A székesegyházban a Fájdalmas Szűzanya kegyszobra neogót oltáron van
elhelyezve. Története:
egy Klément János nevű polgár 1641-ben meghalt. A temetés után feleségének
jelenésében elmondta,
hogy bűnbánatban halt meg, de a tisztító tűzben szenvedi büntetését, főként a
gyilkosságért, amit
elkövetett akkor, amikor hétszáz forintot válakitől elrabolt. Kérte
feleségét, hogy ezt az összeget ossza
szét a szegények között. És festessen egy Mária-képet is. Az elhunyt
megjelent a festőnek is, és
megmutatott neki mintául egy régi Mária-képet. Klémentné Fischer Regina
története:
1642-ben Pozsonyban Pálffy Pál házában, a Vár utcában tartózkodott
nagynénjénél az osztrák
származású Fischer Regina: Neki 1641, július 24-től jelentkezett férje
szelleme. Férje néhány évvel
halála előtt katolikussá lett és fogadalmat tett miszerint a koronázó
templom számára elkészítteti a
Fájdalmas Szűz szobrát. De nem tette meg.
Halála után szelleme követelte a fogadalom valóra váltását, és
felesége segítségéért esedezett. Bár
igyekezett, de nem bírta a fogadalmat valóra váltani. Végül
egy bizonyos Pálffy Pál vállalkozott rá, hogy
elkészítteti a szobrot egy pozsonyi szobrásznál. Amikor
készen lett, a pozsonyi Szent Márton-dómban
helyezték el. Az elhunyt szelleme ezután nem jelentkezett.
Ezután Lóssy Imre esztergomi érsek
(1637-1642) megbízta az egyházi törvényszéket az ügy
kivizsgálásával és az igazság kiderítésével. A
törvényszék: elnök Kisdy Benedek, az esztergomi káptalan
nagyprépostja, alelnöke pedig Kopchányi
Mihály szerémi c. püspök, a pozsonyi társas káptalan prépostja,
és még négy-négy kanonok. A tárgyalás
1642. június 12-24. napjaiban ment végbe. Az egyházi
törvényszék eskü alatt harminckét tanút
hallgatott ki, kőztük néhány evangélikust is. 1642. július
25-én ki is hirdették az egyházi bírósági
vizsgálat végeredményét. Kopchányi Mihály ezt az ügyet
földolgozta és elhelyezte a pozsonyi társas
káptalan irattárában 1642 végén. Az új esztergomi érsek, a
pozsonyi születésű Lippay György
(1642-1666) ezt az irományt 1643-ban nyilvánosságra hozta.
A mű címe latinul: Narratio Rei
Admirabilis ad Posonium Gestae. Németül is, szlovákul is
közzétették Bielavy Tamás pozsonyi kanonok
fordításában. Kopchányi prépost a könyvben a Fájdalmas Anya
fametszetű képét is ismertette.
Késő reneszánsz stílusú szobor a Fájdalmas Szűz szobra. A korai
visszakatolizálási időkben Szűz
Mária tiszteletét terjesztette. A mérsékelten kimagasló
Fájdalmas Anyát ábrázolja ülő helyzetben. Fia
holttestét ölében tartja. Bal kezében tartja Krisztus
keresztbe tett kezeit, jobbjával pedig a fejét tartja.
Krisztus holtteste megszépítve, fájdalom nélküli ábrázolásban
van. Csak lezárt szemei és holttá dermedt
arca tanúskodnak élettelenségéről. Mária ovális arca sem
keserves, nem kétségtől dúlt, hanem inkább
mély fájdalmat, szomorúságot ébreszt. Megállapítást nyert, hogy
ez a szobor, a pozsonyi ferences
templom gótikus fájdalmas szobrának reneszánsz változata.
A pozsonyi dómban a Fájdalmas Szűz tisztelete erősödött. Sok
imameghallgatás történt általa.
Még társulat is létesült 1647-ben a haldoklók és az istenben
boldogultak Fájdaltmas Anyjának
tiszteletére. XIII. Leó pápa 1894. november 29-én búcsúkat
adományozott a társulatnak. A kegyszobor
búcsúja virágvasánap előtti péntek, amikor régebben ez a
Fájdalmas Szűz liturgikus napja volt.
November 2., halottak napja, búcsú.
(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Balassagyarmat, 1991. 225-226.old.)
|
A képek forrása: Jordanszky Elek: A Magyar Országban 'saz ahoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária Kegyelem' képeinek rövid leírása. Posonban, 1836.5-7.old.
Fájdalmas Anya, ölében a halott Krisztussal.
Kelemen János pozsonyi polgárnak,
aki 60 éves korában, 1641-ben hunyt
el, Esterházy tudósítása szerint „a Purgatórium tüzében nagy kínokat köll
szenvednie ... bűneiért, (melyekért)
eleget nem tett volna". Szabadulása
reményében megjelent a túlvilági
lélek, s úgy rendelkezett, hogy a régi
Pietát oltárra helyezve miséket mondjanak érte. Igazolásképpen a lélek egy
stólát tett Mária nyakába, Krisztus lábához pedig egy gyertyát, ő maga meg
„egy szép fejér galamb képében egynehány nap múlva sok emberek láttára ... viteték (az örök boldogságba)".
Lósy Imre 1642-ben vizsgálatot
indított az esetről, amelyet Lippay
György fejezett be. A kultusz hitvédelmi jellegű, a purgatóriumot tagadó hitújítókkal szemben. Ez előtt tartotta ájtatosságát a „Haldokló és megholt
Hívek Kegyes Anyjának tiszteletére" a
jezsuiták által alapított társulat.
Faszobor a XV-XVI. századból,
öltöztetett, Mária Fején korona volt.
A gyertya „már régen nincs ott"
(1836), a stóla pedig a kultusszal
együtt a XX. századra elenyészett. Kultusztörténeti jelentőségű másolata a
pozsonyi Szent Miklós-templom barokk Pietá-oltárán.
(Forrás: Dr.Szilárdfy Zoltán: A magyarországi kegyképek és -szobrok tipológiája és jelentése. in:Barna Gábor - Bálint Sándor: Búcsújáró magyarok. Szent István Társulat, Budapest, 1994. 341.old.)
|
|
Rudnyánszky Gyula költeménye a kegyhely történetéről:
Mária galambjai
Meghalt eltemették Kelemen tanácsost,
Özvegye a nép közt jár s alamizsnát oszt;
Valamerre csak lép, követik tisztelve,
S hangzik a sok áldás a jó Kelemenre.
Fél város síratja nem várt kora végét,
Égész Pozsony érzi neje veszteségét.
Nem sújtott le senkit a fölemelt karja!
Jámbor életű volt, Isten nyugosztalja!
Özvegy Kelermenné, hogy lefeküdt este,
Nem bírt elaludni, fázna lelke, teste.
És mintha parázsból lett volna ágya vetve,
Hánykolódék izzón, hűs cseppért epedve...
Éjfélkor eléje besuhant egy holló;
Holló árnyék lett urához hasonló!
„Én vagyok! Én vagyok! Drága hitestársam!
Ég, gyötrődik lelkem a pokol tornácban.
Nem lesz soha nyugtom, örök az én kínom!
Sűrű könnyeimet mind hiába sírom.
Bűnömet lemosni csak bűnbánat fogja;
A tanácsban én bölcs mindhiába voltam:
Megöltem egy embert, aztán kiraboltam!
Míg éltem, becsültek, szenny sohasem érte;
De lelkemen száradt embertársam vére!
Óh, iszonyú kín az: titkon ilyet tenni!
Letiport a bűnsúly, gyötörnek a lángok..
Kiáltásom néma, hiába kiáltok.
Ekkor Máriához fordultam esengve:
Hullajtson egy könnyet sajgató sebemre!
Kérlelje az Istent, szánom, amit tettem:
Ne függjön örökké pallosa felettem!
Mária meghallá az esengő hangot,
S küldött vala hozzám egy fehér galambot.
Egy fehér galambot, egy ártatlan lelket,
S szólt: Fekete holló a te bűnös lelked!
Vezekelj, tedd jóvá, amit elkövettél:
Égbe akkor jutsz, ha fehér galamb lettél!
Eredj, feleségem, mondd el, amit mondok:
Ne álljon folt nélkül ez a hiú homlok!
Azt az áldatlan pénzt add a szegényeknek,
S mind, amit kívánok, hü feleség, tedd meg!
Mária képe tétessék oltárra,
Igazak, megtérők örök oltalmára.
Hogy ott minden éjjel gyertyát égethessek,
Hófehér galambbá igazán lehessek!
Ébred Kelemenné, szalad a városba,
Valamennyi utcán alamizsnát osztva,
És megy a templomba, zokogva leroskad,
S ott találja képét a boldogságosnak!
Régi, fakó képen néz szelíden, szépen
A Fájdalmas szent Szűz, JézussaI ölében.
Tódult öreg, apró, csodalátni nyomban;
S oltárra a képet emelték azonban.
Hogy jőve? Ki hozta? Senki se kérdezte,
Igaz ájtatosság oltárra helyezte. .
A zsolozsma zengett, tömjénillat lengett,
Énekek árjától a levegő rengett.
Kelemen tanácsos árva, szegény lelke,
Mária kegyének sugarát meglelte.
a kép előtt egy gyertyát találtak,
S egy fehér galambot égbe szállni láttak.
(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Balassagyarmat, 1991. 226-227.old.)
|
