Karácsonyi énekek

1. Midőn a Szűz magzatját, Jászolban
síró fiát, el akarja altatni, így énekel ő neki:
Oh napfény! oh élet! oh édes Jézus!

2. Oh édes napom fénye! oh életem re-
ménye! a barmok jászolában aludj a lágy
szénában. Oh napfény! oh élet! oh édes
Jézus!

3. Oh én édes gyermekem! csak téged
kíván lelkem, aludj, édes virágom, zöldellő
rozmaringom! Oh napfény! oh élet! oh édes
Jézus!

4. Oh aludj el. Királyom! aludj, édes
magzatom, aludj, édes alakom, míg hagy-
nak e világon. Oh napfény! oh élet! oh
édes Jézus!

5. Oh Atyádnak öröme! oh Anyádnak sze-
relme! Oh Anyád atyja, aludj! oh Anyád fia,
aludj! Oh napfény! oh élet! oh Édes Jézus!

6. Akarsz más éneklőket? Majd hívok juh-
őrzőket, ezeknél senki nincsen, aki édesb-
ben zengjen: Oh napfény! oh élet! oh édes
Jézus! Ámen

 

Karácsonyi ének

Midőn a boldogságos Szűz szülését elvégezte,
Kisded Jézust, gyöngy magzatját jászolba hely-
heztette,
Örömében így énekelt „Aludj el, én magzatom.
Kit kis lánykoromtól fogva olyan nagyon
óhajtok.
Aludj, fiam, kinyílt rózsám, nyugodjál békes-
ségben,
Aludj, fiam, gyöngyvirágom ezen nagy sze-
génységben,
Nincs még időd szenvedésre, ne félj még He-
rodestől!
Nem tudja még bizonyosan, hogy születtél a
szűztől.
Aludj, kisded, kis fiacskám, ezen hideg jászolba,
Kit szegénységemben kaptam, mert hiába fá-
radtam,
Aludj, fiam, szűz anyádnak teremtő szent Istene,
Mert te vagy az ég és a föld alkotója s mindene.
Nyugodj fiam, csucsujgat szám, ne félj még az
ártóktól,
Úgy sem hiszik, hogy születtél még a szép
szűz leánytól.
Nem nőtt még ki az a tövis, mely szent fejed átjárja;
Én sem érzem még a hét tőrt, mely szívemet
átszúrja.

Ne sírj, kedves kis rózsaszáll, szent léleknek
kedvencze;
Oh, mit mondjak, örömembe feste bimbós ve-
szeje.
Aludj, Jézus, nincs kivágva még az a fa tö-
véből,
Kire majd fel feszítenek, függesz le tetejéről.

Aludj, régen várt Messiás, óhajtott üdvösségünk,
Kit régen kívánva vártunk, kegyelmes nagy
Istenünk,
Aludj, messze még az a nap, melyen mondod:
Istenem!
Szent atyádnak így kiáltasz: miért hagytál el
engem?

Aludj, nyugodj, ne keseregj, megalázott Is-
tenség.
Az oltárnál, mint jászolnál, úgy imádunk, szent
felség.
Nyugodj a mi szíveinkbe, és légy nekünk ir-
galmas.
Téged végnélkül imádunk, kérünk téged, meg-
hallgass. Ámen.

 

 

Szűz Mária szent fiát keresi
Dallam: Szép szemednek fénysugára stb.
    Garay Á. Gyászénekek

Ül Mária egymagában,
Hol vagy, csillagom?
Alacsony kis hajlékában.
Szép gyöngy alakom!
Várja, várja, Jézust várja,
Tejre, mézre, vacsorára.
Sejtelemmel szíve telve,
Hol vagy, csillagom?
Mint kő nyomja ennek terhe,
Szép gyöngy alakom!
Neki a legszebbik estve
Feketével van befestve.
Kitekint kis czellájából,
Hol vagy, csillagom?
Szíve, lelke búban gyászol;
Szép gyöngy alakom!
Rozmarin van ablakában,
Nem jő fia, mind hiában!
Míg Jézust így várva várja,
Hol vagy, csillagom?
Holló száll az ablakára;
Szép gyöngy alakom!
Egy sötét hír, mely azt mondja,
Édes fia el van fogva.
Oh ezerszer gyászos posta,
Hol vagy, csillagom?
Mely a Szűznek e hírt hozta;
Szép gyöngy alakom!
Megy, repül, mint sebzett gerle,
Viszi szárnya: hű szerelme.
Ott van már a szent városban,
Hol vagy, csillagom?
Hol keresse Jézust mostan?
Szép gyöngy alakom!
Börtönök vas rostélyára
Ráhajol; de nem találja.
Kérdi égtől, kérdi földtől,
Hol vagy, csillagom?
Gyötrelmében kékül, zöldül;
Szép gyöngy alakom!
Az sem mondja, a ki tudja;
Az utczákat mind befujtja.
Bőszült néppel jő ím össze,
Hol vagy, csillagom?
Édes fia is ott közte ...
Szép gyöngy alakom!
Látja, látja hű galambját,
Az ölyük mint űzik-hajtják.
Krisztus, mint a bárány, reszket,
Hol vagy, csillagom?
Földre ejti a keresztet,
Szép gyöngy alakom!
„Hadd búcsúzzam el fiamtól!”
Esd az anya - a nép tombol.
Vércseppet lát az útfélen,
Hol vagy, csillagom?
Jaj fiam, jaj édes vérem!
Szép gyöngy alakom!
Elalél a bágyadt rózsa,
Eszméletre jaj ki hozza?! ...

 

A kíneszközök panasza
Dallam: Adjon Isten jó éjszakát stb.

Jézus, ég föld szemefénye,
Már halálra van ítélve;
A görcsös fát kikeresték,
Most faragják gyászkeresztét.
„Hogy legyek jaj, én keresztté?
Oh vágjatok inkább ketté!”
Szól a czedrusfa zokogva,
A midőn az ács faragja.
Bús akácfa is jajgat, rí,
Gallyakat nem akar adni;
Elbágyadt, hogy töviságát
Koronának mind levágták.
Sír a tűzben a vas egyre,
Mintha volna érző keble!
A kovács elunja verni:
Nem akar vas szeggé lenni!
„Csak ne volnék már, ha lettem!”
Sír egy dárda a szegletben;
„Tűzön égni jobb szeretnék.
Mint átdöfni Uram keblét!”
A kíneszköz mind sír, jajgat,
Csak a pöröly, a „szív” hallgat!
Indulj meg szív kebelemben:
Verj engem, hadd fájjon lelkem!

 

Nagyasszonyunk, hazánk reménye...

1. Nagyasszonyunk, hazánk reménye!
bús nemzeted zokogva esd,
nyújtsd irgalomjobbod feléje,
botlásidért óh meg ne vesd. -
Mi lesz belőlünk, hogyha elhagysz?
Óh árvaságunk sírba hervaszt!
Minden reményünk csak Te vagy,
szent szűz Anyánk,
szent szűz Anyánk, óh el ne hagyj!

2. Hozzád sír a jobbak keserve
jámbor családok tűzhelyén,
a szebb idők után esengve,
mikor nap ült hazánk egén. -
Óh kérjed Istent újra értünk,
ne hagyd elveszni árva népünk. -
Minden reményünk csak Te vagy,
szent szűz Anyánk,
szent szűz Anyánk, óh el ne hagyj!

3. Oltáridat körülzokogjuk naponta,
mert óh vétkezénk,
és sírva szent neved kiáltjuk:
szűz Mária, tekints felénk! -
Mutasd meg még egyszer e népnek,
hogy pártfogásod mit segíthet. -
Minden reményünk csak Te vagy,
szent szűz Anyánk,
szent szűz Anyánk, óh el ne hagyj!

 

Fotó: Kósa Károly, 2006. szept. 21.

 

Ez a válogatás a Jászkunság című folyóirat 1989. decemberi számában (XXXV/6., 14–18. oldal) jelent meg. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár „vallásos ponyva”-gyűjteményéből válogatta Körmendi Lajos (Karcag, 1946. jún. 6. – Karcag, 2005. jan. 1.) költő, író, újságíró, művelődés­történész, a folyóirat akkori szerkesztője. Ezzel az összeállítással és berekfürdői síremlékének (Győrfi Lajos szobrászművész alkotása) fotójával emlékezünk reá, a „gyökeres emberre” 2006 Karácsonyán, röviddel halálának második évfordulója előtt.
/Kósa Károly könyvtáros, Szolnok/

 

Fotó: Kósa Károly, 2006. szept. 21.


Vissza a kezdő oldalra