Lepoglava

     A pálosok legtekintélyesebb s egyben igen gazdag horvát kostorának, a lepoglavainak (Schönhaupt), amelyet a mennybement B. Szűz Máriáról neveztek el, alapítása már a XV. szá- zadra esik. Zsigmond veje Cilley Hermann Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánja alapította 1400 körül s egyben gazdagon megajándékozta. Nekik adta lepoglavai, szesztruneczi, budini, purgeriai, bulisineci, ocurai és gredai birtokait, a hegyeken túl pedig veternicai, krepicsevci és kuzminci majorságait fia, Frigyes kívánságára. (Krisztolovecz János: Libellus de origine Religiones nostrae Romae, 1702.)
     A kolostor és temploma rangban, tekintélyben, de vagyonilag is gyorsan gyarapodott. A kolostorra vonatkozó oklevelek adatai bőségesen meggyőzhetnek erről az anyagi .fejlődésről bennünket.
     Capístannar özvegye Marchan-i Borbála a Wynicza hegyen szőlőt adományozott, Cillei Frigyes pedig a szőlők után neki .járó hegyivámot engedte el. A kolostor legnagyobb jótevője kétségkívül Cillei Ulrik bán, aki Gregoriowcz falut (Krappina vár területén a zagoriai districtusban) adta nekik cserébe a varasd-megyei Gredáért, majd Kreppynhyncz és Kwzmyncz nevű falvakat (Krappina vár területén) is nekik adta s a kolostort a már eddig szerzett kisebb birtokaiban is (Bwlysincz, Lepoglava, Zeztrincz, Hochwrya és capella Sancti Georgii falvak) megerősítette.
     A szépen fejlődő kolostort 1481-ben feldúlta a török, értékes könyv- és levéltárát elhamvasztotta. Nagy nehézségék árán sikerült azonban még ebben az évben György perjelnek a kolostort némiképpen rendbehozatnia.
     Mátyás halála után fia, Corvin János herceg, mint az illyrvidék kormányzója 1491-ben fényesen megújíttatta a kolostort és templomot. A Cillei Hermann gróf által alapított s a törők által elpusztított kicsiny, szűk templomocska helyébe az idők viharainak ellentállóbb, vaskos falazatú, fatornyokkal szegélyezett erődszerű templomot emeltetett, amelyből ellenséges támadások ellen sikerrel védekezhetett a felfegyverkezett környékbeli lakosság. A templomot és monostort egyben hatalmas vízárokkal és őrtornyokkal vétette körül hogy ezzel is biztonságosabbá tegye. A kolostor iránt rokonérzését azzal is kimutatta, hogy elhúnyt királyi atyjáért gyakran mondatott itt misét. Továbbá fia, Kristóf herceg (1505) s ő maga is ide temetkezett. Síriratát Krisztolovecz idézi:
Haec tenet arcta ducem tumba, Joannem
Matthiae, qui stirps inclyta regis erat.
Strenuus hic armis, partaque Mandorffia
Plurima post victor diem clausit extremum !
     A kolostor másik bőkezű jóltevője Corvin János horvát bán mélyen vallásos özvegye. Frangepán Beatrice, aki a lepoglavai templomban eltemetett férje és fia lelkiüdvéért a varasd megyei Velika, Bratilowcz Krazethyncz, Dworcz, Zarebrye, Kamennyicza nevű falvait, majd Kamennyicza oppidumot, Podgorie, Hostisthe, Sarawnycza Lochilnycza, Klenownyk, Vadol, Boriancz, Herihowcz, Dragovancz, Bedenczi, Viletyncz, Chronkovczy, Velika, Dvorcz, Brezovcz varasdmegyei falvakat s. a kamenyicai vámot adományozta a kolostornak azzal, hogy a vikárius vezetésével legalább húsz szerzetes lakjon itt s naponta mondjanak férjéért és fiáért énekes misét. Ezzel biztosította téhát itt húsz szerzetes zavartalan megélhetését s evvel a mindennapi istentisztelet pontos elvégzését. A kamenicai birtok azonban, mint Trakostyán tartozékbirtoka nem maradt sokáig tulajdonukban. Ez utóbbinak adományozásához természetszerüleg királyi felségjog kellett volna. Evvel azonban Beatrix nem rendelkezett; adományozása tehát nem volt jogos. Hába iktatták be a pálosokat a birtokba, hamarosan vissza kellett adniok a birtokot Trakostyán urainak, a Gyulaiaknak, majd később a Draskovichok vették birtokukba. Az ebből támadt bonyodalmas pör 1730-ban fejeződött csak be. A báni tábla döntése szerint Beatrixnek nem állott jogában a kamenicai adományozás; csupán a pálosok iránt táplált túlságos jószándéka késztette őt erre a cselekedetre.
     A még mindig elég nagy szegénységgel küzködő kolostor felsegítését célozta Ulászló király intézkedése is, aki consensusát adta a Frangepán Beatrice, György brandenburgi őrgróf felésége gazdag adományaihoz, sőt a birtokokra vonatkozó királyi jogát is nekik adta, de szigorúan lelkükre kötötte, hogy a kapott javakért miséket mondjanak.
     Templomuk látogatottságának emelésére János »episcopus Lidensis" Benedek zágrábi püspök vikáriusa 40 napos búcsút engedélyezett. A búcsúengedélyezés egyébként a templomok fejlesztésének gyakori eszköze volt. Ezt látjuk a Boldogságos Szűzről nevezett Garigh-hegyi pálostemplom esetében is. Itt a bíborosok István vikárius kérésére 100 napi búcsút engedélyeztek a templom azon látogatóinak, akik a templom javára, különösen belső felszerelésére adakoznak is.
     A Szentszék bölcs támogatása is lényegesen emelte a kolostor helyzetét. Különösen V. Márton intézkedései fontosak e tekintetben, aki elsősorban is megújította IX. Bonifác ama rendeletét, mellyel megtiltja, hogy bárki is rávegye a rendbelieket más szigorúbb szerzetbe való belépésre s egyben megerősitette nevezett pápa által nekik nyujtott kiváltságokat. Királyaink a szlavoniai kolostorokat külön is nagy kedvezésekben részesítették. Így már V. László 1455-ben felmentette ezeket a kolostorokat s tartozékbirtokait mindennemű adózás alól, majd Mátyás a lepoglavai, garicsi, dobrakuttyai dubiczai, bakvai, a zágrábi hegyfokon levő, a sztrezai. kamenszkai és csáktornyai kolostort s népeit mentette fel 1458-ban az adózás alól, Ulászló király pedig megerősítette őket a Mátyás adományozta adómentességben (1515).
     A nagy virágzásnak indult monostor 1504-ben vikariátusi rangra emelkedett. Az első pálos történetíró, s egyben a kolostor perjele, Dombrói Márk nyerte itt elsőnek a vikárius magas tisztségét. A kolostor temploma is akkortájt kezdett értékekben gyarapodni. A század első évtizedében két oltára is felépült : a Szent kereszt (1501) és a remete Szent Pál oltára (1507).
     A mohácsi vész után a török sok magyarországi konventjüket pusztította el, közöttük a rend híres budaszentlőrinci kolostorát, a rendfőnök székhelyét is.
     Az általános háborús zavarok, politikai viszályok és vallási harcok végre is arra késztettén a rendfőnökséget, hogy székhelyét a biztonságosabb Lepoglovára tegye át (1570). Ternavai István-ide gyüjtötte a rend féltve őrzött kincseit. Ő már itt rezideált. Arra is van adatunk. hogy a nagykáptalanokat is itt tartották. Így 1582-ben és 1600-ban. A rendi újoncnevelőintézet is hosszabb ideig itt működött. A XVII. század folyamán a többek között Borkovics Márton, Kéry János és Ivanovics Pál itt tették le szerzetesi fogadalmukat. 1658-ban a rend filozófiai, 1684-ban pedig teologiai studiuma is itt nyílt meg. Növendékei között, nemcsak horvátok, hanem más nemzetiségűek is sűrűn akadtak. Tanulmányaikban gazdag könyvtár állott rendelkezésükre. Ebben a században a monostor jótevői közül gróf Erdődy Farkas volt a legbőkezűbb. A rend hálája jeléül 1676-ban címerét a templom főbejárata fölött helyezte el.
     1685 május 31-én a lepoglavai főmonostorban nagy ünnepségek keretében helyezték el Szent Félix vértanú holttestét, amelyet még az életszentség hírében álló Portenberger János szorgalmazására Cibó Odvard érseknek, a Propaganda Fide titkárának intézkedésére emeltek ki a római temetőből és szállították Lepoglovára. Lepoglava ekkor már főmonostor volt nemcsak régiségénél, hanem szerzett előjogainál fogva is. Ez volt a rendfőnök székhelye, ide helyezték a rend studium generáléját. Épületeinek szépsége, az itt élő szerzetesek nagy száma, jótevőinek bőkezűsége csak emelte a gazdag kolostor fényét. De az 1615. évi elefánti káptalan is a harmadik cikkelyben kimondja, hogy a remetei és csáktornyai alperjelség a lepoglavai vikariátus joghatósága alá tartozzék.
     A monostor a horvátok és osztrákok különválása után is megtartotta vezető szerepét. 1701 után a tartományfőnök áI- landó székhelye volt egészen a rend eltörléséig. A kolostorban állandóan 50 szerzetes lakott. A kolostor templomának fényét emelték az idők folyamán hozzáépített szebbnél-szebb kivitelű kápolnák. 1673-ban épült Balagovics Judit alapítása révén a Fájdalmas Szűz, vagy másképpen Halottak kápolnája, melynek oltárát a feszületen függő Krisztus térdeit átölelő fájdalmas anya képe díszítette. 1692-ben a lorettoi kápolnát Draskovich János és neje Nádasdy Magdolna építtette. 1702-ben épült a Jézus nevelő atyjáról, Szent Józsefről nevezett Rátkay-kápolna, özv.. Rátkay Zsigmondné Gajzzugi Rozina Zsófia grófnő adoányából. 1705-ben a Szent Háromságról n. kápolnát Patacsi Kelemen körösi vicecomes és neje Bragovics Borbála építtette. 1719-ben pedig a templom kapuja előtt Nep. Szent János tiszteletére Spoljarics Pál perjel emeltetett kápolnát.
    A monostor kerítésén kívül is vagy öt kápolna létéről van tudomásunk. Ezek között van Cillei Hermann 1900. évi alapítása, a Szent György mártír káprolnája. Ez tehát régibb, mint a monostor és templom épülete. 1612-ben Zaicz János rendfőnök a Gorica-hegyen emelt Szent Anna tiszteletére kápolnát. Ezt később keresztelő Szent János kápolnájának nevezték. A mindenszentek kápolnáját Veternicától északra Frangepán Beatrix adományából emelték 1507-ben. 1620~ban Zaicz rendfőnölc restauráltatta a kápolnát és remetelakot is építtetett ezen a kies fekvésű helyen. Bálint vértanú kápolnája, melyet dvoreci kápolnának is neveztek, szintén Frangepán Beatrix adományából épült. 1511-ben a krapinai várnagy fosztotta ki. Sokáig volt elhanyagolt állapotbán, míg 1641-ben a pálosok Borkovics vikariátusa idején rendbehozatták s benne helyezték el veternica-hegyi Mária-szobrukat. A Szent Donát kápolnát Veternicától északra a Iepoglavai atyák költségén emelték 1728-ban.
    Külön figyelmet érdemel a lepoglavai monostor híres kincstára. Magát a helyiséget a sekrestyétől háromszoros zárral elreteszelt vasajtó különítette el. A három zár kulcsát a perjel, az alperjel és a konvent seniora őrizte. Itt őrizték Mátyás királynak Beatrix királynő által hímzett palástját, két ékkövekkel díszített drága kelyhet. az ötvösművészet remekeit, Corvin János és Beatrix adományait. Továbbá gyöngyökkel kivarrt miseruhákat (4), aranyozott szentségtartókat, drága gyöngyökkél ékesített vállkendőket, Krisztus keresztjének egy darabját magába foglaló díszes keresztalakú ereklyetartót, dúsan aranyozott ezüst templomi edényeket, nemes fémből készült drága evőeszközöket stb. Ugy látszik ez volt a rend legbiztonságosabb helye. Ternavai István rendfőnök u.i. a török elől a: magyar kolostorok kincseit is ide vitette (1575). Az elpusztult kolostorok kincsei a lepoglavai kolostor tulajdonában maradtak. Majd Klancsec Miklós vikárius idején a miseruhákról lehullott ékkövekből pazar kiállítású egyházi ruhákat készítettek. Az egyik kazulát és a hozzátartozó két dalmatikát ezernél több drágakő ékesítette ugyannyira, hogy a ruhák bíbor-alapszíne a sok ékkőtől alig volt látható. Értéküket negyvenezer aranyra becsülték a kortársak. Természetesen ezeket a drága egyházi ruhákat csakis nagy ünnepeken, ha főpap végezte a szertartást, használták. A kincstár értékállományát a többek között Mallesics Gáspár lepoglavai perjel drága gyönggyel kirakott miseruhával, Bratulics Simon rendfőnök ékköves infulával, Ivanovics Pál nagy ezüst-kereszttel és gyertyatartókkal (1688), Krisztolevecz János két ékköves ezüst koronával (1728), özv. Petőné Falussi Borbála szintén gyöngyökkel kirakott két aranyozott ezüst koronával szaporította.
     Maga a monostor messzemenő előjogokat élvezett. Mátyás 1466-ban megadta neki a pallosjogot. A jezsuiták zágrábi és varasdi letelepedése előtt a konvent iskolájában tanították a tanulóifjúságot a tudományokra az elemi ismeretektől egészen a retorikai osztályig. Filozófiai és teológiai tanfolyamaikon eleinte kizárólag rendi növendékeiket oktatták, később azonban világi papnövendékeknek is lehetővé tették itt a tanulást. Tanították itt a filozófián kívül a dogmatikát, a morálist és a kánonjogot.
     A horvátok és osztrákok kiválása után (1701) studiumaik, bár kisebb tanulói létszámmal, tovább működtek. Ebben az időben igen sok növendékük van a sváb-rajnai, lengyel és isztriai tartományból. Valósággal egyetemi rangja volt ennek az intézetnek, akárcsak a máriavölgyinek s a rend főnöke teológiai és filozófiai fokozatokat adott az itt végzetteknek. Így 1721-ben hat különböző rendi személy nyert itt tudományos fokozatot a tanulmányok befejezése után a rendfőnöktől.
     A lepoglavai monostor hírét azonban az ide temetkezett egyének emléke is emelte. Hosszadalmas lenne ezeknek a teljes felsorolását adnunk. Csak a nevesebbeket említjük: Gecsei Pethő Gáspár (1573), Ternavai István rendfőnök, szerémi püspök (1593), Ratkay János és György (1604), Gecsei Pethő János (1671), Ratkay Zsigmond, I. Lipót kamarása (1702), Orahoczy István Srebrenice-megye örökös grófja (1703), Patasics László Körösi vececolonellus, Cseskovics Pál (1666) és neje Kóczy Borbála, továbbá fia Péter, a kiváló katona (1709), Cseskovics Pál zágrábi kanonok (1711), Prekrith György varasdi plébános (1714), gróf Druskóczy Gáspár (1714), Patasics Lászlóné Vragovics Borbála (1715), Lambergi Terézia Márta grófnő (1721), Druskóczy István apát (1728), Gersei Pethő János (1728), br. Patasics Istvánné Kulmer Mária Anna bárónő, Cikulini János gróf kir. tanácsos (1746), Keglevich Miksa és Péter grófok (1747), báró Patasics László lovassági kapitány, Draskovics Katalin Mária. (1751), br. Patasics József Kostanica egykori parancsnoka (1758), Mallesics Gáspár rendfőnök stb. Itt van a névtelen pálos: sírja is (1500), akit kérésére temettek arra a helyre, ahol állandóan imádkozni szokott. Életszentségének jeléül testét romlatlan állapotban találták meg.
(Forrás:Kisbán Emil: A Magyar Pálosrend története. Pálos Kolostor kiadása, Budapest, 1938. I.köt. 55-61.old.)

Corvin János-évforduló Lepoglaván
     Ma, (2004) október 12-én van Corvin János, Mátyás király Edelpeck Borbála sziléziai, boroszlói (wroclawi) polgárlánytól született természetes fia halálának 500. évfordulója. Mivel Mátyásnak törvényes fia nem volt sem a gyermekágyban meghalt Podjebrad Katalintól, sem a meddő Aragóniai Beatrixtól, Corvin Jánost tartotta trónja örökösének. Sírhelyét többen, köztük egy bécsi magyar csoport is felkereste már vasárnap Horvátországban, a lepoglavai plébániatemplomban. Ott némi késéssel október 23-án délután lesz szentmise az évforduló alkalmából. A megemlékezésen várhatólag a zágrábi magyar és a szlovák nagykövetség is képviselteti magát.
     Legkönnyebben a szintén az egykori Hunyadi-vagyonhoz tartozott Varasdról (Varaždinból) induló gyakori autóbuszok valamelyikével érhető el az onnét 29 km-nyire, a Bednja folyócska völgyében levő Lepoglava, amely az utóbbi bő két évszázadban, azóta, hogy II. József 1786-ban megszüntette a pálosok rendjét, a rendházukból lett fegyházával vonja magára az érdeklődést. A II. világháború előtti királyi Jugoszláviában politikai elítéltek hírhedt fegyintézete volt, és a későbbi titói Jugoszlávia vezető politikusai raboskodtak ott, az ő hatalmuk idején pedig, mindjárt a második világháború után, odakerült sokak között Boldog Alojzije Stepinac bíboros, majd a korábban tábornoki rangig emelkedett Franjo Tuđman is. Ő évekkel szabadulása után az önállósult Horvátország első elnöke lett.
     Corvin János sírfedele ott áll a lepoglavai templomban közvetlenül a szentély, a főoltár előtt. Csak egy sima márványlap a padlózatban, két évszámmal, a halálát jelző 1504-gyel és a százöt évvel ezelőtti exhumáláséval, az 1899-cel. A szentély padlózata alatti kriptát többször is felnyitották. Az 1899. évi sírbontást, amikor le is fényképezték a csontmaradványokat, dr. Török Aurél orvos, sebész, fiziológus, a budapesti egyetem akkori antropológiatanára vezette. De azt követően is felnyitották a sírt. Legutóbb körülbelül 35 évvel ezelőtt mozdították el a kriptafedelet, amikor cseh konzervátorok és restaurátorok dolgoztak a lepoglavai templomban. Szemtanúk állítása szerint odalent nagy csonthalom van, az oda temetett egykori pálos rendi szerzetesek maradványai és Corvin János csontjai is, akinek nagy érdemei voltak a lepoglavai neves pálosok körében. Mert amikor a törökök a XV. század vége felé feldúlták Lepoglavát, Corvin János segítséget nyújtott a szerzeteseknek, és felújíthatták a templomot, rendbe hozathatták a rendházat, ezért mindig is nagyon hálásak voltak neki. És a csonthalomban vannak Corvin János fiának, az alig öt hónappal apja után elhunyt Kristófnak a földi maradványai is.
     Az eredeti sírfödelet, a Corvin Jánost vitézi öltözékben ábrázoló, akkorra már jócskán megkoptatott domborművet az 1805. évi exhumáláskor (egyes horvát források szerint 19 évvel később, 1824-ben) Esterházy János zágrábi kanonok a szentély falába illesztette. Ha a főoltárral szemben állunk, a bal oldali falon látjuk a függőleges domborművet. A sisakos, vértes, sarkantyús vitéz leeresztett bal kezében pajzsot, jobbjában zászlórudat tart. És mitha emelné is a lábát, hogy bicegő járását leplezni próbálva lelépjen a falról. Az eredeti sírfelirat helyett két későbbi, latin nyelvű kőtábla is található a falon, az egyiknek a kezdő sorai: az Úr 1504. esztendejének október 12-én, éjjel 11 órakor elhunyt Corvin János, a másiké: Krisztus Urunk 1505. évének március 17-én követte őt a sírba fia, Kristóf herceg is. Ha valaki a saját bőrén érezte a meghalt Mátyás király, oda az igazság szólás teljes súlyát, akkor Corvin János az elsők között volt. Tizennyolc éves korában, apja hirtelen halálakor a magyar trón fő várományosának, trónörökösnek tartotta a világ, és hatalmas öröksége folytán az ország legvagyonosabb embere volt. Apja még életében Hunyad grófjává és Liptó hercegévé nevezte ki. A magyar rendeknek Mátyás király életében a király utódává kellett volna választaniuk, de Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett korai halála miatt meghiúsult a terv. Akár a német--római császárság is, amit Mátyás már megálmodott fia számára. Corvin János tizenöt éves korában jelképesen feleségül vette a nála egy évvel idősebb Svorza Bianca milánói hercegkisasszonyt, egész Európa akkori leggazdagabb aráját. Amikor törvénytelen származása, járáshibája, de főleg nemeslelkű hiszékenysége és erélytelensége folytán Mátyást követő királlyá nem őt, hanem az inkább csak Dobzse László néven ismert Ulászlót választották a rendek a Jagelló-házból.
     Corvin Jánosnak, kárpótlásul, hogy lemond a magyar trónról, még mindig bosnyák királyságot, horvát--szlavón fejedelemséget, örökös horvát--dalmát--szlavón bánságot ígértek, s örökös liptói herceg és troppuai herceg volt. Hatalmas birtokpörei, felpereseinek kíméletlen zsarolása következtében azonban szüntelenül fogyatkozott óriási vagyona, udvari fondorlatokkal sorra veszítette rangját és címeit, az egyezségből a király többévi huzavona után csak a horvát--dalmát és szlavón báni hivatali kinevezést adta meg neki. Amikor a pápa érvénytelenítette a Svorza lánnyal kötött házasságát, az ötgyermekes modrusi gróf Frangepán (horvátos formája Frankopan) Bernát Beatrix lányát vette feleségül. Házasságukból két gyermekük születt, mindkettő Bihaćon, Erzsébet 1498-ban, majd Kristóf egy évvel később, 1499-ben. Felváltva, hol Bihaćon, hol a Lepoglavához és Varasdhoz közeli Krapinán, a két báni székhelyen éltek. János herceg, a horvát bán, a déli határok védelmezője, néhány kisebb törökellenes, sikeres boszniai magyar hadjárat hadvezére, a védszentjükről, Thébai Szent Pál remetéről elnevezett, Magyarországon alapított férfi szerzetesrend, a pálosok lepoglavai rendházának bőkezű patrónusa volt, s 31 és fél éves korában bekövetkezett korai halála előtt, a halálos ágyán úgy rendelkezett, hogy az általa újjáépíttetett lepoglavai kolostortemplomban legyen örök nyugvóhelye. Mintha a templom hangjáról neves, több mint 350 éves ősi orgonájának felejthetetlen akkordjai Corvin János életregényének befejező sorait idéznék ma is:"Ekkor hirtelen erős orgonaszó hallatszott, szobája a mindenség székesegyházává tágult, vakító tündöklés öntötte el ezt a mindenséget, s a hallatlan fényáradatban angyalokat látott közeledni csodálatos koronával. Az angyalok már ott voltak mellette, a csodálatos korona homlokára ereszkedett, lábainál ott terült el a végtelen birodalom: János király lett, s az örökkévalósággá változott orgonaszó a királyt elemi boldogsággal magába ölelte." (Harsányi Zsolt: Szegény János)
SZ. REMETE Péter
Forrás: Magyar Szó online: http://www.hhrf.org/magyarszo/arhiva/2004/okt/12/main.php?l=kulfold.htm

Lepoglava

Lepoglava

Szűz Mária egykor pálos kegyhelye