A SÁNDORI SZENTKÚT KIALAKULÁSA

     Nincsenek pontos adataink arról, hogy mióta járnak a szabadkaiak a Palics délkelti partján meghúzódó kegyhelyhez. Iványi István helynévtára²- nem említi. Pedig 1883-ban már megemlékezett róla a helyi sajtó.³ Az egy évvel korábban készített kataszteri térkép pedig a Palicsi-tóhoz közeli dombháton, az egykori Szőlőhegy tövében már helynévként jelöli a Szentkutat.⁴ 1909-ben⁵ a városi tanács viszont annak a lehetőségét is latolgatta, hogy a Szentkút közelében feltételes vasúti megállóhelyet létesít. Szekeres László⁶ helynévgyűjteményében mégsem találjuk a Sándor címszónál, de azt hisszük, hogy a Szentkút környékét jelöli meg egy középkori falu lelőhelyeként.
     Az első részletes leírást a kegyhelyről 1911-ben a Danicában⁷ találjuk. A cikk írója szerint Sándor falu közelében már ősidők óta volt egy forrás, ahol gyakran megpihentek a fáradt vándorok, mivel az a régi Péterváradi út közelében volt. A forrás mellett itatták állataikat a pásztorok is, ugyanis itt volt a közeli falu közlegelője. Az utasok és a juhászok is észrevették, hogy a forrásnak gyógyító ereje van. Az itt lakó pravoszlávok és katolikusok úgy vélték, hogy csodás gyógyulás történt, ezért szent helynek tartották a forrást.
     A jámbor Sándori keresztények papjaikhoz fordultak, hogy szenteljék meg a helyet, de sem a katolikus, sem pedig a pravoszláv egyháziak nem akarták megáldani a forrást. A helyi szerb gazdák, élükön Ilija Mijatovval, annyi pénzt összegyűjtöttek, hogy egy kisebb fülkét - melybe egy Mária-ikont is tettek -, valamint egy fakeresztet emeltettek. A falu szerb pópája, amikor 1885-ben elkészültek a munkálatokkal, maga is hozzájárult a költségekhez, majd beszentelte a keresztet és a kegyképtartó fülkét. Ekkor határozták el, hogy a Vodka slaváját (védszentünnepét) a későbbiekben Nagyboldogasszony napján fogják megtartani.
     A Sándori katolikusok csak öt év múlva állítottak feszületet, a helyi plébános azonban nem szentelte meg. A pravoszláv kegykép mellett a Sándori egyház évente megtartotta a slavát, melyre eljártak a katolikus hívők is. A katolikusok 1900-ban építik fel a kegyképtartó fülkét. Ebben az időben újítják meg a görögkeleti képtartót is. Ekkor már tömegesek voltak Nagyboldogasszony napján a szerb egyházi szertartások. A délutáni táncmulatságra, a kólóra vagy a szóborra mindkét vallási felekezet fiataljai eljártak. A katolikusok azonban nem a slavára mentek, hanem a búcsúba.
     A Danicában olvasható ismertető a délszláv nemzeti ébredés idején íródott, ezért nem mentes a politikai felhangoktól sem, a végkövetkeztetése a következő: „Egyszóval a Sándori Szentkút sem nem római katolikus, sem pedig görögkeleti, hanem szláv. A Sándori szentkút a bunyevác és a szerb nép testvériségének a jelképe." Meggyőződésünk azonban, hogy már ebben a korai időszakban sem kizárólag a szerbek és a bunyevácok jártak engesztelődni Máriához, hanem a környékbéli magyarok is. Jelentősége az első világháború után növekszik, ekkor már több ezer hívő látogatta a körzetből.
     A kezdeti időszakra tehát csak a bevezetőnkben emlegetett, a Szabadkai Történelmi Levéltárban található kataszteri térkép utal. Az első jelentősebb irat 1925-ben keletkezett, melyben a Sándori pravoszláv egyház arra kéri a város szenátusát, hogy három kapa földet ajándékozzon a plébániának a Vodica közelében, hogy ott fölépíthessék a gondnok lakását. A beadvány első része érdekes számunkra, mert kiderül belőle, miért jártak a görögkeleti vallásúak a Vodicához.⁸ A városi tanács egy év múlva teljesítette a hívők kérését.
     Két év múlva a katolikusok is hasonló kéréssel fordultak a városhoz. A nem túl udvarias hangú beadványt a kéri templom plébánosa, Blasko Rajic nyújtotta be. Megjegyezte, hogy a katolikus lakosság számarányának megfelelően nyolcláncnyi földre tarthatna igényt, de a hívők megelégszenek egy láncnyi területtel is. A beadványból kitűnik, hogy ebben az időszakban már nemcsak pravoszláv, hanem katolikus szertartásokat istartottak itt. Rajié plébános kérvényében arra hivatkozik, hogy a nyári búcsúra olyan sokan összejönnek, hogy félő, a búcsúsok kárt tesznek a környező földek szántóiban.⁹ A városi tanács ennek a kérésnek is eleget tett. Ez viszont nem aratott osztatlan sikert a szerb hívők körében, mert elkerítették a kegyhelyüket. Különösen azt fájlalták, hogy nem terjeszkedhetnek tovább, ha megnövekszik hívőik száma. Hogy hogyan oldották meg a vitás kérdéseket, arról sincsenek adataink. Valószínű, hogy közmegelégedéssel rendezték el a másik beadványt is.
     Blasko Rajic kérvényéből tehát arra következtethetünk, hogy 1928-ban már a katolikus egyház is felszentelte a Szentkutat. Hogy mikor tette ezt meg, erre csak közvetett úton kapunk feleletet. 1929-ben bunyevác nyelvű füzetecske jelent meg, mely imádságokat és búcsúsénekeket tartalmaz a zarándokoknak.¹⁰ A könyv végén közlik a Szentkút fényképét és egy rövid összefoglalót is mellékelnek arról, hogyan kell viselkedni a kegyhelyen. Az írás végén olvasható, hogy három évvel korábban, tehát 1926-ban szentelték fel Bunaricot.
     1939-ben ismét a Sándori pravoszláv egyház csinosítja a kegyhelyet. Előbb a gondnok házát építtetik fel. Az épület munkálatait 1939. szeptember 25-én kezdték meg, alapjait ekkor szentelték fel. A telket az új épülethez Milica Kmajski Jovic ajándékozta, a terveket Pante Jakovljevic újvidéki mérnök készítette. Ekkor gyűjtést szerveztek a helybeli pravoszláv hívők körében, de az építést jelentős összeggel támogatta a belgrádi szerbek egy csoportja is. Sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, hogy új, neobizánci stílusú kápolnát emeltettek 1940-ben¹¹ A terveket Molcer Károly szabadkai mérnökkel készítették el. Az épület a II. világháború kezdetéig elkészült, de belső berendezése nem. Ezért ikonosztáza a kápolnának még ma sincs, mert a rendszerváltozás után még nehezebb körülmények között szolgálta hívőit. Az 1944-es pravoszláv kalendárium arról tudósít, hogy a kápolnát még mindig nem szentelték fel.

A PRAVOSZLÁV SLAVA, A KATOLIKUS BÚCSÚ

     A kápolna felszerelése tehát hiányos, valószínűleg emiatt a Nagyboldogasszony-napi slavát csak részben tartották, illetve tartják meg a Vodicánál. Az ünnep előestéjén a vecsernye a kápolnában van, a másnapi ünnepi istentisztelet, a liturgikus kalács (slavski kolaé) feltörésének a helyszíne a központi sándori templom. Korábban az egyházi szertartás után nagy táncmulatságot is rendeztek, melyen - a Danica tudósításából tudjuk - bunyevácok is részt vettek. A szentkúti búcsúnak ez a rendje megmaradt egészen a II. világháború végéig. Az ötvenes években a hatóság már nem engedélyezte az egyházi népünnepélyeket. Ettől az időtől kezdve a szerbek védszentünnepe fokozatosan elveszíti jelentőségét a Vodicánál. Vecsernyén kizárólag az idősebb korosztály vesz részt az ünnep előtt.
     A katolikus kegyhely viszont a háború után éli igazi fénykorát. 1972-ben Matija Zvekanovic szabadkai megyés püspök egyházmegyei kegyhellyé nyilvánította, a Szentkút gondnokává pedig a Sándori plébánost nevezte ki. A búcsú napját nem változtatták meg: manapság is augusztus utolsó vasárnapján van, mint az előző esztendőkben, a korábbi hagyományhoz ragaszkodnak. Ennek praktikus oka is lehetett. Egyrészt a helyi lakosság már megszokta a búcsú idejét, másrészt a városban augusztus 15-én vagy az ezt követő vasárnapon van a bunyevácok aratási hálaadó szent miséje, a duzijanca. Augusztus 16-a, Szent Rókus napja a szabadkaiak fogadott ünnepe 1738, a kolerajárvány óta. Ezen a napon korábban, a II. világháborúig, körmenettel vonultak ki a városközponti fogadalmi kápolnától a külvárosban álló Szent Rókus-szoborig. Nagy hagyománya van a Szent Anna-napi búcsúnak is. A kéri temető kápolnájának a védszentje Szűz Mária édesanyja. A temetői búcsúra nemcsak a környékbeliek járnak el, hanem a város bunyevác lakói is, mert ez a temető korábban kizárólag a bunyevácok temetkezési helye volt, s minden itteni bunyevác családnak akad egy-két elhunyt hozzátartozója, aki itt van eltemetve. A szentkúti búcsút augusztus végén, amikor egyetlen Mária-ünnep sincs, végső soron a nyári egyházi ünnepek lezárásának is tekinthetjük. Újabban a duzijanca rendezvénysorozata is a búcsúval ér véget.
     Az ünnepi szertartást korábban is a Szűzanya tiszteletére mutatták be. Az idős szabadkaiak szerint régebben a búcsút szent Rozália, a betegek patrónusának a tiszteletére tartották. A Sándori szentkúthoz a két világháború közötti időben többnyire csak a város, illetve a környékbeli tanyák népe járt. A hívők egy része gyalogosan érkezett, de erre az ünnepre leginkább parádés kocsikkal mentek. A feszületet, a búcsús zászlókat nem vitték régebben magukkal, így búcsúvezetőre sem volt szükség. A tágabb családi körhöz tartozók, a szomszédok mentek együtt. Az ötvenes években a parádés kocsikat és a fiákerokat felváltják a gumikerekű speditőrkocsik, a hetvenes években pedig a traktorok. A városból viszont autóbusz szállítja folyamatosan a hívőket. 1974-től már távolabbi településekről is érkeznek zarándokok. A hívők fogadásának azonban nem alakult ki az ünnepélyes szertartása, mint például Doroszlón, ahol minden csoportot harangszóval fogadnak. Erre itt nincs is lehetőség, mivel a Szentkúton még harang sincsen. Az ünnepi püspöki misét tábori oltárnál tartják meg, az oltár előtt pedig ideiglenesen felállítják a keresztút képeit. A szertartás minden esetben a vecsernyével kezdődik. Az esti szentmise felemelő látványa a hívők fáklyás, illetve gyertyás körmenete, melyet az utóbbi időben minden évben megrendeznek. Vasárnap délelőtt több szentmisét is tartanak magyarul és horvátul. Az ünnepi püspöki szentmise kétnyelvű. Az egyházi szertartás délig, egy óráig is eltart. Ezután kezdődhetne a korábban közkedvelt népünnepély, de ezt a mai fiatalság már nem igényli. Délutánra már elcsendesedik a környék, a búcsúsok hazamennek. A szentkút vízéből és a tóparti nádból visznek haza, mert mind a kettőnek gyógyító erőt tulajdonítanak. A hívők után a búcsúfiaárusok is összepakolnak, hogy egy hét múlva Doroszlón a kisasszonynapi búcsún ismét találkozzanak.

A KEGYHELY ÉVKÖZI LÁTOGATÁSA

     Sem a Danica, sem pedig a későbbi búcsúskönyv nem tesz említést arról, miért tartották a környékbeliek a Palicsi-tónak éppen ezt a csücskét szenthelynek. Az utóbbiban ugyan megjegyzi az ismeretlen szerző: olyan erős volt a forrás, hogy alig tudták mederbe terelni, de közelebbit nem mond róla. A Szabadság, mint már korábban utaltunk rá, két forrásról tesz említést. A forrásokra pedig akkor állítottak kutat, amikor felépítették az első képfülkéket. Az itteni lakosság viszont sok történetet ismert. A szokásos eredetlegendát mesélik, miszerint egy vak lánynak egy csodálatosan szép asszony jelent meg álmában, az ajánlotta, hogy a tóparton található forrásban mosdjon meg, mert visszanyerheti a szeme világát. Az adatközlők leírásából a lourdes-i Szűzanya ábrázolására ismerhetünk, de azt, hogy a beteg kislánynak álmában jelent meg a Madonna, nem mondják a hívők, hiszen közismert az a hiedelem, hogy a Szűzanyával álmunkban nem jó társalogni. A szabadkai szentkút esetében, a legenda szerint, valóban megtörtént a csoda.
     Több hívővel is találkoztam, aki meg van róla győződve, hogy ismerősén valóban a szentkút vize segített. Egy asszony heteken át hordta kisfiát a kegyhelyhez, mert az véletlenül zsírszódát ivott. Fia hosszú éveken át betegeskedett, szalmaszálon keresztül etette, de az ő gondos ápolása és a szentkút vize úgy meggyógyította, hogy még katonának is bennmaradt. A helybeliek szerint különösen a kisgyerekekre van jótékony hatása. Ezért év közben korábban Szent Györgytől Szent Mihályig, napjainkban május elsejétől október végéig megfordulnak a szentkútnál. Aki betegségére keres gyógyulást, annak ajánlatos kilencszer újhold szombatján kora reggel a kegyhelyhez járulnia. Amióta az egyház is megszentelte, havonta egy alkalommal, az 1970-es vatikáni zsinatig újhold vasárnapján tartottak itt szentmisét. A szertartás újabban a hónap első vasárnapján van, május elsejétől Szent Mihály napjáig.

ÖSSZEFOGLALÓ

     A sándori kegyhely kultusza a regionális kegyhelyek utolsó szakaszában alakult ki. A múlt század nyolcvanas éveitől a húszas évekig gomba módra elszaporodtak a pravoszláv vodicák Bácska és Bánát egy-egy körzetében. Feltűnően sok a szentkút a Mosztonga mentén, a Sajkás kerületben, Dél-Bánátban Pancsova környékén, de a szerémségi szerb falvak határában is igen gyakoriak az apró kápolnák a szentkúttal. A Temesköz északi területén, a Tiszavidéken pedig mindössze egy-egy kegyhelyet találtunk. Hogy bizonyos területeken miért ilyen gyakoriak a görögkeleti szentkutak, máshol pedig miért nincsenek, arra mai ismeretünk alapján még nem tudunk válaszolni. Máris kitűnik, hogy valamennyi szerb közösségnek volt egy kegyhelye, ahova évente legalább egyszer a slavára eljártak. Temesköz északi részén a törökkanizsai, gyálai, keresztúri szerbek a hármas határon álló szentkúthoz, a közép-bánátiak pedig a Kikinda melletti Tekiára mentek. A Tisza bácskai oldalán Pecellón van a pravoszlávok Mária-kegyhelye.
     A pravoszláv vodicákat nem feltétlenül szentelték fel a Szűzanya tiszteletére. Egy kápolnában sem őriznek csodatevő kegyképeket. Az viszont kiindulópontja lehet a további gondolkodásunknak, hogy valamennyi szentkút védszentünnepe a nyári hónapokban, az aratás és a cséplés időszakában van. A védszentek megválasztásában az is szerepet kapott, hogy a vodica gondnokainak - tutorainak harangozniuk kellett a jégeső ellen, ezért a tevékenységükért még jutalékot is kaptak, melyet a hívők természetben fizettek meg. A sándori vodicánál korábban nem volt harang, az új kápolnában ugyan van, de nem védekeztek vele a rossz idő ellen.
     A pravoszláv kegyhelyek keletkezését ritkán kapcsolják össze a Szűzanya megjelenésével, a templom portáján található víznek viszont minden esetben gyógyító erőt tulajdonítanak. A kápolnák leginkább fogadalmiak, melyeket vagy egyén, vagy a egy kisebb közösség állíttatott.

IRODALOM

IVÁNYI István
1907 Bács-Bodrog vármegye helynévtára. III. Szabadka
KOPCSÓ István
é. n. Legújabb énekek a Szegedi Szűz Máriához. Nyomtatott Schlesinger Sándornál Szabadkán.
LALIA Gábor
2000 Az eltűnt Sándori szőlők nyomában. In: Gazdaságtörténeti pillanatképek Észak-Bácskából. 33-40.
1929. Poboznost prigodan prilikom pohodenja Bunarica i svetih mjesta. Subotica
SZEKERES László
1975 Szabadkai helynevek. Helytörténeti kézikönyv. Szabadka
SKENDER ???
1911 Sandorski bunaric. In: Danica. 59-61.

JEGYZETEK