A KEGYHELY VÁZLATOS TÖRTÉNETE

A sümegi kegyhely történetében három tényező jászott meghatározó szerepet: a török, a veszprémi püspök és a ferencesek.
     A törökök 1552-ben elfoglalták Veszprémet. Lerombolták a székesegyházat és a püspöki palotát. Ennek következtében a veszprémi püspökök kénytelenek voltak Sümeget székhelyül választani, ahol a vár védelmet biztosított számukra (a várat sohasem foglalta el a török), s közeli birtokaikat is innen előnyösen tudták kezelni.
     Gróf Széchenyi György püspök (1648-1658) 1649-ben Szakolcáról és szülővárosából, Szécsényból ferences szerzeteseket hívott Sümegre, s számukra kolostort és templomot építtetett. A ferencesek a szalvatoriánus tartományhoz tartoztak. A kolostor 1452-ben, a templom pedig 1654-ben lett kész, s a püspök ugyanazon évben szentelte fel Sarlós Boldogasszony és Szent Ferenc tiszteletére.
    A ferencesekre az a feladatvárt, hogy Sümegen és környékén erősítsék a katolikus vallást és ellássák a lelkipásztori teendőket. A katolikus vallás abban az időben a hitújítás, a török megszállás és a nagy paphiány miatt a veszprémi egyházmegyében különösen is meggyengült. A ferences atyák működési területe kiterjedt egész Veszprém megyére, Zala és Vas megye nagy részére. 1760-ig a sümegi plébániát is vezették. Áldásos szerepük meghatározó szerepet játszott a katolikus vallás újjáéledésében, úgyhogy a lakosság, amely letelepülésük idején túlnyomó többségében valamelyik protestáns valláshoz tartozott, a 18. század végére többségében ismét katolikussá lett.
     1689-ben változás történt a szerzetesek életében. Az egész országban ekkor rendezték a rendtartományok határait, minek következtében Sümegen a szalvatoriánus ferenceseket a mariánusok (a Szűz Máriáról elnevezett tartomány tagjai) váltották fel.
     Mióta kegyhely a sümegi ferences templom?
     Ezt pontosan meg tudjuk határozni: 1699 óta. Ekkor történt ugyanis egy csodás gyógyulás, a bécsi nemes asszonynak, Berghoffer Mária Zsófiának gyógyulása. (Azóta minden évben február 6-án megünnepli a kegytemplom ezt az első csodát.)
     Az esemény leírása megtalálható a templom főoltára mögött, s Padányi Bíró Márton püspök korából való. Így kezdődik:
     „Tetszett a Fölséges Mindenható Úristennek Sümeg városát és abban a franciskánusok templomát az 1699-dik esztendőben böjtelő havának hatodik napján Szent Hellyé tenni és választani és ugyanazon templomban az ő szent Anyjának képét csudatételekkel megdicsőíteni."
     És ez így igaz. Maga a Szent Szűz választotta ki és tette szent hellyé, kegyhellyé a ferencesek templomát.
     Gyógyulása után az asszony felkereste a várban tartózkodó Széchenyi Pál püspököt és vele is közölte a történteket. A sümegi rendház feljegyzései szerint még abban az évben hét csodás gyógyulás történt a templomban a Szűzanya közbenjárására. Ezeket maga a püspök vizsgáltatta ki, s még annak az évnek júl. 2-án (Sarlós Boldogasszony napján) hivatalos aláírásával és pecsétjével ellátva hitelesítette a leírt gyógyulásokat. Ezek híre csakhamar bejárta a Dunántúlt, majd az ország többi részét, sőt eljutott a határokon túlra is.
     Az 1699 utáni évek csodás eseményeit Kiss Fábián atya, az akkori sümegi házfőnök gyűjtötte össze és „Betegek Gyógyítója" címen 1703-ban Nagyszombatban egy könyvecske formájában ki is nyomtatta. A könyvben, melynek példányai sajnálatos módon mára elvesztek, 57 csodás esemény története szerepel. Ezek közül Kocsis Ödön házfőnök 1940-ben kiadott Sümegí Szűz Mária története és csodái című könyvében többet közöl.
     Az első csodás események történetét örökítette meg Kontuly Béla festőművész is a templomhajó északi falán látható falképén. A kép alsó részén széken ülve látjuk Berghoffer Máriát, a bécsi asszonyt inasával, aki a katolikus vallásra tért. Tőle jobbra a légrádi süketnéma asszony található, aki elzarándokolt Sümegre és könnyek között kérte gyógyulását. Nem itt, hanem otthonában következett be a gyógyulás: hazatérve visszanyerte beszélő képességét. Mellette a csecsemőjét tartó anyát látjuk, aki veszélyes szülése idején folyamodott Szűz Máriához, s ígérte neki, hogy szerencsés szülése esetén mezítláb zarándokol el Sümegre hálát adni. Fogadalmát be is váltotta. A kép jobboldalán a sárvári asszony alakját látjuk, aki épp varrogatott, miközben mellette játszadozó kisfiát rövid időre magára hagyta. A gyermek közben lenyelt egy varrótűt s az megakadt a torkán. A visszatérő anya ijedten látta gyermeke kínlódását s nem tudta, mitévő legyen. Valaki azt tanácsolta neki, hogy imádkozzon a sümegi Szűz Máriához. Ő ezt meg is tette, s gyermeke megmenekült, a tűnek nyoma veszett. - Ott látjuk a vak kuruc katonát, aki háborúban szerzett vaksága miatt már két éve vakoskodott. Sümegre jött, itt 15 napon át állhatatosan könyörgött gyógyulásáért a Segítő Szűz Máriához, s könyörgése meghallgatásra talált. - Ott találjuk azt a Gájer Mátyást is, akinek keze-lába összezsugorodott, minek következtében megbénult. A Sümegi Szűzanyához fordult, s ígérte, ha meggyógyul, Sümegre zarándokol s ott ad hálát a Szent Szűznek. Kérése hamarosan beteljesült, s ő megtartotta ígéretét.
     Egy görbői asszony, aki négy éve már hasonló betegségben szenvedett s ráadásul beszélni sem tudott, annak ellenére, hogy nem volt katolikus, megígérte, hogyha a búcsúszentlászlói kegytemplomban a Szűzanya meghallgatja kérését és meggyógyul, a katolikus hitre tér. A mondott helyen meg is gyógyult, de hozzátartozói nem engedték meg, hogy katolikussá legyen. Erre visszaesett betegségébe. Akkor eljött Sümegre. Itt újra visszanyerte egészségét, mire férjével együtt katolikussá lett.
     Sümegen, az évszázadok során, a Boldogságos Szűz elsősorban mint a Betegek Gyógyítója mutatta meg közbenjáró hatalmát. A kegytemplom saját könyörgésében (Ó Sümegi Fájdalmas szép Szűz Mária...) is ez áll: „Orvosa voltál mindenkor a különféle betegségekben sínylődőknek, akik élő hittel és erős bizalommal könyörögtek hozzád."
    Az első csodás gyógyulásokat követő években (1699-1703) tovább folytatódtak a csodás imameghallgatások, és ez a folyamat azóta is tart.
     A templom kórusa alatt látható nagyméretű faliképeken Kontuly Béla négy csodás eseménynek állított emléket: a két baloldali képen Török Mihály és társainak szabadulása az egervári börtönből (1718), illetve Korádi Mátyás megmenekülése a víharos Dunából, (1724), míg a jobboldali freskókon a második világháború idején történt két csodás esetnek, Pető Imre honvéd gyógyulása (1945) és Az óvóhelyről történt menekülés (1944) ábrázolását és leírását láthatjuk.
     E négy eseten kívül Kocsis Ödön házfőnök említett könyvében még huszonegy 18. századi, hét 19. századi és tíz 20. századi történetet sorol fel. De a legutóbbi években is történtek rendkívüli események, mint pl. 1992-ben; amikor egy vak asszony hirtelen meggyógyult a templom szentélyében.
     A csodás események nagy hatással. voltak nemcsak a katolikusokra, de a protestánsokra is: Már az 1699-ben történt első gyógyulás láttán Berghoffer Mária két protestáns szolgája katolikus hitre tért át. Kiss Fábián atya feljegyzéseiből tudjuk, hogy útban hazafelé, a bécsi asszony, amikor Pápára ért, csodás gyógyulásának híre megelőzte, Az emberek mutogattak utána: „Ez az a nagybeteg asszony,. aki Sümegen meggyógyult." Egy református férfi azonban megjegyezte: "Mondjanak nekem akármit, én nem megyek Sümegre egy faszobrot imádni." Alig mondta ki a gúnyos szavakat valami láthatatlan erő a földről fölemelte, aztán a magasból úgy zuhant vissza a földre, hogy sokáig feküdt betegen. Akik az eset tanúi voltak, ebben Isten büntetését látták.
     Kiss Fábián atya tanúsága szerint a protestánsok közül nagyon sokan tértek át abban az időben a katolikus hitre a csodás események hatására. Voltak olyanok is, akik nem hittek Szűz Mária gyógyító erejében, de ha Sümegre jöttek, nem tudtak ellenállni a kegyelemnek s szinte mindig megtértek.
     Az első évek csodás eseményei után természetes volt, hogy a szobor nem maradhatott sokáig a mellékoltáron, hanem egy díszesebb kivitelű főoltárra kellett hogy kerüljön. Emellett a rendház és a templom is szűknek bizonyult. Acsády Ádám veszprémi püspök ezért 1733-ban Witwer Márton Atanáz kármelita építésszel komoly átalakításokat és bővítéseket végeztetett a rendházon és a templomon. Ekkor épült a torony, az orgonakarzat, és a rendház épülete is újabb emelettel bővült.
     A páratlanul szép főoltár - mint láttuk - ezt követően, 1743-ban készült el, s az év december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, fényes ünnepségek keretében adták át rendeltetésének. (Az ünnepet a Ferenc-rend ekkor már másfél százada megünnepelte.) Előbb a kegyszobrot körmenetben vitték végig a városon. Ezen részt vett Acsády püspökön kívül Litz Ágoston tihanyi bencés apát, rangos papok, szerzetesek, előkelőségek és a hívek nagy sokasága. A körmenet után főpapi szentmise következett, majd elhelyezték a szobrot a főoltáron, ahol azóta is tisztelik mindazok, akik a kegytemplomot felkeresik.
     A kegyhely történetében kritikus fordulópontot jelentett az 1950-es esztendő, amikor a szerzetesrendek feloszlása miatt a ferenceseknek, hat páternak és öt testvérnek el kellett hagynia a kolostort. A kegytemplom lelkipásztori ellátásáról ezután a plébánia egyházmegyés papjai gondoskodtak. A búcsújárások azért nem szűntek meg. A barátokat egyedül Szabin testvér képviselte továbbra is a kegyhelyen, aki mint sekrestyés nehéz körülmények között mindvégig kitartott, mígnem megérte, hogy 1989. augusztus 1-én, felöltve újra a ferences ruhát, öt rendtársával együtt ismét élhette a szerzetesi közösségi életet. A sümegi „bevonulás" azért is lett olyan nagy ünnep, mert a szétszóratás évei után a sümegi volt az első kolostor, melyet az újraéledt Mariana Provincia birtokba vehetett. Az ünnepi szentmisét a Rómából ide érkezett ferences rendfőnök mondta, s jelen volt dr. Szendi József veszprémi püspök, dr. Kovács Bánk, a Mariana Provincia tartományfőnöke, a város előkelőségei és sok hívő. Szabin testvér még két évig, az első házfőnök, a sokat betegeskedő Bernardin atya három évig élhette szerzetesi életét. Emléküket a rendház tagjai a hívekkel együtt kegyelettel őrzik.
     Van azonban valaki, aki mindig itt marad s akinek áldásos tevékenységét nem tudja megakadályozni semmilyen emberi hatalmasság: ez a Boldogságos Szűz, a „Sümegi Szűz Mária", aki „századok óta tündököl itt irgalmasságának csodáival." A mi századunkban éppúgy, mint a régebbiekben.
     Hadd elevenítsünk fel két csodálatos eseményt, egyiket a század közepéről, a másikat a közelmúltból.
     A kórus alatti egyik freskó beszámol arról, hogy 1944-ben, Budapest ostroma alatt egyik óvóhelyen az ott tartózkodók válságos helyzetbe jutottak. Egy bombatalálat ugyanis betemette az óvóhely kijáratát, méghozzá karácsony estéjén. A csatorna szennyvize is elárasztással fenyegette a bentrekedteket. Az óvóhely parancsnoka régi tisztelője volt a Sümegi Szűzanyának, a kegyképet is elhelyezte az óvóhely falán s mécsest gyújtott előtte. Felszólította a sikertelen falbontásokban már kifáradt és elcsüggedt embereket: „Kérjük a csodatevő Szűzanyát, mentsen meg bennünket." Ima közben fényes kör jelent meg a falon, a kép közelében. „Ott kell bontani!" - kiáltott fel az óvóhelyparancsnok. Rövid bontás után meg is nyelt előttük a szabadulás útja.
     A másik eseményt egyik világi ferences testvérünk elbeszélése nyomán közöljük. Ez a történet a főoltár mögött elhelyezett fogadalmi táblákkal van kapcsolatban.
     Három, 17 év körüli középiskolás fiú jött kirándulásra Budapestről Sümegre 1987-ben. Közülük az egyik csak mankóval tudott járni, mert béna volt a lába. A kegytemplom melletti Hotel Várban szálltak meg. Nem tudtak arról, hogy itt Mária-kegyhely van. Nézegették Sümeg nevezetességeit, közben betértek a ferences templomba is. Amikor az oltár mögé értek, olvasgatták a hálatáblák felírásait. Többek közt: Köszönöm Szűzanyám, hogy meggyógyítottál! Valakitől megkérdezték, mit jelentenek ezek a táblák. Az illető megmagyarázta, hogy azok, akik meggyógyultak Sümegen, hozták ide a hálatáblákat. Este, amikor a turistaszállóban beszélgettek, megkérdezte a béna fiú társait: Mit gondoltok, mennyit kéne nekem imádkozni, hogy meggyógyuljak? Azok azt mondták: Biztos, hogy sokat. Hozzá is láttak mindjárt imádkozni mind a hárman. A két egészséges is, hogy segítse beteg barátját... Imádkoztak jó sokáig, de akkor este nem történt semmi.
     Másnap indultak haza vonattal. Amikor a Déli pályaudvaron a két egészséges fiú leszállt és segíteni akart a mankós fiúnak, nagy csodálkozással látták, hogy társuk mankó nélkül igyekszik leszállni. „A mankóidat miért nem hozod?" - kérdezték. Azt mondta: „Tudok járni! Nem fáj már a lábam!" Elmondta, hogy amikor a vonat megállt és ő fölkelt az ülésről, úgy érezte, mintha áram szaladt volna végig a lábán. Érezte, hogy elbírja a lába, tud járni.
     Nemsokára elment kezelőorvosához, s az orvos nem tudott mit mondani. Megbeszélte a dolgot más orvosokkal is, majd a zárójelentésre azt írta: Meggyógyult önszuggesztió által. (Akkoriban egy orvos nem írhatta le> hogy csoda történt... Ma sem írnak ilyet hasonló esetben az orvosok.) Ő azonban tudta, hogy a Szűzanya gyógyította meg.