Dusnok újkori határában, a Lugas és Natka felé vezető kövezett úttól északra, a kanyargó Vajastól délre, a hajdani miskei út közelében, a Feket nevű határrész egyik völgyében, mesterséges dombon egy magányos kápolna áll, amelyet, a hivatalos egyházi szóhasználat Mária-kápolnának, feketi kápolnának, a dusnoki népi szóhasználat röviden magyarul kápolnának, rácul kcípónának emleget.¹ A kis kápolna közelében van egy gödörszerű kis tó, amelyet a XX. század végén élő idősebb dusnokiak Marijin viric-nek, ritkábban izvírak-nak emlegetnek.² A Marijin viric név valaha valószínűleg egy hoszszabb vizes laposra, a kápolna helyén is elkanyargó, a kápolna melletti tavacskával és a Vajassal egyaránt összeköttetésben álló fokra vonatkozott, de a fok többi részének kiszáradása és felszántása miatt a megnevezés visszaszorult a soha ki nem száradó, forrás által táplált gödörszerű kis tóra. A régi értelemben vett Marijin viric-re, vagyis a hosszan elnyúló kanyargó vizes lapályra Pesty Frigyes dusnoki tudósítója 1864-ben a Mária fok nevet jegyezte föl.³ A kápolnától északra, a Vajas felé elterülő, viszonylag magas földhát egy részét Crkvica néven emlegetik a dusnokiak, utalva ezzel a középkori Feket falu templomára, amelynek romjai még a XVIII. században is fennálltak. A kápolna tehát a XVII. század közepéig lakott Feket falu helyének szélén épült, nem messze a feketi templom dusnoki építkezésekhez elhordott hajdani romjaitól.
    A Marijin viric vagy Marijin izvirak vizének gyógyító erőt tulajdonítottak az újkori dusnokiak. A tavacskát és környékét csodás események helyszíneként tartja számon a dalnoki hagyomány. A kápolna és a csodás forrás együttesének területe Dusnok egyik szakrális helye. A népéletben betöltött szerepét, jelentőségét tekintve a templom után következik, megelőzve a kálváriát, a Nepomuki Szent János szobrot és a kereszteket. A kápolna és közvetlen környéke népi vallásosság fontos megnyilvánulási fóruma: népi ájtatosságok és paraliturgikus cselekedetek színtere. A XIX. század közepétől a hivatalos egyház által is elismert kultuszhely. A XX. század közepétől történeti-politikai változások hatására folyamatosan veszített korábbi szerepéből, jelentőségéből.

A SZAKRÁLIS HELY MONDÁI

    A hagyományőrző dusnokiak a XX. század végén is sokféle mondát mesélnek a kápolna tájékán történt hajdani csodákról. E történetek néhány jellemző sajátossága: 1.Valamennyi mondának központi motívuma a Szűz Mária megjelenése, a Szűz Mária megpillantása, látása. 2. A csodás események időhöz nem köthetők. Évszázadokat, hatalmas történelmi korszakokat szökdell át szeszélyesen a népi fantázia. 3. A csodás látomások helyei keveredhetnek. Történetről-történetre, mesélőről-mesélőre változhatnak. Néha a kápolna helyén valaha létezett fűzfa, máskor a kis tó, ismét máskor a Marijin viric néven emlegetett vizes völgy kápolna mögötti szakasza szerepel a történetben a csoda helyszíneként. 4. A mesélők a kápolna építését kapcsolatba hozzák a csodás jelenések sorsával, mondván: azóta nincs csoda, amióta kápolna van, illetve a történetekben a kápolna építése is ugyanolyan időtlen homályban lebeg, mint maguk a csodás látomások.
     A legtöbb mondaváltozatban szerepel egy nagy fűzfa, amely állítólag a későbbi kápolna helyén állt. Ennek lombjai között látták Szűz Máriát az arra járó dusnoki csőszök. Először nagy fényességre lettek figyelmesek, majd a fényesség közepén megpillantották a rokkán fonogató Szűz Máriát. Az eset után a buzgó dusnokiak Szűz Mária képet erősítettek a fára. Sok ember járt a képes fához imádkozni, nemcsak Dusnokról, hanem Miskéről és Hajósról is. A csodás jelenés többször megismétlődött. Amíg tartottak Szűz Mária látogatásai, a nevezetes fűzfa alatt soha nem maradt meg a hó.
     Néhány mondaváltozatban a kis tó helyén támadt nagy világosság. Amikor az emberek odamerészkedtek, látták, hogy fölbuggyan a víz a földből. Így keletkezett a forrás, amely táplálja a soha ki nem száradó kis tavat.
     Bolvári Ignác dusnoki bíró és Bárczy Károly dusnoki jegyző 1864-ben azt írták a Mária fok helynév magyarázataként Pesty Frigyesnek: „a' hagyományos vak hiedelem azt regéli, hogy a' Szűzmáriát az öregek látták volna ezen fokban éjjel fürödni, s a' tőle nem messze állott fűzfa alatt fésülködni."⁴ Vannak olyan mondaváltozatok is, amelyek a létező tóhoz kötik Szűz Mária megjelenését. Egyes mesélők szerint a víz tetején sétált nagy fényesség közepette a Szűzanya. Mások úgy hallották, hogy az Istenanya a tóban fürdette gyermekét. Ismét mások úgy tudják, hogy Szűz Mária a kis Jézus ruháit mosta a forrás vizében.

A MÁRIA KÁPOLNA ÉPÍTÉSE

    Bár a mondák az időtlenség ködébe igyekeznek burkolni a kápolnát is, és a csodás jelenések mondáin nevelkedett dusnoki nép nem ismeri a kápolna keletkezési idejét, történeti módszerekkel jól föltárható a nevezetes feketi szakrális épület története. A dusnoki plébánia irattárában és a Kalocsai Érseki Levéltárban egyaránt fennmaradtak a kápolna építésével kapcsolatos levelek. Sőt a dusnoki plébánia iratai között megőrződtek a kápolna építésében és berendezésében közreműködő iparosok, kereskedők apró számlái is.⁵
     A feketi Mária kápolna 1855 nyarának elején épült. A megvalósításához szükséges pénzt a dusnoki lakosság adta össze. A dusnokiak vállalták az épület fenntartását is. Tanulságos teljes terjedelmében idéznünk a dusnoki bírák 1855. május 7-én kelt alapító nyilatkozatát:
     Dicsértessék a' Jézus Krisztus!
     Mi Dusnok Helységnek közönsége, Dusnokról Miskére vezető útnak egy helyén, mely már rég időtől fogva a' Mária iránti ájtatosságból nem csak Dusnokiaktul, de még a' szomszéd helységek lakosaitól is gyakran látogattatik, a' szeplőtelenül fogantatott Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egy állványt⁶ - statió - s bele illesztendő ugyanazon jelvényt ábrázoló képével szándékozunk felállítani. Ezen iratunkkal kötelezzük magunkat, hogy ugyan azon általunk téglából felállítandó állványt a képpel együtt gondossan, díszessen, szóval úgy fogjuk fenntartani, mint annak szentsége igényli s kívánja, s ha történetessen öszve omolna, annak újonnani fel állítására magunkat ezen levelünknek erejénél fogva lekötelezzük. Kelt Dusnokon Május 7. 1855.

Dusnok helység közönsége nevében:
Hodovány Pál Bíró
Kporivanacz Mihály
Rakias István Eskütt
Tamaskó János Eskütt
Mihó Márk Eskütt
Sípos Máté Eskütt
Pejó János Eskütt.

Néhány héttel korábban, 1855. március 27-én Samanovics István dusnoki plébános hosszú levélben győzte meg Kunszt József kalocsai érseket, hogy engedélyezze a határbeli szakrális építmény megvalósítását.
     A kápolna építéséhez szükséges téglát⁷ Bátyán Gottlieb Ignáctól, az épületfát Deli József bátyai fakereskedőtől, a tetőcserepet Sükösdön, az oltatlan meszet Foktőn vásárolták. A Sarlós Boldogasszonyt ábrázoló olajfestményt, amely a kápolnába került, Flakovits András laki plébános festette.⁸ Az építkezés gyorsan befejeződött. Az új kápolnát 1855. július 2-án Sarlós Boldogasszony ünnepén Mária látogatása tiszteletére Benedek Elek miskei plébános, alesperes szentelte föl.

A KÁPOLNA ELŐTTI KERESZT HISTÓRIÁJA

     A kápolna eÍőtti vaskeresztet a Mária kápolna alapítványának pénzéből, 1889-ben állították. Az S. Juhász nevű cég készítette Grácban.⁹
     Az 1880-as években sok szó esett a dusnoki keresztekről. Ezért tudjuk, hogy a gráci eredetű vaskereszt felállítása előtt már állt egy öreg fakereszt a kápolna tájékán. Erről a keresztről 1889. április 17-én azt írta a foktői esperes, hogy „rossz karban van...nem buzdít, hanem botránkoztat." 1889. március 15-én pedig Horváth Ignác dusnoki plébános azt jelentette Kalocsára, hogy a „Mária kápolnánál lévő kereszt kidőlt."
     1882. november 18-án a foktői esperes emlékeztette a dusnoki plébánost, hogy a plébánia felségterületén álló három keresztnek és Nepomuki Szent János szobrának nincs alapítványa. 1885. november 30-án az érseki hivatal vonta felelősségre a dusnoki plébánost amiatt, hogy a dusnoki keresztek alapítványok nélkül léteznek. A felszólításra Horváth Ignác plébános nyomozni kezdte a keresztek történetét. A plébánia irataiban nem talált semmit erről a témáról. Karácsony táján megkérdezte a legöregebb embereket, mit tudnak a dusnoki keresztekről és Nepomuki Szent János szobráról. A szoborról úgy vélekedtek a megkérdezettek, hogy emberi emlékezetet meghaladó idők óta áll. Dusnok község tartja fönn, mégpedig abból a pénzből, amelyet a búcsú előtti napon az árusoktól helypénz címén beszed.¹⁰
     A dusnoki plébános 1886. január 12-én részletes jelentésben foglalta össze a dusnoki keresztekkel kapcsolatos vizsgálatának eredményeit. Ebből megtudhatjuk, hogy a templom előtti fakereszten 1831-es évszámot lehetett olvasni. A garábi apátság romjai helyén állított borsosháti keresztről különös, regényes történetet jegyzett föl a buzgón nyomozó plébános. Hodován Gergely dusnoki lakostól azt hallotta, hogy 1830-31 táján a nagy árvíz egy fakeresztet hozott a községháza udvarára. A különös módon érkezett keresztet dusnoki elöljárók kivitették a garábi halomra és ott felállítatták. A feketi Mária kápolnánál álló öreg fakeresztre 1811-es évszámot véstek. A megkérdezett öregek közül valaki tudni vélte, hogy egy hajdani községi jegyző, Válics György emeltette.
     Az 1811-es évszám és Válics György neve megérdemli figyelmünket. Az 1831. évi dusnoki visitatio canonica egyik mellékletében ugyanis, amikor felsorolták Dusnok község keresztjeit, a templom előtti új kereszt és a garábi dombon álló borsosháti kereszt után megemlítettek egy tarnakházi keresztet, amelyet Válics György jegyző restauráltatott 1811-ben egy nagy árvíz pusztítása után.¹¹ A bádog tetővel és feszülettel ellátottal fakereszten, szokatlan módon egy festett Szűz Mária képet is elhelyeztek. Tarnakháza puszta, a középkori Tárnokháza falu határa, Feket puszta mellett fekszik. A kanyargó régi Marijin viric vagy Mária fok egyik szakasza húzódott közöttük. Tarnakháza nyugati széle közel esik a feketi kápolnához. Így a tarnakházinak mondott kereszt is kapcsolatban lehetett a kápolna környéki Mária-jelenésekkel és a Mária kultusszal. Erre utalhat a keresztre erősített Mária-kép adata is. Az 1811-es évszám és Válics György neve összekapcsolja az 1880-as években kidőlt kápolna melletti keresztet és az 1831. évi vizitáció alkalmával emlegetett tarnakházi keresztet. Nem lehet kétséges, hogy ugyanarról a keresztről van szó. A kápolna 1855. évi megépüÍése után valószínűleg az új szakrális épület mellé telepítették át a régi Mária-képes keresztet. Talán erre utal a kápolna alapítványi pénztárának naplójában olvasható 1859. október 15-i szűkszavú bejegyzés egy bizonyos kereszt reparációjáról és áttelepítéséről.¹²

A KULTUSZHELY TÖBB ÉVSZÁZADOS GYÖKEREI

     Feltételezhető, hogy a feketi szakrális hely a kápolna megépülése, vagyis 1855 előtt is vonzotta a testi gyógyulásra és a lelki vigaszra találásra vágyókat. Erre utaltak Dusnok elöljárói, amikor 1855-ben, a kápolna építése előtt, az építkezés szükségességének indokaként leírták, hogy a kápolnával megjelölendő helyet és környékét „régi időktől fogva" „Mária iránti ájtatosságból" rendszeresen felkeresik Dusnok és a szomszédos helységek jámbor lakói. Az 1855 előtti kultuszra utal a fentebb bemutatott, 1811-es évszámmal ellátott régi fakereszt hajdani létezése. Messzire vezet a mondákban említett, fűzfára akasztott Mária kép és a vele kapcsolatos Mária-tisztelet is.
     A XVII. század végén és a XVIII. század elején Dusnokon megtelepedő rácok valószínűleg egy középkori eredetű Mária kultusz hagyományát tették virágzóvá a feketi Mária fok környékén. A rácság a XVIII. század első felében Bátyán is, Dusnokon is magába asszimilálta azt a kis számú középkori eredetű magyarságot, amellyel ideérkezésekor mint a régi lakosság maradékával találkozott és amellyel a legkülönbözőbb okok miatt együtt élt. A középkor felé folytonosságot jelentő magyarok ismertették meg a rácokkal a földrajzi neveket és a hozzájuk kötődő emlékeket, hagyományokat. Valószínűleg a dusnoki Mária látomások történetei is középkori szakrális hagyományban gyökereznek, amelyet a Dusnokon letelepedő rácok felkaroltak, tovább színeztek, és élő kultusszal erősítettek.
     Ha kétségünk támadna a feketi Mária kultusz régiségét illetően, érdemes alaposan tanulmányoznunk Samanovics István dusnoki plébános 1855. márc. 27-én kelt levelét, amelyben Kunszt József kalocsai érsektől kérte a Mária kápolna megépítésének engedélyezését. A terjedelmes latin nyelvű levélben¹³ a buzgó plébános ügyesen hallgatott a híveitől eleget hallott csodás Mária jelenésekről, mivel tudta, hogy ha ezekről ír, az egyház hosszadalmas vizsgálatokba kezd egy olyan korban, amelyik egyáltalán nem fogékony a csodákra. Ehelyett a létező nagymúltú helyi népi kultuszt írta le, ezzel is érvelve a kápolna megépítésének szükségessége mellett. Samanovics István plébános tájékoztatójának rövid tartalma az alábbi módon summázható:
     A Dusnokról Miskére vezető út közelében áll egy nagy robosztus fűzfa, amelyet a hajdan rá helyezett Mária kép miatt időtlen idők óta (ab antiquo) tisztelet övez. Az arra járók levett fejfedővel tisztelegnek a hatalmas fa előtt. Amikor Mária ünnepeken és újhold vasárnapján a dusnokiak processióval a hajósi Mária képhez vonulnak, a nevezetes fűzfánál mindig megállnak és imádkoznak. Ugyanezt teszik a hajósiak és a miskeiek is, amikor köröszttel, lobogóval a dusnoki templombúcsúba mennek, illetve amikor onnan hazafelé tartanak. A dusnokiak mesélik (ut narant), hogy valaha a fán, mégpedig a fa úttal ellentétes oldalán volt egy Mária kép, de azt a zavaros, revolúciós időkben a járókelő katonák szentségtörő módon széttépték. Jámbor dusnokiak összeszedték a meggyalázott kép darabjait és annak rendje-módja szerint elégették. Fatáblára festettek egy új Mária képet és kifüggesztették a fára. Az idő vasfoga azonban a fatáblára festett képet is tönkretette. Az utóbbi években már nincs kép a fán, de az emberek mégis odajárnak imádkozni. Indokolt tehát a Mária képpel ellátott kis kápolna felépítése.
     Mivel a levél 1855-ben kelt, első olvasásra azt gondolhanánk, hogy a revolúciós évek kifejezés 1848-ra vonatkozik. 1848-ban azonban ezen a tájon nem voltak olyan katonai vonulások és csatározások, amelyek egy Szűz Mária képet veszélyeztettek volna. Annál inkább voltak a Rákóczi szabadságharc idején, amikor még a nagyságos fejedelem is a környékbeli Ordason állomásozott, a táj rácai pedig elmenekültek a Dráván túlra és a Szerémség irányába. Egy kálvinista kuruc csapat könnyen gúnyt űzhetett a Szűz Máriát ábrázoló és a dusnoki rácok vallásos életéhez is kötődő fűzfára akasztott képből. Másrészt 1848 és 1855 között az idő vasfoga nem tette volna tönkre a fatáblára festett új képet úgy, hogy a levél kelte előtt hosszú idő óta már kép nélkül imádkozzanak Szűz Mária tisztelői a nagy fűzfánál. Ellenben a XVIII. század eleje és a XIX. század közepe közti másfél évszázad alatt a kép valóban tönkremehetett és a kép nélküli korszakra is maradhatott idő. Végül az 1848-49-es szabadságharc leverése után 6 évvel, ha csak lehetett, egy falusi plébános elkerülte a 48-as idők emlegetését. A táj írásbeliségére viszont jellemző, hogy a XVIII-XIX. században a revolúciót és más hasonló rossz emlékű kifejezéseket a Rákóczi szabadságharcra értették. Mindezek alapján joggal feltételezhető, hogy a dusnoki plébános levelében emlegetett forradalmi évek (revolutionis annis) kifejezés a Rákóczi szabadságharc korára vonatkozik. A XVIII. század változásokkal terhes első évtizede, a Rákóczi szabadságharc kora, az új világ kezdete, a török uralom alól éppenhogy fölszabadult Duna menti tájon valójában nem esett messze a középkortól. A két évszázados pusztulás ellenére a középkor vége közelebb állt a XVIII. század elejéhez, mint az a világ, amelyik a XVIII. század nagy országépítő békéje alatt ezen a tájon megszületett. A XVIII. század elején tehát élhettek középkori kultusznyomok és hathattak középkori eredetű kultuszok a vizekkel szabdalt Kalocsai Sárközben. Ha a Rákóczi szabadságharc korától csak egy lépés a középkor, a fűzfára akasztott Mária kép tiszteletétől csak egy ugrás a fák és a források pogány kultusza.¹⁴ Feltételezhető tehát, hogy a feketi nagy fűzfánál imádkozó keresztények egy pogány kori kultuszt éltettek keresztény köntösben. A keresztény időkre átmentett pogány eredetű kultusz keresztény jellegét a kultuszhely szakrális vonásainak hangsúlyozása, a Mária megjelenéséről szóló csodás történetek rendszeres mesélése és Szűz Mária képének élő fára erősítése biztosította. Az egyház ily módon „keresztényiesített" egy népszerű pogány kultuszhelyet. A hatalmas fűzfa és a mellette folydogáló csodás víz ősi tisztelete a Szűz Mária kép jelenléte, valamint a csodákról szóló történetek hálója révén a keresztény népi vallásosság paraliturgikus kultuszformája gyanánt évszázadokon át fontos szerepet töltött be a környék lakosságának életében.
     A feketi kultuszhely a XVIII-XIX. században szerencsés sorsot ért. Ki tudta vívni a hivatalos egyház támogatását. A XVIII. század végén és a XIX. század folyamán a felvilágosodás jegyében, vagyis a népi vallásosság babonába hajló megnyilvánulásaitól félve a hivatalos egyház igyekezett felszámolni a nép által szívesen látogatott, de a papok látókörén kívül eső, „nem hivatalos" kultuszhelyeket.¹⁵ A dusnokiak határbeli Mária tiszteleti helye elkerülte, „megúszta", túlélte a jozefinista szellemű egyházpolitika tiltásait. Ez a szerencsés sorsa dusnoki plébánosoknak köszönhető, akik egyházuk regulái szerint éltek ugyan, de lelkük mélyén azonosulni tudtak népük szakrális igényeivel és törekvéseivel. Felismerték rác híveik elragadtatott buzgóságának erejét, és megfelelő keretekbe terelve támogatták azt. 1855-ben Samanovics István plébános is tilalmazás helyett, nagyon bölcsen, arról igyekezett meggyőzni érsekét, hogy a nevezetes feketi fűzfa környéke valóságos szent hely, amelynek népi kultuszát kápolna építésével fel kell karolni. A kápolna 1855. évi megvalósításának papi szorgalmazása és érseki engedélyezése tulajdonképpen a hivatalos egyház jóváhagyó magatartását jelentette. A dusnoki plébánosok kedvező helyzetfelismerése révén a feketi kultuszhelyhez kötődő kissé „pogányos" népi buzgóság „beemelődött" a katolikus egyház elismert dusnoki kultuszainak rendszerébe.

A KULTUSZ ALKALMAI

     A dusnokiak a XX. században processioval: vagyis gyalogos, csoportos menetben, valamint egyénileg gyalogosan és kerékpárral egyaránt látogatták a feketi Mária kápolnát. A processiós kivonulások inkább a század első felére és középső évtizedeire voltak jellemzők. A század utolsó harmadában a határbeli kápolna felkeresőinek többsége egyénileg: gyalog, kerékpárral, ritkábban autóval érkezett. A processiós kivonulások visszaszorulásában nagy szerepe volt annak a körülménynek, hogy a szocializmus korá- ban, különösen az 1950-es, 1960-as években világi hatóságoktól engedélyt kellett kérni minden templomon kívüli körmenethez, vallásos jellegű közterületi csoportos vonuláshoz. Az 1990-es években előfordult, hogy a feketi kápolnához igyekvő dusnokiak fogadott autóbusszal utaztak a natkai úton, majd az autóbuszból kiszállva kibontott lobogókkal, processióval közelítették meg a kápolnát. A régi processiók természetesen az időközben elszántott, hajdani miskei úton haladtak. A templomtól induló menetek legtöbbször érintették a kálváriát, és úgy tartottak kelet felé.
     A csodás tulajdonságokkal felruházott vízhez és a magányos kápolnához bármikor, bárki kimehetett. Megmoshatta fájó testrészeit a kis tó vizében és imádkozhatott néhány Miatyánkot és Üdvözlégyet a kápolna előtti keresztnél. A kápolna azonban csak bizonyos alkalmakkor volt nyitva. A csoportos, processiós kivonulások ezekhez az alkalmakhoz kötődtek. A XX. század végén, amikor Tóth Ferencné Miskei Márta és testvére Hunyadi Lászlóné Miskei Viktória gondozza a kápolnát, a nyári hónapok első vasárnapján várják a látogatókat. A 70 éven fölüli dusnokiak emlékezete szerint a XX. század első felében az újhold vasárnap utáni vasárnapokon, ritkább vélemény szerint újhold vasárnapokon délután volt nyitva a kápolna. Esős idő esetén egy héttel halasztódhatott el a kápolna felkeresése. A dusnoki kegyes alapítványok 1881 óta vezetett naplója szerint¹⁶ a feketi Mária kápolnának a legkülönbözőbb tavaszi, nyári és őszi ünnepeken volt a hívek adakozásából bevétele. Ez azt jelenti, hogy ezeken az ünnepeken nyitva volt és a hívek csoportosan fölkeresték. Az „újhold vasárnapján" bejegyzés különösen 1904 és 1910 között fordult elő gyakran a pénztári napló lapjain. 1894-ben az alábbi vasárnapokon és ünnepeken történt adakozás a kápolnánál, következésképp az alábbi alkalmakkor nyitották ki a határbeli kis szakrális épületet, illetve az alábbi vasárnapokon és ünnepeken keresték föl csoportosan imádkozó hívők:

Nagypénteken
Pünkösd hétfőjén
Pünkösd utáni IV. vasárnap
Pünkösd utáni VI. vasárnap
Pünkösd utáni VIII. vasárnap
Pünkösd utáni IX. vasárnap
Pünkösd utáni XII. vasárnap
Mária neve napján (IX. 9.)

     A XIX. század utolsó két évtizedében a gyakran előforduló Pünkösd hétfő és a Mária neve napja ünnepnevek mellett szerepelt még a pénztárkönyvekben adakozási alkalomként: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (1896. III. 25.), Szent János napja (1896. VI. 24.), Szent István napja (1895. VIII. 20.), Sarlós Boldogasszony napja (1881. júl. 2.), Kisasszony napja (1898. szept. 8.).
     A feketi kápolna nyitvatartási időpontjainak sorában különösen figyelemre méltó a nagypéntek szereplése. A magyarországi néprajzi irodalomban¹⁷ nyoma van a dusnokiak nagypéntek hajnali különleges Vajas-parti mosakodásának. A szokás a XX. század végén is él, néprajzi módszerekkel könnyen tanulmányozható. A szokáskutatás számára azonban újdonságnak számít az a dusnoki kutatásaink során előkerült adat, hogy nagypéntek reggelén a feketi Mária forrásnál is volt egészség-biztosító célzatú mosakodás. Amikor idősebb dusnokiakkal a nagypéntek hajnali Vajas-parti mosakodásról beszélge- tünk, előbb-utóbb szóba kerül, hogy a XX. század első felében sok dusnoki lakos nem, vagy nem csak a közeli Vajas-parton mosakodott, hanem a távoli feketi Marijin Viric vizével is megérintette kezét és arcát. Nagypénteken hajnalban processió ment Dusnok faluból a feketi kápolnához. Az 1940-es években a hajnali kivonulókat Purak József előénekes (pevacs) vezette. A processió résztvevői imádkoztak a kápolnánál és megmosakodtak a kis tó vizében. A népi emlékezés hitelét megerősít a dusnoki kegyes alapítványok 1881 és 1910 között vezetett, fentebb már bemutatott naplója, amelyben többször előfordul a feketi Mária kápolna látogatottságára utaló dátumok között a nagypéntek.

A KULTUSZ HAGYOMÁNYOS MÓDJAI

     A dusnokiak számára a miskei úti Mária kápolna és a feketi csodás Mária forrás felkeresése a búcsújárás élményét jelentette. Úgy is viselkedtek a határukban lévő kápolnánál, mint bármelyik híres búcsújáróhelyen.
     A Feketre indulók ebéd után a templomban gyülekeztek. Közösen elmondtak egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet, majd a keresztet és a lobogókat követve útra keltek. A XX. század közepén előfordult, hogy 200-300 főből állt a buzgó körösztalja. A processió résztvevői búcsújáró énekeket zengedezve haladtak a dűlőutakon. Az éneklést búcsúvezetésben járatos előénekes irányította, vezette. 1983 óta egy vas lábra akasztható haranggal köszönti az érkezőket a kápolna gondozója. Bár a templomi csengőből lett harangocska hangja csengőszóra emlékeztet, a „zarándokok" számára a híres kegytemplomok vendégköszöntő harangjainak szavát eleveníti föl.¹⁸
     A kápolnához érkezők először a vaskereszt előtt álltak meg. Elénekeltek egy éneket, amit a nagy búcsújáró utakon a keresztek előtt szoktak énekelni. Ezután jobbról balra haladva megkerülték a kápolnát. A kápolna körbejárása közben a vodicai, gyűdi, hajósi templomkerüéseik szokása szerint legkedvesebb beköszöntő éneküket énekelték:

Hvaljen Isus Maria!
Hvaljen Isus Divico!
Hvaljen Isus Majko!

     A menet eleje befért a kis kápolnába. A „zarándokok" többsége azonban a kápolna előtti gyöpes területen térdelt le az előénekes beköszöntő imája alatt.
     A köszöntés elvégzése után a búcsújárásra emlékeztető népi ájtatosság résztvevői levonultak a kápolna domb melletti völgy fái alá. Leültek a padokra és a gyöpre. Hosszasan imádkoztak, énekeltek. Legtöbbször a rózsafűzért, a „Szűzanya litániáját" mondták el rácul. Közben rác nyelvű Szűz Mária énekeket zengedeztek. Amikor szünetet tartottak a közös imádkozásban, az emberek beszélgettek, egyéni ájtatosságokat végeztek és sétálgattak a Kápolna környékén. Legtöbben elmentek a kis tó partjára, ahol megmosták lábukat, kezüket, arcukat.
     Hazainduláskor, miként a híres búcsújáró helyeken, a körösztalja együtt búcsúzott a kápolna Mária képétől, majd a köröszt előtti tisztelgést befejezve processióval ment a falu felé. A faluba érkező feketi „búcsús menet" buzgó énekléssel bevonult a templomba, ahol rövid imával adott hálát Istennek a „zarándokút" sikeréért.

A CSODÁS TULAJDONSÁGOKKAL FELRUHÁZOTT VÍZ

     A régi dusnokiak csodás gyógyító erőt tulajdonítottak a feketi Mária forrás Szűz Mária látogatásaival megtisztelt vizének. A feketi víz iránti bizalom nyomai a XX. század végén is fellelhetők Dusnokon. A faluban sok történet kering a Mária forrás vizének hatására bekövetkezett csodás gyógyulásokról. Ezekben a történetekben nem csak a régi idők csodái elevenednek meg, hanem a közelmúlt megmagyarázhatatlan gyógyulásai is felvillannak. Előfordul, hogy a meggyógyult személy maga meséli el a vele esett csodát. 1999 tavaszán pl. egy 1946-ban született, tehát 53 éves dusnoki parasztasszony egy dusnokiakból verbuvált társaságban e sorok írójának jelenlétében mély meggyőződéssel bizonygatta a feketi Mária forrásvizének csodás gyógyító erejét. Saját példáját hozta föl bizonyíték gyanánt. A történet szerint az asszonynak ismeretlen eredetű fájdalmas gennyező seb volt az egyik ujján. Vasárnap másokkal együtt kiment a feketi kápolnához. Fájós ujját belemártotta a kis tó vizébe. Közben imádkozott. A fájás enyhülni kezdett. Hétfőn már úgy dolgozott a kezével, mintha az előző napokban semmi baja sem lett volna.
     Az efféle történetek mindig arra ösztönözték a dusnokiakat, hogy használják ki a feketi víz csodás tulajdonságait. A Mária forráshoz látogatók megérintették a különleges vízzel fájós testrészeiket. Akik lábfájásra panaszkodtak, levették cipőjüket és beleálltak a kis tó szélének sekély vizébe. Sokan edényekben haza is vittek a feketi vízből, hogy családtagjaik nyavalyáit gyógyítsák vele.

A FEKETI KULTUSZHELY A XX. SZÁZAD VÉGÉN

     A XX. század második felében mindig akadt olyan dusnoki lakos, aki vallásos buzgóságból, fizetség nélkül vállalta a feketi kápolna és a Mária forrás gondozását. Az 1970-es években és az 1980-as évek elején Frank Nándor dusnoki naiv művész végezte a kápolna körüli teendőket. Az 1980-as évek közepétől két asszony, az 1925-ös születésű Tóth Ferencné Miskei Márta, és húga, az 1930-as születésű Hunyadi Lászlóné Miskei Viktória gondozza a kápolnát és környékét. Sokszor segíti munkájukat fiatal hozzátartozójuk, Honvéd Péter vállalkozó.
     Az 1990-es évek közepén ismeretlen tettesek betörtek a kápolnába és elvittek belőle minden értékes vagy értékesnek hitt mozgatható tárgyat. Ellopták többek között az 1855-ben festetett oltárképet, egy fából faragott régi Mária szobrot és néhány fölöttébb szépnek tartott gyertyatartót. A betörés után közadakozásból szerelték föl újra a kápolnát. A plébános felhívására sokan ajánlottak fel a kápolna céljaira szentképeket, gyertyatartókat, vázákat. Ezért, ha benézünk a kápolnába, ugyanolyan szentképeket látunk a falakon, mint a régi dusnoki házak szobáiban. A kápolna új Mária szobrát, amely gipszből készült, sok utánajárás után, összeadott pénzből, 14 000 forintért Mezőkövesden készíttette el a kápolna gondozását végző család.
     A nevezetes betörés óta a kápolna fontosabb berendezési tárgyait, elsősorban a szentképeket, gyertyatartókat és a hívek által adományozott régi imakönyveket ősszel hazaviszik a gondozó család dusnoki házába és tavasszal viszik ki újra a magányos kápolnába. A nagy becsben tartott Mária szobrot azonban még a nyári hétköznapokon sem merik kint hagyni. Azokon a vasárnapokon, amikor látogatókat várnak a kápolnához, reggel kiviszik és este hazaviszik a gondozó család házába. 1999 áprilisának közepén, kutatómunkám idején a Mária szobrot természetesen Honvéd Péter dusnoki házában találtam meg. A kápolnában a szobor kivételével azért figyelhettem meg a berendezési tárgyakat, mert 1998 őszén hirtelen és korán beköszöntött a sáros idő, a kápolnát autóval nem lehetett megközelíteni, és a képek, gyertyatartók, vázák kényszerűségből kinn maradtak télre.
     A kápolna falait három nagyobb és több kisebb keretezett nyomtatott szentkép díszíti. Elől az ellopott festmény helyén, a hajdani kép fülkéjében az Atyaistent és Krisztust ábrázoló kép függ. Fönt a boltozott mennyezett alatt két kis kép kapott helyet. A dusnokiak megfogalmazása szerint az egyik a „Szűzanya szeplőtelen szívét", a másik a kígyókon álló Szűzanyát, a „Világ királynőjét" ábrázolja. A nagy kép alatt, az oltárdeszka fölött egy fa emelvény látható. Erre állítják nyári vasárnapokon a faluból kihozott Mária szobrot. A nagy Mária szobor távollétében az emelvényen egy kisméretű gipsz Mária szobor áll, amelyet nem féltenek és állandóan kint tartanak. A szobrocska két oldalán egy-egy gyertyatartó és egy-egy magasító állványra helyezett virágváza kapott helyet. Amikor a drága nagy Mária szobrot kihozzák és elhelyezik a deszka emelvényen, a kis szobrot lerakják az egyik virágállványra. Az északi oldalfal közepén, a keskeny bolthajtásban, a kis lyukablak alatt egy nagy méretű kép függ, amely a Szűzanya koronázását ábrázolja. A két felső sarokba egy-egy „Szűzanya szíve" témájú kis képet akasztottak. A nagy kép alatt deszkákból és lécekből barkácsolt, fehérre festett virágállvány áll, amelyet az egyik gondozó asszony ezermester férje készített. A szemben lévő déli oldalfal elrendezése hasonlít az előzőhöz. Közepén az „Angyali üdvözlet" című nagy kép kapott helyet. Fölötte a sarkokban egy-egy „Jézus szíve" témájú képecske függ. A nagy kép alatt itt is közepes méretű „Szűzanya szíve" témájú képet helyeztek el. A bejárati ajtó déli oldalán lévő keskeny falszakaszra egy deszkapolcot erősítettek. Ezen tartják nyáron a kápolnának adományozott régi imádságos könyveket, amelyeket mindenki használhat.
     A kápolnát tavasztól őszig minden hónap első vasárnapján és nagy Mária ünnepeken tartják nyitva. Ha az időjárás nem szól közbe, az első nyitás május első vasárnapjára, az utolsó nyitás október első vasárnapjára esik. Május előtt és október után a sár miatt nehéz megközelíteni a kápolna környékét.
     A két gondozó asszony minden tavasszal kívül-belül bemeszeli a kápolnát. Férfi hozzátartozóik levágják a kápolna körüli füvet. A gépi fűnyírást a nyár folyamán több- ször is megismétlik. Az asszonyok gondozzák a vaskereszt környékén kialakított virágoskertet. Rendben tartják a tavat is. Partjára a lejáró lépcső melletti lejtős területre virágokat ültetnek, liliomot, rózsát, ibolyát, muskátlit, árvácskát, kéknefelejcset. 1994-ben a Vajason dolgozó kotrógéppel kitisztíttatták a tó medrét. Kivágatták a tó szélén álló odvas fűzfákat is.
     A virágok gondozásához szükséges ásót, kapát, gereblyét a kápolna egyik sarkában tartják. Amikor látogatók várhatók, a szerszámokat kiteszik az épületből. A fal tövébe, vagy a kápolnadomb oldalára fektetik őket. A kápolnába zárják be a mozgatható padokat is, amelyekkel nyitva tartás idején megnövelik a rögzített padok nyújtotta ülőhelyek számát.
    A gondozó asszonyok régebben kerékpárral jártak ki a kápolnához. Újabban inkább hozzátartozójuk viszi őket kocsival, hiszen legtöbbször akad szállítanivaló is. Tavasztól őszig minden szombaton megjelennek a kápolnánál, hogy virágot tegyenek a vázákba. Különösen nagy gonddal virágozzák föl és takarítják ki a kápolna belsejét azokon a szombatokon, amikor másnap „zarándokok" várhatók. A vázákba rakott virág többsége a saját falusi kertjükből kerül ki. Néha más asszonyok is felajánlanak virágot a díszítéshez. A virágok frissen tartásához szükséges vizet műanyag vödörben a faluból viszik ki. A tó zöldes vizét nem tartják alkalmasnak arra, hogy vázába töltve virágot tartsanak benne.
     A kápolna meglátogatói a meghirdetett nyitva tartási napokon többnyire kerékpárral érkeznek. Néhány évvel ezelőtt még akadtak magányosan, vagy kisebb csoportokban gyalogló „zarándokok". Előfordult, hogy valaki lovas kocsival kelt útra a faluból. A rendszerváltás után volt példa processióval alakuló autóbuszos kivonulásra is. A kápolnát leggyakrabban az idősebb korosztály tagjai látogatják.
     Néha a dusnoki pap is kijön a cserkészekkel. Ilyenkor litániát tart a kápolnánál. Legtöbbször azonban pap nélküli, népi ájtatosság zajlik a nagy múltú kultuszhelyen. A kápolna egyik gondozó asszonya a csengőszerű kis haranggal a magányosan érkezőknek is harangozik, ha közeledni látja őket a dűlőúton. A magányos látogatók legtöbbje megkerüli a kápolnát, mielőtt az épületbe lépve elmondja köszöntő imáját. A külön-külön érkező, de egymást jól ismerő „törzsvendégnek" számító összeverődött látogatók a fák alatti padokon ülve egy előénekes asszony vezetésével rózsafűzért és litániát mondanak. Akinek úgy hozza kedve, fölkel a padról, lemegy a tóhoz. Ott imádkozik és megmossa fájó testrészeit.
     A közösen imádkozók, azokra való tekintettel, akik nem jól tudnak rácul, egyre gyakrabban magyarul imádkoznak és énekelnek.
     Minden látogató akkor indul haza, amikor időbeosztása azt megkívánja. Akad olyan asszony, aki azért siet vissza kerékpárral a faluba, hogy részt vehessen a templomi litánián. Legutoljára a két gondozó asszony hagyja el a kápolnát és környékét. Gondosan bezárják a magányos épületet és magukkal viszik a betörőktől féltett új Mária szobrot.

A MÁRIA KÁPOLNA ÉS A MÁRIA FORRÁS SORSA, ÉS JÖVŐJE

     A feketi kultuszhely sok társadalmi vihart túlélt a történelem folyamán. Több évszázados. csendes megtűrtség után a XIX. században sorsa felívelt. Pogányos vonásai ellenére az egyház kápolna építésével a maga szolgálatába emelte. Amit megkímélt és keresztény színekbe öltöztetve megőrzött a XIX. század katolikus egyháza, azt veszélybe sodorta a XX. század második felének hivatalos állami ideológiává emelt ateizmusa. A szocializmus korának vallásellenes nevelési elvei és vallási tevékenységeket gátló rendelkezései sokat ártottak a feketi szakrális hely tiszteletének. A XX. század végén összehasonlíthatatlanul kisebb réteget érint a feketi kultusz, mint fél évszázaddal korábban. A pusztai kápolnát és a hozzá tartozó kis tavat sok kín, sérelem és tiszteletlen megnyilvánulás érte a XX. század második felében. Elvetemült tolvajok esztelen nyereségvágyból feltörték a kis épületet és elvitték értékeit, felszerelési tárgyait. A TSz múltat eltörlő táblásításai során elszántották a kápolna felé vezető utakat. A szomszédos szántóföld birtokosai igyekeztek nagyobbítani földjüket a kápolna gyöpes telkéből. Erősen beszántottak a kápolna és a tó közé, veszélyeztetve azok összetartozását. Előfordult, hogy valaki locsoló berendezéseket szeretett volna üzemeltetni a Mária forrás vizével. Az 1990-es évek privatizációs versengései során akadt olyan dusnoki értelmiségi, aki a helyi hagyományok lekezelő megvetésével kacsafarmot akart létrehozni a kápolna szomszédságában, a csodákkal felruházott tó területén. Az őseiket tisztelő, jóérzésű dusnokiak megvetéssel beszélnek ezekről a tervekről és kiagyalóikról, függetlenül attól, hogy mennyire vallásosak.
     Szerencsére végzetes kár, megfordíthatatlan átalakítás nem történt. Az épület és a kereszt áll. A tó vize létezik. A környék sivársága és nehéz megközelíthetősége enyhíthető. A kápolna környéke némi szemléletváltozással és kevés anyagi ráfordítással szép ligetté alakítható. Legelőször tisztázni kellene a birtokviszonyokat, úgy, hogy a kápolnától és a tótól lehetőleg minél távolabb essen a szántott terület széle. Legfontosabb tennivaló a fa- és bokorültetés. Az 1950-es évek mezővédő erdősávjainak mintájára a kápolnát és a tavat ovális alakban négy-öt sor fűz-, nyár-, akácfával kellene körbeültetni. Ezáltal néhány év alatt eltűnne a kápolna tájékának sivársága és valami helyreállna a hajdani fás, mocsári erdős környezetből. Harmadjára maradna a jó megközelíthetőség biztosítása. A következő években úgy kellene alakítani a dűlőutakat, hogy a folyamatosan épülő natkai útról járható egyenes dűlőút vezessen a kápolnához.
     Ha mindezek megvalósulnak, a kápolna és a tó környéke olyan helytörténeti és szakrális emlékhellyé alakulhat, amely egyrészt élő kultuszhelyként lelki vigaszt nyújthat a jövendő dusnokiaknak, másrészt mindig emlékezteti Dusnok XXI. századi lakóit a régi dusnokiak megtartó hitére.

IRODALOM

BÁRTH János
     1990 A katolikus magyarság vallásos életének néprajza In: Hoppál Mihály (szerk.): Népszokás, néphit, népi vallásosság (Magyar néprajz VII.). 331-424. Budapest
     1996 „Urusos kút" és Szent László hagyomány Oroszhegyen Ethnographia. CVII. 73-83.
KISS Mária
     1988 Délszláv szokások a Duna mentén Budapest
KUCZY Károly
     1980 A Kalocsa környéki földrajzi nevek vizsgálata (Kalocsai Múzeumi Dolgozatok. 3.) Kalocsa
D. SZABÓ Kálmán
     1992 Dusnok történeti földrajza Cumania. 13. 165-241. (Klny.-ként önálló címlappal: Kalocsai Múzeumi Közlemények. 2.) Kecskemét
SZINNYEI József
     1893-1901 Magyar tájszótár I-II. Budapest

FÜGGELÉK

     Tanulmányom lezárása után, a bajai konferencia előadásait közreadó kötet nyomdai munkálatai közben váratlan fordulat történt a dusnoki Mária kultuszhely múltjának feltárásában. Más témát kutatva a Kalocsai Érseki Levéltár Cultus Sanctorum 1. feliratú dobozában rátaláltam egy hét oldalas vizsgálati jegyzőkönyvre, amelyet Szikora János dusnoki plébános vetett papírra 1769. márc. 22-én a dusnoki képes fánál történt csodás gyógyulásokról.^l9 A latin nyelvű jegyzőkönyvet 1769. április 21-én olvasták föl a kalocsai érseki szentszék ülésén.²⁰ Feltételezhető, hogy a hivatalos egyházi vizsgálat a dusnoki plébános kedvező hozzáállása miatt nem okozott lényeges változásokat a képes fához és a Mária forráshoz kötődő népi ájtatosságok sorsában.
     Szikora János plébános név szerint 23 tanút sorolt föl, akiknek vallomását külön- külön rögzítette. A 21. tanú helyén nem nevezett meg vallomástevőt, mert a leírt történetet sok ember elbeszéléséből hallotta. A jegyzőkönyvhöz írt egy bevezetőt és egy megjegyzést, amelyben a dusnoki hagyományból származó saját ismereteit örökítette meg.
     A tanúk száma nem azonos a csodás történetek számával. Előfordult, hogy többen ugyanazt az esetet mondták el, mások viszont több történetet is előadtak.
     A megnevezett tanúk közel fele Dusnokon lakott. Rajtuk kívül tett vallomást miskei, péterváradi, kalocsai, tolnai, szentiváni, majsai, jankováci, sükösdi, nádudvari, almási és szabadkai tanú. Meglepő, hogy a vizsgálatot végző plébános nem csak a „szent hellyel" szomszédos helységekből: Dusnokról, Miskéről, Sükösdről, Nádudvarról hívhatott tanúkat, hanem olyan távoli településekről is, mint Majsa, Szabadka, Pétervárad. Az utóbbi két város szereplése talán összefügg a dusnoki rácok népi kapcsolataival, migrációjával. A tanúk morvaországi beteg dusnoki csodás gyógyulásáról is tudtak.
     Alábbiakban bemutatok néhány részletet az 1769. évi dusnoki jegyzőkönyvből tartalmi fordításban²¹:

     Az érseki hivatal témajelzése a jegyzőkönyv hátsó oldalán:

     Tisztelendő Szikora János plébános jelentése a Boldogságos Szűz Mária ama képmásáról, amely a dusnoki mezőn egy tölgyfára van függesztve.

     A dusnoki plébános záró megjegyzése:

     Ez a kép a kezdetek kezdetén vászonra volt festve a Czestochowai Szűz képének mintájára, de mivel nem volt elzárva, a nép gyakori látogatása következtében annyira elkopott, hogy nem látszott rajta a festett alak, végül a szövet maradványait is elhordták az emberek. Azután történt, hogy magának a fának a törzséből előtűnt egy kép, amely nem hasonlított az elsőre, ugyanis a hajósi kegykép mintájára készült. Az emberek azt gondolták, hogy ez a kicsi táblácskára festett kép magától bukkant elő a fa törzséből, de alaposabban megvizsgálva látszott, hogy a tönkrement felső kép alatt volt korábban is. A fa napról napra növekedvén, erősödvén, annyira összenőtt a képet körbefogó mélyedés, hogy a korábban csaknem egy araszos kivájásból kevés maradt. Úgyhogy a képmás alakja már nem látszik többé.

     A dusnoki plébános címadása és bevezető sorai:

     Jelentés a hajdan ismeretlen személy által a dusnoki mezőn egy tölgyfára elhelyezett Boldogságos Szűzanya képéről.
     Valaha a dusnokiak kezdték el ezt a képmást tisztelni. Térdet hajtva köszöntötték, ahányszor elhaladtak mellette. Bizonyára azért tisztelték, mert némely dusnokiak csodálatos fényt láttak kivillanni belőle. Idő haladtával sok ember özönlött ide minden irányból. Voltak, akik különféle betegségekben és gyengeségben szenvedtek, és a Szűzanya közbenjárására csodálatos módon meggyógyultak. Közülük a következők bizonysága jutott el hozzám, részint saját vallomásuk, részint más hiteles személyek szavai által.

     Első tanú:

     Valarni Anna, kb. 50 éves miskei asszony mesélte hosszan, hogy valamilyen rontás által (miként gyanítja), a lábain először pöttyök jelentek meg, amelyekből ijesztő és csaknem kibírhatatlan fájdalommal járó sebek nőttek. Bajából sem gyógyszerek, sem más természetes szerek nem tudták kigyógyítani. 18 éven át éjjel-nappal szenvedett. Már a férjét kérte, hogy ölje meg és szabadítsa meg a fájdalomtól. 18 évi szenvedésének végén álmában megjelent a Szűzanya, aki azt parancsolta neki, hogy keresse meg őt a dusnoki mezőn, mert meg akarja gyógyítani. Az asszony 1753 egyik szombatján a dusnoki mezőn felkereste a Szűzanya képmását, ahol imáját elvégezve kezdte magát jobban érezni, és enyhült fájdalmakkal tért haza. A következő éjjel ismét megjelent neki a Szűzanya, parancsolván, hogy térjen vissza a mondott helyre. A következő vasárnap ismét ott volt a fánál az asszony, és térden csúszva imádkozván, folyadékot látott a fa törzséből előbuggyanni. A folyadékkal bekente sebeit. Rögtön jobban érezte magát, majd nyolc nap múlva teljesen meggyógyult mindenféle mesterséges gyógyító beavatkozás nélkül. A vallomástétel alkalmával az asszony megmutatta sebhelyeit, elmondta, hogy csodás gyógyulása óta semmi fájdalmat nem érez. Hálából a Szűzanya jóságáért minden szombaton meglátogatja az említett képet.
     Azt is mesélte, hogy amikor később a hajósi kegyképet meglátogatta, ismét megjelent neki a Szűzanya, ugyanabban az alakban, mint korábban. A jelenés a szentmise végéig tartott. A körülötte lévőket hiába figyelmeztette a csodás látomásra, azok semmit sem láttak.
     A miskei asszony mesélte, hogy ő beszélt azzal az emberrel, aki oda elhelyezte azt a képet, de nem tudja, hogy hova valósi volt, mert erről nem kérdezte. Az ember csodás dolgokat beszélt arról, hogy miképpen van, nemcsak egy, hanem másik kettő képmás is. Kérdezzék ki, újra elmeséli! A férfi egyszer gyapjúszállító kocsival a nevezett fa mellett akart elhaladni, de lovai megálltak, nem bírták tovább húzni a kocsit. Ő elkábulván megfogadta, hogy az említett három képmás egyikét elhelyezi. Ezután lovai minden nehézség nélkül folytatták útjukat. A következő évben ismét gyapjút szállítván arra járt, és megtartva ígéretét, elhelyezte a képmást a fában, miután kivájta a megfelelő helyet.

     Negyedik tanú:

     Ratkó N. kalocsai polgár, foglalkozására nézve szűcs, mesélte, hogy az ő teljesen süket szolgája ismerőseivel elment a szent képhez. Ott imádkozván és a Szűzanya segítségéért könyörögvén, térden csúszott a kép közelébe. Imádkozva háromszor térden körülcsúszta a fát. Erre visszanyerte hallását, és a házbeliek nagy csodálkozására egészségesen tért haza.

     Tizennegyedik tanú:

     Tomssa Anna dusnoki asszony mesélte nekem Valarni Anna miskei asszony híradásából, hogy egy Moráviából származó férfi, foglalkozására nézve takács, vakként hallotta e szent kép hírét. Elhozatta magát Miskére, ahonnan az említett miskei asszony kivitte a képhez. Ott imájával könyörgött a Szűzanyához, majd az említett asszony megmosdatta a szomszédos vizesgödörben (in vicina lacuna). A mosdatás végeztével azonnal örömben tört ki, mondván, látja a fát. A visszaúton a fa felé már nem kellett vezetni. Visszanyerte látását és visszatért hazájába.

     Huszonegyedik (együttes) tanúvallomás

     : Közösen mesélik, hogy sok jelenést láttak: egyesek égő fáklyákat, mások az egész fa csodálatos fényét, megint mások egy ékes ruhába öltöztetett kicsiny szüzecskét. A "bizonyságok" között dusnokiak is vannak. Főképpen Eleki Miklós 55 éves, aki a testvérével látta, amikor szekérrel arra mentek, hogy a fán hajnal előtt két különös fényű fáklya égett.

     Huszonkettedik tanú:

     Pajtás Katalin, 45 év körüli dusnoki asszony mondta. Amikor másik három dusnoki szűzzel rőzsét gyűjtöttek a fa közelében, láttak egy csodálatos szépségű szüzecskét, amint a gabonavetésben sétált. Kicsi korona volt a fején. Élénk színekben pompázott és fehér palást díszítette. Amikor a fához ért, eltűnt.

     Huszonharmadik tanú:

     Ivó Péter felesége, Mária 40 év körüli dusnoki asszony hasonló alakot látott elhaladni a fa felől a tavacska irányába (ab arbore versus lacum). Amikor odaért, eltűnt.

JEGYZETEK

¹ Vö.: D. SZABÓ Kálmán 1992. 223-224. - A XIX. század végén a katonai térképet készítő német mérnök valószínűleg kálváriának gondolta a mesterséges dombon álló kápolnát, mert környékére a „Kalvarien Kpl." feliratot helyezte el. (5462. szelvény).
² A viric szót egyszerűen forrásnak fordíthatjuk, de jelentése annál több és komplikáltabb. A víz kibuggyaná- sa, előbuggyanása húzódik meg mögötte. Vö.: a székelyföldi virics szóval, amellyel a nyírfa kiszívott, kicsorgatott nedvét jelölik. SZINNYEI József 1893-1901. II. 1001-1002.
³Országos Széchenyi Könyvtár. Kézirattár. Pesti Frigyes helynévgyűjteménye. Pest megye. Dusnok: Közreadta: KUCZY Károly 1980. 109.
⁴ KUCZY Károly 1980. 109.
⁵ Dusnoki Plébánia Irattára (a továbbiak: DUPI),-KÉL. I. Plébániai iratok, Dusnok.
⁶ Valószínűleg úgy tervezték, hogy képoszlopot állítanak. Erre vonatkoznak az „állvány", „statio", „statua" kifejezések.
⁷A kápolna környékén és a kis tó partján 1999-ben is feküdt néhány tégla, amely az építkezésből annak idején kimaradt. 1854-es évszám olvasható rajtuk.
⁸ "Nyugtatvány 50 vc. forintokról, az az ötven váltó czédulai forintokról, mellyeket Dusnak helység számára készítendő s egy fa rámába illesztendő Sarlós Boldog Asszonyt ábrázoló olaj festményért Karaszi János Dusnoki lakostól felvettem. Lakon Flakovics András laki plébános, 1855. május 28." (DUPI - A kápolnaépítés számlái) - A laki plébános képfestő munkájáról megemlékezett Kulisich Péter új dusnoki plébános is 1855. július 27-én kelt levelében. (KÉL. I. Plébániai iratok. Dusnok.)
⁹ Grácban készült a feketi kereszttel egyidőben, 1889-ben, a templom előtt felállított vaskereszt is.
¹⁰ A Nepomuki Szent János szobor fönntartásáról 1889. ápr. 28-án Dusnok község képviselőtestülete nyilatkozatot is adott az egyház számára.
¹¹ Az értékes adatra Bárth Dániel hívta fel a figyelmemet, amikor rátalált a latin nyelvű dusnoki vizitációs iratok fordítása során. - KÉL. I. Vis. Can. Dusnok.
¹² DUPI. A Mária kápolna naplója (1855-1863/64).
¹³ KÉL. I. Plébániai iratok. Dusnok. 2. csomag. - A latin nyelvű levél fordításában Bárth Dániel volt segítségemre.
¹⁴ A fák és a vizek kultuszára: BÁRTH János 1990. 354. - Törvénybeli tiltása: Magyar törvénytár. I. kötet. Budapest, 1899. 57. p. Szent László első könyve. 22. fejezete. (1092).
¹⁵ VÖ.: BÁRTH János 1996.
¹⁶ DUPI. Kegyes alapítványok naplója (1881-1910).
¹⁷ KISS Mária 1988. 85.
¹⁸ Az 1980-as évek első felében Frank Nándor dusnoki naiv művész gondozta a feketi kápolnát. Közben átmenetileg a falubeli templom sekrestyési teendőit is ellátta. 1983-ban a templom padlásán megtalálta azt a nagy csengőt, amely korábban a templomban, a sekrestye ajtajában volt felakasztva. A hívek adakozásából vasat vásárolt, amelyből Miskei Péter dusnoki ezermester harangtartó lábat készített a feketi kápolna mellé. Erre akasztják föl a kápolna nyitva tartása idején a templom padlásáról elhozott csengőszerű harangot. Amikor a kápolna zárva van, a harangocskát leakasztják a lábról és a tolvajok elől a kápolnába rejtik.
¹⁹ KÉL. I. Cultus Sanctorum 1. Dusnoki vizsgálat, 1769. Eredeti száma: CLXXVII. No. 8.
²⁰ KÉL. I. Protokollum Consistoriale. 5. 1769. ápr. 21. - A szentszéki ülés határozata további vizsgálatokat helyezett kilátásba.
²¹ A közölt részek fordítását Bárth Dánielnek köszönöm.