Dr. Nebojszki László: Újjáéledő Vodica-kápolna Katymár mellett
Megjelent: Bajai
Honpolgár, 2005. június, 4-7. oldal
A Katymárról Kövesmajor felé vezető
földút mentén - a falu nyugati szélétől mintegy negyed óra járásnyira - fekszik
a napjainkban megújuló Vodica-kápolna és szentkút. Az
1960-as évekig a hívek adományából és kezdeményezésére létrejött kegyhely volt a
Katymáron, a környékbeli helységekben és pusztákon élők
egyik legfontosabb búcsújáró helye. A forrás vize a Tomanovits-csatornába
folyik, amely a napjainkra nagyrészt kiszáradt Crna-barán
át a Kígyós-főcsatornába torkollik. Előbbiről a község vezetői a Helynévtár
anyagát gyűjtő Pesty Frigyes kérdéseire 1864-ben
írták: „…ennek
vize a fenekét képező iszaptól barnás, és mint ilyen Crna vagy Fekete tónak
neveztetett el.”
A falutól észak-nyugatra fekvő, Katymár felirat feletti Vodica-kápolna fontos szakrális hely volt
A Főtisztelendő
Egyházmegyei Érseki Hatóság 1883. szeptemberi engedélyét követően kezdte meg Hunyady Antal bajai vállalkozó a kápolna építését. Navratill Ede katymári
plébános 1885. április 20-án keltezett levelében a felszentelés engedélyezését kérve
jelentette Kalocsára: „A kápolna került a
tégla és alapítványi összegen kívül 3362 Ft 37 krajcárba; erre adott borsodi és
katymári idősb Latinovics
János kegyúr 500 Ft-ot és mintegy 15,000 téglát, a katymári
hívek adtak tavaly 1000 Ft-ot, ugyanők és a régi kápolnához zarándoklott
vidékiek – sok éven át – 1662 Ft 37 krajcárt, így csak 200 Ft van hátra, mi az
idén biztosan be fog folyni.” A levél végén még hozzátette: „Mintegy 20,000 téglát adtak össze a hívek
(pénz áldozatukon kívül) a kápolna építéséhez.” Az idézetből kiderül, hogy a kegyhely régóta létezett és az új
kápolna építése előtt rendszeresen felkeresték zarándokok. A fennmaradt szájhagyomány
szerint itt egykor Szűz Mária jelent meg, s a mezőn eredő forrás vizének csodatévő
erőt tulajdonítottak (helyén utóbb forrásfoglalást, kutat létesítettek). Az ide
jövők imáik meghallgatásában bíztak, lelki vigaszt vártak és a forrás, majd szentkút
vizétől gyógyulást reméltek. A Vodica elnevezés a
kultusz kezdetének időpontjához vihet bennünket közelebb: a bunyevácok az 1600-as
évektől, míg a németek később, Mária Terézia telepítései idején jöttek Katymárra. A köztudatban leginkább meghonosodott név (a
Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár katymári plébániai
irataiban is Vodica szerepel) azt valószínűsíti, hogy
a terület kegyhely jellegét meghatározó események a bunyevác nemzetiség
tagjaival vagy még a németek ide érkezése előtt történtek. Érdekes, hogy Iványi István 1907-ben kiadott Bács-Bodrog
vármegye Földrajzi és Történelmi Helynévtára című könyve nem említi a katymári Vodicát, pedig a kegyhelyet
abban az időszakban nagyszámú zarándok kereste fel. Ugyanakkor Borovszky Samu monográfia sorozatában Bács-Bodrog
vármegye II. kötetében a katymári plébánia leírásában
a következő olvasható: „A Vodicza forrásnál a község határában
1884-ben kápolna épült a Bold. Szűz
Mennybemenetelének tiszteletére, melyet a hívek ez ünnepen búcsújáró helyként
látogatnak.”
A Braun Ádám állítatta vodicai kőkereszt
áthelyezése szükséges, mert a patakvíz az alapját alámossa – írta 1884. október
3-án Navratill Ede plébános Kalocsára. Új helyén
1889-ben ismét gond adódott a kereszttel: a júliusi vihar ledöntötte és
összetört. Helyreállítására a következő évben került sor és ekkor emelték
mellette Till Imre katymári
lakos adományából a Fájdalmas Szűzanya szobrát. A Kápolna-fenntartási Alapítvány
jóvoltából 1885-ben vásárolt díszes oltárkép jelenete „Mária mennybemenetele.” A toronyban két harang lakott, Heller János bajai harangkészítő mester 1886-ban öntötte mindkettőt:
Latinovics János adományozó kívánságára a nagyobbik
(150 fontos) felirata János evangélista, a kisebbiké (80 fontos) Szűz Mária
lett.
A terep mélyedésében előbukkanó víz környezete is kiépítésre került: vízgyűjtő
aknát, tulajdonképpen kutat alakítottak ki, abból a víz támfalba épített csövön
át kisebb medencébe folyt (ide a zarándokok lépcsőn mehettek le vizet meríteni).
A támfal boltíves mélyedésébe helyezték Szűz Mária szobrát, elé-fölé két oszlop
és a fal által tartott tető került. Az 1900-as évek elején a hívek panaszai
szerint a kút vize többször lesüllyedt, esetenként kiapadt. Gärtner
Sándor plébános megoldásként 1905-ben bővítést (mélyítést) végeztetett és
kútszivattyút állítatott.
A községi képviselő-testület 1882. május 30-án tartott rendkívüli
közgyűlésén Navratill Ede plébános előterjesztésére
úgy határozott, hogy „Húsvéttól
Mindenszentek napjáig minden újhold vasárnapon egyik mise Vodica-kápolnában
és egy mise bent a templomban tartassék.” A
felszentelés engedélyezését kérő, már korábban említett levélben a plébános
ehhez még javasolta Nagy- és Kisboldogasszony napját.
Városy
Gyula kalocsai és bácsi érsek 1906. március 14-én kiadott rendeletében a
következőképpen határozta meg az istentisztelet rendjét: „Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony
napján és Mária nevenapján; ezeken a napokon is,
miként Szent György és Szent Mihály napok közti újhold vasárnapokon körmenet
indul a helybeli Vodica kápolnához, hol szent mise
mondatik, mely körülbelül ½ 7 órakor kezdődik.” Vasár- és
ünnepnapokon a helyi bunyevác és német nemzetiség hitéletének anyanyelven
történő gyakorlását két nagymise mondásával segítették. Ha az első
énekeit ill. szentbeszédét bunyevác nyelven mondták, akkor a másodikét németül,
s a sorrendet hetenként változtatták. Ha a vodicai
processzió bunyevác első miséjű vasárnapra esett, akkor a pap ill. ministránsok
után a bunyevác lányok vitték a Szűz Mária szobrot és a templomi zászlókat,
utánuk bunyevác férfiak következtek. Kis távolságra követték őket hasonló
sorrendben a német hívek. A falu templomától Vodica
kápolnáig mintegy háromnegyed óráig tartó körmenet alatt mindegyik nemzetiség
anyanyelvén énekelt és imádkozott. A következő körmenetnél a németek álltak
elől.
A környező Bács-Bodrog vármegyei települések és
szállások lakói részéről a kegyhely iránt élénk érdeklődés nyilvánult meg.
Ezért Tormásy Gábor katymári
plébános 1887. július 23-án Haynald Lajos kalocsai és
bácsi érseknek írt levelében kérte kápolnaőr ill. két gondnok alkalmazását.
Indoklásának részletéből képet kaphatunk az ide irányuló zarándoklat
nagyságrendjéről: „…a
vodicai kápolnát a különböző helyekről ide
zarándokolók nem egy időben látogatják meg. Magam láttam, hogy pl. a szabadkai
szállási lakók közül mindennap vannak a kápolnánál; majd máskor egy-egy
szállásrészről körmenetileg jönnek, pár hét előtt Stanisitsról
jött egy 4-500 főből álló körmenet; Bikity, Almás,
Kunbaja, Madaras, Bajmok, Csonoplya,
Militics, Rigica, stb. igen
sok, s többnyire körmenetben jövő zarándokot ad.” Egyesek a kegyhelyet
télen is felkeresték, nagyböjtben a katymári hívek
naponta látogatták. A terület völgyben fekszik, így a téli szelek hóval
beterítve nehezen megközelíthetővé tették, ezért az őr feladatai közé tartozott
az itteni utakat a hótól megtisztítani és a kápolna falai mellől – azok
átnedvesedését megelőzendő – eldobálni. További fontos feladatot jelentett a
kegyhely különböző pontjain elhelyezett adományok összegyűjtése (a kápolnaőr
beállítása előtt a Szentkútnál a Boldogságos Szűz szobrát magába foglaló fülke
rácsát és az ottani perselyt feltörték). Egy-egy újhold vasárnapi körmenetnél a
szindikus péntek délutántól egészen vasárnap estéig
látott el felügyeletet és biztosította a zarándoklat rendjét.
A környező terep mélyedésében fekvő kegyhely építményeiben a magas
talajvíz okozta károk gyakran tettek szükségessé állagmegőrző felújításokat,
karbantartásokat. Már 1889-ben a süllyedések, repedések miatt felmerült a
kápolnafal alárakásának gondolata, amelynek állapotát folyamatosan figyelemmel
kísérték és a szükséges javításokat azonnal
elvégezték. Például, Gärtner Sándor plébános 1906.
szeptember 23-án írta Kalocsára, hogy „ahol
az úgynevezett ixni van, ott nagyon beázik.” A
belső falakat 1907-ben teljesen újra vakolták és kifestették. Gärtner plébános 1907. május 8-án az alábbiakról
tájékoztatta az Érseki Hatóságot: „Örömtelt
szívvel jelentem, hogy Éber Sándor úr, a bajai Áll. Tanítóképző Intézet
rajztanára Vodica-Kápolnánk részére egy nagyobb
méretű Szűz-Mária oltárképet sajátkezűleg ingyen
festett, s ezt díszes aranyrámába foglalva, nevezett kápolnánknak felajánlotta.
Laicus létemre merem állítani, hogy úgy ezen kép, valamint a szintén őtőle festett mennyezetkép
kitűnően sikerült.” A kápolnába 1908-ban új felszerelési tárgyak kerültek:
hat új pad, egy gyóntatószék, miseruha és egyházi szerek tárolására szolgáló
szekrény vásárlása javította a használhatóságot. Sajátos színfoltot jelentett Vodica-kápolna mindennapjaiban Léh
Ferenc katymári községi jegyző fiúgyermekének 1918
nyarán tartott keresztelője.
Újabb jelentősebb felújítások az első világháború után, az 1925-ben ide helyezett
új plébános, Schwerer Ferenc irányításával történtek:
1926-ban Nuber György téglagyáros (15,500.000 koronát adott) és a templompénztár (1,200.000
koronával járult hozzá) fedezte a kegyhelyen végzett munkálatokat. A hívek adományából
megtörtént a berendezés és kegytárgyak pótlása.
Az új országhatár, vagy ahogy a helybeliek nevezték a „gyászhatár”, a Katymártól
délre fekvő községek és szállások híveinek ide
irányuló zarándoklatát nehezítette. Vodica lassan
elérhetetlenné vált a határon túliak számára. Az 1948 utáni politikai viszonyok
ellehetetlenítették a processziós kivonulásokat, a szigorúan őrzött határsáv a
kegyhely használati lehetőségét csökkentette, így a misékre a hívek egyénileg
jöttek. A karbantartások és szükséges javítások elmaradása miatt a kápolna és a
szentkút állapota fokozatosan romlott, a misék az 1960-as években szűntek meg.
Az 1970-es években feltört kápolnából eltűntek a kegytárgyak, a berendezés pusztult
s a helyet lassan az enyészet vette birtokába. Állapotának romlásával
párhuzamosan megkezdődött anyagának elhordása, benőtte a gyom, s az 1990-es
évekre már csak a romos torony és a falak egy része őrizte a múlt örökségét.
Josef Pahl
„Ortssippenbuch
der ehemals deutschen Bewohnern von Katschmar – Katymár in der Nord-Batschka
1748-1945” című munkájának (Pahl József: Az
észak-bácskai Katymár egykori német lakosságának
családtörténete 1748-1945) 1107-1111. oldalán foglalkozik Vodicával,
amelyet a német nemzetiség szóhasználatában Bründl-nek (Bründl=Brünnlein=kutacska)
vagy a helyiek ajkán Prindl-nek
említ. Ebben két történettel teszi teljesebbé a kegyhely legendáját.
„1945 után a kápolna egyre inkább
elhanyagolódott. A tetőcserepeket ellopták, a belső berendezést fosztogatták, a
tornyot a leomlás fenyegette. Így történt egy Éjszakai köd akcióban, hogy négy
bátor Katymáron maradt német férfi a Prindl kis harangját kölcsönvette a toronyból. Lovas
járművel hazavitték a falu templomába. Később a templomtoronyban rögzítették,
ahol ma is felhangzik a harangocska öröm és bánat alkalmából.”
A másik történet a Donauschwaben
című újság 1991. novemberi híradása alapján az egykori Bács-Bodrog
vármegye déli részén fekvő Paripásról (németül Parabutsch)
elszármazott 90 éves Franz Weber
kalandos útjáról számol be. A menekült a határ túloldaláról 1946. szeptember
15-én Katymárra érkezve, majd Prindl
kápolnához jutva szeretett családjának németországi megtalálásáért imádkozott. „Imája meghallgattatott, kívánsága
teljesült. Mezítláb vándorolva tette meg 5 határon át az 1200 km-t. Megtalálta
családját és 45 év után megünnepelte 90. születésnapját”
A helyi Horvát Kisebbségi Önkormányzat és katymári
lokálpatrióták részéről az 1990-es évek végén fogalmazódott meg Vodica-kegyhely megmentésének szándéka. Hamarosan konkrét
lépések következtek: elkészült a felújítás műszaki és pénzügyi feltételeit
elemző dokumentáció, megkezdődött a pénzügyi források feltárása. Egyházi
jóváhagyással, állami támogatással, a helyi hívek és a Katymárról
elszármazottak adományainak köszönhetően 2003 nyarán indulhattak meg a munkák.
Első lépésként a tápláló forrás helyreállítása és a szentkút kitisztítása
történt meg, eredményeképpen újra folyik a víz. Ezután a torony beállványozása,
a toronysisak faszerkezetének és bádogborításának elkészítése következett, majd
az egyik leglátványosabb munkarész, az új kereszt feltétele történt. A
folytatást a szentélyrész falainak újrarakása és a tetőkészítés jelentette.
Jelen állapotban a kápolna állaga nem romlik tovább. Azt, hogy a felújításban
2004 végéig milyen készültségi fokig sikerült eljutni jól szemléltetik a cikk
kísérő képei. Az eddig összegyűlt pénz teljes egészében felhasználásra került,
a folytatás csak újabb támogatással lehetséges.
A katymári
Horvát Kisebbségi Önkormányzat kéri, hogy az alábbi számlaszámra történő adomány
befizetésével segítsék a helyi Vodica-kegyhely
újjáépítését: OTP Bácsalmás 11732088-15336725-05500000 Horvát Kisebbségi
Önkormányzat Vodicai-kápolna felújítása. Postacímünk:
Horvát Kisebbségi Önkormányzat, 6455 Katymár, Szent
István kir. u. 27.
Újjáéledve a magyarok Szentkútja, a bunyevácok Vodicája,
a németek Prindlje ismét fontos helye lesz Katymár és a környék szakrális életének, s jelzi: a múlt a jövőben folytatódik.
A cikk elkészítéséhez szükséges adatok összegyűjtésében nyújtott
segítségért köszönetemet fejezem ki dr. Lakatos Andornak, a Kalocsai
Főegyházmegyei Levéltár vezetőjének és Matos Annának,
a Katymári ÁMK igazgatóhelyettesének.
Irodalom
Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, Katymári
Plébánia iratai
Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye II. Országos Monográfia Társaság.
Budapest, Évszám nélkül.
Iványi István: Bács-Bodrog vármegye Földrajzi és Történelmi Helynévtára.
Szabadka, 1907
Kőhegyi Mihály–Solymos Ede:
Észak-Bácska földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos
Helynévtárában. Türr István Múzeum, Baja, 1973
Pahl Josef:
Ortssippenbuch der ehemals deutschen Bewohnern von Katschmar – Katymár in der
Nord-Batschka 1748-1945. Arbeitkreis
Dunauschwabischer Familienforscher
