnek be szívesen, mert az áldást mindenki haza akarja vinni.¹⁶ A kiszombori asszony, ha hazamegy a szegedi havi búcsúról, az út porát az ólban, istállóban rázza le magáról, hogy a jószágokhoz szerencséje legyen a családnak. Domoszló (Heves) falu Mátraverebélyről hazatérő búcsúsait az otthoniak így fogadják: amikor a búcsúsok megérkeznek, vezérük megkérdezi az otthoniakat:

— Azt kérdezi a szentkúti Boldogságos Szűz Mária, kit kerestek?

— Felelet: Mennyországnak királynéját, irgalmasságnak szent anyját, ki élet, édesség, reménység. Üdvözlégy szép Szűz Mária!

— Azt kérdezi a Boldogságos Szűz Mária, kik vagytok?

— Évának árva fiai, számkivetett maradéki, siralminak örökösi, sok nyavalyáknak hojléki.

— Hová törekedtek, azt kérdezi a Boldogságos Szűz?

— E siralomnak völgyében kik nyavalygunk nagy ínségben, hozzád sóhajtunk mennyégben, hol vagy örök dicsőségben.

— Mit kértek a Boldogságos Szűztől?

— Azért szószólónk szemedet, fordítsd hozzánk kegyelmedet és a te bűnös népedet, oltalmazzad hívedet. Óh édes Szűz irgalmadat, mutasd meg kegyes voltodat, holtunk után Szent Fiadat, mutasd meg boldogságodat.

— Azt üzeni a szentkúti Boldogságos Szűz Mária, hogy kik nála voltak látogatáson, azok adják át az itthon maradottaknak áldását egy csókban, ölelésben, kézszorításban. Ez meg is történik.¹⁷

A búcsúsok, akik a kegyhelyen voltaképpen falujukat, családjukat képviselték, a nyert élményeket, kegyelmeket így közlik az otthon maradottakkal.

Jegyzetek:

¹ Világos Berkeshegy. Temesvár, 1773:40.

² Horváth Athanáz: A boldogasszonyi kegyhely története. Neusiedl am See, 1926:56.

³ Ha forrást nem idézünk, a magunk gyűjtéséből merítünk.

⁴ Vajkai Aurél: Betegség, búcsú, gyógyulás. Új Élet 1938:168.

⁵ Mária-Celli liliomok. Pest, 1858:21.

⁶ Vajkai: I. m.

⁷ Bellosics Bálint: Áldozati szobrocskák. Ethn. 1908:96.

⁸ Bubics–Merényi: Esterházy Pál 97.

⁹ Bálint Sándor: Szegediek búcsújárása Radnán. Ethn. 1936:317.

¹⁰ Novum Sidus Hungariae, 1746. Passim.

¹¹ Nedeczky Ladislaus: Fontes gratiarum Marianarum. Claudiopoli, 1739:126

¹² Horváth: I. m. 57.

¹³ Szabó Imre: A gainai leányvásár (Ernyey József jegyzeteivel) Ért. 1907:274.

¹⁴ Magyar Könyvszemle 1927:47.

¹⁵ Fábián Gyula: A mézeskalács. Ért. 1913:89.

¹⁶ Vajkai: I. m.

¹⁷ Végh Kálmán: Domoszló ismertetése. Adatok az egri egyházmegye történetéhez. III. Eger, 1891:71.

*

Beiträge zur Volkskunde der ungarischen Wallfahrten. Es werden Beiträge zur Kulturgeschichte dieser Frage mitgeteilt. Verf. bespricht die Gelübde vor der Wallfahrt, den Zug, die Darbringung von Opfergegenständen, die kultische Verwendung des Wassers heiliger Brunnen, die Unterbringung der Wallfahrer, das Schlafen in der Kirche, den Mädchenhandel und die Geschenke der Wallfahrer für die Angehörigen von Zuhause.